Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-12 / 24. szám
« s € Választás nap! nézelődés a délvidéken A több hétig tartó szlogenháborút követő kampánycsönd második fele hatásos volt. A hazai tévé és a honi rádió, a szavazóhelyiségek bezárásáig, meg sem mert mukkanni a pártokról. A lapok zöme még a kezdőbetűkhöz hasonló szóösszetételeket is kiirtotta az oldalakról. Általános várakozás és kölcsönös bizonytalanság borította el az országot: a pártok és mozgalmak egymást, illetve a tömegtájékoztatást lesték, vajon ki hol vét a megállapodások és a rendeletek ellen: s ha úgy alakul a hejyzet, kinek lehetne a körmére koppintani? Ennyit a kedélyállapotról, amelynek előzményei: maga a választási kampány bizony eléggé mediterrán hangulatúra sikeredett, ahol a választási vetélytársak inkább ellenségeknek tekintették egymást, semmint ellenfeleknek. így azután kire-kire zúdult kígyó és béka, sorjáztak a tűrhetetlen vádak és jelzők. Sajátos mintázatot adtak a választási plakátok is. A legenyhébb csíny a letépés vagy az átragasztás volt; ám legalább ennyire gyakran előfordult, hogy például a képviselőjelölt miniszterasszonyt vámpírra rajzolták át, más plakátokra ismeretlen rajzolók sarlókat-kala- pácsokat, jókora falloszokat mázoltak. A reklámfelelősök ezt többször átragasztották, de a kitartó „népművészek" újra meg újra folytatták a froclizgatást. Amúgy az idei szabad választások második napján Dél-Szlovákia számos pontján reggeltől zuhogott. Ez rögtön találgatásokra adott okot. Elvégre egyáltalán nem mindegy, hogy zuhog vagy csak szemerkél - netán süt a nap hiszen az előbbi esetén „csak“ a tudatos választók járulnak nagyobb számban az urnák elé; ellenkező esetben a többiek is könnyebb szívvel elindulnak otthonról, hogy leadják voksukat. Hogy utólag ezzel kapcsolatosan se legyen vita, kilenc óra után az eső már csupán közepesen esett, egyformán okozva hátrányt és előnyt ennek is, annak is. Nyitra egyik választókörzetében szombaton egy idős, nyugdíjas asszony volt az első szavazó. Azonnal páratlan megtiszteltetés érte: gratuláltak neki, mint a nap első szavazójának, s azért is, hogy képes volt ilyen korán felkelni. Persze, a szavazatszámláló-bizottság tagjai nem tudhatták, hogy az idős asz- szony munkából jött (reggelente fél ötre takarítani jár a hivatalok egyikébe), és csak ezután óhajtott visszafeküdni. A néni mindenesetre olyan boldog volt, hogy még a közeli buszmegállón is azt újságolta: miként gratulálták meg a szavazókor ajtajában. A körülötte állók azt viszont nehezen tudják kiszedni belőle, hogy végül kire szavazott. Szombaton délelőtt, valamicskével kilenc óra után, már szépecskén érkeztek a szavazóhelyiségekbe az emberek. Igaz, mintha az eső is ekkor csendesett volna. De akárhogyan is figyeltem őket, nem voltak már annyian, mint pénteken délután. Jöttek ünneplőben is, fehér ingben, nyakkendővel, megadva a tiszteletet az eseménynek. A többség azonban egyszerű utcai ruhában jelent meg - bár ez a tény aligha befolyásolta a választások végkimenetelét. Érsekújváron egy öregembert úgy húztak ki az autóból. Ketten támogatták oldalról, araszolva tették meg a lépéseket. A fiatalabbak félreálltak, helyet adtak az öreg haladásához. A bizottság elnöke elismerően mosolygott, ujjával mintha csettintett volna. Mindenesetre odasúgott valamit társának, akinek szeméből elégedettség áradt. Bár az idős férfi alig vánszorgott, egyedül ment be a fülkébe. Igaz, az egyik fiatal kísérője még oda is benyúlt, hónaljánál fogta az öreget; de teljesen szabályosan viselkedett, hiszen nem les- kelődött, nem súgott, a döntést az öregre hagyta.- Soha nem voltam kommunista, és most sem rájuk szavaztam, bár ott is akad egy-két magyar képviselő - mondta az idős férfi kifelé jövet, noha erre abban a pillanatban senki nem volt kíváncsi. Azért mosolyogtak rá, udvariasan búcsúztak el tóle. Zselizen az egyik toronyház kapujában futok össze T. Jánossal. Középmagas, joviális férfi, divatos körszakállal. Szerencsém van, készséggel vállalkozik az esélylatolgatásra.- Név szerint nem tudom egészen pontosan, hogy választókerületünkben kik indulnak a parlamenti mandátumokért. Karikázni sem akarok senkit, én listával szavazok. Listával mozgalomra, mert nekem nem egy-két ember ígérgetésére, hanem egy mozgalom megalapozott ígéreteire van szükségem. A kettő nem ugyanaz! ígéretekkel, a felvidéki magyarságot érintően is, tényleg tele a padlás Ezért ha valaki képtelen felvázolni, hogy mit akar másként, mint eddig volt, az nálam ne számítson se tapsra, se szavazatra.- Miben szeretne változásokat?- Most soroljam? Talán estig sem érnénk a végére. Nézze, uram, itt jóformán mindent meg kell változtatni, mert Nyugat-Európához viszonyítva az nemigen élet, ami eddig itt folyt. Az ember csak dolgozott, dolgozott, és alig jutott egyről kettőre. Aztán meg, amikor 1989 előtt tiltakozni próbált volna, lehurrogták. A képébe vágták, hogy vele van baj, mert áskálódik a rendszer ellen, mert nem elég hatékony, mert nem a rendszer életképtelensége okán, hanem őmiatta süllyedt jó mélyre az ország. Ezt mondták azok, akik pontosan tudták, hogy ez hazugság. És így volt ez a nemzetiségi kérdéssel is. Aki megnyikkant, kikezdték. Ezért hát: változások és emberi élet! Változások gazdaságilag; emberi élet pedig az itt élő magyaroknak és a többi kisebbségnek. Az én jelöltjeimnek ez legyen a programja!- Ne haragudjon, de a hazai magyar pártok és mozgalmak egytől egyig ezt hirdetik. Tud választani közülük? Nagyot legyint, a szele eléri az arcomat.- Pártok és mozgalmak?... Ez kész röhej. Hogy lehet egy kalap alá venni, mondjuk, az... Közbevágok, kérve, ezúttal maradjon titokban a szervezet neve. A fenének van kedve később bizonygatni, hogy itt csak példálóztunk, kötetlenül csevegtünk és nem ítélkeztünk.- Rendben, uram - mondja -, az a nagy helyzet, hogy országos szinten is, nemzetiségi tekintetben is vannak emberek, akiknek már nem hiszek. Az hát a lényeg, hogy bele akarok és bele is fogok szólni abba, hogy az itt éló magyarság képviseletében kik jussanak a pozsonyi vagy a prágai parlamentbe.- Mi a véleménye a kampány alatti csipkelődésekről? Összevonja a szemöldökét:-Tipikus jelenség ebben az országban, önmaga helyett mindenki a másikat lesi. Pont ezért félek attól, hogy Shakespeare-nek lesz igaza: Sok hűhó semmiért!- Ez elég cinikusan hangzott...- Én inkább borúlátásnak nevezném. Okom van rá. Az utóbbi két esztendőben sikerült felkavarni a felszínt, de a mélyben szinte minden változatlan. Félek, hogy az új arcok hamar elkopnak, közben minden marad a régiben. Sót! Vannak dolgok, amelyek még rosszabb helyzetbe sodródnak. Itt van rögtön a Csemadok. Amióta létrejöttek a pártok meg a mozgalmak, a helyzete még bonyolultabb lett. Manapság az a helyzet, hogy egyféle valóság és egyféle önámítás is. Mint mindennek, korábban ennek is árnyéka lett a politika; ám ha a Csemadok politizálni kezdett, rögtön a fejére ütöttek. Egysejtű élet volt a miénk, amely az alulról érkező nyomás miatt fejlődni szeretett volna, de a környezet ezt nem engedte. Begyömöszölte egy keretbe, amely nem engedte. A szövetség ráépült a hatalmi centrumra, és a dolgok természetéből következően akadtak emberek, akik gátlástalanul kiszolgálták a hatalmat. Most már szabadabban dolgozhatna, ha lenne miből, és ha az emberekben meglenne még a lelkesedés, a hajdani gerinc. Szomorú vigasz, hogy talán majd éppen a veszélyérzet fogja túllendíteni a holtponton. Mindezt csak azért említem, mert elvárnám, hogy a hazai magyar pártoknak és mozgalmaknak erről is, de más szlovákiai magyar műhelyekről is határozott véleményük legyen.