Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-06-12 / 24. szám

Hruscsov ellen merénylet készült? KOHOLT VÁDAK MÁKOK ELLEN * HOGYAN AKARTA BREZSNYEV ELTÁVOLÍTANI AZ ELSŐT? Az orosz történelemben a hatalomért vívott küzdelemben számos cár is életével fizetett. Egyeseket megfojtottak, máso­kat leszúrtak vagy agyonlőttek. A bolsevik uralom idején veze­tők ellen sikeres merényletet nem hajtottak végre. Lenint is csak megsebesítették. Am Sztrálin rémuralmának annál több áldozata volt. A volt szovjet levéltárak megnyitásával egyre több féltve őrzött titokról hull le a lepel. Az orosz sajtó is számos esetet tár a nyilvánosság elé. Ki hajtsa végre? 1964-ben Nyíkita Szergejevics Hruscsov volt a kiszemelt áldozat, aki ellentmondásos megnyilvánulá­sai ellenére is igyekezett embersé­get és erkölcsöt meghonosítani a politikában. A kegyetlen sztálini korszak után ez bizony szokatlan volt a Szovjetunióban. A szovjet vezetés felmérte a ve­szélyt, mit jelent számára a bel- és külpolitika esetleges változása. Hruscsov egyszerűen kellemetlenné vált számukra. Elhatározták hát eltá­volítását. A KGB akkori főnöke, Vla­gyimir Szemicsasztnij, a Komszomol volt elnöke, nemrégiben rászánta magát egy nyilatkozatra a Brezs- nyevvel folytatott akkori beszélgeté­séről. Brezsnyev, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának elnöke 1964-ben rendelte magához. A KGB főnöke szerint a következő párbeszéd folyt le közöttük: Brezsnyev: Hogyan ítéli meg az Első eltávolításának lehetőségét? Szemicsasztnij: Mire gondol, Leo- nyid lljics? Brezsnyev: Nos, valami olyasmire... Szemicsasztnij: Például méreg, vagy inkább golyó? Brezsnyev: Végtére is nem kell ma­gát kioktatnom... Szemicsasztnij: S hogyan képzeli? Ki hajtsa végre? Egy ember erre képtelen! így pedig nem garantálha­tom, hogy titokban marad... A KGB egykori főnöke szerint ket­tejük között nem született megegye­zés. Nem dolgoztak ki semmiféle tervet. Ennek ellenére bizonyos elő­készületek folytak, amelyek célja a Hruscsov elleni merénylet volt. Leendő diplomaták letartóztatása Hatan voltak. 1964-ben végezték el a Nemzetközi Kapcsolatok Állami Főiskoláját: Alekszandr Zubarev, Ju- rij Voroncov, Igor Lomov, Georgij Antonosz, Valdur Vink és Romasz Ejdrigjavitus. Tanulmányaik alatt szoros barátság alakult ki közöttük. Ők lettek volna a jövő diplomatái. Közösen tanultak, együtt söröztek. A liberalizálódó .moszkvaiak között is voltak ismerőseik. Végtelen vitákban meghányták-vetették a legújabb eseményeket, Hruscsovot Nyikita cárnak nevezték és bírálták túlkapá­sait. ígéretes jövő várt rájuk. Néhány hét múlva indultak volna külföldre, diplomáciai szolgálatba. Ugyan me­lyiküknek jutott eszébe, hogy a leg­nagyobb bűnözők sorsára jutva a szibériai táborokban végeznek? Ugyanazon a napon tartóztatták le őket Moszkva különböző kerüle­teiben. Csupán egyiküket - Valdur Vinket szállították repülőgépen haza a havannai szovjet nagykövetségről, ahová már korábban beosztották. Még diplomataként utazott, csupán azt tűnt fel neki, hogy a repülőtéren senki nem várta. Valamennyiüket magánzárkába zárták. Nemsokára ismertették velük a vádat: Hruscsov elleni merénylet és államfordulat előkészítése... Menedékjog helyett kényszerzubbony A KGB megkezdte kegyetlen lé­lektani játékát. Ebben már korábban alapos tapasztalatokat szerzett. -* A nyomozó órákon át ismételgette nekik, hogy miről beszélgettek az iskolában és az internátusbán. Is­merte a legapróbb részleteket is. A fiatalok csak ekkor döbbentek rá, miért látogatta őket egy idő óta oly gyakran hívatlanul is ismertlen tár­suk egy másik évfolyamból. A bizonyítékok azonban nevetsé­geseknek tűntek. A faliújság nehe­zékét állítólag gyilkos fegyvernek szánták a Hruscsov elleni me­rénylethez. Az üvegnyi folyékony ra­gasztó szolgált bizonyítékul, hogy a letartóztatottak ellenséges plaká­tokat akartak kiragasztani. Falraga­szokat azonban nem találtak. A mar- xizmus-leninizmusból készült tanul­mányi jegyzeteket a nyomozók rejt­jelezett szöveggé nyilvánították. Sőt, a nyomozók szerint a múzeumi tár­gyakként kiállított történelmi ágyúkat is fel akarták használni az állítólagos merénylők. A letartóztatott diákok különféle­képpen viselkedtek. Egyikük min­dent tagadott. Vink, Voroncov és Antonosz beismerték a megfontolat­lan viták káros voltát, Lomov, az ismert akadémikus fia érthetetlenül beismerte a csoport létezését és programját. Zubarev felindultan min­dent tagadott és papírt, ceruzát kért. Tökéletes angolsággal folyamod­ványt írt a moszkvai amerikai nagykövetnek, melyben politikai me­nedékjogot kért. Ehelyett kényszer­zubbonyt kapott és elrendelték el­megyógyászati kezelését zárt inté­zetben. Egy ördögi terv ártatlan áldozatai A hat diákot zárt tárgyaláson sok évi munkatáborra ítélték. Hat fiatal életútját törték derékba. Mostanáig semmiféle hír nem jelent meg róluk. Arról se, hogy a tárgyaláskor Zuba­rev édesapja egészségileg össze­roppant és meghalt. Áz elítéltek hosszú évek után ki­szabadultak. Egyikük se fejezhette be a főiskolát és képességének megfelelő munkát se kapott. Az államcsíny vádját csupán Szabadság előtt utolsó találkozás a párt és az állam képviselőivel. Mire visszatért, helyét már Brezsnyev foglalta el. 1991-ben törölték. Ugyancsak zárt tárgyaláson. Lomovot azonban, aki a vizsgálat folyamán megtört és „beismerte“ bűnösségét, mindmáig nem engedték szabadon. Dehát térjünk vissza a több mint negyed évszázaddal korábbi idő­szakba. A Hruscsov megbuktatását előkészítő Brezsnyev és cinkosai körmönfont tervet agyaltak ki. Nem véletlenül esett választásuk a diplo­matákat képző főiskola diákjaira. Gyanúba akarták keverni Hruscsov akkori hű munkatársát - Andrej Gro- mikót (aki később azután Brezsnye- vet is hűen szolgálta). Érdekes moz­zanat, hogy három diák a balti köz­társaságokból származott. A Brezs­nyev tervezte merénylet végrehajtá­sa esetén „megtalálták“ volna az e köztársaságokba vezető szálakat. Ördögi terv volt. Hruscsovot eltá­volították volna, s míg a merénylet szervezői, az igazi gyilkosok a hát­térben maradtak volna, a merénylet­tel vádolt ártatlanokat nyilvános tár­gyaláson ítélték volna el. A Brezsnyev körül tömörült össze­esküvők végül elálltak a Hruscsov elleni merénylet tervétől. Alapos elemzés után rájöttek, hogy céljukat politikai eszközökkel is elérhetik. Az Elsőt lemondásra kényszerítették és nyugdíjba küldték. Két hónappal a diákok elítélése után Hruscsovot megbuktatták. Ismerte a szovjet po­litikai gyakorlatot, nem is nagyon ellenkezett. Beletörődött sorsába. Befejezésül még annyit, hogy a gyilkoltatni is kész Brezsnyevet nevezte Birak 1968 augusztusa után megfontolt, előrelátó politikusnak. Ő és társai tőle várták itthon megin­gott hatalmuk megszilárdítását. Em­berükre leltek... (—al—) ♦ % N agy Péter cár 1703 verőfé­nyes májusi napján bárká­ba szállt. *A Néva torkolatánál kö­rülhajózta a komor észak ismeret­len vizeit. Egy kicsiny szigetnél megállapodott s Nyugat felé mu­tatva így szólt dögő hangján: „Ab­lakot nyitok ez elhagyott vidéken, kitárom egész Európára, s buzgó keresztény alattvalóimból európai népet formálok!“ S lerakta a Péter és Pál erőd, ezzel pedig Szent-Pétervár alap­jait. Az orosz birodalom történeté­ben ez a Nyugat felé nyitás sors­döntőnek bizonyult. Az elmara­dott ország kitárult ablakai nem csupán a kipillantást tették lehető­vé, hanem rajtuk keresztül beszi­várgott, majd egyre erőteljeseb­ben beáramlott a nyugati kultúra is. Amint a nagy cár mondá, úgy is cselekedett. Rövidesen megindítot­ta a munkálatokat. Kezdetben nem kevesebb mint húszezer ember dolgozott itt, nem számítva a kato­nákat és a mesterembereket. SZÁZEZER ÉLET ÁRÁN Az erőd gyorsan épült. Másfél hónap múlva, Péter és Pál napján már itt szórakozott a munkásnép. Az