Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-05 / 23. szám
Vasárnap- Professzor úr, ön a Szövetségi Gyűlés elnökségének tagja, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetének igazgatója, a hazai szociáldemokrata mozgalom egyik vezető egyénisége és még sorolhatnám különböző rendű és rangú elfoglaltságait. .. Ehelyett azonban a hatvanas éveinek derekán járó, ősz hajú bölcselőt kérdezem: miért fontos az őszinteség?- Meggyőződésem, hogy az ember élete csakis az igazmondásra épülhet. A becsületes, pátosz nélküli őszinteségre. A születés, a szerelem, a fájdalmak, az izgalmak, a halál igazságaira. Maga a lét sem egyéb, mint a leplezetlen igazság. Ezért aki nem őszinte, az talán az életet, vagy legalábbis annak lényegét tagadja; no és bízni is csupán olyasvalaki tud, aki igazszóló.- Ezek inkább költőhöz, semmint közgazdászhoz illő szavak! Vagy tapintatosan csak arra akarta rávezetni a riportert, hogy megkérdezze: vajon az 1990 nyarán pozícióba került hazai kormányok - amelyeket ön mind szövetségi, mind köztársasági szinten több ízben keményen bírált - mindig a valót állítják-e?- Sőt! Hitem szerint jócskán elkendőzik a valóságot, s ennek logikus következménye az a politikai krízis, amelyben leledzünk. E válságnak számos jelét tapasztalni. Pusztán a felszíni jelenségek közül hadd említsem meg a csehek és a szlovákok közötti feszültséget, a közös állam felbomlásának veszélyét, a politikai pártok viszálykodásait, a gazdasági reform buktatóit, a lakosság jelentős rétegének elszegényedését, a kisebb-na- gyobb közéleti botrányokat, a bűnözés elha- rapódzását, és még szépecskén sorolhatnám... Aki e gondok eredőjét keresi, annak egyebek közt látnia kell, hogy az ország mindhárom kormánykoalíciója immár huzamosabb ideje kisebbségben van a többségi akarattal szemben, ami eleve rengeteg feszültség forrását jelenti. Szlovákiában a koalíció népszerűsége aligha éri el a húsz százalékot, míg egy balközép csoportosulást a lakosságnak több mint ötven százaléka támogat. Csehországban ha nem is ennyire kiélezett, de hasonló a helyzet. Ezek a körülmények a szövetségi kormányt is nemegyszer lépéshátrányba szorítják; bár tény, hogy mindhárom kormányzat tagjainak zöme rendes, becsületes ember.- Komárek úr, nem a megbántódás beszél önből? Az 1989-es fordulatot követően ön szövetségi miniszterelnök-helyettes volt; az 1990-es választások utáni kormányzatból viszont már kiszorult...- Nézze, én Szókratésszal felelek; az ember halandó lény, ezért békességben, megértésben kell élnie a környezetével. Számomra ez a mérvadó, nem pedig a politikai karrier. Ezért eleve kár bármiféle megbántódásról spekulálgatni; ugyanakkor tény, hogy közgazdászként okvetlenül csalódott vagyok. Csalódott, mert a nyolcvanas évek derekától, az akadémia prognosztikai intézetében együtt tudtunk működni azokkal, akiknek ma fontos szavuk van. Klaus, Dlouhy, Dyba, Jezek, Hoffman és mások - alapos elemzések eredményeképpen együtt dolgoztuk ki egy gyökeres gazdasági reform haditervét. Érthető hát, ha erre épült a rendszerváltást követő első kormány gazdasági stratégiája; és én is így csöppentem bele a nagypolitikába. Akkoriban minden szépnek, ígéretteljesnek tűnt; ám egy idő múltán, sajnos, sok minden a visszájára fordult. Én legalábbis úgy éreztem, hogy a '89-es forradalom bársonyát valamiféle indulatoktól, radikalizmustól, bosz- szútól és bűnbakkereséstől vöröslő jakobinus láz váltotta fel. Az ismert lengyel politológus, Adam Michnik a társadalomnak ezt az állapotát - nagyon találóan - a bolseviki arculatú kapitalizmus építésének tartja. A gyakorlatban ez hamu alatt parázsló haragot, már-már csendes, vértelen polgárháborút jelent, amikor is szinte mindenki ellensége mindenkinek. 1990 nyarán úgy éreztem, hogy ilyen légkörben nem tudok dolgozni, ezért teljesen privát döntés alapján kiváltam a szövetségi kormányból. Megbántódásról ezért valóban szó sem lehet, nyílt nézetkülönbségekről viszont igen! A gazdasági reform jelenlegi formáját ugyanis elhibázottnak, bizonyos vonatkozásaiban szinte kalandorságnak tartom. Persze, Fotó: Ivan Dubovsky Interjú Valtr Komárekkal ez csak az én véleményem, távolról sem kötelező egyetérteni vele.-A rossz nyelvek szerint azért más is közrejátszott abban, hogy ön, professzor úr, már nem lett tagja a két esztendeje hivatalba lépett koalíciós kormánynak. Nevezetesen például az, hogy csehszlovákiai látogatásra invitálta a nem éppen kesztyűs kezű Augusti- no Pinochet generálist...- Ez így merő kitaláció! A valóságban az történt, hogy a kormány alelnökeként Chilében, az új elnök beiktatási ünnepségein jártam; s ekkor mind az új, mind a régi elnökkel váltottam néhány szót. Pinochettel - aki egyébként a szóban forgó elnökcsere előtt teljesen szabad választásokat engedélyezett -, arról csevegtünk, hogy mivel tölti majd nyugdíjas napjait, fog-e utazgatni. Ezt a társalgást fújta föl hivatalos meghívássá a sajtó.- Ont azonban nemcsak emiatt piszkálgatta a hazai sajtó, hanem azért is, mert a hatvanas évek első felében huzamosabb ideig Kubában tartózkodott: 1989 novembere után pedig először kilépett a CSKP-ból és a Polgári Fórum jelöltje lett a nemzeti megbékélés kormányában: újabban pedig a később szerveződő szociáldemokrata mozgalomhoz csatlakozott.- Nézze, aki belém akar kötni, az nyilván mindig talál rá okot. Tény, hogy harminc évvel ezelőtt nem az izlandi gejzíreket nézegettem, hanem egy olyan időszakban jártam Kubában, amikor a Bptista-rendszer megdöntése után - Paul Newmantöl Garda Márquezig - nagyon sok jeles ember fordult meg a karibi szigetországban. Ebben valóban kár a legkisebb politikai szenzációt keresni. Mint ahogy abban is kár vájkálódni, hogy a szociáldemokrata pártban találtam meg igazán a helyemet. Szilárdan hiszem ugyanis, hogy a gyászos emlékű proletár diktatúra, illetve a gazdasági sokkterápia között van egy középút is, amely elsősorban a szociális érzékenységen és az esélyegyenlőségen alapszik. Eddigi munkásságom tapasztalatai alapján biztos vagyok benne, hogy létrehozható egy olyan helyzet, ahol a piacgazdaság és a szabad vállalkozás elve éppen úgy érvényesül, mint a szociális igazságosság. Nem érdemként, csupán tényként említem, hogy a Sztálin-kultuszt rombolva már az ötvenes években is ilyen irányt kerestem; és a hatvanas évek gazdaságpolitikai vitáiba is ebben a szellemben kapcsolódtam be. Logikus hát, hogy ma sem támogatom a sokkterápiát, és azt a feltevést sem osztom, hogy Csehszlovákiát egyelőre a fejlődő országok szintjén kell kezelni. Sőt! Nekem az sem szúr szemet, hogy Václav Klaus - a forradalom utáni Polgári Fórumból kiválva - megalakította a Polgári Demokrata Pártot. Ő is, én is más-más úton járunk, de lényegében azonos cél érdekében.- Miként lehet elejét venni annak, hogy a gazdasági átalakítás kevésbé meredek útja ne süllyedjen a populista szólamok nívójára?- Elsősorban tettekkel, és némi kitekintéssel is a világra. Például Ausztriában, Spanyol- országban, Franciaországban, Svájcban, Portugáliában vagy akár a skandináv országokban is a szocdemek, illetve a szocialisták alakítják a kormányt. Ezekben a jól prosperáló államokban mégsem jut eszébe senkinek, hogy a kormányzó pártok vezetőit populistáknak mondják. A működőképes demokrácia ugyanis eleve kizárja egy ilyen irányzat felül- kerekedését. A történelem pedig arra figyelmeztet, hogy nemcsak a baloldali mozgalmak, hanem a jobboldali pártok is adtak már diktátorokat a világnak...- Professzor úr, mi a véleménye a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomról?- Pusztán annyi, hogy vannak közöttük kitűnő szakemberek és könyöklő karrieristák egyaránt. Talán ennél is lényegesebb szempont, hogy a DSZM-ben uralkodó helyzet hű tükörképe a Szlovákiában uralkodó, bonyolult politikai divatoknak. Szerintem egyvalamiben azonban okvetlenül igaza van ennek a mozgalomnak: abban, hogy nem lehet mindent Prága szemszögéből megítélni. Természetesen ez az érv azonban egyetlen pillanatra sem elegendő ok a köztársaság szétverésére, a szövetségi államforma felrúgására. Elvégre a józan ész - politikailag is, gazdaságilag is - a közös állam megőrzését és az ehhez szükséges ésszerű kompromisszumok kialakításának fontosságát diktálja. Ebben a dilemmában Jugoszlávia lehet számunkra az intő példa.- Komárek úr, sokak szemében ön azért is népszerű, mert nyilatkozatainak egyikében kijelentette, hogy három korona ötven fillérre is leszorítható a német márka ára!... Negyven esztendő reálszocializmusával a hátunk mögött, vajon mennyi idő alatt érhetnénk el ezt a gazdasági csodát?- Záros határidőket ígérgetni felelőtlenség. Ráadásul a szóban forgó kijelentéssel „csak“ arra akartam figyelmeztetni, hogy Csehszlovákiának valóban nincs szüksége az indokolatlanul kemény sokkterápiára, mert meggyőződésem, hogy hazánk nem tartozik a harmadik világ országai közé. A sokkterápia, legalábbis az én olvasatomban, azt jelentené, hogy bámulatos gyorsasággal bevezetnénk a piacgazdaságot és ehhez kapcsolódóan a gazdasági transzformációt, ám ennek böjtjeképpen akár húsz-harminc évig is tarthatna a teljes fölfejlódés. Ezzel szemben én azon a véleményen vagyok, hogy Csehszlovákia egy közép-európai ipari ország, amelynek a fokozatos változások révén tíz évre van szüksége ahhoz, hogy elérje például Ausztria jelenlegi gazdasági nívóját.- Melyik utat támogatja élénkebben a fejlett világ, a nyugati tőke?- Anélkül, hogy hazabeszélnék, bátran kijelenthetem. mindkét felfogásnak vannak ellenzői és pártfogói. Azt viszont nem árt észrevenni, hogy az Egyesült Államok - Jugoszlávia és a volt Szovjetunió helyzete láttán - manapság már nemcsak az ígéretekben óvatosabb, hanem az anyagi javak osztogatásában is körültekintőbb. Természetesen, ehhez a magatartáshoz igazodik a fejlett nyugati országok zöme, ami azt jelenti, hogy elsősorban Önerőből kell megoldani gondjaink többségét. A tényekről szólva látni kell, hogy a jelentősebb pénzintézetekhez közel álló körök inkább a sokkterápia hívei; míg a kereskedőktől, a vállalkozóktól, az egyszerűbb tőkebefektetőktől inkább azt az ajánlást szoktuk kapni, hogy először állapítsuk meg: hol is van a kommunista rendszer csődje nyomán keletkezett gödör alja, s azután próbáljunk kimászni onnan. Mint ígérni szokták, ehhez ók készséggel nyújtanak segédkezet, feltéve, ha nem kerül veszélybe a demokratikus fejlődés. Ez is az egyik szempont, amiért frissen alakulgató nemzetállamok helyett inkább a közös államról, illetve a közép-európai régiókról érdemes beszélni.- Beszélgetésünk legelején az igazszólás fontosságáról ejtettünk néhány szót. Hadd kérdezzem hát meg kerek perec: ön ószintén bízik abban, hogy a lassan járj, tovább érsz elve a gazdasági átalakításban is érvényesíthető?- Őszintén. A nyugati világ ugyanis réges- régen elhúzott mellettünk; és ml most abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy a jövőbe nézve nekünk most nemcsak előre, hanem legalább fél szemmel vissza is kell pillantanunk - nehogy orra bukjunk. Akkor ugyanis nincs, aki kisegítsen bennünket abból az ominózus gödörből.- Ezt jövőkutatóként mondja?- Igen! Mint aki sokadmagával csöbörből vödörbe, azaz gödörből keresztútra került. Elsősorban tehát rajtunk, a józan eszünkön múlik, hogy jövösokk - vagy sok jövő vár-e ránk?!- Professzor úr, köszönöm az interjút. Miklósi Péter 1992. VI. 5. Tíz évre van szükség ahhoz, hogy utplérjük Ausztriát
