Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-06-12 / 24. szám

asárnap 9 9 Az autóbuszunk Ghymes felől közelíti meg a másik zoboralji községet, Kolont. A szomszédom odavalósi, tőle tudom meg, hol lakik Szlovák József, akivel beszélni szeretnék. Harminchat évvel ezelőtt a magyar himnusz elénekléséért, a szabadságharc éltetésé­ért bebörtönözték. Közelebb kerülve a községhez, feltűnik, hogy a házakkal körülvett dombon, a lombos fák közül tornyos épület emelkedik ki. Kis várnak nézem.- Nem vár az - figyelmeztet a szomszédom. - A templomunk. István király nevét viseli. A legenda szerint, amikor itt járt, a dombon állva körülnézett, ott meg is pihent, s a csata előtt megebédelt. Már csaknem ezer éve szájról szájra adják tovább a helybeliek a mondát. Büszkék is rá, mert ezzel függ össze Kólón község (szlová­kul Kolíiiany) elnevezése is. Az országépítő István király uralkodása kezdetén több harcot vívott a régi, elavult állapotokat védelmező törzsek ellen. Ezért jött Zoboraljára is, hogy fegyveres kíséretével leverje a pogány Kólón csapatát. István király megsajnálta a hősie­sen harcoló Kólón vezért, aki ősi hitéért életét áldozta. Tiszteletére kápolnát emeltetett a dombon. Kólón lett a kis település neve is. S az itt élők később, a kápolna mellett, István király emlékére templomot építettek... A ma is élő legenda sok mindent eszembe juttat. A zoboralji községekben sem mindenki magyar már, aki annak született. Mit érezne István király, ha ma a dombról újra körülnéz­ne? Csak szomorkodhatna azok miatt, akik a legfontosabbról, amiért magukat sokra tart­hatnák, megfeledkeznek. De nem mindenki. Egy ilyen emberről szól ez az írás is. A falu szélén áll egy ház Az autóbusz a falun keresztül robogva megáll a község másik végén. Az útitársam az út jobb oldalán álló utolsó házra mutat.- Ott lakik Szlovák Józsi bácsi... A felesége a kertből jön elém, s bevezet a ház mögötti kis cipészműhelybe, ahol a férje most hetvenhárom évesen is a falusiak meg­kopott lábbelijeit javítgatja. A házba hív. Ma­rasztalom. Csak maradjunk a kedves helyén, ahol órák hosszat üldögél a szerszámos asz­talkája előtt.- Valamikor nálunk senki sem tudott szlo­vákul - mondja. - Aztán jöttek, a földbirtoko­soknál dolgoztak, és maradtak, földet is sze­reztek. Apám, anyám magyar volt. Édesapám munkásként is nagy magyar volt. Én sem voltam más. Nem volt vagyonom, csak a két kezem munkájából éltem. A nyitrai cipészszö­vetkezetben dolgoztam segédként. Megmon­dom őszintén, kommunista voltam. Fiatal ko­romban mindent másképp képzeltem el. „Vszorovno“ nem létezhet soha. Nem is létezett. Akik ezt hirdették, épp magukat hagyták ki ebből. Beszéltem erről a gyűlése­ken is. De mit használt? Minden kisiparost, kisparasztot kifosztottak...- Ezzel függ össze, ami ötvenhat októberé­ben maguknál történt? Szlovák Józsi bácsi megcsóválja a fejét.- Akkor még tartották magukat a gazdák, a magyarok és a szlovákok is. A járási urak hiába erőltették a közöst, nem adták be a derekukat, pedig másutt már egybeszántot­ták a határt. Amikor Magyarországon kirob­bant a fegyveres felkelés a rendszer ellen, nálunk is mindenki politizálni kezdett, de nem a kolhozt áhítozók szájíze szerint. Hol jöhet­tünk össze? Csak a kocsmában. Október huszonnyolcadikén történt. Estefelé én is ott voltam. Megittam egy pohár újbort. Beszél­gettünk. Harminchét éves voltam akkor, há­rom kis gyermekem volt... Én húzom a nótát, ti mondjátok- Nagy volt a nyüzsgés a megtelt kocsmá­ban. Az embereknek ízlett az éppen kiforrt bor. Jól ismertek, tudták, hogy szeretek politi­zálni. Egyikük megkérdezte: „Jóska, mit szólsz a magyarországi ese­ményekhez?