ünnepség délutánján a cár is csatlakozott a mulatókhoz. A városépítés emberfeletti erő­feszítést követelt. Lassan a kör­nyékbeli lakosság kevésnek bizo­nyult. Az építők száma megkétsze­reződött. Az élelem és a pihenőhely hiá­nya miatt ezrével pusztultak az emberek. A rabszolgamunkára oda vezényelteket betegségek tizedel­ték. A szörnyűséges körülmények­re jellemző, hogy sokan a cár or­vosságait is visszautasítva inkább Észak Velencéjének is nevezik egyre többen telepedtek le. Megér­keztek a novgorodi kereskedők, a kalmutok és a tengerészek is (az utóbbiak a cár nagy-nagy örö­mére). Közben a svéd hadifoglyok és harmincezer muzsik tovább építet­te a várost. I. (Nagy) Péter cárt az erőd építésekor nem csupán a Nyugat a halált választották megváltás­ként. A krónikások feljegyzései sze­rint több mint százezer ember és mintegy tízezer igavonó állat pusz­tult el a dermesztő hidegtől és fagytól. Hasznavehető szerszám­ból se volt elég. Az emberek véres újakkal és nyírfabotokkal kotorták a földet, s elnyűtt kaftánjuk sarká­ban hordták a fagyos rögöket. A cár mindezt ridegen nézte. Ó maga is reggeltől estig járt-kelt az építkezésen, parancsokat oszto­gatva. A posvány fojtó levegője se riasztotta őt vissza. Csupán este tért haza kis faházikójába. Az építkezés hihetetlen gyorsa­sággal haladt. A munkások retteg­tek, mert a hanyag munkáért bör­tön vagy szibériai száműzetés járt. NÉGY BfTÓFA ELRETTENTÉSÜL így alakult lassan az orosz biro­dalom leendő fővárosának képe. A nemesség is építkezni kezdett és Nagy Péter cár arcképe az 1912- ben kiadott 500 rubelesen. felé nyitás szándéka vezérelte. Az ország észak felől mindaddig véd­telen volt a harcias svédekkel szemben, akikkel az orosz cárok véres háborúkat vívtak. Az erőd felépítésével a svéd támadások megszűntek. Közben fellendült az üzleti és a társadalmi élet is. Felépült a Szentháromságról elnevezett el­ső fatemplom és az árucsarnok. Az utóbbi 1710-ben porrá égett. Ra­bolni akaró tizenkét suhanc gyúj­totta fel. Négyüket a csarnok négy sarkán ácsolt hatalmas akasztófá­kon végezték ki elrettentésül. Ez volt Szentpétervárott a „ceremó­niával“ egybekötött első hivatalos kivégzés. A város gyarapodásával növe­kedett a bűnözés is. A vétkeseket szigorúan megbüntették: szégyen­oszlophoz kötötték, megvesszőz- ték, súlyosabb esetekért kerékbe törték. „ ROSSZK OCSi-RÚDOAL “ A szigorú cár a lakosságnak szá­mos engedményt is adott. A tatá­roknak, kalmutoknak és más né­peknek megengedte, hogy saját életmódjuk, ősi szokásaik szerint éljenek. A városrendezést viszont szigorúan a kezében tartotta. A kötelező munka alól senki se kapott felmentést. Felépítették az első nyári palotát, majd az azóta is annyiszor megcsodált nyári kertet. Szobrok, csarnokok, vadaskertek, madártelepek, szökőkutak ékesí­tették a várost. Megnyílt a Rosz- topcsin-ügető. (Rosztopcsinról li­kőrt is elneveztek, amit a monar­chiában az I. világháború idején nagyapáink is ittak, mégpedig rum­mal keverve. A gyerekeket így küldték a kocsmába: „Hozz egy verdung rosszkocsit-rúddal“ — azaz rummal.) A várost eredetileg Sankt-Peter- burgnak hívták. Talán a német épí­tészek emlékére. Az építők és a le­telepedettek azonban alapítójáról csak Pityernek (Péterkének) ne­vezték. Az 1712-től fővárossá vált Pe- terburg 1914-ig viselte németes nevét. A világháború kitörése után „hazafiasabb“ elnevezés kellett, így lett Petfográd. Nem sokáig. 1924-ben átkeresztelték Lenin- grádra. Közben 1918-tól az ország fővárosa Moszkva lett. Leningrádra főképp a második világháború éveiben figyelt fel a vi­lág. 1941 őszétől a németek közel kilencszáz napon át tartották kö­rülzárva. A lakosság elképzelhe­tetlen körülmények között szenve­dett. Újra a könnyek városa lett... A város 1991-ben visszakapta régi nevét, s most újra Petrográd. Tipary László %­1992. VI. 12.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents