Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-06-26 / 26. szám

J*

Életed tele van különféle bizonyítékokkal. Fiókodban őrződ keresztleveledet vagy születési anyakönyvi kivonatodat, különféle rég letűnt-megszűnt szervezetek tagságához tartozásod bizonylatait, számlákat, szerződéseket, beadványaidat s az azokra kapott válaszokat. Életed folyását merő papírhalom bizonyítja. Igazán tetemessé attól az időtől kezd szaporodni, amikor besorolsz egy hadseregbe, mely a társadalomban munkálkodással tölti idejének legnagyobb részét. Pedig ha hinni lehet Kosztolányinak, az emberrel minden fontos és lényeges dolog gyermek- és ifjúkorában történik meg. Ami utána következik, az az unalmas munka és gürcölés. Ennek a legfontosabb gyermek- és ifjúkornak bizonyos állomásain igazolást kapsz arról, hogyan álltad meg a helyedet a részedre kijelölt kis világszegletben. Ezeket az igazolásokat később bizonyítékként fölhasználod, vagy éppenséggel fölhasználják ellened. Mindenesetre őrződ őket, rettenthetetlen és megmagyarázhatatlan hűséggel hurcolod magaddal életed során, ifjúságod e talán

fakulni sem akaró bizonyítékait - bizonyítványaidat.

Legtöbbjére jószerivel soha sincs szükséged. Az az egy-két alkalom, amikor köteles vagy bemutatni őket, rég elmúlt, s te makacsul rendezed mégis életedet bizonyító aktáid közé, időrendi

sorrendben, mindjárt a születési kivonat után. Néha azért talán mégis előveszed, mondjuk ilyentájt, midőn leányod vagy fiad diadallal, félszegen, netán félve átnyújtja az övét - nézd, apám, ennyire futotta belőlem. Előveszed és összehasonlítjátok. És kiderül, hogy míg téged rajzolni tanítottak és kézimunkára, gyermekedet képzőművészeti nevelésben részesítik és munkára nevelik. Te még érdekkörökbe jártál - mert hibásan fordították a bizonyítvány szövegét -, fiad

vagy lányod már - helyesen - szakkört látogat. A te állampolgárságod csehszlovák volt, inkább persze CSR, majd hirtelen CSSR, sokáig, a gyermekedé csehszlovák, esetleg CSFR, s eltűnődsz, jövőre ugyan mit írnak az állampolgársági rovatba. A nemzetiség viszont egyforma

és állandó, s ez megnyugtató. Magyar vagy. Magyar a gyermeked.

Aztán hirtelen fölbukkannak benned rég iszapfedte emlékek, igen, negyedikben jártál először Csehországban, mert osztályfőnököd táncdarabot tanított be veletek, s ti eljutottatok az országos döntőbe. Ott pedig családoknál laktatok, s amikor megkérdezték tőled, jestli tatí- nek kouíí, te fölényesen azt válaszoltad, dehogy, a fűtés a te dolgod odahaza. Ötödikes osztályfőnöködnek pedig még

a kormost is megbocsátottátok, ha világ- háborús emlékeiről mesélt. Ellepnek az emlékek, mert mára már ezek a papirosok, ezek a bizonyítványok, melyek azért egy picit mégis rólad árulkodnak, a te szorgalmad és képességeid lenyomatai, emlékké szelídülnek, s rég nem az jut eszedbe róluk, kaptál-e s mit jutalmul értük.

Ámde sem a te idődben, sem most nincs olyan rovat a bizonyítványban, melyből megtudható lenne, hányast érdemelsz te, a szülő egész évi magavisele- tedért. Hányast érdemelsz arra, mennyit foglalkoztál gyermekeddel, mennyire sikerült türelemmel válaszolni kérdéseire, meghallgatni apró beszámolóit, kihallani belőlük esetleges szorongásait, egyáltalán - nem derül ki, naponta hány órát hiányoztál igazolatlanul az életéből. Lelkiismereted valamelyik rovatában talán ott ez az adat, próbáld megtalálni, s gondolkodj el felőle, nem kellene-e a jövőben csökkenteni általában hiányzó óráid számát. Mert lehet, hogy egyszer nem leszel alkalmas arra, hogy a következő évfolyamba lépjél. Brogyányi Judit

Méry Gábor [elvétele