Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-10 / 15. szám
Vasárnap A kisebbségi érdekképviseletet nem lehet kisajátítani- Aletnök úr, mi évek óta ismerjük egymást, de még sohasem láttam ennyire fáradtnak, gyűröttnek az arcát...- Pedig nem érzem magam kimerültebb- nek, mint az utóbbi időben bármikor. Csupán háromkor mentem aludni, mert egy fölmérés adatait tanulmányoztam. Általában sokat dolgozom, rengeteget éjjeleztem az elmúlt két esztendőben, és eközben, őszintén szólva, életformámmá vált a folytonos készenlét, az örökös strapa.-Az őszinteség apropóján kérdezem: ki- merítőek voltak a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés és a Magyar Polgári Párt választási koalícióját célzó megbeszélések? Gondolom, személyes véleménye is van erről a végül is kudarccal végződött tárgyalássorozatról...- Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy mindhárom tárgyalófél valóban őszintén képviselte a saját álláspontját és stratégiáját. A problémát én nem a szókimondásban, hanem abban látom, hogy a három tárgyaló- partner más-más felismerésből, eltérő tényállásból indult ki. Tudvalévő, én az MPP képviseletében ültem a tárgyalóasztalnál; és mi abból a meglátásból indultunk ki, hogy az 1990-es szabad választások előtt Szlovákiában távolról sem fenyegetett annyira a baloldali restauráció, illetve a nacionalisták és a szeparatisták térhódítása, mint most. Részünkről ennek tudatosítása szolgált egyik alapvető indítékul ahhoz, hogy - az egységes fellépés érdekében - az önmagukat és egymást demokratikus mozgalmaknak tartó hazai magyar politikai erők választási koalícióját szorgalmazzuk. Ebben az eredetileg elképzelt választási egységben ugyanis reálisan elérhetővé vált volna a megfelelő nemzetiségi képviselet mind a prágai, mind a pozsonyi törvényhozásban. Sajnos, ez a biztonság most hiányzik,- Aligha lenne okos kerülgetni a forró kását: az MPP szemszögéből nézve vajon min buktak el az előkoalíciós tárgyalások? Azon a szigorú követelménylistán, amelyet az MKDM és az Együttélés közösen az érdemi tárgyalások előfeltételéül szabott?-A Magyar Polgári Párt lényegében nem akart egyebet, pusztán annyit, hogy három egyenrangú tárgyalópartner üljön az asztalhoz. A politikai feltételekben megnyilvánuló „kiskorúsítás“ és az egyenlőség megkérdőjelezése viszont egészen szokatlan dolog a hazai politikai gyakorlatban. Nem titok, partnereink szándéka nyilván az volt, hogy a remélt választási koalíció előfeltételeként fogadjuk el tárgyalófeleink politikai hitvallásának alapelveit. Ennyire sarkítottan számomra ez mindmáig érthetetlen alapállás; elvégre a '89-es forradalom egyik alapeszméje éppen az volt, hogy minden polgár, minden csoportosulás vagy párt az egyéni arculatát és a saját céljait képviselhesse. A szóban forgó követelménylista ezzel szemben azt célozta, hogy fenntartások és ellenvélemény nélkül helyezkedjünk az MKDM-Együttélés közös helyzet- értékelésére. Ez így számunkra elfogadhatatlan volt.-Az alapállások különbözőségének tudatában egyáltalában elképzelhető a konszenzus? Ez már csak azért is izgalmas kérdés, mert az eredetileg várt hármaskoalíciónak- a parlamenti belépőt biztosító hétszázalékos küszöbön túljutva - jobbára a közös szótárhasználat elvét alkalmazva kellett volna politizálnia.-Tény, hogy a tárgyalások több ízben is megfeneklettek. E megbeszélések folytatását szorgalmazva, mi két ízben is elfogadtuk, hogy kinyilvánítsuk véleményünket a kormányzat nemzetiségi politikájáról. Nézeteink főként a második nyilatkozatban kerültek közel egymáshoz, illetve egy jól összehangolható politizálási mód irányába. Ez azt bizonyítja, hogy létezik egy olyan politikai nézetrendszer, amelyre mind az MPP, mind az MKDM- Együttélés építeni tudna - feltéve, ha ehhez bennük szintén meglenne a kellő akarat. Sőt! Akár bővíthetnénk is a kört, hiszen 1992. április 1-jén - igaz, csak egy rövidke időre- a négyeskoalíció gondolata is fölmerült.-Beleértve az erre az esetre vonatkozó tízszázalékos küszöb kockázatát is?- Igen. Miután ugyanis március legvégén létrejött az MKDM, az Együttélés és a Magyar Néppárt alkotta hármaskoalícióról szóló egyezség, a pozsonyi parlamentben április elsején este azzal keresett meg engem Dobos László és Rózsa Ernő, vajon el tudnánk-e képzelni egy négypárti nagykoalíciót?! Én azt válaszoltam: ha előfeltételek nélkül, egyenrangú partnereknek tekintenek bennünket, akár rögtön is készek vagyunk a tárgyalásra. Ezután egy telefonbeszélgetés következett: Dobos László nem tudom, kivel beszélt, de azzal jött vissza, hogy tekintsük az ajánlatukat tárgytalannak. Valaki a három másik mozgalom vezetői közül nyilván meggondolta magát...- Nagy úr, egyesek szerint miért nem eléggé szalonképes, miért nem eléggé magyar koalíciós partner a Magyar Polgári Párt? Interjú A. Nagy Lászlóval, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökével- A föltett kérdést nem értem. Ki vonhatja kétségbe, hogy például Zászlós Gábor, a szlovák kormány alelnöke, vagy Tóth Lajos az első magyar magángimnázium igazgatója nem eléggé magyar? Sőt! Nem eléggé szalonképes. És akkor folytathatnám még a példákat ... Az 1989 után a Kárpát-medencében fölszabadult országokban az MPP az egyetlen olyan magyar politikai párt, amelyik nem illik bele az általános sémába. Arra gondolok, hogy Romániában, a Kárpátalján vagy a jugoszláviai Vajdaságban is egységes magyar politikai szervezet jött létre; nálunk viszont a hazai magyarság körében is pluralizmus van. Azt hiszem, valahol itt, ebben a térségben, valahol a fejünk felett van egy uralkodó eszme, amely az anyaországon túli magyarok jogaira, politikai célkitűzéseire és egész életvitelére valamiféle egységesítő sablont akarna húzni. Az atmoszférában van itt valahol egy olyan nyomás, amely nagy kényszerítő erővel hat, és ebbe az összképbe Szlovákia a maga magyar többpártrendszerével nem fér bele.- Rendben. Ám akkor még inkább ott bujkál a riporterben a kisördög: vajon reális volt-e az MPP, az MKDM és az Együttélés között létrehozandó hármaskoalíció gondolata?- Úgy tartom, hogy a jó példákból kell kiindulni, azokra építeni. Á pozsonyi parlamentben a hajdani FMK, tehát a mai MPP a kormányon belül, az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom pedig a konstruktív ellenzék szerepében 1990 októberétől a fontos kérdések mindegyikében együttműködött. A jövőt tekintve ez követendő példa. És mert az általános politikai kérdésekben nagyon közeliek az álláspontjaink, én- például a kisebbségi jogok tekintetében- a választások utáni együttműködésnek sem láttam volna akadályát. Sem az eredetileg óhajtott hármaskoalícióban, sem egy négyes nagykoalícióban. Ezért, a remélt egyezség helyett, értetlenül állok az elszalasztott lehetőség ténye előtt. Nem vagyok csalódott, csak keserű a szám íze, mert a csehszlovákiai magyarság politikai érdekképviseletének jövőjét tekintve, elpuskáztunk egy kitűnő eshetőséget. Szándékaink szerint jóval több volt a pakliban, mint amennyit a dolgok végső kimenetele szerint nyilván majd felmutathatunk.- Ön szerint egyenlőségjel tehető a kisebbségi érdek és a pártérdek közé?-A kisebbségi érdekképviseletet nem lehet kisajátítani. Én inkább az alternatív utak igazában hiszek. Abban, hogy hagyjuk az eszméket szabadon vetélkedni, és a gyakorlat döntse el, hogy melyik az az út, amelyik a legjobban meg tudja közelíteni a kisebbségi érdekképviseletet.- Alelnök úr, az 1992 januárjában Magyar Polgári Párttá alakult Független Magyar Kezdeményezés a rendszerváltást követő szabad választások után a hatalom részese, vagy a hatalom eszköze volt?- Részese.- Vajon mi az, ami e két esztendő tapasztalataiból következtetésként levonható?- Például az, hogy mi, akik az MPP színeiben politizálunk, korábban a hatalom közelébe sem kerülhettünk; csupán valamiféle mitikus elképzeléseink lehettek az ilyesmiről.- Persze, ha most kajánkodni akarnék, azt kellene firtatgatnom, hogy az SZNT-ben ön is olyan széken ül, amelynek egy Fábry István avagy Krocsány Dezső révén évtizedekre visszanyúló, ,,normalizációs“ hagyománya van...-Valóban: a nemzetiségi jelenlét látszatára 1968 előtt is, után is, szinte kínosan vigyáztak. Lényeges különbség azonban, hogy a '89-es rendszerváltást követő politikusi garnitúrát már nem a kommunista diktátum, hanem szabad választások eredményei juttatták jelenlegi tisztségeikbe. Ehhez már „csak“ azt fűzném hozzá: mind jómagámnak, mind pedig azoknak, akik a kormányban kapták meg egy-egy terület felügyeletét, szinte kivétel nélkül meg kelleti tanulnunk, hogy a ránk osztott hatalom megfelelő hányada miként hasznosítható a nemzetiségi érdek- képviseletre.-Nos, e tekintetben nemcsak a pozitív példákat tudom sorolni! Itt van rögtön az oktatásügyi autonómia kérdése, vagy maga az oktatásügyi minisztérium, amelynek van ugyan magyar miniszterhelyettese, nemzetiségi főosztálya viszont mindmáig nincs...- Ez a gond még a forradalom napjaiba nyúlik vissza. Többedmagammal már akkor leszögeztük, hogy a kisebbségek kulturális és iskolaügyi autonómiájának hívei vagyunk. A szlovák kormányban, illetve az azt alkotó pártokban egyszerűen hiányzik a politikai bátorság ahhoz, hogy ebben a fölindult, erősödő nacionalizmussal fémjelzett szlovák parlamentben vállalni merjék a nemzetiségi főosztály létrehozását, illetve az oktatásügyi autonómia kialakítását. Viszont tény az, hogy a szóban forgó magyar miniszterhelyettesnek nem kis része van a dél-szlovákiai iskolák gazdasági egyenjogúsításának megteremtésében. Ezen a tájon egy sor iskola kapta meg az ő segítségével azt a támogatást, amely alanyi jogon járt ugyan neki, sajnos, mégis régen álltak a beruházások...- Önnek mi a véleménye az anyanyelvi felsőoktatásról?-Mozgalmunk mindig is abból indult ki, hogy a hazai magyarok Szlovákia lakosságának azon részéhez tartoznak, akiknek körében a legalacsonyabb a felsőoktatási szint. Ezért szorgalmazzuk már 1990 tavaszától például a magyar pedagógusképzés megoldását; ha lehet, egy önálló magyar pedagógiai kar felállításával. Az elmúlt két év tapasztalatai alapján annyiban módosult az elképzelésünk, hogy rádöbbentünk: nemcsak mi, itt élő magyarok vagyunk ebben a helyzetben, hanem az ukránok, a romák, az újrafölfedezett lengyelek és horvátok is. Ezért az eredetileg csak magyarnak gondolt pedagógiai főiskola helyett, többek között, e nemzetiségi kar létrehozását szorgalmazzuk, ahol a többi nemzeti kisebbség is orvoslást kaphatna velünk azonos bajaira.- Maradhatunk a rázósabb kérdéseknél?-Természetesen.- Ön, alelnök úr, hogyan értékeli az MPP képviselőjének döntéseit az SZNT lusztrációs bizottságában? Kérdezem ezt annak okán, hogy ma már nyílt titok: az ő szavazata döntött például Szabó Rezső gyanúba kerülésének ügyében. Ez az említett bizottsági tag, vagy az MPP döntése volt?-E komisszió tevékenysége továbbra is államtitok; s amit nyilvánosságra hoztak, az mindössze néhány személy neve volt. Az említett bizottság tevékenységének belső körülményeiről, az elemzéseiről, a szavazásairól hadd mondjam, hogy mitsem tudok és nem is kívánok tudni. Akik ezt nyílt titokká tették, azoknak kell azt is megmondaniuk, hogy miként vélekednek erről. A Magyar Polgári Párt képviselője nem az MPP-nek tartozik felelősséggel és beszámolási kötelezettséggel a feddhetetlenségi vizsgálatokat végrehajtó bizottságban végzett tevékenységéért, hanem a képviselői eskünek, illetve a törvénynek, amelyet aláírt. Erről nem tudok többet mondani. Megjegyzésként legföljebb még annyit, hogy a bizottság elnökének jelentéséből kiderült: valamennyi személyről szavazással döntöttek, s minden bizottsági tag „súlya“ egy szavazat volt.-Alelnök úr, 1992 márciusában ön az egyik aláírója annak a nyílt levélnek, amelynek címzettje a szlovák belügyminiszter volt; s önök a Nagyölved határában elsinkófált helységnévtábla visszaállítását sürgették benne. Ez a kiállás mindenképpen derék dolog, de nekem eszembe jutott az is: vajon „udvaron", azaz kormánykoalíción belül önök miért levelezgetnek a belügyminiszterrel? A nyílt levelek stílusa inkább az ellenzéki politizálás eszköztárába tartozik... Sőt! Egy olyan ironikus megjegyzést is hallottam, hogy az MPP átlépett a kormányzás ,,levelező tagozatára"!-Tréfának ez eredeti ötlet; annak viszont már a fele sem tréfa, hogy Ladislav Pittner az elmúlt másfél esztendőben bizony eléggé sajátosan értelmezte a nemzetiségi kisebbségek jogait érintő törvényeket. Ez irányú értelmezéseiben éppen a szlovák ellenzékre támaszkodott, bár a saját mozgalmán belül is voltak támogatói, ami végül aztán a Klepác- féle szárnyban nevesedett. Azért folyamodtunk a levélíráshoz, hogy ezzel is utaljunk arra: vannak dolgok és jelenségek, amelyekben Pittner miniszter úr sajátos értelmezést ad az érvényes jogrendnek. Meglehetősen zavartan viselkedett például akkor is, amikor a legutóbbi parlamenti tanácskozások egyik szünetében megmutattam neki a személyazonossági igazolványomat, ahol a gyermekeim: Éva, András és Júlia magyarul vannak beírva. Ő ezt köztudottan helyteleníti, és a szakértőire hivatkozva - például - Andrást javasol!... Visszatérve azonban a nagyölvedi helységnévtáblához: azért vettem részt személyesen annak visszaállításánál, hogy az SZNT alelnökének jelenlétével nyomatékosít- sam a kétnyelvű községfeliratok létjogosultságát.- Voltak, akik úgy értelmezték a nagyölvedi kiruccanást, hogy az a kormánykoalíció nem eléggé következetes nemzetiségi politikája feletti vezeklés volt...-Vezeklés? Eszembe nem jutott, hogy nekem vezekelnem kelljen valamiért is. Egyszerűen tudtára akartam adni a község lakóinak az álláspontomat. Azt, hogy Csehszlovákiában, éppen a demokratikus erők jóvoltából, érvényesíthető a jog. És hogy az önkormányzatok igenis, éljenek elemi és alanyi jogaikkal.- Befejezésül a Magyar Polgári Párt elnökét, az SZNT alelnökét, de legfőképpen A. Nagy Lászlót kérdezem: tud-e optimista lenni?-Tudok, bár pillanatnyilag több dologban is úgy érzem, hogy csalatkoztam. Az sem egy felemelő érzés, hogy Szlovákiában eléggé háttérbe szorultak a demokratikus erők. Ez pedig - legalábbis egy átmeneti időszakra - a nacionalista és a baloldali erők felülkere- kedését jelentheti. Meggyőződésem viszont, hogy a kilátástalan helyzetekben is érdemes tovább cselekedni. Példa erre az előző rendszer: ott aztán igazán nem látszott az alagút vége, 1989 novemberében mégis gyökeresen megváltozott minden. Ez tagadhatatlanul igaz, még akkor is, ha jelenleg nagyon labilis lábakon áll Szlovákiában a demokrácia. Sőt! Ideig-óráig ismét az állampártiság, a nacionalizmus, a jogszorítottság veszélye fenyeget. Ilyenkor az igazságba vetett hit ad az embernek reményt, kiegyensúlyozottságot, belső nyugalmat.- Köszönöm az interjút! Miklósi Péter 1992. IV. 10.
