Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-17 / 16. szám
Meghozza-e a nemrégiben, március 21 -én kezdődött afgán új esztendő a békét? Véget ér-e a lassan másfél évtizede dúló, korábban a világpolitika homlokterében álló, de az utóbbi három évben többször is elfeledett háború? Akadt ugyan néhány esemény, amelyek ideig- óráig felkeltették iránta az érdeklődést, de az embereket - érthetően - sokkal inkább foglalkoztatják a jugoszláv köztársaságokban vagy a szovjet utódállamokban zajló konfliktusok. Ennek ellenére Afganisztánt hamarosan ismét felírhatjuk a fontos, sürgősen megoldandó ügyek listájára. Ha másért nem is, azért egészen biztosan, amit az utóbbi időben az iszlám térhódításaként szoktunk emlegetni. Vannak, akik ennek alapján már az iszlám és a keresztény világ újabb nagy összecsapását jósolják. Ez így egyelőre túlzás, de az iszlám terjeszkedésre oda kell figyelni, hiszen a felbomlóban levő korábbi egyensúlyok számát szaporítja. A közép-ázsiai szovjet köztársaságokban tapasztalható iszlám térnyeréstől pedig Afganisztán problémáját sem lehet elválasztani, már csak azért sem, mert határos Tádzsikisztánnál, Üz- begisztánnal, meg Türkméniával is. Viszont az igazi gondot nem is magának az iszlámnak, hanem az iszlám fundamentalizmusnak az előretörése jelenti. És mára Afganisztánban is ez lett az első számú kérdés. Afelől ugyanis nem lehet kétségünk, hogy a Nadzsibul- lah-rezsimet belátható időn belül fel kell váltania egy átmeneti iszlám kormányzatnak. Csak még az nem egyértelmű, hogy a mérsékelt vagy a radikális, fundamentalista szárny fog-e győzni. Februárban volt három éve annak, hogy Gorbacsov kivonta Afganisztánból az utolsó szovjet katonát, s akkor a Nyugaton - még a Fehér Házban is - azt jósolták, hogy a Nadzsibullah-rezsim pár hónap alatt kártyavárként összeomlik. Nem így történt. E tévedés miatt sokan bírálták Bush elnököt, mondván, a mu- dzsahideknek adott pénzt és fegyvert mintha az ablakon dobná ki. Csak tavaly szeptemberben tette meg a két nagyhatalom a döntő lépést a béketeremtés útján. Megállapodtak, hogy idén januártól beszüntetik a szemben álló felek katonai támogatását. De ez is csak amolyan ötven százalékos optimizmusra adott okot, hiszen a mudzsahideket például Szaúd-Arábia és Pakisztán is támogatta, másrészt az évek folyamán mindkét oldalon annyi fegyver halmozódott fel, hogy a tartalékok akár évekre is elegendőek. Katonai szempontból ugyanakkor patthelyzet alakult ki. Egyik fél sem képes a másikra döntő csapást mérni, csupán a vérontást folytatni. Egyértelművé vált: fegyverrel nem lehet dűlőre vinni a dolgot, politikai eszköAFG ANISZTÁN Burhanuddin Rabbani, és megállapodott a szovjet vezetéssel egy rendezési forgatókönyvben, amely az ENSZ tervével is összecsengett. Csakhogy a szovjet vezetés eltűnt a színtérről, s az ígéretes folyamat megtorpant. Ekkor, január végén dobott a békének mentőövet az iszlamabadi kormány. Bejelentette, Pakisztán nem ad több fegyvert az afgán ellenállóknak, s felszólította őket a politikai párbeszédre. Ráadásul feltételek nélkül, s ez volt az igazi fordulat, hiszen korábban Pakisztán támogatta a mudzsahidek azon követelését, hogy bárminemű dialógus megkezdése előtt el kell távolítani a NadzsibUllah- kormányt. Ez mindig egyet jelentett a háború folytatásával. A mostani kabuli A hatalmi harc az iszlám fundamentalisták és mérsékeltek között dől el zökhöz kell folyamodni. Ezt a irányzatot több tényező is felerősítette. A mudzsahidek soraiban mind többen ismerték fel, hogy megváltozott a háború jellege. Amíg ott voltak a szovjetek, addig felszabadító háborút vívtak, a kivonulás után azonban már csak polgárháborút - testvérháborút. De a legfontosabb, hogy módosult a hárommillió afgán menekültnek, a legjelentősebb afgán ellenzéki pártoknak, a pesavari heteknek és úgynevezett árnyékkormányuknak otthont adó Pakisztán politikája. A pakisztáni külügyminiszter tavaly októberben szokatlanul derűlátó volt, azt mondta, megkezdődnek a béketárgyalások, s az év végéig megszületik a tűzszünet, a béke kezdete. Nem így lett, a két nagyhatalom közül az egyik megszűnt. Novemberben ugyanis öt napon át tárgyalt Moszkvában a mudzsahidek árnyékkormányának külügyminisztere, vezetés azt mondja: fegyverrel nem győzték le, miért önként mondjon le a politikai szerepről, illetve: szabad választásokon a nép döntsön majd arról, hogy a Nadzsibullah dirigálása mellett Hazafias Párttá átalakult volt ANDP-nek lesz-e helye az új kormányzatban. És van egy másik motívum is: a most hatalmon levők nem minden alap nélkül tartanak a mudzsahidek bosszújától. Mi a pakisztáni fordulat oka? Az afgán háború következtében Pakisztán a fegyver- és kábítószer-kereskedelem Mekkája lett, közbiztonság már nem is létezik, a lakosság alig várja, hogy távozzanak az országból az ott állomásozó fegyveres mudzsahidek, a menekültekkel egyetemben. Abdul Hak, az egyik mudzsahid vezér elismerte: Pakisztán számára az új helyzetben fontosabb, hogy aktív gazdasági kapcsolatokat építsen ki a közép-ázsiai szovjet utódállamokkal, minthogy tovább támogassa a mudzsahidek fegyveres harcát, mert az új kapcsolatokhoz Iszlámábádnak békére van szüksége a térségben. Bonyolítja a helyzetet, hogy a mudzsahidek is két nagy frakcióra szakadtak, a mérsékeltekre, akik hajlandók egyezkedni és a fundamentalista szárnyra. Persze, a frakciókon belül is több irányzat van, ezek részletezése hosszadalmas lenne, de a lényeg az, hogy minden csoport fő célja: előre leka- nyarítani egy szeletet a jövőbeni hatalom tortájából. A fundamentalisták legismertebb vezetője Gulbuddin Hekmatjar, aki kijelentette: semmiféle párbeszéd nem lehetséges a mostani kabuli kormányzattal, az utolsó csepp véréig harcolni fog Nadzsibullah ellen. Más ellenzéki vezetőkkel ellentétben azt mondja, a Rómában élő afgán exkirályt, Zahir sahot sem szabad bevonni a rendezésbe, mert Afganisztán számára csupán egyetlen lehetséges megoldás van: az iszlám fundamentalista állam megteremtése. Ha tehát mégis meg kellene jósolnom, hogy az idei év meghozza-e a békét, azt mondanám, hogy minden valószínűség szerint igen. Mert megszűnt Afganisztánban a nagyhatalmi rivalizálás, kedvező a pakisztáni fordulat és az orosz vezetés minden bizonnyal maradéktalanul teljesíteni fogja azt, amit még a szovjet vállalt. Sőt, ha csak az kell majd a békéhez, Nadzsibullah személyéhez sem fog ragaszkodni, mint korábban Gorbacsov csapata. Moszkva most már úgy véli, az afgánoknak kell rendezniük saját sorsulat. Kezeit ugyan nem moshatja, de nem fog nagyon beleszólni a dolgokba. Biztató lehet az áprilisra tervezett békekonferenciáa, amelyen a tervek szerint minden afgán erő jelen lenne. Erről március közepén kezdett tárgyalásokat az érintett felekkel Benőn Sevan, az ENSZ-főtitkár külömegbízott- ja. E konferencián kellene megállapodni a tűzszünetről, az átmeneti (iszlám) kormány összetételéről és a szabad parlamenti választások kiírásáról. Malinak István % A MAFFIA ARANYKORA OROSZORSZÁGBAN Gyilkosság húsz dollárért A maffia 9000 bandája tevékenykedik a volt Szovjetunió területén Az orosz belügyminisztérium szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának főnöke - Alekszandr Gurev vezérőrnagy szerint az „össz-szövetségi“ maffia évi forgalma 150 milliárd rubel, ami a volt Szovjetunió össztermelésének több mint az egyötöde. A szervezett bűnözés első csoportjai valamikor harminc évvel ezelőtt alakultak. A központi gazdasági irányítás tökéletlensége folytán a szovjet maffia olyan jelentőségre tett szert, amire idősebb amerikai vagy olasz rokonai méltán irigykedhetnek. Valamikor régen - még a kommunizmus építésének időszakában - a „fekete gazdaság" létrehozásával kezdték szerteágazó működésüket. A Szovjetunió távoli vidékein, a Kaukázusban és a félfeudális Közép-Ázsiában lopott nyersanyagból, lopott gépi berendezéseken hiánycikkek (például farmernadrágok) gyártását kezdték meg. Akkoriban textilipari gépekkel megrakott egész vagonok eltűnhettek, a maffia és a megvesztegethető apparátustagok segítségével könnyen szerezhettek gyapjút is. Sót, nagyobb nehézség nélkül feketén rákapcsolódhattak a gáz- és villanyhálózatra is. SZAKOSÍTOTT GENGSZTERBANDÁK A fekete gazdaság azonban a maffiának nem egyedüli jövedelemforrása. „Családjainak" száma Moszkva környékén kétszáznyira becsülhető. Egymás közt gondosan felosztották a bűnözés jövedelmező területeit. Himki külváros bandája a seremetyevói repülőtéren ütötte fel tanyáját. Pénzváltással foglalkoznak, csak az ó taxisaik mozoghatnak ezen a területen és a zugárusoknak fizetniök kell a maffia nyújtotta védelemért. Nagy üzlet a prostitúció. Az olasz turisták szavajárása alapján (különben ők a legjobb ügyfelek) ezeket a hölgyeket „putanának" hívják. Jobb szállodában az ilyen putana száz dollárért nyújtja szolgáltatásait, ami oroszországi méretekben óriási összeg. Természetesen ezen kívül fizetni kell a szemet hunyó szállodai személyzetnek is. Az örömlányok leginkább a japánokat kedvelik, akik szerintük „udvariasak, ápoltak és gyorsan elkészülnek". Kevésbé szeretik az északiakat és a németeket. Az élvonalbeli örömlány havi keresete eléri az 50 000 rubelt, ami az átlagos fizetésnek legalább a százszorosa. Ezért érdemes engedelmeskedniük a maffiának. És hát természetesen szolgálataikkal bármikor a maffiások rendelkezésére állnak, ha azok ezt úgy kívánják. Ezért a bandák teljes védelmét élvezik. Az egyik „putana" beszélte el, hogy egy alkalommal kilopták a lakását és „barátai" néhány napon belül megtalálták a tolvajt és visszavették tőle az ellopott holmit. Ugyanerre a rendőrség aligha lenne képes. A kéjelgés üzletszerű űzése nem zökkenőmentes. A lányok néha rács mögé kerülnek. Ez sem túlságosan veszélyes. Elvégre a rosszul fizetett állami alkalmazottaknak is jól jön egy kis mellékes. Számukra száz rubel nagy pénz, bár ennek értéke a jelenlegi árfolyam szerint mindösz- sze egy dollár Az örömlányoknak védenceik külföldi utakat is szerveznek. Kisebb csoportokban viszik őket Svédországba, Finnországba vagy éppen Kanadába. NAPI 100 000 RUBEL A szervezett bűnözők jövedelméről némi elképzelést nyerhetünk egy bandatag bírósági tárgyalásának folyamán napfényre került adatokból. A fiatal bűnöző napi jövedelme - zsarolásból és lopásból - elérte a százezer rubelt! A maffia tagjai azonban ritkán kerülnek bíróság elé. Az említett bűnözőt is csak úgy foghatták el, hogy egy másik gengszterbanda bosszúból feladta ót. Minden család élén fővezér áll, aki látszólag tisztességesen él és feltűnés nélkül - sokszor külföldről - irányítja a banda mindennapi működését. Minden pénz az ö kezében összpontosul. Ó dönt arról, ki milyen részesedést kap, milyen fegyvereket vásároljanak és kit mennyiért vesztegetnek meg. Ebből a pénzből támogatják a lebukottak családtagjait is. A maffiát otthon jelenleg nagyobb veszély nem fenyegeti. Ez lehetővé teszi számára a nemzetközi kapcsolatok bővítését. A csempészet most jobbára Németország felé irányul, de eljutnak az óceán túlsó partjára is. AZ ÉVSZÁZAD ÜZLETE ÍGÉRKEZIK A kábítószerek ellen folytatott összpontosított küzdelem megnehezítette a dél-amerikai termelők helyzetét. A volt Szovjetunió kínai és afganisztáni határán a kábítószer alapanyagának termesztése szinte zavartalan. Ha az orosz piacot sikerül rákapcsolni a kábítószer-kereskedelem nemzetközi hálózatára, ez lehet az évszázad legnagyobb üzlete 'az orosz maffia számára. Dél-Ameriká- ban ezt követően nyugodtan áttérhetnek a szója termesztésére. A külföldi bandavezérek számára az oroszországi kapcsolatok más vonatkozásban is kifizetődőek. Az orosz „piacon" bérgyilkosokat is olcsón szerezhetnek. Egy gyilkosság ára állítólag mindössze húsz dollár! Az orosz rendőrség a szervezett bűnözéssel Szemben tehetetlen. Rossz a műszaki felszereltsége, alkalmazottait rosszul fizetik. Havi fizetésük öt-hatszáz rubel, amit a maffia tagjai egy óra alatt megkeresnek. A rendőrségnek nincsenek telefonjai, adó-vevő készülékei, hiányzanak a gépkocsik. Ha van autó, nincs hozzá benzin. Olyan eset is előfordult, hogy míg a maffia milliárdos nemzetközi üzleteket bonyolított le, addig a moszkvai rendőröket társadalmi munkára, burgonyaszedésre rendelték ki... IB « 1992. IV. 17. g i/asár nap RIT KA ESET: RENDŐRKÉZEN A MOSZKVAI MAFFIA TAGJAI
