Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-24 / 17. szám
NAGY ISTVÁN: Amit a magyar iskola hiányában elveszítenek a gyerekek, már behozni nem lehet • JÁN GULÁŐ polgármester: Az 1219 hardicsai közül csak hetvenketten vállalták a magyar nemzetiséget • DEMES TIBOR református lelkész: A valóság fáj a legjobban, a szemem láttára történik a beolvadás AZ OTTHONOKBÓL IS KISZORUL AZ ANYANYELV A Szlovák Nemzeti Tanács április elsejei ülésén felszólaló képviselők azt is állították, hogy kizárólag Szlovákia szuverenitásának kinyilvánítása akadályozhatja meg a Dél-Szlovákiában élő szlovákok elmagyarosítását. E kijelentést nem áprilisi tréfának szánták, hanem nagyon is komolyan gondolták. S mi ehhez a gondolatmenethez tartva magunkat, feltesszük jogos kérdésünket: Ki vagy mi akadályozhatja meg a Dél-Szlovákiában élő magyarok elszlovákosodásái, ami a lenini nemzetiségi politikát sikeresen „megoldó“ kommunisták uralma alatt gyorsult fel s a mai napig folytatódik?! MÁR AZ IS SIKER, HA A GYEREK MEGTANUL MAGYARUL A napokban a Tőketerebes alatti falvakba látogattam el. Megvallom, szándékosan, mert az Ung vidékétől, a Bodrogköztől elszigetelt tájon nincs már egy magyar iskola sem. Az érdekelt a legjobban, mi történik az itt élő magyarsággal? Elsőként a járási székhely szomszédságában, szlovák falvak gyűrűjében fekvő Hardicsát kerestem fel. Már azért is, mert egyik szerkesztőségi kollégám, Tomi Vince, valamikor itt tanított. Bevallása szerint még a hatvanas évek elején negyven kisdiákot oktatott a helybeli magyar iskolában. Ajánlására előbb egyik volt tanítványával, a ma már negyvennégy éves Nagy Istvánnal beszélgettem. Ez a komoly s a problémákon sokat rágódó férfi a kelet-szlovákiai folyók szabályozásával foglalkozó vállalat mechanizációs részlegének a vezetője. A találkozónkra feleségével együtt jött el, aki szlovák asszony. Már tizenhét éve élnek együtt, nagy békességben és egyetértésben. Nagy István református, a felesége római katolikus. Mivel a faluban csak a görög katolikusoknak van templomuk, férjével a reformátusok magyar istentiszteletére jár, a gyermekükkel, a tizenkét éves legifjabb Pistával, fiukkal együtt. Azért legifjabb, mert a nagyapa is István, aki nemrég így nyilatkozott (Géczi Lajos cikke a Holnapban): ......... Szülők vóttak, ho gy összenősültek..., mán hiába hogy az apa is magyar vót, az anya szlovákul tanította a gyereket, mán adta szlovák iskolába... Megszűnt a magyar iskola, először itten Hardi- csán... Kevesen vóttunk mán, hogy be kellett ismernünk, hogy annyi kevésre nekünk nem adnak tanítót..." A környék magyarlakta területén, Garanyban, Szürnyegen, Imregen, Hardicsán csak kisiskolák működtek, a 6-8. osztályba Bodzásújlakra jártak, mint Pista bácsi fia is, az a Nagy István, akivel az elszomorító tényekről beszélgetek. A hetvenes évek elején sorra bezárták a magyar alapiskolákat, mert nem volt kit tanítaniuk. A legifjabb Nagy István is- társaihoz hasonlóan - csak szlovák iskolába iratkozhatott be. Mert- beszélgető partnerem szerint- igen sok szülő így vélekedett: Ha a gyerek magyar iskolában tanul, nem fog érvényesülni! Jómaga nem ehhez igazodott, a bodzásújlaki iskola elvégzése után a jó messze levő Surányban folytatta tanulmányait, a közgazdasági középiskola magyar osztályában. A fia számára már nem tudta biztosítani az anyanyelvi oktatást.- Nálunk már az is nagy sikernek számít - mondja ha a gyerek megtanul magyarul. A mi Pista fiunk jól beszéli a nyelvünket.- Én is iparkodtam - mosolyodik el Nagyné -, de nem sikerült. Amikor magyarul kezdtem beszélni, kinevettek ...- Nálunk az öntudat talán nagyobb is, mint másutt - folytatja Nagy István. - Tudjuk, hogy hová tartozunk. Reformátusok vagyunk, ez a legnagyobb hitközség a faluban. A reformátusok magyarok. Vasárnap tele van velük a templom. A mezőgazdasági szövetkezetben a magyar tagok tartják a lelket. A mostani elnök, Tarbaj Béla magyar fiú, a nagykaposi magyar középiskolában tanult. A nagyszámú jehovista többsége is magyar.- S mégsincs magyar iskola?- Másképp kell nézni Hardicsára. Itt a lakosok fele mindig is szlovák volt, a másik fele magyar. S nagyon le vagyunk szakadva a magyarságtól, a legközelebbi magyar falu tíz-tizenöt kilométernyire van ide. Imreg, Szürnyeg nemzetiségileg jobb helyzetben van, de ott sincs magyar iskola! Azt beszélik, hogy a nép- számláláskor nálunk csak hetvenen vallották magukat magyarnak. Ehhez a magyar iskola hiánya is hozzájárult. Falvainkbókeltűnt a magyar értelmiség. Tudom, hogy ez az állapot az elnemzetlenítéshez vezet. A szlovák iskolába járó gyerekek szlovákok lesznek. De mit csináljunk? A kisemberek, akik itt élnek, ezen a helyzeten nem tudnak változ-' tatni. Patthelyzetben vagyunk. Hogyan tovább? Ezt senki sem tudja megmondani. Magamról csak azt mondhatom, magyarnak születtem, s az is maradok! S ezt oltogatom a fiamba is. Most a közeli terebesi szlovák iskolába jár. A magyar történelemből csak azt ismeri, amit én mondok neki. Például, március tizenötödikén a pesti tévét néztük, sok mindent nem értett a gyerek, s érdeklődve kérdezősködött: Ez miért van? Ez micsoda? És magyaráztam neki a negyvennyolcas forradalmat. Amit a magyar iskola hiányában elveszítenek a gyerekek, már behozni nem lehet, csak pótol- gatjuk, foltozgatjuk az ismereteiket. S ez kevés. Nem voltam a kommunista párt tagja, s most sem vagyok tagja egyik pártnak sem. Egyik sem segít rajtunk... Még az Együttélés is kikerülte Hardicsát, pedig a legtöbb magyarlakta faluba elsőként futott be, s rá is szavazott a falu népe. A helyhatósági választásokon csak két lehetőségük volt: a kommunisták vagy a NYEE (VPN) görög katolikus jelöltjét tegyék meg polgármesternek? A kálvinisták voksa döntött, a kommunisták jelöltje, Ján Gulás lett a polgármester.- Abban a tudatban álltunk ki Gulás mellett, hogy a magyarszlovák kérdést komolyan fogja kezelni. MIT MOND A POLGÁRMESTER? Hardicsa magyar iskolájának épületében jelenleg a postahivatal működik, a kántortanítói lakásban pedig a községi hivatal székel. Nagy István kalauzol ide engem.- Itt kezdtem iskolába járni. A kántortanítói lakásban lakott Tomi Vince. Azelőtt pedig Kulcsár úr. Ma is tisztelettel, megbecsüléssel emlékeznek reá a faluban. Ő volt a Tanító Úr! Ebben a lakásban született a fia, Kulcsár Tibor, aki ma is gyakran ír az Új Szóban... Már csak az emlék, a szép emlék él a hardicsaiakban. De sajnos, csak a múlttal büszkélkedhetnek! Ján Gulás polgármester ötvenéves. A felesége hardicsai. Hosszú ideig a járási nemzeti bizottságon dolgozott, majd a bodzásújlaki hnb elnöke volt. A nyolcvankilences történelmi változások után végre „hazakerült“, a hardicsai nemzeti bizottDEMES TIBOR REFORMÁTUS LELKÉSZ ÉS FELESÉGE: MÉG SZÉP, HOGY ISKOLÁK NÉLKÜL IS MEGMARADTUNK MAGYARNAK ság elnöke lett. Már ekkor kilépett a kommunista pártból. A Demokratikus Baloldal Pártja tagság nélkül is őt, a közügyekben tapasztalt embert jelölte a polgármesteri tisztségre. Meg is választották, de a hardi- csaiak megígértették vele, a faluba bevezetteti a gázt. Rekord idő alatt ezt sikerült elérnie. A költséges akcióhoz még az állami hozzájárulást is kijárta, s nem egészen egy év alatt, 1991 októberében már „megérkezett“ a gáz, fűtenek, főznek vele!