Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-15 / 20. szám

Új helytörténeti kiadvány 1992. V. 15. Gyermekkorom maradandó emlékei közé tartoznak azok az esték, amelye­ken nagyapám, a könyvben is többször említett Beélik család erdööre-vadásza élményeiről mesélt. Kedves, egyszerű történetei alapján nem lehetett nem megszeretni ezt, a számomra akkor még teljesen ismeretlen völgyet. ... megöregedtünk, amin nem lehet se­gíteni és örülni kell, hogy még élünk, írod, hogy sokat álmodsz a régi erdők­ről. Én is így vagyok vele, álmomban sokat vadászom veled és a többi jó vadász cimborával. De csak álmom­ban. .. “ olvashattam jóval később, Beé­lik Viktor nagyapámhoz írt egyik levelé­ben. (A Beélik család tagjai részben az Egyesült Államokba, részben Magyaror­szágra kerültek. B. Viktor Los Angeles­ben - Pasadéniában telepedett le s né­hány hónappal ezen levél megírása után Burbankban, 1969. május 19-én hunyt el.) Gömör szép tájai közül a Vály-völgy a legvonzóbbak egyike. A külvilágtól való viszonylagos elzártsága olyan érté­keket mentett meg falvai számára, me­lyeket máshol a meggondolatlan moder­nizálás mára teljesen eltüntetett. Kellő óvatossággal és hozzáértéssel pl. Fel- sővályt egy élő skanzenné lehet-lehetne tenni. A völgy kutatásának egyik fontos ál­lomása volt 1980 tavasza, amikor nép­rajzi kutatóinknak egy csoportja egy he­tet töltött el a völgyben, annak hat falvá- ban: Alsó- és Felsövályban, Mihályfal- ván, Gergelyfalván, Alsó- és Felsőkálo- sán. Az itt összegyűjtött anyag nem veszett el, sőt egyre gyarapodott. Az Új Mindenes Gyűjtemény 6. kötetében (Madách, 1987) B. Kovács István a Vály-völgy jobbágyfelszabadítás előtti társadalmi életével foglalkozott. Az Új- váry Zoltán szerkesztette Gömör Nép­rajza XXIV. kötetében pedig további öt írás jelent meg a völgyről. A jelen kötet tartalmilag szervesen kapcsolódik ezen írásokhoz. Hangsú­lyozottan nem monográfia! Tartalmát három egymással összefüggő, de azért egymástól jól elkülöníthető részre lehet osztani. Helytörténet, településrajz (ter­mészeti viszonyok, földrajzi nevek), a völgy neves szülöttei. Számomra a könyv legérdekesebb, s talán a legértékesebb része A Vály- völgy földrajzi nevei című rész, amelyet Dénes György és Benedek László - aki egyben a kötet gazdag fényképanyagá­nak szerzője is - állította össze. Éz a munka a helyszíni gyűjtéseken kívül levéltári kutatásokat, a helynevekkel is foglalkozó írások tüzetes áttanulmányo­zását is igényelte. Hiszen a helyneveket szinte minden generáció átírja, átfor­málja. Egy-egy falurészlet, ház megszű­nésével, átalakulásával a hozzájuk kö­tődő nevek is elfelejtődnek. A helyszíni gyűjtést a két szerző közösen végezte, beleértve azok térképrevitelét is. Az anyag rendszerezése, etimológiai vo­Ha visszatekintünk könyvkiadásunk múltjába, akkor azt kell tapasztalnunk, hogy a helytörténeti kiadványok megjelenése nem volt különösebb esemény. Szinte mindig akadt szerző, aki fáradságot nem kímélve összefoglalta egy város, község történelmének egy-egy időszakát, iskola, öntevékeny kulturális csoport történetét. S ezek a művek meg is jelentek! Annak ellenére, hogy a feltételek semmivel sem voltak jobbak, mint manapság. Ma ünnepnapnak tekintjük, ha egy ilyen szellemi terméket a kezünkbe vehetünk. Hosszú, több mint négyéves előkészítés után a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Népismereti Könyvtárának első kötete­ként megjelent a Vály völgye című könyv. natkozásainak meghatározása, a hely­nevek feldolgozása pedig Dénes György munkája. Remélem, hogy szűkebb-tágabb ha­zánkban nem akad olyan község, város, melynek lakói ne lennének büszkék ne­ves, szülőföldjüket nem felejtő szülött­jeikre. így érezték ezt a kötet szerzői is. T. Erdélyi Ilona Vályi Nagy Ferencről (költő, professzor, az Iliász első magyar fordítója) ad portrévázlatot, B. Kovács István Bodon Antal és Bodon Ábrahám tevékenységét mutatja be, akik a múlt században jelentős mértékben hozzájá­rultak a völgy kulturális, gazdasági és politikai fejlődéséhez, Czenthe Miklós pedig a gömöri helytörténet jeles képvi­selőjét: Mihályfalusi Forgon Mihályt és életművét mutatja be. Tanulságos elolvasni a völgy XX. századi történetét, Kovács Tibor tollá­ból. Az írás megrázó részét képezi az Azt mondták, hogy mink nem maradónk itt...! című fejezet, amely a kitelepítés fájó emlékeit idézi fel. A további írásokban Gaál Lajos a völgy földtanát és fizikai földrajzát tekinti át, Erdélyi Géza és B. Kovács István a műemlékeket mutatják be. B. Kovács István A Vály-völgyi népélet történeti rajza című írása pedig a téma legteljesebb összefoglalója. Megjelent egy könyv, amely bizonyí­téka lehet annak, hogy még a legnehe­zebb akadályok is leküzdhetőek. Az összefogás, a megjelentetésben orosz­lánrészt vállaló B. Kovács István veze­tése alatt, meghozta gyümölcsét. Ajánlásul az olvasóhoz szóljon a kö­tet bevezetőjének néhány sora: ,,Egy önismereti kiadványt kívánunk a Vály- völgy lakóinak a kezébe adni. Hisszük: múltjukban önmagukat tisztelik. Jóllehet ez a könyv elsőrendűen nekik szól, remélhetőleg azoknak is tanulságos lesz, akiket nem kötnek érzelmi szálak ehhez a megejtóen szép tájhoz és néphez, Puntigan József Gyűjtő úton Felsövályban. A kötet összeállítója az egyik adatközlővel beszélget. (Benedek László felvételei) FELMONDÁS - CSICSÓI MÓDRA Ha valakinek mennie kell... A történet, mellyel az alábbiakban megismerkedhetünk, tulajdonképpen semmilyen szempont­ból nem számít rendkívülinek. Az, hogy valaki elveszíti az állását, mára teljesen megszokott dologgá vált, és mindenki csak jól teszi, ha reálisan számol egy ilyen lehetőséggel is. Legfeljebb talán azon lehetne elgondolkodni, hogy ez vagy az a konkrét személy MIÉRT vált létszámfölötti munkaerővé, gyakorlatilag egyik napról a másikra, ha az üzem, vállalat, szövetkezet stb., ahol dolgozott, tulajdonképpen megmaradt, s a beosztás, munkakör sem szűnt meg, amelyet az illető eddig betöltött. AZ AKTÁKAT TANULMÁNYOZVA Potháczky Márta 1966-ban, a gadóci szaktan­intézet elvégzését követően bérelszámolóként dol­gozott a csicsói földműves-szövetkezetben. Ebben a beosztásban maradt 25 éven keresztül, beleértve azt az időszakot is, amikor három másik gazdaság- a kolozsnémai, a nagykeszi és a komáromfüsi- csatlakozásával megalakult a csicsói székhe­lyű Wilhelm Pieck Efsz. Ez 1991 elején ismét szétvált, a már említett 4 szövetkezetre. P. Márta - aki egyébként nagykeszi lakos - azt kérte, hogy továbbra is a csicsóiban dolgozhasson, a korábbi beosztásában. 1991. március 3-án azon­ban a szövetkezet vezetősége levélben közölte vele, hogy nem tudja foglalkoztatni eddigi munka­körében. Ugyanebben a levélben felkínáltak neki egy másik munkahelyet azzal, hogy amennyiben hat napon belül nem fogadja el, megszakítják vele a tagsági viszonyt. Potháczky Márta jogi képviselőjén keresztül ha­táridőn belül válaszolt a levélre. Jogellenesnek minősítette a szövetkezet eljárását, egyrészt, mivel ellenkezik az alapszabályzattal, másrészt a szemé­lyével kapcsolatos döntést nem a tagsági gyűlés hozta meg, hanem a vezetőség ülésén született. Emlékeztetett arra, hogy tagsági viszonya a tör­vény értelmében csakis akkor szüntethető meg, ha: a) nem voltak elégedettek a munkájával, illetve nem felel meg a szükséges követelményeknek; b) eddigi munkaköre kimutathatóan feleslegessé vált. A bizonyítás mindkét esetben a munkaadó köteles­sége. Ami a felkínált beosztást illeti -terményosz- tályozói, tehát fizikai munkáról volt szó P. Márta kategorikusan visszautasította. Ismét a szövetkezet