Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-06 / 10. szám

ilasárnap 5 19 92.111. 6. Párkányban hívták tel Kovács Ferenc agrármérnökre a figyelme­met. Szövetkezeti elnökként az első volt, most mint polgármester jeles­kedik. Még hozzáfűzték: ő volt az egyedüli efsz-elnök, aki autóbusszal járt a munkahelyére, Köbölkútról Szőgyénbe. Ez a megjegyzés is az embert jellemzi. Valóban szerény, igen megfontolt, gondolkodó és cse­lekvő ember.- Köbölkúton születtem, itt is la­kom - mondja Kovács Ferenc. - Ti­zenhét évig voltam a szőgyéni szö­vetkezet elnöke. Egy esztendeig nyugdíjasként éltem a szülőfalum­ban. A polgármesterséget azért vál­laltam, mert közben meghalt a fele­ségem. Rossz volt egyedül... Emberek közé vágyódott. Hatvan­egy éves kora ellenére sem lankadt KOVÁCS FERENC: „Mi a község ősrégi nevét kívánjuk vissza...“ Méry Gábor felvétele Az érsekújváriak javaslata: Köbölkút helyett Kebelkút? Nem hagyták nyugdíjasként élni, megválasztották polgár- mesternek • A képviselő-testületi ülés falugyűlés is • Áthidalták a „politikai nehézségeket“ • A riasztó kürti eset • Ragaszkodnak az ö betűhöz benne a tenniakarás. Az Együttélés és az MKDM felkérésére indult a polgármester-választáson. Az FMK is őt támogatta. Kívüle még ketten versengtek a voksokért. A 2350 lakosú falu 81,7 százaléka magyar nemzetiségű. Nem csoda, hogy a szavazópolgárok többsége nem a Demokrata Párt vagy a kom­munisták jelöltjét választotta a köz­ség élére, Tudták róla, hogy a falu gondjainak legjobb ismerői közé tar­tozik. Negyvenhárom évig dolgozott a mezőgazdaságban. 1947-ben a gépállomás traktorosaként kezdte „pályafutását“. Nem volt más válasz­tása, akkoriban még nem voltak ma­gyar iskolák, nem folytathatta gim­náziumi tanulmányait. A háború be­fejezéséig az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban tanult. Ötödi­kes korában, a frontátvonulás ide­jén, szörnyű eset történt vele. Édes­apja a közeli kismuzslai vasúti őr­házban szolgált, ott is laktak. 1945. február 18-án tankelhárítókkal szét­lőtték a házikót, apja a romok alatt halt meg. Az újvári gimnazista édes­anyjával visszatért a köbölkúti há­zukba. Csak egy napig maradhatott ott, mert másnap - a németek elvo­nulása előtt - összefogdosták a fia­talokat, a 14-15 éveseket is, Kovács Ferivel együtt. Az elhurcolt környék­beli legénykék között sok érsekújvári gimnazista volt. Csak a Rajnánál kötöttek ki. A magasabb növésű fiú­kat SS-egyenruhába öltöztették, ők nem is tértek vissza. (Kovács Fe­renc megirta az érsekújvári gimna­zisták szenvedését, a Diákok a vi­harban című kéziratát átadta a Ma­dách Könyvkiadónak.) Kovács Ferenc szerencsés haza­térése után is a viharban maradt. Ötvenegyben berukkolt, tartalékos tisztiiskolába küldték, s tiszti ranggal kötelezően felvették a kommunista pártba. Leszerelése után a gépállo­máson dolgozott tovább. Itt a „had­nagy urat“ beléptették a milíciába. 1956 októberében a párt fegyveres gárdáját Esztergomba akarták vinni, hogy megfélemlítsék az „ellenforra­dalmárokat“. Kovács Ferenc más­ként gondolkodott, megtagadta a parancsot. Kizárták a pártból, a mi­líciából, elvették a tartalékos tiszti rangját. 1960-tól a köbölkúti szövet­kezetben vállalt munkát, főkönyvelő volt. Távúton Nyitrán tanult, agrár- mérnöki képesítést nyert. 1972 vé­gén, amikor az „illetékesek“ megfe­lelő személyt kerestek a szőgyéni szövetkezet élére, Kovács Ferenc agrármérnököt szemelték ki erre a posztra. A pártból kizárt ember a fekete listán volt. Megoldották ezt a kényes problémát is, csakhogy a kiváló szakemberre bízhassák a szőgyéni szövetkezet vezetését. Visszavették a pártba, de kikötötték: nem kaphat semmilyen pártfunkciót!- Nem hiányzott az nekem, hasz­nosabb munkát végezhettem - em­lékezik a Szőgyénben töltött tizenhét esztendőre. - Volt olyan évünk is, hogy harminchat millió tiszta hasz­not hoztunk. Francia szólót is telepí­tettünk. Amerikai fajta szilvafákat ül­tettünk, ezek gyümölcsét a hollan­doknak adtuk el, kilóját egy gulde­nért, ami tizenhat koronának felelt meg. Megszerveztem a jól jövedel­mező szántóföldi babtermesztést is... A közelmúlt idézéséből nem hagyhatja ki az új-zélandi eredetű kiwi meghonosítását a szőgyéni föl­deken. Fagyok ellen fóliával védték, ha kellett, még fűtöttek is „oda­bent". Első nagy termésüket 1987- ben szüretelték. A 150-200 ezer gyümölcsöt Prágába szállították. A ruzynéi repültőtér Interhotelja vá­sárolta meg a szőgyéni „déli“ gyü­mölcsöt, darabjáért kilenc és fél ko­ronát adtak.- Ha Szőgyénben lenne, ott most mit tudna kihozni? - kérdezem.- Lényegében semmit, apró dol­gokat igen. Felment a műtrágya, a nafta ára. A búzát, kukoricát ugyanazért az összegért veszik át, mint öt éve. A szóló ára a felére esett. A spanyolok házhoz szállítják a borukat, literjét hét koronáért kínál­ják. Ilyen körülmények között nehéz lélegzethez jutni. Azok a gazdák, akik visszakérték a földjüket, még csak küszködnek. Nálunk a legna­gyobb gazda a 18 hektárt megműve­lő Mocskos Géza agrármérnök kol­légám. A földből nem élne meg, a foglalkozását kénytelen volt meg­tartani. A gazdáknak 60-70 hektárra lenne szükségük, hogy elégedettek lehessenek. Ennyi földje még senki­nek sincs... Fordítunk egyet a lapon, hogy Kovács Ferenc arról beszéljen, ami napjainkban a legjobban érdekli. Most már polgármesterként nyilatko­zik, s van mivel büszkélkednie, mert az önkormányzati tevékenységében is újítónak mondhatja magát.- Mind a huszonnégy képviselőnk lelkes tag. A plénumüléseink nyilvá­nosak, ilyenkor százötven lakos is a teremben foglal helyet. A képvise­lők csak azért ülnek külön asztalnál, hogy láthassuk, ki mint szavaz. A polgárokkal szemben más elő­nyük nincs. Aki előbb jelentkezik, az kap szót. Az időhúzás elkerülése végett csak egy korlátozást vezet­tünk be: egy ember csak kétszer szólalhat fel, ezért jól fontolja meg mondanivalóját. A napirendi pontok­ról a képviselők és a lakosok rend­szerint fele-fele arányban mondanak véleményt. Számunkra értékesek a polgárok észrevételei, újabb teen­dőkre is felhívják a figyelmünket... Megjegyzem: ritka eset, hogy a la­kosok a képviselőkkel együtt vitatják meg községük ügyeit. Az elhangzot­takhoz még egy észrevételt is te­szek:- Köbölkút valamennyi képviselő­je magyar nemzetiségű, a falu lakos­ságának 17,4 százaléka szlovák. Ez nem okoz nemzetiségi súrlódást?- A lakosok szavazataikkal dön­töttek az önkormányzat összetételé­ről. De sikerült áthidalnunk ezt a „politikai nehézséget“ is. A plénumülésen elhangzó beszámo­lókat magyarul vagy szlovákul lesok­szorosítjuk. Hogy meggyorsítsuk a tárgyalás menetét, a magyarul szétküldött beszámolót szlovákul adjuk elő, és fordítva. Csak a költ­ségvetés kivétel, az erről szóló ma­gyarázatot mindkét nyelven megtart­juk. S van még egy újdonságunk. Ha már a szlovák Demokrata Párt jelölt­je nem kapott annyi szavazatot, hogy bekerüljön a képviselő- testü­letbe, Helena Bartovát mindig meg­hívjuk az önkormányzat tanácsának ülésére, hogy tájékozott legyen min­den ügyről, ami a munkánkkal függ össze. Észrevételeit szavazati jog nélkül is figyelembe vesszük. A hét­tagú tanács a polgármester tanácsa­dó szerve. Ha a polgármester józan, elfogadja a tanácsokat... A végére hagytam a legfontosabb kérdést: Gbelce újra Köbölkút lesz?- A falu lakosai népszavazáson döntöttek, hogy visszakaphassuk a község régi, történelmi nevét. Csak néhány szlovák tiltakozott a Köbölkút elnevezés ellen, mert nem tudják kiejteni az ö betűt. Mi pedig ö betűvel kértük a falu nevé­nek visszakeresztelését, mert nem akartunk úgy járni, mint a kürtiek, akik a szlovákok számára nehezen kiejthető ü betű miatt a Kert-Kerty elnevezés mellett döntöttek, csak­hogy végre megszabaduljanak a Strekov községnévtől. A háború után Kürtön egy partizán szava volt a döntő, saját magáról nevezte el a falut; „Ja som Strek, nech je Strekov! Strek vagyok, legyen Stre­kov!" A kürti önkormányzat megbu­kott a népszavazáson, mert a polgá­roknak nem kellett a fonetikusan írt Kert elnevezés.- A fővárosból még nem kaptak választ, de a közeli járási székhe­lyen bizonyára már véleményt mondtak a kérelmükről.- Igen. de az lehangoló is - vála­szolja a község polgármestere. - Az érsekújvári járási vezetéktani bizott­ság pozitívan értékelte, méltányos­nak tartja kérésünket. Elfogadták in­doklásunkat, a népszavazás jogos­ságát. De véleményük szerint foneti­kusan kellene írnunk a falu nevét. Köbölkút helyett a KEBELKÚT elne­vezést javasolják. Hogy a Kebelkút elhangzásakor mire gondolnának az emberek, az most mellékes. A mai modern időkben nálunk is sokan tanulják a német, francia és az angol nyelvet, amelyekben gyakori az ö betű. Ha nem ejtenék ki helyesen, megmosolyognák őket. Mi a község ősrégi nevét kívánjuk vissza, ö betű­vel! 1948-ig ez senkinek sem oko­zott problémát. Reméljük, hogy most sem fognak tovább akadékoskodni, s a kormány a döntéshozatalkor a népszavazás eredményét veszi figyelembe... Igaza van Kovács Ferenc polgár- mesternek. Legfeljebb viccnek jó Köbölkút helyett az érsekújváriak ál­tal javasolt (és talán továbbított is?!) Kebelkút elnevezés... Petrőci Bálint IGAZSÁG? (gazság?) Történetem megírására az indítékot Zsilka Lászlónak a Vasárnap 5. számában megjelent Halálbüntetés? című vasár­napi elmélkedése adta. Pénteken 13-án, éjfélkor, fogak­kal születtem. A bába néni azt mondta anyámnak, ez a gyermek táltos. Egész életében a szerencsét­lenségben lesz szerencséje. Ez Így igaz a mai napig. Szüleim rendre, becsületre, sze- retetre, törvénytiszteletre, vallásos­ságra neveltek. Az egész nagy ro­konságunkban soha senki sem volt büntetésre ítélve. Nem hiszek a ba­bonában, de a sors kegyetlen iróniá­jában igen. Erről meggyőződtem. Igazságszolgáltatás, igazság, helye­sebben gazság, amit ellenem elkö­vettek, életem végéig elkísér. Elég volt két hamis tanú és elítél­tek. Maga a törvénybíró sem hitt bűnösségemben, de a népbírók az ügyész javaslatára, kellő bizonyíté­kok hiányában, a valószínűség elve alapján mégis elítéltek. Szabadulá­som után a nyomozó és a törvénybí­ró is mosták kezüket. A két évből 15 hónapot töltöttem le. Családom nél­külözött és szenvedett miattam. Ta­lán néhány ezer oldal is kevés volna annak megírására, amit át kellett élnem. Aki nem élte át, ne Ítélkezzen a börtönéletröl. Sok szó esik köztár­sasági elnökünk amnesztiájáról. Ezt rajta kívül más államfők is megtet­ték. A közkegyelmet sok börtönből szabadult nem tudta értékelni. Sok bűnöző ismét a rács mögé került. Sokan pedig azon mesterkedtek, hogy valamit elkövessenek és visz- szakerüljenek, mert hisz ott koszt­juk, szállásuk biztosított. Az elítél­tekről és a halálbüntetésről vélemé­nyem a következő: Az elítéltek egyharmada vagy csekélységért, vagy ártatlanul szen­ved, a másik harmada megérdemli az ítéletet, a harmadik harmada pedig többet is érdemelne. Sajnos van bírói tévedés is. Tévedni emberi dolog. A történelemben a halálbün­tetés kiszabásában is voltak tévedé­sek és lesznek is. A halálbüntetést általában nem hajtják végre azonnal; különösen, ha az elítélt bűnössége nem teljesen bizonyított. A visszaeső bűnösöknél - akiknél fennáll a veszély, hogy szabadlábon ismét gyilkosságot kö­vetnek el - a halálbüntetéssel egyet­értek. Viszont - ahogy már bebizo­nyosodott - sokaknál a halál már megváltás. Húsz évig vagy életfogy­tiglan szenvedni, szörnyű büntetés. Nagyon sok életfogytiglanra elítélt inkább végez magával. A lipótvári eset megrázó. Erre nincs semmiféle mentség, még ak­kor sem, ha embertelenül bántak az elítéltekkel. A múlt rendszerben nagyon sok igazságtalanság történt, mert sok esetben a párt diktált. A bűncselek­mény elbírálásakor figyelembe vet­ték a vádlott párttagságát, sőt nem­zetiségét is. A börtöncellákba besúgókat épí­tettek be. Ezt bizonyítani tudom. Sót, azt is, hogy súlyosabb bűncselek­ményért, mint amellyel engem vá­doltak, párttagokat felmentettek. Egy közlekedési baleset után a kór­házba kerültem, s az oda érkező közbiztonságiaknak az volt az első kérdésük, párttag vagyok-e, és mi­lyen a nemzetiségem. Jegyzőköny­vet sem vettek fel. Aki elütött, párt­tag volt, szlovák és ivott is. A közle­kedési szabályokat nem szegtem még, nem ittam, mégis az én bűnös­ségem állapították meg. Hiába fel­lebbeztem a Legfelsőbb Bíróságig. A hamis tanúskodás döntött. Ami a börtönéletet, a kényszer- munkát, az úgynevezett átnevelést és a fegyörséget illeti, a következő­ket merem megírni. Amikor szaba­dultam, alá kellett Írnom a titoktartási nyilatkozatot, hogy a (egyházban történtekről sehol nem szabad be­szélnem. Arra is figyelmeztettek, hogy senkire ne próbáljak panaszt tenni, mert nekem soha nem lesz igazam. Mi a véleményem a fegyörségröl? Sajnos, többségükben műveletle­nek. Értem ez alatt a pszichológiai műveltséget és az emberhez való közeledést, hiszen a rab is ember. Az lenne a helyes, ha alapos szak­képzésben részesülne, aki erre a pályára lép. Aki emberséges is (tisztelet a kivételnek), szadistává, embertelenné válik, ha nincs meg a kellő műveltsége. Az igazat meg­vallva, a közvetlen parancsnokom, és egy-két fegyőr is, nagyon rendes, emberséges volt velem szemben. Talán sejtették, hogy elítélésemmel nincs minden rendben. Viszont vol­tak olyanok is, akik élvezték szenve­désemet. Ez volt a szórakozásuk. Egy alkalommal az egyik fegyőr a le­vetett munkakabátom zsebébe a száraz kenyerem mellé döglött, véres egeret tett. Miután elővettem zsebemből a kenyeret és enni kezd­tem, a fegyőr azt mondta, nyúljon csak jobban a zsebébe, húst is talál ott. Benyúltam... A többit nem rész­letezem. Voltak olyan elítéltek, akiket elen­gedtek szabadságra. Talán besúgók voltak. Engem sem az apám teme­tésére, sem a lányom esküvőjére nem engedtek el. Még az önként jelentkező fegyőr kíséretében sem. Nem vagyok túl vallásos, de miután felnéztem az égre és azt mondtam magamban, Isten, ha létezel, ne en­gedj ártatlanul szenvedni. És mindig megtörtént a csoda... Változások álltak be. Elöbb-utóbb szabad mozgást kaptam, még a (egyház falain, kerítésén kívül is dolgozhattam fegyöri felügyelet nél­kül. Megbíztak bennem. Becsülete­sen, szorgalmasan, reggel hattól es­te nyolcig dolgoztam. Néha négy parancsot is kaptam, és el kellett végeznem. Befejezésül csak annyit, hogy a nem várt szabadulásom napján 13 órakor olyan munkával bíztak meg, amelyet képtelen lettem volna elvé­gezni. Megmondtam a szadista fegyörnek, hogy képtelenség, nem tudom megtenni. Lőjön le, tovább már nem bírom, nem akarok tovább élni. Ezt egy feljebbvalója meghal­lotta, igazat adott nekem és a mun­kát másokkal végeztette el. Ismét felnéztem az égre, és két órával később ismertették a kerületi bíró­ság levelének tartalmát, melyben az állt, hogy engem azonnal szabadon kell bocsátani. Akkor már csont és bőr voltam, a testsúlyomat nem is merem leírni. Úgy tértem haza, mint a koncentrá­ciós táborból. A jövőben némi változásnak kell történnie az igazságszolgáltatásban és a fegyörök nevelésében, maga­tartásában, mert azért az elítéltek között is különbséget kell tenni. Nem szabad általánosítani. Különben minden fegyencnek rettegnie kelle­ne a bosszútól. Az ilyen témájú fil­mekben több humanitást látok, mint a valóságban. Akit egyszer igaz­ságtalanul bemocskoltak, többé már nem lehet tisztára mosni; még akkor se, ha törölték a bünlajstromból. Éle­te végéig megbélyegzett ember marad. Rehabilitációra nem is gondolok. Ehhez már nincs erőm. A múlt szá­momra csak annyi, akár egy nagyon rossz álom. Egy elítélt vallomása (Levélírónk kéri, nevét ne közöl­jük, mert fél a megtorlástól. Címe megtalálható a szerkesztő­ségben.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents