Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 4. szám
Szerkeszti Kövesdi Károly Z. NÉMETH ISTVÁN A szerelem áramkörei Ott voltam a születésednél, mint láthatatlan. Telesírtad a tájat. Már akkor is magadénak akartad idegvégződéseim, s nagy, csillagokra tátott elmém titkos rekeszének finom hajszálrugóit. Oltárképekké lett tükrök elé térdeltem veled. Szelet reggeliztem, letérdeltek a fák, ha közeledtem, nyirkos tenyerem hiába verte vissza a hevesen támadó meteorok hadát, kiszívtad csontjaimból a mozdulást, maradtam béna, emlőért tátogó gyerek, ki még nem tudja, pokolba, szenvedni született. Ott voltam születésednél, igen, mikor kiemeltek az élő sírból, hogy halottba tegyenek, folyt érted anyád vére, s én nem mondhattam neki: feküdj nyugodtan, lányod már most, már most szeretem, mikor még csak véres, meztelen béka, s messze a nap, mikor eszemet vesztem érte napkeleten. Az idő emberré gyötört, bűnöket öltöztél magadra, nöiséged gyenge árammal öntözi felcsukló képzeletem. Csak ülj nyugodtan! Láthatóvá válók perceken belül. Megszülethetsz újra. S akkor minden kiderül. ZIRIG ARPAD hetedik napon valami madár kellene szépen szálló akár a nap fény kísérné büszke útján s vele a játszi gondolat és ha a fény meg is halna átlépném az árnyékomat büszke fejjel döntögetném a ránktelepült falakat később zöld idő zuhogna a karácsonyi fa alatt csúcsára odaképzelném azt a napszem madarat könyves szobám kis zugában játszanék isten tenyerén hetedik nap övé lennék ahogy enyém e költemény DÉNES GYÖRGY Zsánerkép Söröskancsó húsöl az asztalon, szájára szomjas száj tapad, szerelmesen remeg a hab, szennyes abroszon festett virágok árválkodnak, piros, kék, sárga halottak, sörtócsa ring a légyszaron. Életkép vagy mifene ez? Látok egy vén, eres kezet. A bütykös ujjak virtustáncot járnak, mint szélfúvásban fagyperzselte ágak, hasadt körmei gyászkeretesek, körmök vagy karmok? érdes szarukéreg, mit mondjak róluk? közhelyet? Falusi kocsma, vén paraszt keze, tele van a szemem vele. Úgy hever ott, a söröskancsó mellett, mint akit sorsa ottfelejtett. IVAN SVITÁK A söröskorsó monológja Franz Kafka, az abszurditások mestere egyszer azt mondta: „A pozitív dolgok készek, adva vannak, csak a negatív dolgokat kell keresnünk.“ Nem szabad azonban megfeledkezni a mondás körülményeiről és időpontjáról sem. Kafka ezen bölcs megállapítását a kilencedik pilzeni sör után tette, mikor inni kezdte a tizediket, s lecsúszott a székről az asztal alá, mintegy jellemezve azt, hogy a negatív dolgok így nőnek a pozitívak fölé. Fordította György Elek A diktáto vényre dott. Szöveged latlansággal vaj va folytathatja mit tegyen. Még egy k - stop! Élvezen talanságát. Gyt ez nekem megf- Stop! - ki: állsz ott, mint 1 szigeteken! Pardon, mos: be sem mutatkc lyem nem azon nem tudom, fór De hozzáfogtar nek, egocentriki tatásaim leírásál beli dolognak magam. Ha telj* de okos dedukcii ziával rá lehet voltaképpen. Te nyiban, hogy ne Így keressenek a rendezők sor; hoc vagyok, árr filmjeimmel b Nem vagyok se: tor. A kritikusol nye nem érdeke azt lehet, ak^íe egyéniségek me vagy tetszik, va tudják, hogy csí zik - jó és rossz Most utolsó A diktátort. Úg többé nem ülök sem biztos, mit Lehet, hogy mi csinálok. Ez a szegénj úgy mered ráiT ésszel fel nem — Szünet — j| múlva találkozl - Gyere B., i regettem meg ; A filmhez nd könyvet. A szj érzések, asszo összessége. Ezd gyón B.-t. Ő a^ tóm. Azt látja, ni tudok. Hál’ il tudja, mit gon viták közepettt] nyét. Egyedül i - Mondd, B illy Foxworth már napok óta zsémbelt a szövőlepkék hernyói miatt, amelyek a tengerparti nyaraló sűrűn növő gyümölcsfáit áttetsző, szürke, meg-megereszkedő fátyolkupolákkal borították be. Felesége, Clara belefeledkezett a maga álmaiba és gondolataiba, s figyelmetlenül hallgatta ezt a zsörtölödést. Egy ízben röpke, sötét pillantást vetett a férfira, és azt gondolta: - Ó, ha tudná! Nagyobb oka van az aggodalomra, mint a szövőlepkék hernyói.- Szövőlepkék? Mik azok a szövőlepkék? - mormolta egyszer álmatagon, de az esze már másutt járt, amikor férje megmagyarázta a dolgot. Bizonyára beszélt még egy ideig a hernyókról, mert az asszony tűnődései tágas pályát jártak be, mielőtt Billy a kávéscsésze és a csészealj összekoccantásával és ingerült felkiáltásával visszarántotta volna a jelenbe.- Ne mondd azt, hogy „igen, igen, igen“, ha úgyse hallasz meg egy árva szót sem abból, amit mondok!- Hallottalak - replikázott mogorván Clara. - Fecsegtél, mint valami öregasszony, azokról a hernyókról. Hogy kellene itt ülnöm? Izgatottan, csillogó szemmel, mialatt te...?-Jól van, na - mondta a férje. - Te megkérdezted, mik azok, én pedig igyekeztem neked elmagyarázni.- Nem érdekel, micsodák. Lehet, hogy téged bosszantanak, de engem nem.- Ne gyerekeskedj - förmedt rá Billy. Clara a nyaraló napozóteraszán feküdt egész délután a nyugágyban, ábrándozva, miközben Billy az írógépet verte odabent az elfüggönyözött verandán. Az elmúlt öt évben Clara nem gondolt a jövőre. Most azon járt az esze. A jövő megint kézzelfogható valóság lett, annak az értesülésnek a jóvoltából, amelyet vele közöltek, Billyvel azonban nem, holott a férfit sokkal inkább érintette, mint őt, hiszen arról volt szó: mi történik Billyvel, amiről Billy nem - vagy feltehetőleg nem - tud. Nem, nem tud róla, Clara tulajdonképpen bizonyos volt ebben, vagy ha mégis, hát legfeljebb tudat alatt, igen, ott őrzi, mivel nem hajlandó elfogadni, sőt még gyanítani sem meri. Ezért volt az, hogy idén nyáron ennyire gyerekesen viselkedett, és nyafogott, mint valami idióta, a hernyók miatt, holott már augusztusban jártak, és készültek, hogy hazatérjenek New Yorkba, és Billy biztosan nem jön ide vissza, Clara pedig, Isten tudja - felőle felzabálhatják a hernyók az egész környéket, felőle megehetik a fákat, a házat, a partot, még magát az óceánt is, bánja is ő. Egyik délután azonban három óra körül füstszag csapta meg az orrát. Szétnézett, és megpillantotta Billyt, amint régi újságokból csavart fáklyákkal meggyújtja a hernyók pókszürke hálóit. Khakiszínű rövidnadrágban állt ott, s a lángoló papírfáklyát felnyújtotta az elsatnyult kis fák legfelső ágaihoz, amelyeket a hernyók bevontak szövedékeikkel. Azon fáradozott, hogy elégesse őket, gyermekdeden, oktalanul, rá se hederítve, hogy ezrével vannak. Hát igen, a napozóteraszról végigtekintve a fákon, Clara láthatta, hogy a hernyók ez idáig már egyre több fára terjesztették ki birodalmukat, és nem sokkal nyár vége előtt TENNESSEE WILLIAMS Az asszony nem ellenkezett tovább. Megfordult, és visszasüppedt a nyugágyba. Egész délután folyt az égetés. Kár is lett volna tiltakozni, bár a füst és a szag meglehetősen zavaró volt. Legjobb, ha iszom, gondolta Clara. És ivott. Kevert magának egy termoszra való Tóm Collins-féle koktélt, és egész délután azt kortyolgatta, mialatt férje papírfáklyás támadáHtMOK már alig akad fa, amelyen ne függne egy vagy több lombfaló szürke szövedék. Billy mégis igyekezett megküzdeni velük, egy szál magában, az ostoba papírfáklyáival. Clara felkelt, és gúnyosan odakiáltott neki:- Van fogalmad róla, mi a fenét művelsz?- Kiégetem a hernyókat - felelte komoly hangon a férje.- Elment az eszed? Millióan vannak.- Semmi baj. Mielőtt elutazunk innen, valamennyit ki akarom füstölni. sokat intézett a hernyók ellen. Öt óra tájban Clara Foxworth már boldognak és gondtalannak érezte magát. Álmodozásában heves fordulat következett be. Látta magát télen, mély gyászban, jól szabott fekete kosztümben, csinos kis ékszerrel, fekete szőrmegallérral, és látta magát különféle kísérőkkel, akiknek az arcvonásai még nem voltak kivehetőek, elegáns autókban, melyek kényelmesen suhantak végig a jeges utcákon, vendéglőtől színházig, színháztól magánlakásig, az éjszakai mulatókat mellőzve, elvégre még nem telt el sok idő azóta, hogy... Ó! Egészségesen szemlélte az életet, őszinte volt, és nem mutatott olyan érzelmeket, amelyek hiányoztak belőle. Sajnálkozás? Igen, szánakozott a férfin, ám amióta elmúlt a szerelem — öt-hat éve ennek —, miért akarná csapásként felfogni a bekövetkezendőket? Naplemente előtt megszólalt a telefon. Mostanában ritkán csengett, s a hang meglepte Clarát. Nemcsak ő maga, hanem szűkebb - baráti? - társaságuk is visszahúzódott, ki-ki a magánügyeibe, mint ahogy a színészek kezdik élni a maguk színháztól független életét, ha legördül a függöny, s már semmi nem köti őket az előadáshoz. Nem sietett fölvenni a kagylót, mert sejtette, hogy az orvosuk hívja őket. így is volt. A hivatással járó kedélyeskedés nem valami kedvderítő.- Hogy szuperál, édesem?- Micsoda „hogy szuperál“?- Hát a menekülése a nagyváros mérgező párái elől.- Ha ez komoly kérdés, dokikám, én komolyan is válaszolok. A maga páciense annyira vágyódik a mérgező párákra, hogy még itt is előállítja őket.- Mit mond, mit mond?- Rossz a vonal?- Nem, csak nem egészen értem, mire céloz.- Szívesen felvilágosítom magát. Billy, a maga betege, buzgón szeny- nyezi a mi kis nyári kuckónk levegőjét holmi szövi A füst fojtogi a szénmonoxid,] jén az alagút: zom, mégsem h;- Jól van, de valamit.- Persze. Ne: hívjam a telefon]- Nem, csak én... nem, ne kerestem. Még ki miért.- Miért nem neki, a fenébe legyen vele, és... Nem tudta, he tiltakozását, ezért a kagylóba:- Nem bírom mint amit kibírol szörnyűséges gon töprengek, meddig nőm, mikor lesz m- Lazítson, édes- Maga lazíthat mondja nekem, 1 nem vagyok „édq semmi „édesség“.' nem hagyja abba a tését, én fogom m visszamegyek a nem látom a tönkr tét meg a papírfákl ahogy odakint té be! Jön a ház felé.- Clara, nehéz h de az Isten szereld- Megmondani receptre, tuti tégy Kwezett a
