Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-22 / 21. szám
jújt a fűbe, nap- atta a gyepet, ölvödni látszott k a lehívóhely ízemben a domb- lúzzák az éleslö- tető piros-fehér- ;rsze ez az elővi- csak a biztonsági nak szólt, a lőtér ígyis be volt betévedhetett ide, elől, de ez azon- na. A lehívóhely ivei hátrább váll- csövű flintákkal, jreferélt. Hét fia- és egy vöröshajú iajú most kilépett ínytáskáját huzi- att. szólt rá valaki eltévesztheti, ha alamb. kérdezte Szonja, - Tényleg zavarnék. ik kényszeredet- :tette a puskát, a legjobb lövész, tt, és szeretném, közbe a férfi, ívőhely felé báki^ - kérdezte három gép műő balra félmaga- :rdén, magasan, aposan dobja ki következik? lem lehet tudni. mosolyodott el Ián nem csodál- scsegni szeretett nit tudni? - Erik enség remegett, érezte, de esze bahagyni a kér> dologra lennék agy melyik cső- , a jobboldalival ült és nem vála? — ingerkedett- tört ki Erikből eszélgetni akar, rom tudni. Állí- t. Maga mindig Jt- Mindig? Nem, mindig én se találom el. Mindig senki se találja el- kilépett a lehívóhelyről, néhány lépést hátrált. - Nézze, - mondta- itt egy hangos szóra kirepülhet a galamb. Már biztosan működésbe helyezték a gépet.- Ugye azt kell mondani, hopp!?- Igen.- És mire kell vigyázni?- Sok mindenre. Először is tudatosítani kell, hogy a belső cső szűkebben hord, kisebb a terítési nagysága, a külső cső nagyobb szórású.- Ezt nem értem.- Nem baj, majd megtanulja.- Erik alig észrevehetően megrántotMONOSZLÓY DEZSŐ bítóan hívogatta, de ő nem tudott felegyenesedni.- Hopp! - dühösen befordult, kissé nagyobb lendülettel, mint máskor. A tárcsa laposan repült. Érezte, hogy rajta van, de nem a tárcsát, a meztelen vöröshajút látta, egészen piciben, ahogy az ágyon hempereg. Meghúzta a ravaszt. A tárcsa tovább pergett. Duplázott.- Végre, elhibázta - hallatszott a háta mögül. Igen, legokosabb lett volna abbahagyni, mielőtt még nem fogja el a nyugtalanság, az a különös lebegés, amelyet olyankor szokott érezni, ha berregve megszólal az iskolacsengő. Ezt érezte diákkorában, ezt érzi most is, pedig már évek óta tanár, tőle függnek az osztályzatok. Abba kellett volna hagyni, de nem t Közben a lehívóhelyről tovább folyt az agyaggalamb-lövészet. Erik nem figyelte, ki következik, az eredmény sem nagyon érdekelte, csupán hangokat hallott, a závárzat csattogását, a kihulló patronok zörejét, a hangos hoppokat, az idegesebb és gyakorlatlanabb célzók toporgását, s fojtott megjegyzéseket:- Hopp! - Erre a kiáltásra ismét a hatalmas ágy jelent meg előtte, Szonja feküdt rajta. Az ágy köröskörül medvebőrökkel volt szegélyezve. Ezek azt hiszik, nem tudok felegyenesedni, nem jutok fel az ágyra. Lehunyta szemét, a fegyver csatta- nására újra kinyitotta. A domb a messzezésben meghízva fény lett. Olyan, mintha állapotos lenne. Anyjára emlékeztette, pedig az nem is volt kövér. De számtantanárnő. ta vállát, maga előtt is szabadkozva udvariatlanságáért. Visszalépett a lehívóhelyre. Régóta várt erre a feladatra összpontosított magányra. Hetek óta várt rá, és most sem hagyják békén. Vajon ki uszította rá ezt a vöröshajú boszorkányt?- Most haragszik - kiáltott utána a lány.