- Ha ennyire pesszimista, miért megy el szavazni?- Mert már nincs mit veszítenem. Többpártrendszert akartunk. De most mi van? Több párt - rendszer nélkül. Országosan is, bizonyos értelemben nemzetiségileg is. Az Ipolyság felé vezető falvak egyikében családi ház kapuja előtt fékezek. A kerítés túloldalán egy férfi ügyködik. A bemutatkozásnál kiderül: V. Árpádhoz van szerencsém, aki egy fészerféle ereszcsatornáját javítgatja. Éppen jókor, hiszen esik. Igaz, csak szemerkél, úgyhogy ez az időszak a kevésbé tudatos választóknak kedvez. V. Árpád középkorú, nagydarab ember; s mielőtt odaléptem volna hozzá, nekigyűrközve, munkásruhában kalapált. Most, hogy félbe kellett szakítania a munkát, beinvitál. A két szoba és a konyha szokványosán berendezett. A feleség kávéval, süteménnyel kínál; a férfi hátradől a széken és sokáig gondolkodik.- Nem megyek szavazni - szólal meg pillanatok múltán, a legtermészetesebb módon. Újra hosszú idő telik el szótlanul, de azután mégiscsak kiprésel magából két-há- rom mondatot. - Két éve sem voltam, most sem megyek. Nem látom értelmét, hogy ott legyek. Sokan úgyis szavaznak, én nyugodtan kimaradhatok belőle.- Mennyire ismeri a pártokat?- Nem nagyon. Néha elmentem volna egy- egy választási gyűlésre, de mindig akad munka itthon, no és a ricsajozást sem szeretem. Legföljebb a tévét figyeltem. Olykor magam is csodálkozom, hogy úgy belefásultam a dolgokba, de - legalábbis szerintem - kevesen értik, hogy valójában mi ez az egész nálunk. Magam sem látom tisztán a helyzetet. Ráadásul hol az egyik, hol a másik párt dobott a postaládánkba szórólapot. Lesz jólét, függetlenség, demokrácia, egyszóval ígérgetnek. De mi valósul meg mindebből?... Három éve ilyenkor még a kommunisták hitegettek, s rá is fizettünk. A feleség újra süteménnyel kínál, a férj nyújtózik egyet. A tévé egyelőre szigorúan tartja magát a kampánycsöndhöz: a hazai csatornák egyikén rajzfilm megy, a másikon távoli tájakat mutatnak éppen. Á rádió a déli hírekben csak annyit jegyez meg szemérmesen, hogy Csehszlovákiában a jövőt eldöntő választások folynak, az emberek szabadon járulhatnak az urnákhoz. Mindezt megtoldják még annyival, hogy az előjelek jók: a lakosság zöme már élt választási jogával. V. Árpád az ablakon át az eget kémleli; arra vár, hogy megint a csatornával bíbelődhessen.- Reménykedik a jövőben? - riasztom meg a kérdésemmel.- Belátható időn belül nem lesz jobb. Legfeljebb nagyobb különbség lesz az emberek között. Aki ügyes vagy szerencsés, könnyebben fog keresni; aki nem, esetleg mehet az utcára. Annyit azért én is látok, hogy a polgári pártok jobbára általánosságokat mondanak a hétköznapokról, a kommunistákból pedig demokratikus baloldal lett, de én így sem hiszek nekik. Meg aztán erkölcsileg is padlón van az ország. Milyen helyzet, főként milyen kilátások azok, ahol valakire azért lehet rámordulni, mert magyar vagy cseh?! A férfi indulatosan fejére teszi a micisapkáját. Kimegy az udvarra, kalapácsával ütlegelni kezdi a csatornát. Rendületlenül kalapál, estére be akarja fejezni a munkát. Déli kettő körül az eső teljesen eláll, bár ez a tény már sem előnyt, sem hátrányt nem jelent egyik pártnak sem, hiszen tizennégy órakor lepecsételik az urnákat. Vége. Egy- csapásra elillan viszont a kampánycsönd. A tévében és a rádióban egyaránt. A műsorvezetők bátran, felszabadultan ejtik ki a pártok neveit: s amúgy semleges módon pártvezéreket is megszólaltatnak. Egyre ömlenek a számok, a részeredmények. Van az országban két mozgalom, amelynek vezérkara akár rögtön is pezsgőt bonthat. Nemúgy a szlovákiai magyarnak, akinek egyelőre várnia kell a pezsgőnyitással. Sőt! A választási eredmények tudatában, Szlovákiában eleve meggondolandó a pezsgőzgetés. Mire visszaérek Pozsonyba, BESÖTÉTEDIK. Igaz, van egy csillagocska is az égen: a televízió előrejelzései szerint biztosan lesznek magyar parlamenti képviselők mind Prágában, mind Pozsonyban. Pezsgözés helyett eszembe jut V. Árpád, aki napközben az ereszcsatornát kalapálta. Vajon befejezte-e a munkát? Miklósi Péter PÁRTSEMLEGES RIPORT 1992. VI. 12. Választás utáni elmélkedés ■ ■ 1* ■EMSig- ® B ™ W * ■ ■ * * * * — ■ ^ Az állampolgár a választás egyetlen napján valóságos király. így jellemezte a választót Pavel Tigrid cseh újságíró, aki hosszú éveket töltött nyugati emigrációban. Igen, király. Akarata szent és sérthetetlen. Belátása szerint valakiket kitüntethet bizalmával, másoktól megvonhatja bizalmát. Ha akarja, leadja szavazatát, és arra adja, akire csak akarja. Döntése megváltoztathatatlan. De ha éppen királyi kedve úgy tartja, fittyet hány az egész választási ceremóniára és szavazás helyett mondjuk horgászni megy. Köztársaságunk pénteki és szombati magyar királyai - becsületükre legyen mondva - megértették a felhívást, hogy mindnyájunknak el kell menni. Ott voltak... Véleményüket az államszövetség sorsdöntő óráiban nyilvánították ki. A magyar koalíció programjára szavazva az államszövetség fennmaradása mellett törtek lándzsát. Köszönet nekik! Csak rajtuk múlott, hogy korábbi indokolt aggodalmaink ellenére képviselőink mégis ott lesznek a törvényhozásban. Igaz, örömünk nem teljes. Több képviselőnk is lehetne, ha pártjaink szükebb érdekeinél többre tartották volna magyar nemzeti kisebbségünk ügyének szolgálatát. A tanulság levonása még korai. Valamit mégis el kell mondanunk. A legnagyobb kudarcot azok a pártok szenvedték el, amelyek népszerűségüket más pártok és jelöltjeik lejáratásával próbálták növelni. A választó - cseh, szlovák és magyar egyaránt - e két napon át király, megcsö- mörlött és elfordult e pártoktól. A koalíción kívüli Magyar Polgári Párt nem jutott be a parlamentbe. Bizonyára önhibájából is. Nagy kár. Vajmi keserű vigasz számára, hogy több szavazatot szerzett, mint az előző választásokon. Ugyan nyerhettek néhány szavazatot, de a vesztes nemzeti kisebbségünk. Korábbi képviselői már a kormányzásban is szert tettek némi tapasztalatokra. Velük együtt erősebbeknek érezhetnénk magunkat. Támogatásuk a parlamentbe bekerült pártjainknak is hiányozhat. Pedig a győztes szlovák pártok választási programjaiból és a hevenyében máris elhangzott megnyilatkozásaiból ítélve, nemzeti kisebbségünk képviselői nagyon nehéz megbízatási időszak elébe néznek. Feltehető, hogy a nemzeti beállítottságú szlovák pártok és a mellettük szóhoz jutó nacionalisták pártjainktól az állam- szövetség támogatását is zokon veszik. Ennyivel nehezebb a helyzetünk. Bátorítsa őket az a tudat, hogy mögöttük a választók állnak. Néhány százezren. S ez nem kis erő egy kis országban. És hát a nemzeti kisebbségek sorsát egyre éberebben figyeli az egész világ. A kisebbségi sorsok megoldatlansága nemcsak országok, hanem térségek és a világ békéjét, biztonságát is veszélyezteti. A kisebbségek védelme elsőrendű nemzetközi érdek. így is elsősorban saját erőnkre kell támaszkodnunk. Igazunk tudatában erőnk meghatványozódik. Lehetnek közöttünk nézetbeli különbségek, de sorsunk egy. Kisebbségünk volt már nehezebb helyzetben is. Csüggedésre egyáltalán nincs okunk. Eszembe ötlenek Reményik Sándor költő emigrációban írt sorai: Legyen az erdő bármilyen sötét, el ne engedjük egymás kezét. Zsilka László Apukám, ne vedd annyira szívedre a választási eredményeket...