- Egy pártnak sem vagyok a tagja - mondja Ján Gulás. - A tisztségemnél fogva a pártokon felül kell emelkednem, mindenkivel együtt kell dolgoznom, szlovákokkal, magyarokkal, a különböző vallásúakkal, mert problémáink azonosak. Igyekszem magyarul is beszélni, bár egyes szavak még problémát okoznak nekem... A nemzetiségi megoszlásra terelem a szót, s arra, hogy Hardicsán nincs magyar iskola.- Volt magyar iskola, de nem volt érdeklődés iránta. Bodzásújlakon, ahová több faluból a felsőbb osztályokba jártak a gyerekek, tizenöt éve szűnt meg az iskola, szintén az érdeklődés hiánya miatt.- Nem segíthetnek ezen? Az anyanyelvű oktatás fontos dolog...- Ehhez a problémához még nem jutottunk el, előbb a falu pénzügyi, környezeti nehézségeit kell megoldanunk, a csatornázást, a szennyvíztisztító állomás építését, az ivóvíz bevezetését. Az iskolakérdés alapvető problémája, ki minek érzi, vallja magát. A népszámláláskor az 1219 hardicsai közül csak hetvenketten vállalták a magyar nemzetiséget, többségükben idős polgárok. Ugyanakkor reformátusnak már 361-en jelentkeztek. Tudnak magyarul, mert a templomukban magyarul imádkoznak. A 119 jehovista nyolcvan százaléka szintén magyarul imádkozik kétszer hetente, a szlovákok csak egyszer jönnek össze imára. A valóságban Hardicsán több a magyar, de szabad elhatározásból szlováknak jelentkeztek! - jelenti ki hangsúlyozottan a polgármester. AKI PÓTOLJA A NEM LÉTEZŐ MAGYAR TANÍTÓT Órák hosszat beszélgettem a község református lelkészével, Demes Tiborral. Az ötvenkét éves, sokat tapasztalt, s az utóbbi években sokat is átélő lelkipásztornak a Tere- bes környéki néhány falu a szolgálati körzete, egyike a legnehezebbeknek, ahol legerősebb a nyelvi beolvadás.- Hardicsa még jobb helyzetben van, mint Garany, ahol 1938-ban a község fele még magyar volt, most 330 református ellenére hivatalosan csak huszonkettő a számuk. A körzetembe tartozik még Szürnyeg 230 reformátussal és Imreg 130 reformátussal, itt a közösségünk kisebbségben van. Hardicsán a mi gyülekezetünk 430 lelkes. Helyesbítésre szorulnak a népszámlálási adatok, községünkben nem 361 a reformátusok száma, mert a kérdőíven többen nem írták be a vallásukat. A valósághoz tartozik az az adat is, hogy nálunk csak hetvenketten jelentkeztek magyarnak. Aki nem idevaló, nem érti... - mondja a szomorkodó lelkipásztor. - Amikor 1970-ben idekerültem, még tanítottam hittant az egykori református magyar iskolában. Nálunk hetvennégy körül szűnt meg, Garanyban is, később Szürnyegen és Imregen, aztán törvényszerűen az újlaki magyar iskola is, mert nem volt utánpótlás. Talán nekem fáj a legjobban a valóság, az, hogy a mi vidékünkön nincs magyar iskola, a szemem láttára történik a beolvadás. Tehetetlen vagyok... Az asszimiláció, a felszívódás a vegyes házasságok eredménye, amelyekben mindig a másik fél az erősebb, a szlovák asszony vagy a szlovák férj. Általánosan jellemző, hogy inkább szlovákul beszélnek, mert úgy gondolják, könnyebb lesz a gyereknek. Pedig, ha rádöbbennének arra, így a gyerek is szegényebb lesz, elősegítenék, hogy természetes úton tanuljon meg egy nyelvet, amelynek hasznát veheti. Mint lelkész látom, aki kicsi korában nem az anyanyelvén tanulja meg a Miatyán- kot, már tudom,'hogy nem magyar. Emiatt nem okolhatok senkit.. A nagykaposi Géczi Lajos tanár úr tavaly cikket írt a Holnap című folyóiratban, Garanyról és Hardicsáról szól az írás, ahol, mint Írja, „jószerével hetven éve magára hagyatva küszködik egy nemzeti közösség, s az a csoda, hogy még létezik“. A tanár úr cikkének címe: Az otthonokba szorult anyanyelv nyomában ... Bár úgy lenne ma is a valóságban! Sok helyütt már az otthonokból is kiszorul az anyanyelvűnk. Az a helyzet, hogy a szülők még magyarul beszélnek, de sok gyerek már szlovákul válaszol... Hosszú pillanatokig csak töprengünk, gondolkodunk. Nem faggathatom, nem bolygathatom érzéseit, amikor tudom, a valóság fáj neki a legjobban. Mondja is:- Nehéz erről beszélnem, még én leszek a fekete bárány. Tény, hogy senkit sem kényszerítettek arra, hogy feladja a magyarságát. Ha népes is a mi vallási gyülekezetünk, már magam sem tudom, ki köztük a magyar. A természetes asszimilá- ció nem kényszerből történik. Nincs elég belső hovatartozási tudata annak az embernek, akiből hiányzik a gyökér, a kötődés. Ennek fő okát abban látom, hogy szlovák környezetben élünk, a szülők a munkában, a gyerekek az iskolában szlovákul beszélnek, s idehaza sokan egymás közt a családban is átváltanak. Könnyelműség, fásultság? Sokan ■ azt gondolják, hogy akkor lesz belőlük valaki, ha az ország nyelvén beszélnek. Csak a szüjőkön múlik, hogy a gyerek tud-e magyarul. Régen még volt ragaszkodás a valláshoz, a nemzetiséghez. Ez ma már a múlté. Nem is ez a baj. Az a baj, hogy az ember könnyen hátat fordít saját magának, feladja magát. A gondolkodásban a baj, vagy miben? Nehéz megmagyarázni. Én mindent elkövetek azért, hogy jobbra forduljon a helyzetünk... Jobbra fordulhat, amikor a református templomban még van magyar istentisztelet, de a gyerekekkel való vallási foglalkozás már kétnyelvű?- Garanyban, Szürnyegen, Imregen és Hardicsán hittanórákat tartok a gyerekeknek - mondja Demes Tibor tisztelendő úr. - Szomtaton- ként én helyettesítem a nem létező magyar tanítót. Az egyháztörténelmet vesszük, de előbb meg kell tanítanom őket magyarul olvasni. A feleségem zenére oktatja őket, hogy meg tudják majd szólaltatni templomaink orgonáit, harmóniu- mait. Szürnyegen szép új hangszert kaptunk, most ott szervezte meg a zeneoktatást... Itt a református egyházra úgy tekintenek, hogy példa a más vallásúaknak. Igyekszünk is, hogy nálunk ne álljon be törés, hogy fel tudjanak ránk nézni. A falu is gazdagabb kulturális téren, hogy itt vagyunk. Sokkal szegényebb lenne, ha lakodalmak alkalmával nem hangzana fel a magyar nóta. A kultúra gazdagsága annak kérdése is, hogy megmarad-e a nemzetiségünk... Ha tőlünk vennének példát! A magam tapasztalatából indulok ki. Nekünk is van három gyerekünk, s mind a három úgy beszél magyarul, mint szlovákul. Az idősebbik fiam, Tibor, a hivatásomat választotta, az idén Sárospatakon tesz felvételit a teológián... A férje szavait figyelmesen hallgató Demésné, a mokcsamogyorósi születésű Sárközi Katalin, e szavakkal tesz pontot beszélgetésünk végére:- Még szép, hogy iskolák nélkül is megmaradtunk magyarnak. Addig vagyunk itt, amíg lesz magyar igehirdetés, amíg lesz magyar istentisztelet, mert addig még ragadhat valami az emberekre... Több is ragadhatott volna, ha a nyolcvankilences változások után Hardicsát nem kerülik ki a magyar mozgalmak. De kikerülték, nem szólaltatták meg az „ébresztőórát", mintha a községet kitörölték volna nemzetiségi leltárunkból. Pedig még él itt a nemzeti közösség, s mint a nagykaposi Géczi tanár úr írta cikkében: az a csoda, hogy hetven év után is még létezik. A magyar igehirdetésen kívül másra is szükségük lenne a hardicsaiaknak. Másra, testvéri felkarolásra, hogy ne küszködjenek magukra hagyatva... Petrőci Bálint 1992. IV, 24. JÁN GULÁS POLGÁRMESTER: AZ ISKOLAKÉRDÉS ALAPVETŐ PROBLÉMÁJA, KI MINEK ÉRZI MAGÁT