- Hopp! - robbant ki Erikből és lövőállásba fordult. A harmadik gépből repült ki a tárcsa, jobbra, laposan. Erik tüzelt, jól látta, ahogy a tárcsából kitört egy darab. Háromszor egymás után működött ugyanaz a gép. Erik mindig elsőre hozta le a galambot. A negyediket, éppen a legkényelmesebb, magasra repülő tárcsát elhibázta. Utánaduplázott, a tárcsa szétporlott. Hopp! Jobbra laposan. Hopp! Ferdén magasan. Hopp! Ismét jobbra laposan. Tíz galambban állapodtak meg, még három galambja maradt. Legjobb lenne abbahagyni, gondolta, amíg csőre töltött. Már úgyis megmutatta. Méghozzá ő nagyobb sőrétekkel lőtt mint a többiek, három és fél milliméteressel, ez nem agyaggalamblövé- szetre való. Ilyen söréttel nehezebb befogni a tárcsát. Viszont ezt a vizes nyúl se rázza le magáról, őszi vadászatok jutottak eszébe. Hihetetlen, mi minden pereg le a megázott nyúl- ról, és az ázott fogolynak sem elég a kettőnegyedes. Ő a társaságnak ilyen töltényeket hozott. A vöröshajúnak is. Behúnyta szemét. Hatalmas ágyon Szonja feküdt meztelenül. Az ágy körül vadállatbőrök hevertek, hófehér jegesmedve-bőrök. Erik rátérdelt a szőrmére, a vöröshajú csáhagyta abba. A sárgaszínű tárcsák ide-oda cikáztak, és sorban szerteroppantak a friss tavaszi fényben.- Kilenc galamb, egy másodikra. — Fekete táblára krétával felírták az eredményt. Erik kedvetlenül kilépett a lehívóhelyről. Péter váltotta fel. A vöröshajú a csoport közepén állt, mutatóujjait ide-oda táncoltatta, mintha mindkét oldalról láthatatlan morzegép gombját nyomkodná.- Szonja tapsol — állapította meg a szőke lány.- Az ájtatos manók csinálnak így a csápjaikkal. Az ájtatos nőstény manók, mielőtt megzabálnák a hímet - mondta egy magas, fekete bajuszos fiú.- Ezúttal kit akarsz bekebelezni? — kérdezte a szőke.- Micky-Maust — mondta Szonja.- És kicsoda az a Micky-Maus? A feketebajuszos leguggolt, előrehajtotta fejét, szeretett volna menten az egér szerepébe zsugorodni.- Kár a gőzért - legyintett Szonja. — Természetesen Erikre gondoltam Ő a legjobb lövő. Péter már két galambot elszalasztott.- Gondolod, az ágyban is olyan jó? - Ezt egy kis dagadt srác kérdezte, néhányan elröhögték magukat. Erik szája megrándult és hátat fordított a csoportnak.- Nem vagyok Micky-Maus - dör- mögte félhangosan.- És bajusza sincs — tette hozzá a magas fekete.- Mégis megeszem - évelődött Szonja és játékosan kidugta a nyelvét. Erőitetten elvigyorodott. Hirtelen az a furcsa gondolata támadt, ezért nem tud felkapaszkodni az ágyra. A számtantanárságot kellene valahogy letörölni a tábláról. Az összes számokkal együtt. Az anyja csontkeretes szemüvegét és még mit?... Egyszerre elbizonytalanodott, hogy mit kellene még letörölni.- Hopp! - önkéntelenül odapillantott. A kis dagadt állt a lehívóhelyen. Hogy tartja azt a puskát? Mintha evezőt szorongatna. Nem fordul be, előre lesben áll, tán azt hiszi, tigris ugrik ki a gépből. Ügy látszik, mindenhez hozzá kell nőni. A fegyverhez, az agyaggalamb-lövészethez is. És már a harmadik galambot hibázza el. Hová repülhet tőle az a három- százkilencven sörétszem, hogy egyik sem éri el a tárcsát? De neki meg se kottyanna arról a jegesmedve-szőrméről fölegyenesedni. Talán a csapdát sem sejti, hogy nem padlóra, árok fölé van takarva a szőr, árok fölé, mely a férfi és nő között tátong. Azon az árkon nem lehet átlépni. Erik összeborzadt. Lihegő, nyálas emlék dobolt a torkában. Néhány éve a családi tanács anyja tudtával az ő elcsábítására utcalányt bérelt fel. Az a borzalmas nőszemély hotelszobába cipelte és utána mindenki azt hitte, átjutott az árkon. Mintha olyan könnyen el lehetne intézni az ilyesmit. Ezek nem olvasták figyelmesen Schopenhauert és Nietzschét sem, ha meg olvasták, nem értették. Az élet tele van felületes alakokkal, olyanokkal, mint ez a dagadt fiú, aki a ravaszhoz sem tudja oda igazítani helyesen az ujját, stüszi kalapot hord és a lányoknak azt meséli, hogy oroszlánvadász.- Hopp! - Erik felrezzent. S ő mit mesél a lányoknak? Semmit. Legfeljebb a másodfokú egyenletről meg az integrálszámításról okoskodik. A számok átjutnak az árkon, jódlizni sem kell hozzá. Hopp! Igen, a számokban van valami megnyugtató.- Hopp! - A háta mögött kacagás csendült. Erik először azt hitte, rajta nevetnek, de a kacagás a vöröshajú lánynak szólt. Szonjának sikerült az utolsó lövéssel egy galambot eltalálni. Senki sem értette, hogyan történt. Szonja együtt nevetett a többiekkel. Tréfásan kihúzta magát és fontoskodva körülnézett. — Ha így folytatom, Eriket is lehagyom- mondta.- Inkább edd meg! — biztatta a fe- ketebajuszos. Péter a napfényre beszélte ki magát. - Nem lehet ilyen szembe- fénynél rendesen célozni - magyarázta. Erik a dombot figyelte. Arra várt, alagúttá változik, s kirobog belőle a földalatti. Pontosabban a tegnapi földalatti, azzal a különös utassal, aki kottalapokat szorongatott a kezében, s ide-oda csóválta fejét. Erik jól emlékezett rá, a kottalapokon nem volt szöveg, csak hangjegyek. Mégis mennyire el tudott merülni tanulmányozásukban az a busa fejű idegen. Kár, hogy ő nem játszik semmilyen hangszeren, akkor talán könnyebb lenne. A dallamok hátán át lehetne lendülni valahová, nem kellene szitává lőni ezeket a kiszámíthatatlanul pergő, sárga tárcsákat. Fölöslegessé válna vizes nyulakra vadászni. A többiek ezalatt az eredményeket számolgatták. Kifizették a szétlőtt galambokat, kiürítették flintájukat, s elindultak a kijárat felé.- Maga nem jön? — Szonja hívása rebbentette el a földalattitól. Idegesen megrántotta vállát. — Mi olyan érdekes azon a dombon? — kérdezte Szonja. - Jöjjön, nézzük meg közelebbről. Cammogva elindult a vöröshajú lány után. Szonja ringó léptekkel menetelt előtte, s amikor a domb közelébe ért, letépett egy fűszálat és szájába vette. — Igaz, hogy maga szűz? - kérdezte, mintha csak a fűszálon át fügyörészné.- Harminckét éves vagyok- mondta Erik.- Hiszen éppen ez az. Vagy csak a többiek ugratnak vele? — Szonja egyik kezét Erik felé nyújtotta.- Ugye, nem igaz? Erik megtorpant. Maga elé kapta puskáját. - Ne közeledjen! - kiáltott Szonjára. A lány nem hallotta, hogy Erik kibiztosította a fegyvert, másik kezét is előre nyújtotta. Hirtelen elviselhetetlen fájdalom robbant a testébe. Nyüszítő hangot hallatott, szája szétnyílt, a fűszál alsó ajkára tapadt. Mint egy négy méterre Eriktől zuhant a fűre, egyik kezét blúzára tapasztotta, amelyet elborított a vér. A mentők és a rendőrség szinte egyszerre érkeztek. Amikor az orvos Szonja fölé hajolt, s kitakarta az ökölnyi sebet, a lány már halott volt. Blúz- és szövetdarabok szívódtak szétroncsolt mellébe. Erik lábhoz eresztett puskával, mozdulatlanul állt, tőle valamivel távolabb mint egzotikus madárfarok a sportpálya felügyelőjének ősz kecskeszakálla billegett. - Baleset, kétségtelenül baleset — bizonygatta. Erik egy darabig hallgatott, aztán energikusan megrázta a fejét. - Nem baleset - mondta. Ahogy kimondta, nagy nyugodtság áradt szét benne, úgy érezte, átlépett az árkon, helyesebben, hogy minden irányban megbonthatatlan lapály terül el előtte, amelyet többé nem szennyez be sehol sem árok, sem szakadék. A rendőrkocsiban is erre gondolt, szája enyhén remegett, tudta, egy készülő mosoly erőlködése ez, amely hamarosan széttárja arcán vidáman verdeső szárnyait. Balogh István tusrajza romija. Mégis, mi'anazt. Rohanok, ■ztatnak, letartóz- szállás, felszállás, zerkezettel indu- közben gépünk aedűl. Zuhanás GYŐZŐ mig fokozódik, magömléseimnek kis híja hogy! pedig bárcsak! de eddig még nem sikerült -Mi?- Belehalnom. A lány sehol, onnan sivalkodik a párnából, amit az imént még könnyeivel öntözött: szégyenletében? fájdalmában, hogy még szűz? Mit tudom én. Olyan szere nincs, abban az istenverte gyógyszeres kalendáriumában? lepihenni? Odaroskadok a fészkemre és tessék: ez elnyargal velem, amaz a fülembe bődül... Takarodjak álmodni, kezdhetem a robotot elölről.- Miféle robotot? Hát álmodni, az magának robot?- A gályán nem álmodtak any- nyit, vércsatakosan a korbács alatt, mint én álmodom, amennyit, dobszóra, az álom hajógyomrában, a ngszórón figyel- k nem nyílik ki az ítkezzék újért az szók, akiket megvernek. Én, akik taü Ütöm-verem. lím, olyan vélet- íllati szeretkezé- beletörik a hím- désem a fájdalo- Milyen olyan?- Alomtalanító!- Mindenre van gyógyrendelé- sünk!- Hát adjon. Adjon! Álomleprára!- „Álomleprára...?!“- Ostromzár alatt vagyok, ez az álmok ostromzárja! Minden oldalról! A fárasztó nap után, én, hogy fedélközi álmok rabszolgaláncaiban... Fúj, most meg már prózaverssé fújnám fel, ha nem rúgna gyomron, gyötrelmeivel, mihelyst leesik a fejem. Átokfajzata - álmok! Lehasználnak, kimerítenek; elcsigáznak. Egy másik élet robotja. Eddig álomba menekültem az életem elől. De hova meneküljek az álmaim elől? meg- Az álom álmába. Amilyen én vagyok.- Hogyan mondja?- Az álmon túli álomtalanság: egy másfajta ébrenlét. Az is élet- Az, hogy az is, hogy az - élet legyen: ez a pótlék? A máslás? A moslék? És ami ott a veszett fejszék nyeletlen reménye, könyörgöm: ott mire várhatok még, ami a kín - az életkín eleven tüzének nyaldosásától válthat...?!- De szépen cifrázza. Az ön baja: álomfrász —- Mire várjak?- Nem az első Sziszüphosz lesz, aki kövével visszagurul.- Álmok visszaáradására?- Arra.- Hát a felebaráti szeretet? az emberbaráti részvét? az orvosi eskü... ?- Hogy segítek rajta, arra igen. Felesküdtem. De arra nem, kisba- rátom, hogy szeressem is. t- A halálos ítéletem: egy recepten? Szép kis orvos, mondhatom.- Nem orvosi szépségversenyen vagyunk, hanem gyógyrendelésen.- Nem is! De ne csináljunk Krisztusból bohócot! Kikérem magamnak!- Ha minden jöttment idejönne, hogy az egzaltáltságát levezetni keres egy jóbolondot és én legyek a villámhárítója, csapjanak fel, az ingyenrendelésen...!- Velem ne csapkodja az asztalt, egy adófizetővel, akkor se, ez ellen tiltakozom!- Én, hogy csapkodom, miféle asztalt? Maga álmodik: visszaeső!- Jézus Isten, hát már megint! Álmomban inzultus ért és én tiltakozom! Doktor úr...!- Tiltakozzon. Sokra megy vele. Én, ha magának volnék, megvárnám.- Mit?- Amíg visszaáradnak és egyenként alácsorognak, az álom csatornaszemén.- Itt jöttünk be, ahogy a moziban mondani szokás. Innen indultam. Doktor úr!- A következőt!- De kedves doktor úr! Nem ereszthet el így! Egy szenvedőt...!-„Álomlepra“ ...Hóm. Tetszik, amit mondott, felvésem a kórlapjára is. Hogy is mondta? Egy másik micsoda... ?- Egy másik élet.- Hahaha! „Egy másik élet!“- Az, az istencsapása.- Olyan biztos benne? Honnan tudja?- Onnan. Hogy fáj. Sajog. Nem lehet fájdalmat hamisítani.- Egy másik élet: ez a panasza?- Az. A szervezetem nem bírja ki. Kétszer is...!- Nyerő szám. Megduplázza.- Nem győzök ennyit élni.- Az egyiket, tudja mit? Kapcsolja ki. Hagyogassa el. Áz egyiket.- Melyiket?- Azt, amikor ébren van. Igazándiból. Ébren. Micturál, strepi- tál, gargarizál.- Elhagyogatni? Azt, amikor még az álom szélén ülve lógázom a lábam, hogy vajon mi újabb megpróbáltatásokat eszelt ki, mit tartogat... Az igazándit?!- Kérje meg a szomszédot; akárkit. Hogy csípje meg.-Csípjen meg, doktor úr... Csípjen meg, ha mondom!- Ha csak az kell-------J aj!- Ez az: helyben vagyunk.- Elhagyogatni? Ezt: az igazándit? Azt mondja?- Azt. És akkor kezeskedem. Nem lesz többé „álmok-ostroma“ meg „életkínmiafene-lángjának rézfánfütyülő nyaldosása“. Egy fia-álom nem sok, annyi sem. De nem ám. Hogy háborgassa álmán.