volt tehát soron, és lépett is. Március 12-én írásban közölte P. Mártával, hogy miután a záros határidőn belül nem fogadta el a felkínált beosztást, a 162/1990. számú törvény 31. paragrafusának 1/b pontja értelmében 1991. április 1-jétöl két hónapos felmondási idővel fel­bontja a tagsági viszonyt. Magyarán: a nevezett személy létszámfölöttivé vált. Indoklás: az egyesí­tett szövetkezet felbomlása következtében a külön­vált gazdaságok csökkenteni kénytelenek az admi­nisztratív munkaerő-állományt. Ebben a stádiumban vált bírósági üggyé a do­log. P. Márta ugyanis beperelte a szövetkezetei, a már korábban ismertetett jogsértésekre hivatkoz­va. A komáromi járásbírósághoz beadott kereseté­ben azonban megjelent egy új, jogilag talán nem egészen helytálló, ám mindenképpen sokat sejtető érv is: bérelszámolói funkcióját a „szervezeti válto­zások“ következtében egy olyan személy vette át, akinek addigi beosztása az említett változások okán valóban megszűnt. De facto tehát ó vált a szövetkezet számára létszámfölöttivé, és - mint P. Márta keresetéből kitűnik - neki kellett sürgősen másik munkahelyet találni. Bizonyos Danics Éváról van szó, akinek egy fokkal magasabb iskolai vég­zettségével szemben Potháczky Márta 25 éves szakmai gyakorlata áll. Mindeközben a volt bérelszámoló hivatalos le­velet kapott egykori munkaadójától, miszerint „munkaviszonya megszűnését követően nincs jo­ga a szövetkezet irodahelyiségeiben tartózkodni.“ O tudniillik még októberben is bejárt, egyrészt, mivel betegállománnyal meghosszabbodott a fel­mondási határideje, másrészt a bíróság döntésére várt. Ami 1992. március 4-én meg is érkezett. A pert a szövetkezet nyerte meg, mivel az indoklás szerint valamennyi, az ügyben szereplő vitás kérdés teljes mértékben az ö hatáskörébe tartozik. A felperest tehát jogosan minősítette létszámfölöttinek, ráadá­sul előzőleg teljesítette a másik munkakör felaján­lásának kötelességét is. Hogy az pusztán formali­tás volt-e vagy sem, a paragrafusok mérlegén nem esik latba. Fellebbezési lehetőség: 15 napon belül, a kerületi bíróságnál. „NINCS MIRE HIVATKOZNIUK!" Potháczky Márta egyedül él Nagykeszin, miután az édesanyja nemrégiben meghalt. Bár korábban soha nem találkoztunk, mégis azonnal látom, mennyire megviselte a több mint egy éve tartó keserves huzavona. Egy megtört ember ül velem szemben, akinek gyakran önkéntelenül előtörnek a könnyei, s az asztal sarkán heverő erős nyugtató doboza is önmagáért beszél. Az ügy iratai, melye­ket időrendi sorrendbe próbál szedni, tekintélyes vastagságú dossziét tesznek ki. Olykor ki-kiragadja valamelyiket, miközben olyan szenvedélyesen be­szél, hogy az meggyőzőbben bizonyítja igazát, mint akárhány pecsétes okirat:- Nézze, a szövetkezet felbomlását követő zűr­zavaros időkben mondtak itt mindent. Azt is, hogy a különvált szövetkezetek automatikusan viszik magukkal a tagállományt, azt is, hogy mindenki a saját belátása szerint döntheti el, hol kíván tovább dolgozni. Nekem mindkét kritérium szerint magától értetődően Csicsón kellett volna marad­nom. Erre megszületett a döntés, hogy az admi­nisztratív állomány csökkentése következtében lét-’ számfölöttivé váltam, miközben az „irodisták“ szá­ma nem csökkent, hanem új munkaerők felvételé­vel éppen hogy növekedett! Teljesen nyilvánvaló, hogy az egész dolog előre el volt döntve, mármint az, hogy nekem onnan mennem kell: ezt bizonyítja mindegyik felkínált munkakör formális vagy idény­jellege, amelyek közül az egyik azóta meg is szűnt. És még egy apróság: a szövetkezet azt állítja, hogy 1991. február 25-én döntött a létszámcsökkentés­ről, illetve a munkaszerződések megújításáról. Én viszont már január elején a saját szememmel láttam a megírt új munkaszerződéseket, tehát már akkor tudták, hogy kit menesztenek és ki jön a helyébe. De ami a fő: nincs mire hivatkozniuk, tetszik érteni? Huszonöt év alatt soha nem merül­tek fel kifogások a munkámmal kapcsolatban. Az iskolai végzettségem, elismerem, nem jogosít fel kimondottan bérelszámolói munkakör betöltésére, de ismétlem: negyedszázada csinálom, és soha nem volt probléma velem! „Létszámfölötti“ - va­jon hogyan válhattam azzá, amikor a szövetkezet is, az általam betöltött munkakör is megmaradt úgy, ahogyan az egyesítés előtt volt? És miért végzi most a munkámat egy olyan személy, aki korábban mást csinált, és ténylegesen az ő eddigi beosztása szűnt meg? AZ ELNÖK ELSZÓLJA MAGÁT Kiss Nándor elnök arca szemlátomást elkomo­rul, amikor megtudja jövetelem célját. Vontatottan indul a beszélgetésünk: óhatatlanul végig kell rág­nunk magunkat azon előírások, paragrafusok és szabályok dzsungelén, amelyek JOGILAG igazol- hatóvá teszik a szövetkezet eljárását. Én azonban a dolog EMBERI oldalára lennék inkább kíváncsi; ilyen irányú kérdéseimre azonban csak sablonvála­szokat kapok. „A vezetőség így döntött... Valaki­nek mennie kellett..." Még az iskolai végzettség is előkerül nagyhirtelen, amivel pedig huszonöt év alatt nem volt semmi gond. Mindemellett - ezt okvetlen hozzá kell tennem - az elnök kifejezetten becsületes, korrekt és igazságos ember benyomá­sát kelti. Valahogy érződik a szavain, a hanghordo­zásán, hogy tulajdonképpen maga is fájlalja az egész ügyet. Talán csak így, ilyen természetes őszinteségében szólta el magát, miután a paragra­fusokon már nem volt mit csűrni-csavarní: „Nézze a Mártika esetében az volt a legnagyobb baj, hogy ö nem csicsói. Most menesszünk helyette egy olyan embert, akinek, teszem azt, az apja és az anyja is itt dolgozott a szövetkezetben, itt éltek már a nagyszülei is, itt vannak a földjeik, ebben a kö­zösben? Vajon mit szólna ő mindehhez...?“ AZ IGAZI OKOK?...- Megmondom én magának, miért túrták ki a Mártit - Kollár Károly arcán, hangján érződik az indulat. Csicsói lakos ő is, szintén a helybéli szövetkezetben dolgozott, amíg tavaly nyugdíjba nem ment. - Az ő sorsa nem tavaly, hanem még 1990 januárjában megpecsételődött! Akkor hívták össze a közös szövetkezet felbomlásával kapcso­latos első tagsági gyűlést Nagykeszin. Nos, azon a gyűlésen a Márti fölállt, és -beolvasott, hogy ezekben a zűrzavaros hetekben, hónapokban mekkora pénzeket - és milyen címen - vettek fel a vezetőség tagjai. Hogy miért tette, én nem tudom, de azt tudom - mert ott ült a közelemben -, hogy előtte már sírt az idegességtől. Mi már akkor megmondtuk neki: Márti, neked véged! Nem is kellett sokáig várni az alkalomra. Ráadásul tudja, ki az a Danicsné, aki a helyére került? Annak az R. János­nak a lánya, aki volt itt Csicsón elnök is néhány évig, aztán valami pártfunkciós, majd az ellenőrző bizott­ság elnökeként ment nyugdíjba! Egy szó mint száz: az ö lányának kellett a hely, és kész. Paragrafust meg lehet találni mindenre, az nem gond. Valóban lehetett, hiszen a komáromi járásbíró­ság, mint már említettük, a szövetkezetnek adott igazat. Potháczky Márta azonnal élt a fellebbezés jogával, így az ügyet a kerületi bíróság fogja újratárgyalni. Az alperes ellen felhozott vádak gya­korlatilag ugyanazok, amelyekről már szóltunk, észrevehetően alaposabb és körültekintőbb jogi megindoklás kíséretében. A szövetkezet - ezt még megtudtam - ennek ellenére biztos a dolgában. ... Megszokott dolog ma már, sajnos, hogy vala­ki elveszíti az állását. Mindenki jól teszi, ha reálisan számol egy ilyen lehetőséggel is. Legfeljebb az okok nem mindig a valóságnak megfelelőek, és az indoklás nem mindig helytálló. Még ha akad rá paragrafus, akkor sem. yas QyUja Fejfák a gömörmihályfalvi temetőben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents