Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-27 / 13. szám
A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ EGY TRAGIKUS EPIZÓDJA Hol van a budapesti egyetemisták közös sírja? Ki ne ismerné a nemzetközi katonasirató dalt: Hol vannak a katonák / A sírjukon szál virág. / Mondjátok, mért van így, / Mondjátok, mért van így? A háború azonban nemcsak a fronton harcoló katonák, hanem a civil lakosság és az ifjúság köréből is szedte áldozatait. Tudjuk, a kegyelet elviszi a szülőket, testvéreket, rokonokat azokra a helyekre is, ahol a harcok folytak. Ahol gyermekük, férjük, vőlegényük, testvéreik sokszor jeltelen, közös sírban nyugszanak. Hányszor teljesedett be már az anyák sorsa, ahogyan a szomorú magyar nóta mondja: Szárnya alól kibocsátja, s nem tudja, / Hol lepi meg a fekete föld gyomra. Valahogy így történhetett az is, amit ebben a rövid írásban közreadok. Csehszlovákia egyik világhírű fürdővárosában, Frantiskovy Láznéban voltam gyógykezelésen. Az orvosom ebéd utáni pihenést javasolt. Történész lévén, véteknek tartottam volna, ha nem használom ki az ebédtől vacsoráig tartó szabad időt. Tudtam, hogy a Frantiskovy Lázné- tól hét kilométerre lévő Cheb (németül Eger) és a 21 kilométer távolságban fekvő As (Asch) a szudétané- met mozgalom bölcsője, a Konrad Henlein által vezetett fasiszta mozgalom központja volt. Kíváncsi voltam, vajon találok-e a szudétanémetek és a csehszlovákiai magyar pártok esetleges kapcsolataira vonatkozó, a masaryki köztársaság idejéből származó nyomokat vagy dokumentumokat. E célból kutattam a chebi járási levéltárban, a városi múzeumban, és a Cseh Antifasiszta Harcosok Szövetségének Járási Bizottságán. A kutatásom témájával kapcsolatban semmilyen dokumentumot sem találtam. Az antifasiszták szövetségében azonban Jozef Rehka, a szövetség nyugdíjas, de ma is dolgozó embere készségesen átnyújtott egy hivatalos jegyzőkönyvet. E jegyzőkönyv tartalmazza egy szemtanú vallomását arról az amerikai légitámadásról, amely a budapesti egyetemistákat szállító vonatszerelvényt érte Hazlov vasútállomás térségében (Chebi járás, Frantiskovy Lázné- től 12 kilométerre) 1945. április 11-én. Tanúvallomást tett: Matylda Kri- zová, leánykori nevén Karban Ma- tild, aki Budapesten született 1925. április 17-én. Ott is nevelkedett. Apja után csehszlovák állampolgár volt már Budapesten is. Tanulmányait a magyar főváros Műszaki Egyetemén végezte. Magyarul, csehül és németül beszél. Átélte a tragikus eseményeket, amiről a következőképpen nyilatkozott:- Amikor a szovjet hadsereg Budapest felé közeledett, 1944. december 9-én a magyar egyetemek mintegy ezer hallgatóját professzoraikkal együtt nyugat felé transzportálták. Az osztrák határon nem engedték át őket, ezért Pozsony felé vették útjukat és Breslauba (Wroc- lav) érkeztek. Wroclavban az ottani egyetem vendégei voltak, ahol tanulmányaikat tovább folytatva, vizsgákat is tettek. 1945. március elején kénytelenek voltak gyalogmenetben, nyugati irányba menekülni. Haliéba jutottak (Halle na Sálé). Ott a Fliederweg utcában lévő Feierwerkschule épületében kaptak szállást. A tanítás itt is tovább folyt. 1945. március 17-én Halléban tizenegy magyar egyetemi hallgatópár házasságot kötött. „Nászajándékként“ a végzős hallgatók megkapták mérnöki diplomájukat. (A menyasszonyok közt volt Karban Matild is, aki Dékán Ernő építészmérnöknek esküdött örök hűséget.) Még ugyanezen a napon került sor a szövetséges haderők légi erejének Halle ellen intézett szőnyegbombázására, melynek során a város hetvenöt százaléka rommá lett... Az egyetemisták a bombázás elől az épület pincéiben húzták meg magukat. Az óvóhelyen betemetve három napot vészeltek át, míg kiszabadították őket a romok alól. Emberélet-áldozatuk nem volt. Csoportjukat ekkor ketté osztották. Az orvostanhallgatókat és más egyetemeken tanulókat Dánia felé indították. A Műszaki Egyetem hallgatóit külön szerelvénybe vagoní- rozták be, s indították útnak abba az irányba, amerre még menni lehetett: azaz dél felé. Az út félelmetes volt. Többet vesztegeltek, mint mentek... A szerelvény csak személykocsikból állt, és semmilyen muníciót nem szállított. 350 körül volt a hallgatók száma. Valamennyien civilben, fegyver nélkül. 1945. április 11-én körülbelül 18.45 órakor Hazlov vasútállomástól nyugati irányban a 20/900-as számú bakterháznál kb. hét-nyolc amerikai zuhanóbombázó vadászgép támadt szerelvényükre. Hogy akkor milyen irányban haladtak, arra Krízová asz- szony ma már pontosan nem emlékezik. A mozdonyvezető csak akkor állt meg, amikor az első bombák a vasúti sínekre hulltak. A vonat nem siklott ki. Az egyetemisták futva menekültek, sokukat a bombák téptek darabokra, vagy a repülők gépfegyverei kaszáltak le. Némelyikük testét a bombaszilánkok annyira szétroncsolták, hogy személyazonosságuk megállapítása lehetetlen volt. Őket a temetésnél ismeretlen megjegyzéssel vették fel az áldozatok névsorába. így is temették el őket, zöld „szenvedővel" letakarva a zöld ágakkal kibélelt, közös sírokba. Dr. Sili professzornak csak az alsó végtagjait találták meg. A lábán hordott sárga cipőjéről ismerték fel. A támadás kb. tíz-tizenöt percig tartott - mesélte Krízová asszony. - A repülők többször visszatérve a támadás helye fölött köröztek. Emlékszem, barátnőm, Ámon Marika az erdő felé menekült volna. Nem jutott el oda, arcra bukott. Piros kabátja, derékig érő lenge szőke haja jó célpontul szolgált. Közvetlen az erdő szélén érte a halálos sorozat. Szörnyűséges mészárlás volt. A kb. 350 főnyi egyetemista közül csupán 17-en nem sérültünk meg. A helyszínre érkező német katonaorvos a sebesülteket elsősegélyben részesítette. Katonai teherautókra rakva az asi kórházba szállították őket. A túlzsúfolt kórházban a komoly sebesülteket is csak a lépcsőkön, vagy a földön helyezhettük el. Késő este mentünk a vasútállomásra. Az éjszakát zuhogó esőben az állomáson és az előtte lévő parkban töltöttük. Virradatkor visszatértünk Hazlovba, s eltemettük az ott talált halottakat. Huszonhármán voltak. A közös sírba helyezettek nevét és sorszámát feljegyeztem. A többi áldozatot Asban temették el. Úgy hiszem, vagy 100-200-an voltak. Az asi temetésen nem voltam jelen. 1946-ban kerestem sírjukat, de nem találtam meg. Visszafelé gyalog indultunk Ma- riánske Lázné irányába. Néhány, az asi kórházban elsősegélyben részesült sebesült is velünk bicegett. Az amerikai hadsereg már a környéken, a *Közvetlen közelünkben volt. Egy községbe értünk, amelynek német neve Turbán. A helybeli német lakosok azt ajánlották, hogy keressük meg azt a gyűjtőtábort, amelyet az amerikai hadsereg a Tachov melletti Borban (Bor u Tachova) állított fel. Itt vesztegeltünk vagy egy hónapot. Aztán Pilsenbe, egy másik táborba kerültünk. Itt már a mai 350 főnyi csoportunkból kb. harmincán találkoztunk. Mindenképp és minél hamarabb haza akartunk jutni. S néhány nap múlva el is indultunk. x Knzková Matild asszony hivatalos okmányt őriz, amely a tragédiát hűen dokumentálja. A férje német nyelven írott halotti anyakönyvi kivonata. Magyar fordításban így hangzik: A Hazlov-As-i vasútvonalon a 20/ 900-as őrháznál a transzportvonat ellen intézett ellenséges repülötá- madás következtében 1945. április 11-én, 18.15 óra körül életét vesztette: Dékán Ernő építészmérnök. Született 1923. február 2-án Dunakeszin. Vallása: római katolikus. Apja neve: Dékán János. Anyja neve: született Lengyel Teréz. Utolsó lakhelye: Budapest XIV. kér. Szolga utca 30. A temetésre 1945. április 13-án került sor a hazlovi új temetőben. Az adatok hitelességét igazolva: Hazlov 1945. április 13-án. Hazlov község körbélyegzőjével ellátva a község elnöke: Grobst s. k. Krízová Matild az antifasiszták szövetségén tett hitelesített nyilatkozatához csatolta az áldozatok névsorát. A 23-as sirt a háború után exhumálták, s az áldozat földi maradványait Magyarországra szállították. x Nézze, uram - mondja Jozef Rehka, - történésznek örömmel átadom a Krízová asszony saját kezű aláírásával ellátott jegyzőkönyv másodpéldányát. így talán segíteni tudunk szülőknek, testvéreknek, rokonoknak, hogy szeretteik pontosan megjelölt közös sírjára rátaláljanak. Hálás köszöntetet mondtam Jozef Rehka úrnak akkor is, és most is, amikor ez a tájékoztató írás megjelenik. x Felkerestem Krízová asszonyt is a Tátrán Hotel recepcióján. Olyan szépen beszél csehül és németül, hogy bemutatkozásom után csak azt kérdezhettem, magyarul tud-e még? Elmosolyodva mondja: — Nem lenne szép, ha az ember az anyanyelvét elfelejtené. - Aztán kérdésemre elmondta: apja prágai születésű filmoperatőr. Nemzetközileg elismert szakember. Bécs után Budapesten a Hunnia filmstúdióban dolgozott éveken át. Ott ismerkedett meg anyjával. Ó cseh-magyar házasság gyermeke.- És a szülei ma hol élnek?- Itt laknak ők is velem. Cheb városában.- És anyuka megszokta már ezt a vidéket?- Jaj! Dehogy szokta. Kimondhatatlan honvágya van. Hát hogy is lehetne Budapestet elfelejteni?- És apuka? - szökött volna nyelvemre a kérdés, de már nem hangzott el. Hiszen minden világos. Anyukája nem tud elszakadni egyetlen leányától, honvágya ellenére sem. Leánya pedig ettől a környéktől nem fog megválni soha. Apja viszont nem tudja otthagyni a feleségét és egyetlen gyermekét. Prágai, bécsi, budapesti karrierje ellenére sem. Dékán Ernő építészmérnök sírja három embert ideköt. Csizmadia Dezső Jaienfi^ seznam obëti a zakreslení ÿjich uraísténí v hrobech na nővén hdfbitovó v Hazlové. Opsáno a obkresleno z listkû, které jeou aajetkem páni Matyldy Kfláové* Cyörgy Zsombor György Miklós Antal István István László ErnÖ Lájos Marika & Ferenc János Káróy, .Endre Zakreslení hrobú a umístöní obétí v nich: 3 5 a 3 Seznaa osob: 1/ Szalay 2/ neznámy 3/ Gaal 4/ Furgyik 5/ Kuster 6/ Polyach 7/ Kozma 8/ Kőszegi 9/ Tavaszi 10/ Dékán 11/ Maár 12/ Kantor 13/ Ainon 14/ neznámy 15/ Temesi lő/ Mirseto 17/ Mittay 18/ neznámy 19/ Sónaki ____ 20 / Boramissza Jenő ¿1/ Borosz Tibor 22/ Sili Dr, profesor 23/ ílgyai Hrob'ö 23 byl po vál'ce exhumováh a nőét bdvezéna k pohf-böní do Madarska. lu a£_______ 212 IL 3 _ L-----------ai.----------------1 2u Hróitóvni zeS iiczhovor, zápis a opisy üokumentû^pr'ovêd'J. Qne ¿9.5.19&9 ve Frantiskovy eh Lózních - Josef R^Wfa ¿pz& • llDh X0V uSPB Cheb / A hazlovi új temetőben eltemetett áldozatok névsora * A The Economist Cikke A megtorlás szelleme kiszabadult Kelet-Európábán. Jobb lenne visszazární a palackba. Egy cseh kisvárosban a közlekedési vállalat igazgatója és a temető egyik tisztviselője bíróság elé akarja állíttatni polgár- mesterüket, Antonín L.-t. A bűne? Állami tisztviselőként működött a kommunisták idején. Ot évre eltilthatják a közhivataloktól. Budapesten a 76 éves M. Béla, aki 1956-ban segített leverni a magyar felkelést, most hirtelen hazaárulás vádjával kerülhet bíróság elé. Berlinben Clara N., amint a most betekint- hetövé tett rendőrségi akták között turkált, megdöbbenve fedezte föl, hogy férje volt a besúgója: az asszony ellenzéki volt, s a férje ellene kémkedett a titkosrendőrségnek. Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország parlamentje olyan törvényeket hagyott jóvá vagy fontolgat, amelyek büntetik a volt kommunistákat. Németországban a keleti országrész volt tisztviselőinek ezrei veszítették el állásukat; perek folynak (főként kis halak, például határőrök ellen); és csaknem mindenki azt kérdi, ugyan ki nem volt besúgó - ha egyáltalán volt ilyen. Az egykori Szovjetunió országaiban a bosszúvágy még nem csapódott le törvényben. Rövidesen ez is bekövetkezhet. A kivétel Románia, ahol a régi rendszer sok embere van még a helyén. A kommunizmus veresége Kelet-Európábán nehéz kérdéseket vetett föl. Pontosan: ki viselkedett jól a rossz napokban? Ki volt igazi ellenzéki, és ki lett csak az utolsó órában, ellenálló (résistant de la derniére heure, ahogy a franciák nevezték azokat, akik 1944-ben csatlakoztak a németek elleni harchoz, mikor azok már hazafelé tartottak)? A térségben sohasem volt nagy demokrácia. Megteremtésének sikere nagymértékben attól függ, hogyan kezelik most a győztesek (a demokraták) a veszteseket (a kommunistákat). Az erkölcs és a törvény itt különböző irányokba látszik mutatni. Ha megbocsátunk a régi rezsimnek - mondják a moralisták -, azzal a gonosztevőket jutalmazzuk, és megint csak áldozataik húzzák a rövidebbet. De hogyan adhat az állam méltányos és használható meghatározást arra, kiket kell üldözni? - kérdik a jogászok. Melyik esküdtszék pártatlan vagy feddhetetlen? A társadalom fele (vagy negyede, nyolcada?) mondjon ítéletet a többi fölött? Kelet-Európa nem az első hely, ahol ilyen dilemma merül fel. Az amerikai polgárháború végén Abraham Lincoln így összegezte az ország előtt álló feladatot: „Senki iránt sem rosszindulattal, mindenki iránt irgalommal (...), hogy bekötözzük a nemzet sebeit.“ Nincs pontos történelmi hasonlat, és Lincoln halála után a kongresszus bosszúállóbb útra lépett. De vannak modem példákolyan, egykor keserűen megosztott országokra, amelyek felvirágoztak attól, hogy megfogadták Lincoln tanácsát. A legszembeötlőbb példa Spanyolország Franco tábornok 1975-ös halála után. A bal- és a jobboldal Spanyolországban ahelyett, hogy negyvenéves számlákat rendezett volna, megegyezett a demokrácia építésében. A polgárháborúk újravívása arra ítéli az országokat, hogy a múltban éljenek - és a keleteurópaiak ilyen hajiamé t nem kell még ösztönözni is. A jog is a türelem mellett szól. A demokrácia nem pusztán többpárti választásokat jelent, hanem olyan jogrendet is, amely védi minden állampolgár jogait, bármilyen aljas vagy becstelen az illető. Ez bizonyos szabályokat jelent: nem lehet az embereket perbe fogni olyan dolgokért, amelyek elkövetésük idején nem minősültek bűncselekménynek; egy bűncselekmény elévülési idejét nem lehet utólag kiigazítani; abúnösséget esetenként kell bizonyítani; nem lehet büntetni embereket pusztán azért, mert egy csoporthoz tartoznak (kivéve persze, ha kifejezetten bűnszövetkezetről van szó). Sok kommunistaellenes törvény, amelyet az utóbbi időben hoztak vagy fontolgatnak Kelet-Európábán, megsért ezen afapelvekból egyet vagy többet. Az emberi szenvedés mindenesetre megköveteli az erkölcsi elszámolást. Kelet-Európa hősei - olyan emberek, mint Lech Walesa, Bronislaw Geremek és Václav Havel - türelemre szólítanak föl. A törvény nem az egyetlen mód a múlt levezetésére. Ott van a sajtó, a színház, a televízió. Vannak tanárok és mindenekelőtt, történészek. Az igazság föltárása a kommunizmusban és az előtte elkövetett gaztettekről a legjobb biztosíték az ellen, hogy újra megtörténhessenek. A kommunista vezetők egykor meg voltak győződve arról, hogy a történelem az ö oldalukon áll. Még ha nincsenek is rács mögött, a történelem bíróságán elszenvedett vereségük magában is megsemmisítő erejű büntetés. 1992, III. 27. tíflUJBSfi/lfl
