Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-26 / 26. szám
A sepsiszentgyörgyi nemzeti kisebbségi színházi kollokvium első délelőttjén nagy eltökéltséggel az éjszakai érkezés miatt lekésett megnyitó esten elhangzott Sütő András-beszéd után érdeklődöm.- Csak a Háromszék napilapnak adta meg a közlési jogot - közli a színház művészeti titkára. Jó, akkor irány a Háromszék! Mellém adnak kísérőt, kedves színészeket, akik vagy értik, vagy nem a színikritikusi identitásával egy fél napra szembekerülő, otthoni magyarjainak elszántan tudósítani akaró újságírót. Végül meglett az idézet, mert a teljes beszéd még csak magnószalagról volt hallható, köszönet Farkas Erzsébetnek, a lap egyik meghatározó egyéniségének, aki Farkas Árpád költő felesége. A Háromszéknél más kísérőt kapok, aki segít felderíteni a sepsiszentgyörgyi benzinpiacot... Benkő Levente elsősorban gazdasági témájú cikkeket ír a lapba. Baráton lakik, s az Erdővidéknek nevezett tájegység újságírói feltérképezése is a feladatai közé tartozik. Virágvasárnap előtt, Dsida Jenő nagycsütörtöki verssorával fejemben - ,,Judás után, által az erdőn / sátánarcú fáklyások ¡önnek. “ - elelfutottak gondolataim Levente szavait hallgatva. Nehezebb a sorsuk, mint a miénk, mégis nagyobb méltósággal és önfegyelemmel viselik. Legkevésbé talán az elszánás és a hit hiányzik, viszont egyre kevesebb a lehetőség, mert arrafelé a lehetőséget nem a gondolat, az ötlet, a tudás jelenti, hanem a pénz. A román állam már nem ad, mert piacról álmodik, a piac meg egyelőre álom. Egyre kevesebb könyv jelenik meg, a színházak önmagukat szipolyoz- zák ki. Mégis több a reménység, a bizakodás, bizony több és erősebb a hit is, mint errefelé. Megtörténik az is, amire titokban készültem: nemcsak a sepsiszentgyörgyi színházi kollokvium, hanem az erdélyi falu is érdekelt, így hát örömmel vettem Benkő Levente invitálását a virágvasárnapi istentiszteletre. XXX 9 Barát hatezres lélekszámú bányászvároska, amely a hozzácsatolt öt faluval közel tizenegyezer embert vonz napi teendői után. A barátiak többsége római katolikus vallású. Hogyisne, amikora „mi“ BarótiSzabó Dávidunk jezsuita szerzetes volt, s „náluk“ született. Sírja a Komáromhoz közeli falu, Virt temetőjében található, születésének helye pedig Barát. A jezsuita költő, aki annak idején Batsányi és Kazinczy mellett részt vett a kassai Magyar Museum megalapításában, szellemi hagyománya a falunak. Olyannyira az, hogy a 2500 katolikussal békességben élő kb. 2000 reformátusról tudni kell azt, hogy gyülekezetük az Erdővidéki medence szénfejtéseinek fellendülésével együtt gyarapodott. Krizbai Imre református lelkész gondozza szeretettel a nyájat. Szavaiból kiderült, hogy lelkiekben milyen gazdag a gyülekezet:- Nem nagy történeti múltú református gyülekezet van Baráton. Egyedül ebbe az erdőháti településbe nem törhetett be az erdélyi reformáció. A kolléga mindig azzal magyarázza, hogy a hittérítő papokat az asszonyok a templom bejáratától elüldözték. Én ezt nemigen hiszem, inkább más okokra vezetem vissza mindezt. Itt úgy járt a közösség, mint Oroszhegyen, ahová szintén betört a reformáció, de egy katolikus módon prédikáló prédikátor hatására újra katolikussá lett az egész közösség. Baráton is ez a tényező befolyásolta a rekatolizációt. A katolikusok erről nem így beszélnek, pedig mégiscsak furcsa, hogy az egész vidéket megfertőzte az új szellem, csak Barátot nem, amely központi helyen volt. Ha következetesek vagyunk, akkor tudjuk, hogy mindig a központ az, amely bevesz egy ideológiát. Ettől függetlenül a reformációt követően évszázadokon át nincs protestáns gyülekezet, sem református, sem unitárius változatban. A 17. század végén és a 18. század elején jut el odáig a kis református közösség, hogy az egyik nemesember udvarában szolgálva, akinek a felesége református volt, még az úrral is szembenállt. Idővel a körülmények mégis megengedték, hogy a limesen kívül, tehát a falu végében templomot építsenek a reformátusok. Nem messze a nemesi kúriától, ahonnan titokban támogatást is kapott a maroknyi közösség. Kicsinységét az is bizonyítja, hogy a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben mindössze hatvanan voltak, majd a századfordulón száz fölé emelkedett lélekszámúk. 1923-ban már 250-en voltak, s 1929-ben komolyan felvetődött a templomépítés gondolata. Akkor Kos Károly készíti el a tervet, de a mindenkori román diktatúra miatt nem valósulhat meg a templom építése. A közösség többször is összeadta a pénzt, de a hatalom engedélyt nem adott. így szánták el magukat az atyafiak, hogy építsenek egy pincealagsoros kultúrotthont, ahol a reformátussá- got a művelődés eszközeivel igyekeznek erősíteni. Ezt az épületet később istentiszteleti hellyé alakítják át, mert az első világháború után újabb református családok telepedtek meg Baráton, ahová a bányamunka hozta őket. 1956-ban már egy tornyot is építettek melléje. Persze, azóta is fennmaradt az igény, hogy templomot is építsenek Baráton. Krizbai Imre is ezekkel az elszá- násokkal vette át a gyülekezetét. Az az elképzelésük, hogy a templom- építést meg kell valósítani. Az új tervet hollandiai barátai készítették el, s már csak apróbb igazítások vannak hátra. Ragaszkodva a hagyományokhoz, a mostani építészeti terv is követi a Kós Károly megteremtette formákat, de már - nagyobb változatban és stilizáltabb formában. Közelítették az elképzeléseiket a ma már Makovecz Imre-féle iskolának nevezett irányzathoz.- Lesz-e pénzük a megvalósításhoz?- Egyik dabasi ismerősöm szerint ezt helyi, erdélyi és külföldi protestáns adományokból kell megvalósítani. Úgy érzem, hogy a gyülekezet nagy része messzemenően támogatni fogja a szándékot, de ennek a vidéknek a reformátussága is segítségünkre siet majd. Sok emberrel ismerkedtem meg a városban, akiknek nagy befolyásuk van, sokan akarnak járművekkel, gépekkel besegíteni. Szerényen elhallgatta azt, hogy az Isten erejébe vetett, a jövőbe bizakodással tekintő hit megerősödése nagymértékben lelkészi munkájának köszönhető.- Ha figyelembe vesszük azt, hogy Barátnak 1927 nyilvántartott gyülekezeti tagja van, akkor e nagy számnál számolnunk kell a hátrányt jelentő jelenségekkel is. Ez a közösség nem kompakt, nem minden esetben itt született vagy itt nevelkedett, így nem az apa, a szülöanya lelki örökségét továbbvivő emberekből áll. Száz határról gyűltek össze. A Zsil-völgyétől Nagybányáig, Szat- márból, Szilágyságból, Nagyváradról, Nagyszalontáról, de Hunyad megyéből, a Sóvidékről is nagyon sokan jöttek ide munka után. Ezért nem homogén református közösség a miénk. Ezt közös nevezőre emberi szóval nem lehet hozni. Beleértve az erdővidéki falvakat is és a Háromszékből érkezetteket is, ezeket az embereket csak Isten igéjével lehet egybetartani, mert velük semmi móka nem megy. Ezt csinálunk, vagy azt csinálunk? Ünnepélyességgel nem tudunk eredményt elérni. Isten igéjének a igazságait kell felmutatni, hogy valóban célt találjon ez a nép, felfedezze a felelősségét és megértse azt, amit az egyház tenni akar.- Tiszteletes úr, ha ez az állapot a meghatározó, hogyan őrizhető meg ez a nép magyarságában?- Ez egy másik dolog. Isten ügye és a magyarság ügye - nem kell, hogy egyik a másikat háttérbe szorítsa. Találkoztam sok olyan jó magyar emberrel, akinek nem volt hite, és itthagyta Erdélyt. Arra akarom oktatni a közösségemet, hogy vallja úgy meg Istenét, szeresse úgy a népét, hogy el nem hagyja ezt a földet. Nagyon-nagyon sok jó magyar elment, aki csak magának volt jó magyar, a nagy közösségért nem vállalta a jó magyarságát.- Mi adhat reményt az otthon maradóknak?- A magyar nemzet történetét vizsgálgatom, és sokat tanulgatok. Megfigyeltem azt, hogy a nemzet ügyét elkötelezetten szűk tíz százalék vállalja fel. Ezekre az emberekre érvényes az, amit Ady Endre fogalmazott meg egyik versében: „Érte tenni mégis űznek nagy parancsok. ‘' Ezért a népért, amelyben az a tíz százalék mindig megszületik. Ott jönnek elő, ahol Sütő András, aki a pusztuló mezőségi világból tör a világhír felé, mégis megmarad nekünk. Valahogy Isten felderíti és kiküldi az ö népe javára. A magyarság megmaradásának kérdésében figyelembe kell vennünk egy nagyon fontos tényezőt: Nyugatról erre tartva elérte a szlovákiai magyarságot és elérte Magyarországot is a szekularizáció. Ilyenformán az egyházat is külön érinti. Pont a csallóközara- nyosi példát tudom mondani: tizenhét évvel ezelőtt tele volt Tóth Mihály bácsi temploma, s most heten vannak a templomban. Nem arról van tehát szó, hogy a lelkész rosszul végzi a dolgát, hanem sok dolog az évek folyamán egyházi és lelkészi hatáskörből átkerült világi és polgári hatáskörbe. Ha nincs meg ez a kovász - az Isten szeretete -, szétfor- gácsolódnak az erők, mi tartja össze’ a nemzetet? Láthatják a felvidéki példákban is, hogy a tíz százalék nehezen jut el az emberekhez. Bármilyen kezdeményezésünket épp az értelmiségi réteg az, amely nem vállalja fel. Ha valaki felvállalja a közösség ügyét - márpedig az én oldalamról látva az a közösség, amely Isten házába jár -, akkor velünk tart. A nemzet ügyéről sokszor nem tudok tárgyalni értelmiségiekkel, mert nem ők vannak abban az említett tíz százalékban. A legegyszerűbb emberek megérzik ezt az igazságot, de az értelmiségiek nem érzik meg. Valahogyan mindenki magányosan jár, s ez nagy baj. Kisebbségünk jövőjét illetően teljesen letargikus állapotban vannak. Kevesen vannak olyanok, akik tisztán látják és ennek megfelelően akarják is a jövőt. A tanárokra, orvosokra, mérnökökre kevésbé lehet építeni, mint az egyszerű emberekre. Elmondok egy példát, amely erdélyi példa: örvendhetünk annak, hogy Tőkés László a maga szereplésével mozdított a helyzetünkön. Akkor a magamfajta emberek kilencven százaléka lehurrogta, tíz százaléka támogatta. Miért hur- rogták le? Mert be voltak kötve a nagy kerékbe vagy mert féltek. Létipjött az a bizonyos „autonómiás csoport“, amelyben én igen kicsiny rész vagyok, de már ennek kapcsán visszahallottam, hogy minek politizálok. Holott a dolgok egészen másképpen állnak. A magyarok lakta falvakban, városokban a magyarságot szinte természetes állapotnak tekintik, ezért ott nehezebb megnyerni az értelmiséget. Viszont, amikor egy székely ember fia Kolozsvárra, Marosvásárhelyre kerül, mint értelmiségi, a szorongattatás közepette nyomban felismeri, hol a helye. Krizbai Imre naponta megméreti önmagát. Cselekszik a magyarságért és szolgálja Istent. Tavaly novemberben Baráton volt egy lelkészi találkozó, amelyen a Hit és magyarság kérdéskört tudományosan vizsgálták. Felvetődött az RMDSZ szerepe, az egyház és az iskolák kapcsolata is. Ezen a tanácskozáson Tőkés László elnökölt, s Király László nagyenyedi magyartanár kiváló bizonyságot tett; idézve a reformáció gondolkodóit, egybehangzóan megállapította: a hit a nemzet és a népek szeretete, Isten ajándéka - szent ajándék. XXX Krizbai Imre református lelkész két éve szolgálja Istent és a híveit Baráton. Munkája gyümölcsöző, hiszen, amikor beiktatták, a saját elmondása szerint alig két-három fiatal fordult meg a templomban. Magam tapasztaltam, hogy a virágvasárnapi istentiszteleten legalább ötven fiatal énekelte a zsoltárokat. Van ugyan egy bibliaolvasó közösségük, de az ifjúságot a Bibliával vitte be a templomba. Tevékenykedik egy ifjúsági énekkaruk is, amely már járt a Felvidéken - Hanván, Léván. Felnőtt kórusuk is járt már Magyarországon. Ez a gyülekezeti mag szervezi azokat a szeretetven- dégségeket, amelyekre e riport címe is utal. Azöskeresztyéngyülekezetek üldöztetése idején kis agapékat- közös étkezéseket - szerveztek, s ami étek megmaradt, azt elvitték a szegényeknek. Ebből a cselekedetből szeretet sugárzott ki másokra. Innen az agapé magyar értelmezése: sze- retetvendégség. A reformáció után az erdélyi gyülekezetek is gyakorolták ezt, több még a kommunista diktatúra idején is. Ezekből nyertek erőt, bátorságot és reményt, amely erősítette hitüket. Bonyolult és nehéz évek következnek az erdélyi magyarság számára. A hol megadott, hol meg elvett romániai magyar tévéadás azokon a tájakon a legnehezebb időkben is valamifajta azonosságtudatot erősített. Krizbai Imrének tettem fel a kérdést:- Mennyire felkészültek a várható műholdas magyar nyelvű adás hatásainak a kivédésére, hiszen Erdélyben eleve nem alakulhatott ki fokozatosan a tévénézés szokása?- Sajnos, a szekularizáció további romboló hatásaira számítunk. Részben közelebb kerülünk Magyarországhoz, hiszen a technika révén mi is otthon leszünk Magyaro- szágon. A székely ember, ha van rá anyagi lehetősége, be fog ülni a fotelba és pillanatok alatt Magyarországon lesz. Igen ám, de egy mindennapi jelenséggel tudom alátámasztani a veszélyt: Vasárnap este hétkor is van istentiszteletünk, s pont akkor van a román adásban a Dallas-sorozat, s akkor nem jönnek istentiszteletre. Következésképpen a műholdas adás fokozatosan elidegeníti egymástól az embereket, megbomlik a székely nép kohéziója. Egyszerre örülünk a magyar szónak, de félünk is a kiszámíthatatlan hatástól. Mert az szinte bizonyos, hogy a műholdas csatorna adását sem a kisebbségi sorban élő nemzettest lelki igényei szerint szerkesztik majd. A baróti református gyülekezet a többi erdélyi magyar közösséggel együtt az önmaguk számára kínálta szeretetvendégség lelki és anyagi javaival erősíti önmagát. Lelkészük, Krizbai Imre mély elhivatottsággal vezérli őket. Van-e, lehet-e dolog a földön, mi megtöri közös igyekezetüket? Dusza István Bárót reformátusai között _______ 1992. V I. 26. Székelykapu a Csíkszeredái múzeum kertjében. A szerző felvétele
