Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-17 / 16. szám
'T Párbeszéd a családról, a hitről és a terhességmegszakításról Nem titok, hogy az ember életében a szexualitás nem csupán az utódnemzésre korlátozódik. A szexualitásban benne van a másik iránti vágy, a szerelem, a féltés és a becsülés - de az önmagunk iránti megbecsülés is. Nem titok ugyanakkor az sem, hogy a honi családok jelentős része manapság súlyos gondokkal küzd. Súlyosan érinti őket a létfenntartási költségek, a rezsi, az élelmiszer és a gyermek- ruházati cikkek árának emelkedése. Megkerülhetetlen hát a kérdés: mire képes ma a szociálpolitika, mennyire tudja ellensúlyozni a holnap életkörülményeinek romlását; ki minő biztatást tud adni azoknak, akik most, a gazdaság átalakításának következményeként rosszabb helyzetbe kerültek. Szerkesztőségünk nem titkolja, hogy nem támogatja korlátlanul azokat a törekvéseket, amelyek ebben a helyzetben az abortuszok szigorítására irányulnak; emellett viszont rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a leginkább érintettek: a nők vagy az egészségügyi hatóságok véleményén kívül helyet adjunk az abortuszokat ellenzők, így elsősorban az egyház álláspontjának is. Ezért kértem interjút Vladimír Filo püspöktől, akivel a pozsonyi Káptalan utca egyik patinás múltú házában beszélgetünk. Fotó: Prikler László VWNAK ÉS lESZNBi BOLDOG CSAÚDOK Interjú Vladimír Filo katolikus püspökkel, a Szlovákiai Püspöki Konferencia titkárával- Püspök úr, kérem, mondja el, hogy a keresztény erkölcs és a világi etika dolgában önnek milyen indíttatást adott a szülői ház?- Apám, aki fiatalon, negyvenéves korában halt meg, vasutas volt, anyám háztartásbeli. Az otthon az 6 felelőssége volt, a hit mindannyiunké, mert a szüleim gyakorló hívők voltak. Többen voltunk testvérek; otthonról tudom, hogyan kell, hogyan lehet családban élni. Inkább szegények voltunk, mint jómódúak, de kiegyensúlyozottan, boldogan éltünk. Meggyőződésem, ebben döntő szerepet játszott az is, hogy családunkban a hit mindent átható fényként volt jelen. Testvéreimmel együtt szigorú, következetes nevelésben részesültünk. Alapértékeink a lelkiismeretesség, a törekvés, a kitartás, a figyelem, a rend, áz alaposság és a szeretet voltak. Ez határozta meg a mindennapjainkat, a hittel együtt ez nyújtott védelmet apám halála után is. Én például tizennégy évesen a legrosszabb kamaszkorban voltam akkor. Az elemibe egyébként már a háború után, 1946-ban kezdtem el járni, úgyhogy jócskán belecsöppentem az iskolák kötelező ate- izációjába; de éppen a családi környezetnek hála, sem én, sem a testvéreim, nem hódoltunk be a vallás- ellenességnek. Anyám özvegyen is méltósággal, példamutatással, figyelmünket az egyház felé fordítva nevelt bennünket. Mindennek eredményeképpen rigorózus erkölcsöket kaptam a szülői háztól, de azt is megtanulhattam, hogy mi az őszinte, az önzetlen szeretet.- Igen ám, de a reálszocializmus nyúlketrecei: a tömbházak panellakásai a korábbiakétól eltérő helyzetbe hozták a mai családok zömét. Ráadásul a hitre, a toleranciára épülő életstílus is kiveszett a hétköznapokból, ön ebben a helyzetben miként látja a család jelenét és jövőjét?- Bonyolult kérdés, és még bonyolultabb rá a válasz. Bonyolult, mert a tömbházak egyenlakásai valóban nem nyújtanak eszményi környezetet ahhoz, hogy a családok minden tekintetben teljesíteni tudják alapvető küldetésüket. Mindez nyilván kihatással van a házasságok légkörére, a gyermeknevelés rendjére. Elég nyitott szemmel járni ahhoz, hogy bárki észrevegye; manapság már nemigen szokás tűrni. Az emberek többsége családon belül is felnagyít minden kis összeütközést, ki-ki beleéli magát abba, hogy ezt már nem lehet tovább bírni! Természetesen, ugyanakkor látni kell azt is, hogy azért vannak boldog családok; és én csak bízni tudok abban, hogy a jövőben ezek száma fog gyarapodni. A társadalom alapsejtje továbbra is a család, amely ha teljesíti a küldetését, akkor nyugalmat, harmóniát, erőt, feltöltödést ad. ötvenéves múltam, de alig múlik el nap anélkül, hogy ne jutna eszembe a saját hajdani otthonom.- Püspök úr, miben látja az okát annak, hogy a család nemcsak a posztkommunista országokban, hanem világviszonylatban válságba sodródóit. Hogy rengeteg a válás, és még több a zátonyra futó kapcsolat...- Abban, hogy az etikai erények betartása manapság nem érdem; hogy az eredeti, tiszta keresztény tanírás nem érvényesül kellőképpen az élet minden területén, s így a felebaráti szeretet olykor még csak mellékszerepet sem kap az emberek életében. A hit dolgaival és a keresztény etikával ellentétben az emberekben felülkerekedett az önzés, az anyagi javak korlátlan hajszolása; ugyanakkor az áldozatvállalás szándéka, a házasság Istentől kapott szentségének tudatosítása viszont egyre inkább a háttérbe szorult. Ezért sok az elhamarkodott válás, ezért nőttek fel értékhiányos nemzedékek - és ezért tartja egyik alapvető feladatának az egyház, hogy újramagyarázza az etikai értékeket, s ezzel hozzájáruljon a család hajdani egyensúlyának visszaállításához.- Nem utópia ez?- Szerintem nem, hiszen az emberekben többé-kevésbé ott élnek a keresztény etikai normák. Ahol csődöt mondtak, az inkább a társadalmi szint. A kiutat abban látom, hogy olyan működő közösségeket kell létrehozni és támogatni, amelyek egymást segítve tudják életre kelteni a keresztény erkölcsöt és az etikai világfelfogást. A legfőbb problémát ugyanis abban látom, hogy kevesen tudatosítják: az embernek nemcsak a pillanatnyi, gyakorta rosszul felfogott érdekeit kell néznie cselekvéseiben. Manapság, sajnos, kevesen akarják látni, hogy az emberi életnek vannak a hit örök értékeire épülő etikai dimenziói is.- Engedje meg, hogy vitatkozzam önnel! Nem hiszem, hogy a fogyasztás, a módosabb családok anyagi gazdagsága önmagában etikaromboló lenne. Talán inkább a fogyasztás fetisizálásá- nak és a vallás, a keresztény etika erőszakos elhallgattatásának vadhajtásait érezzük manapság...- Nyilván kellenek az anyagi javak, ám ha valaki elveszítette az erkölcsiekben való tájékozódás lehetőségét; ha nincs határozott, szilárd célja és értékrendje, amihez a döntéseit hozzá tudja igazítani, akkor bizonytalanná válik. Ha valakinek nincs hite, az tétovaságot szül. Ennek az embernek csupán az lesz a fontos, amit lehetőleg még ma megvehet vagy elfogyaszthat. Mérceként és példaként hadd említsem ezért a Tízparancsolatot, hiszen ez olyan erkölcsi értékeket véd, amelyek minden társadalom létezésének legfontosabb feltételeit alkotják. E parancsolatok a hagyományok ápolását, a szülő szeretetét és megbecsülését, az élet védelmét, az igazi szerelem értékeinek megőrzését, a becsületes úton szerzett tulajdonhoz való jogot, az igazságosságot óvják. E szabályok nélkül egyetlen társadalom sem működhet. Ha ezeket a követelményeket társadalmi méretekben nem tartják be, akkor a közösség megbetegszik. De megemlíthetném az adott szó erejét is. Elöbb-utóbb felbomlik az a társadalom, amely nem tartja tiszteletben az adott szót, nem tartja meg a szerződéseket és amelyből kivész a megbízhatóság. Tudvalévő, hogy a család is egyfajta szerződésen alapul; és hogy ma oly könnyen bomlanak fel a házasságok, annak egyik oka éppen az adott szó elértéktelenedése.- Püspök úr, szinte minden egyes szava akár megszívlelendő tanácsként is érthető. Országjárásaim során viszont úgy tapasztalom, hogy a családok jelentős hányada válságban van, egyre több famíliának vannak filléres gondjai, s mindennek egyik következményeként eléggé gyermekellenes a közvélemény, ön, akit köt ugyan a papi cölibátus, viszont sűrűn emlegeti a saját szülői házát, vajon miben látja a gyerek szerepét a családban?- Abban, hogy a gyermek Isten ajándéka, aki a lehető legszoro- sabbra fűzi szülei kapcsolatát.- Igen ám, csakhogy egyhe- lyütt csekélyke a jövedelem, másutt nincs a közelben óvoda, vagy a napközi helyett az utca neveli a gyereket. Szemforgatás lenne azt állítani, hogy napjaink hajszolt életritmusában valóban minden helyzetben öröm szülőnek lenni.-Tény, hogy a kelleténél jóval kevesebb a kiegyensúlyozott család. Ugyanígy tény azonban az is, hogy a házasságok egyik legalapvetőbb értelme és célja az utódok nemzése, a gyermeknevelés. Természetesen, sok minden függ a családok szociális helyzetétől és egyéb belső körülményeitől, ezért az egyház is egyetért azzal, hogy a leendő szülök megbeszéljék: mikor kívánják a gyermekáldást.- Értsem úgy, hogy az egyház egyetért a családtervezéssel?- A mesterséges fogamzásgátlással nem, az önmegtartóztatáson alapuló természetes születésszabályozással viszont igen. Isten eleve úgy teremtette a természetet, hogy havonta csupán néhány nap az, amikor a nők teherbe eshetnek. Mi a családtervezésnek ezt a módját ajánljuk mindazoknak, akik ilyenolyan oknál fogva hosszabb-rövi- debb ideig nem kívánnak gyermeket.- Nem úgy az orvosi praxis, amely a termékeny és terméketlen napok váltakozásának módszerét a családtervezés legmegbízhatatlanabb módszerének tartja. Jobbára sokkal kevesebb belőle az öröm, mint amekkora a rizikó...- Az egyház a mesterséges fogamzásgátlást és még inkább az abortuszt a természet rendjébe való beavatkozásnak, s ezért Isten elleni véteknek tartja. A házastársak, egy emberpár akkor szereti egymást önzetlenül és igazán, ha szerelmük gyümölcseként esetleg váratlanul is készek tudomásul venni a feleség teherbe esését.- Bocsánat a közbeszólásért, de az ön gondolatmenetéből kiindulva az egyház a lombikban fogant bébit sem tudja elfogadni?- Sajnos, nem ismerem részletesen az erre vonatkozó kongregáció utasításait. A magánvéleményem viszont az, hogy ez is a természet törvényeinek megszegése, hiszen a megtermékenyülés nem két ember szerelmi dialógusában, teljes odaadást jelentő beteljesüléssel jött létre.- Püspök úr, ne haragudjon, de ha már ilyen részletekbe merültünk, akkor - éppen az abortuszokat kerülendő - azt is fel kell hoznom, hogy a fogamzásgátló eszközök használata több tekintetben is segíti a teljes odaadással elegy szerelmi dialógust, hiszen sem a férfinek, sem a nőnek nem kell a teherbeesés veszélyétől tartania...- Igen, de ez pusztán a gondtalan szexualitás szemszögéből ítélve igaz. Az ölelés ilyenkor nem más, mint egy üres, tartalmatlan gesztus. Isten nem az élvezetekben való tobzódást, hanem a szeretet őszinte, felelősséggel járó megnyilvánulását várja el az embertől.- Az egyház eszerint azt is tagadja, hogy a nők joga és dolga eldönteni: kívánják-e a gyermeket?- Nem. A nőknek jogukban áll ezt eldönteni, de csak a dolgok természetes rendjét követve. Magyarán addig a percig, amíg a méhükben meg nem fogant az új élet. Ettől a pillanattól kezdve e magzatnak viszont már joga van az életre! Egy ilyen helyzetben az abortusz már nem egyéb az ötödik parancsolat tiltotta gyilkosságnál...- Püspök úr, vannak szakorvosok, akik azt ajánlják: addig szabadjon elvégezni a terhességmegszakításokat, amíg a magzat fejlődésének tíz-tizenkettedik hetében meg nem jelennek az agy elektromos hullámai. Világszerte elfogadott - és alkalmazott - elv ugyanis, hogy akkor beszélünk a halálról, ha az agynak ezek a hullámai nem jelentkeznek többé. Ilyenkor, legyen bár szívműködés, a halál beálltát elfogadjuk. Ez az elv nem lenne alkalmazható a művi születésszabályozás eszközeként?-Egy emberre, ha „csak“ magzat is az illető, nem lehet pusztán tudományosan tekinteni. Minden embernek a fogantatás pillanatától van joga az életre!- ön úgy véli, hogy a nőket elsősorban önös érdekeik vezérlik a nőgyógyászati klinikák műtőibe? A józan helyzetfelmérés, az egészséges racionalizmus nem játszik szerepet az elhatározásaikban?- Minden bizonnyal igen, de ez nem jelenti azt, hogy a végrehajtott abortusz révén nem vétenek Isten akarata ellen. Az ö törvényei és Jézus tanítása szerint áldozatokat vállalva, szeretetben kell élnünk.- Gondolom, sokan kérdezik most velem együtt: vajon az egyháznak joga van-e beleszólni a nők, a házastársak életének legintimebb szféráiba?- Nemhogy joga van erre, hanem Istentől kapott küldetése ez. Az életnek, a bölcsőtől a koporsóig, egyszerűen nincsenek olyan területei, amelyekre ne vonatkoznának Isten törvényei. Sót! Én fordítva látom ezt a dilemmát: az embernek mindenkor és mindenütt úgy kell élnie, hogy ne vétkezzen; s akkor nyugodt lelkiismerettel állhat majd az Úr színe elé.-A második világháború óta nálunk két olyan nemzedék is felnőtt, amelynek nem volt része a hitben, a vallásoktatásban. Rájuk is vonatkozik az egyház tanítása - például abortuszügyben?-Természetesen. Elvégre mindenkinek van lelkiismerete, mindenki érzi, tudja, hogy ölni tilos.- Püspök úr, de hát az örökös tiltás sem mondható éppenséggel etikusnak, esetenként még erkölcsösnek is...- A társadalmi erkölcs nincs tiltások, nincs korlátok nélkül. Nincs, mert az erkölcs törvényei magától a Mindenhatótól származnak.- Az abortusz tiltása, illetve az orvosilag nem éppen biztonságos természetes születésszabályozáson kívül, mit kínál még az egyház ebben a tekintetben a hívőknek és közvetve a nemhívóknek?- Számos családot ismerek, ahol az ilyen kérdések föl sem merülnek. Három-négy gyerek után az ötödiket is hajlandók vállalni, örömmel, példamutató hittel, értéknek tekintve a szeretetben fogant gyermeket.- Püspök úr, köszönöm a beszélgetést! Miklósi Péter