“ „Igazuk van! Egy kalap belekerül hatszáz forintba is, annyit keres egy szövetkezeti tag. Ez nem kommunizmus!...“- Az újbortól is felforrt hangulatban kiabálni kezdtek, még a szlovák Vraiiák gazda is magyarul szidta a kommunistákat. És kórus­ban kiáltottuk: Éljen a szabadságharc! Éljen Magyarország! Valaki a magyar himnuszt kezdte énekelni, az Isten, áldd meg a magyart után elakadt a szava, nem tudta folytatni... Amikor a koloni vendéglőben elakadt a himnusz éneklése, Szlovák József gyorsan megszólalt:- Tudom, a kocsmában nem illik ezt éne­kelni, de ha már elkezdtük, folytassuk! Én húzom a nótát, ti mondjátok... Kihallgatás a községházán- Másnap már jöttek értünk. Egy koloni polgár feljelentett bennünket. Már nem él, nyugodjék békében. Leginkább rám, a ci­pészsegédre, Vraiiák Karol gazdára, Balkó József, Bencz Mihály földművesekre és Sán­dor István munkásra voltak kíváncsiak. Akkor az Aranyosmaróti járáshoz tartoztunk. Az on­nan jött „kedves urak“ fogadtak bennünket a községházán: három ügyész, rendőrök és detektívek, akik tanúkat kerestek ellenünk. Hogy mire akarták a mi „zendülésünket“ kihasználni, csak akkor tudtam meg, amikor az egyenruhások kapitánya így szólt hozzám: „Szlovák elvtárs, most csak tetőled függ, lesz-e nálatok szövetkezet. Olyasmit kell mondanod a parasztokról, ami nem is igaz. Hogy végre megalakíthassuk az efsz-t, be kell csuknunk őket!“ „Én árulkodjak rájuk?!“ „Csak azt kell mondanod, hogy a cséplés- kor ki dugott el gabonát, ki ölt feketén disznót, és ki ugat a kommunizmus ellen! És nem lesz semmi bajod!“ „Tisztelt elvtárs! Nem mondhatok olyasmit az emberekről, amiért bezárhatnák őket. Csak annyit tudok, amiről vitáztunk is eleget, nálunk még húsz koronáért vásárolhatunk húst, de Magyarországon százszor rosz- szabb..."- így lett belőlem fővádlott - mondja a régi párbeszédet idéző Szlovák József. - Engem csak november másodikán tartóztattak le, amikor kisebb huzavona után a járási pártbi­zottság kizárt a pártból, mert párttag ellen nem folytathattak bűnvádi eljárást... Banditákat szervezett? Az Aranyosmaróti Járási Bíróság a köztár­saság elleni cselekvés bűntette miatt Szlovák József és társai ügyében 1956. november 30-án tartotta meg tárgyalását.- Csak azt ismertem be, ami igaz volt, hogy elénekeltem a magyar himnuszt, de azt, amit tőlem még hallani akartak, nem tudták rám bizonyítani. Az ügyész hamis vádat agyait ki ellenem, amiért több évre is elítélhettek volna. Jól jött nekik, hogy szlovákiai magyarként a szlovák hadsereggel engem is kivittek a szovjet frontra. Az ügyész rám akarta fogni, hogy a magyarországi események hatására banditákat szerveztem és fegyvert szereztem a békés szocializmus ellen. Csak rikoltozta: erre megvolt minden adottságom, hiszen ta­pasztalt frontharcos voltam, két és fél évig harcoltam a Szovjetunió ellen! Állításuk alátá­masztására akarták Sándort kihasználni. Mondhattak neki akármit, egy szót sem értett belőle, nem tudott szlovákul. Mindenre rábó­lintott. Csak nagy nehezen jutottam szóhoz. „Ha már Sándor nem tud szlovákul, miért nem teszik fel neki magyarul a kérdéseket?!“ Janovic doktor, a védőügyvédünk ezután le­fordíthatta a vádlók szavait, és Sándor min­denre nemet mondott. De az alapvád maradt. Engem három hónapra ítéltek el, Vranákot, Sándort két-két hónapra, Balkót és Benczet egy-egy hónapra. Az ügyész ezt kevesellte, fellebbezett. Lázítás a köztársaság ellen A Nyitrai Kerületi Bíróság 1957. január 16-án foglalkozott az ügyükkel. Szlovák Józsi bácsi a kezembe adja a köztársaság nevében kimondott végleges ítéletet, s az annak meg- indoklását tartalmazó papírlapokat. Nyilváno­san lázítottak a köztársaságunk ellen. A ma­gyarországi eseményeket arra használták fel, hogy a köztársaságunk iránt helyes viszonyt tápláló magyar nemzetiségű személyeket el­lenséges akciókra provokálják... Mások elrettentésére mondták ki ítéletüket. Enyhítő körülményként vették, hogy Szlovák­nak három, Sándornak négy gyermeke van, Balkónak nyolc, Bencznek három, valamint azt is, hogy Vranák, Balkó és Bencz „osz­tályszempontból“ csak kis- és középparaszt. A kerületi bíróság Vranákot egy hónapra, Szlovákot, Sándort, Balkót és Benczet 2-2 hónapra ítélte el. Önkéntesen - erőszakkal Szlovák József az ítélethozatalkor már két és fél hónapot töltött a nyitrai börtönben. Végre hazajöhetett. Ötvenhét nyarán, az ara­táskor, a tűzőrségben volt. A községházán tartott esti szolgálatot. Bejött hozzá a pártel­nök. Csak lógatta a fejét.- Mi bajod van? - kíváncsiskodott Szlovák.- Nagy a gondom. Hogy szervezzük meg a közös cséplést, ha nem akarják?!- Nincs attól nagyobb gondod, mint hogy csak a közössel törődj?! Inkább a házadat hozd rendbe, már csurog rátok a víz!- Te börtöntöltelék! - robbant ki a szó a pártelnökből. Igen későn, csak 1958-ban alakult meg a koloni szövetkezet.- Megemelték a beszolgáltatást, nem tart­hatta magát tovább a jó nép - emlékezik Szlovák József. - Önkéntesen, erőszakkal kénytelenek voltak aláírni a belépési nyilatko­zatot. A mi pártelnökünk édesapja padlásáról is lehányta az eldugott szekeret, csakhogy bevihesse a közösbe... Betelt a pohár, nincs tovább A falusi pártelnök haragjában börtöntölte­léknek nevezte, de később azzal keresték fel, hogy szükségük lenne rá. Megkérdezték Szlovák Józseftől: akar-e újra párttag lenni? Ezt felelte: „Nagy különbség van a párttag és a kommunista között, az ember könyvecske nélkül is kommunista lehet, de nem úgy, ahogyan... „Visszavették a pártba. Hatvan­nyolcban tetszése szerint alakultak nálunk az események, végre úgy volt, ahogyan még nem volt...- Én vezettem azt a gyűlést, amelyen a tanácselnököt leváltottuk, s újat választot­tunk. És hetvenben újra kizártak a pártból, de most már végleg. Betelt a pohár, nincs to­vább. Nincs már azokhoz visszaút, akik csak a vak engedelmességet kényszerítik a lakos­ságra. Nyolcvankilenc novemberében nem lehetett nálam boldogabb ember, aki jobban örült volna annak, hogy megbukott a kommu­nista párt uralma, s végre emberként élhe­tünk... Petrőci Bálint KÓLÓN IS LÁZONGOTT 1956 OKTÓBERÉBEN Ha István király itt újra körülnézne JT J ól emlékszem arra a novem­ber eleji rimaszombati árve­résre, amikor a hárommillió korona értéket is meghaladó kétszintes épületre - mely éveken keresztül a járási ipari vállalaté volt - többen is fenték a fogukat. A kikiáltási árat alaposan feltornázták, míg végül Czakó István mérnök keze emel­kedett utolsóként a magasba. Ek­kor sokan felhördültek, de olyanok is akadtak, akik ezt természetes végeredménynek vélték, mert hogy ő addig is az épület földszinti helyiségeiben működő rádió- és tévéjavító műhelyek vezetője volt. A képlet, persze, korántsem ilyen egyszerű.- Sokat, nappalokat, éjszakákat gondolkoztam, meditáltam egye­dül, de másokkal, barátokkal, is­merősökkel és vállalkozókkal is ta­nácskoztam - emlékezik vissza a negyedik X-et taposó vállalkozó. - Nem volt könnyű az elhatározás, de végül is alapos vizsgálódás után, számításokat is végezve döntöttem a vétel mellett. Az, hogy az épület ára felszökött, már nem rajtam múlott. Én tudtam, hogy pénzben meddig mehetek el. Azt viszont előre nem tudhattam, mi­lyen rejtett hibái lehetnek az épü­letnek, amelyben mintegy negyven helyiség található, hogyan tudom majd bérbe adni, mennyi kölcsönt kell felvennem és egyáltalán, saját cégem az új körülmények és felté­telek között mennyire lesz majd nyereséges, versenyképes. Most aztán nyakig vagyok a problémák­ban, de szerencsére az a vállalko­zói hitvallásom, hogy ezek azért vannak, mert meg kell őket oldani. Sok mindenért kárpótol az a tudat, hogy továbbra is azt tehetem, amit eddig is nagy kedvvel csináltam, és az is, hogy Így sem én, sem az alkalmazottaim nem kerültek az utcára. Aki ma az épületben jár, új kép fogadja .Magánkézben levő üzle­tek, vállalkozói irodák, amelyeket egyének, társulások bérelnek. Egész kis „maszekház“ lett a ta­valy még elhagyatott, időnként ürességtől kongó házból. A föld­szinti rész természetesen a tulaj­donosé, vagyis eredeti helyét hagyta meg magának, ami persze nem azt akarja sugallni (nem is sugallhatja), hogy minden a régi mederben folyik tovább. De valójá­ban mi is az új?- Ha röviden akarnék válaszol­ni, azt is mondhatnám: más az irányítás, más a munkaszervezés, kevesebben vagyunk és többet dolgozunk. Persze, többet is kere­sünk. Nálam mindenki az elvégzett munka szerint kapja a fizetést. Azt is mondhatnám, gazdag, de fülig eladósodott ember lettem, hisz te­temes bankkölcsön és 16,2 száza­lékos kamatteher nyomja a válta­mat. Ami viszont változott, az a munkához, a feladatokhoz való viszonyulás. A tévé- és rádiókészülékeket itt, a műhelyben most már várakozás­ra is megjavítják, de ha kell, 24 órán belül házhoz is mennek. A hangosbemondók és közös an­tennák javítását, szerelését a megrendelő igénye szerint pon­tos határidőre vállalják, akár komplex szolgáltatásként is, de ez még mindig csak a múltból örökölt szolgáltatás. Megkülönböztetett fi­gyelmet szentelnek a jelenleg „menő“ műholdvevő-rendszerek telepítésének, gondolva falvak és lakónegyedek hálózataira, de a kábeltelevíziózás terveivel is ko­molyan foglalkoznak már. Az is a „maszek világ“ jelenlegi ismérve, hogy ellentétben a múlttal - a fennkölt nagy horderejű terve­ket ecsetelő igazgatókkal - a ma­gánvállalkozó cégvezető inkább óvatos, szerény, mintsem nagyké­pű nyilatkozó. Lehet ez reagálás az irigyek rosszmájúságára, lehet a konkurencia kivédése vagy tán napjaink összetett, bizonytalan­sággal teli valóságának tükörképe is.- Az állam több bőrt is le akar húzni a vállalkozóról, aki amúgy is el van adósodva. Amolyan sze­gény gazdagok vagyunk, azért kell sokszor éjt nappallá téve is dol­goznunk. Először az épületet kel­lene tataroznom, a kölcsönök mel­lett itt van a rámerószakolt nagy raktárkészlet, és aztán jöhetnek a szakmai dolgok. Elmondva ugyan nem sok, de megvalósítva rengeteg. Az viszont, hogy nyere­ségesek vagyunk, szép számban vannak ügyfeleink, sok mindenért kárpótol. Ez az a hajtómotor, ami vállalkozásomat is előre viszi és nemcsak nekem, de remélhetőleg 24 alkalmazottamnak is biztos megélhetést nyújt. Polgári László „AMOLYAN SZEGÉNY GAZDAGOK VAGYUNK" 1992. VI. 12. Szlovák József: Nyolcvankilenc novembe­rében nem lehetett nálam boldogabb ember...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents