Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-06 / 10. szám
A riporter akkor van igazán elemében, ha izgalmas terepen mozoghat. Ez a beszélgetés ilyen „talajon“ készült, hiszen a negyvenéves pártfőnök az utóbbi esztendőben Szlovákia legnépszerűbb politikusainak toplistáján rendre az élbolyban szerepel; a Demokratikus Baloldal Pártja pedig a szlovákiai kommunisták gyászosan levitézlett emlékű pártjának jogutódja. Peter Weiss, aki a hajdani SZLKP pozsonyi Párttörténeti Intézetének tudományos titkára volt, ezt így definiálja: „A DBP-nek pusztán annyi köze van a korábbi SZLKP-hoz, hogy annak romjain keletkezett - egy leendő, erős szocdem párt megteremtésének távlatával. “- Weiss úr, a véletlen úgy hozta, hogy 1992. február 29-én, tehát egy szökőév „szökőszombatján" beszélgetünk. Számomra ennek azért van különös varázsa, mert ugyanekkor és ugyanitt, jövőre, képtelenség találkoznunk. Találkozhatunk viszont valamelyik vasárnap reggel, feltéve, ha ön nem lett templomjáról Riportútjaimon ugyanis gyakran hallom az öregasszonyokat arról panaszkodni, hogy vasárnaponként korábban kell elindulniuk a templomba, mert a legjobb helyeken, az első padokban mostanában a kommunisták tolakodnak. ..- Ez nem az én esetem, bár gyermekként, még a nagyszüleimmel, aránylag rendszeres templomjáró voltam; és mindmáig meg-megcsodálom a remekbe szabott templomokat. A meggyőződésemet tekintve viszont ateista vagyok, de távolról sem annak erőszakos, militáns formájában. Tudomásul veszem, tiszteletben tartom a hívők vallásosságát. És őszintén örülök annak, hogy ’89 novemberét követően ebben a tekintetben is igazabb lett a kép: egyszerűen vége szakadt az állampárt diktálta alakoskodásnak, amikor a „hithű“ párttagok többnyire a szomszéd falvakban kereszteltették meg a gyermekeiket.- Weiss úr, aligha valószínű, hogy szlovákiai magyarként a kollektív bűnösség elvének szószólója lennék, hiszen mindmáig érvényben van az ugyanerre a princípiumra épülő Kassai Kormányprogram, ami alól a csehszlovákiai magyarság eleddig még nem kapott felmentést: üdvös elégtételről nem is szólva! De mert ez a téma - legalábbis ebben az interjúban - aligha szab igazán jó irányt a beszélgetésünknek, hadd kérdezzem meg: a DBP a honi politikai élet porondján vajon hová sorolandó?- A baloldali pártok közé, éspedig azzal az eltökélt szándékkal, hogy a fejlődés mozgatórugóiként enyhítsük a változások feszültségeit. Hála az égnek, napjainkban már mind gazdasági, mind politikai szempontból dinamikus társadalomban élünk. Ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy szinte minden az egyensúlyi viszonyokon keresztül változzék és fejlődjék. Végre a gazdaság lett a legalapvetőbb kérdések egyike, és mert a szabad árutermelés korában élünk, Igyekeznünk kell bekapcsolódni a világgazdaságba. Manapság már Csehszlovákiában is egyre inkább bebizonyosodik, hogy a demokratikus társadalmi viszonyok serkentik a piacot, a versenyt, a hosszú távú vagyonérdekeltséget, s ehhez a tulajdonlás formáinak széles skáláját kell kialakítaA KOMMUNIZMUS CSUPÁN UTÓPIA!- Eszerint bárki, egy mélyen vallásos érzelmű ember is tagja lehet a Demokratikus Baloldal Pártjának?- Igen, hiszen a lelki beállítottságtól függetlenül, nyíltan közzétett program alapján tömöritjúk támogatóinkat. A felekezeti hovatartozás végre szigorúan magánügy, vállalt céljaink teljesítése viszont bármikor számonkérhető és ellenőrizhető, így tehát a szó legnemesebb értelmében közügy. Természetesen, ez a felfogás nem a mi találmányunk, hiszen az olasz vagy a spanyol kommunisták körében már réges-régen ez a szemléletmód járja.- Tájainkon is impozáns szavak ezek, ám a hitelük komolyságát akár az is próbára teheti, vajon a DBP támogatni fogja-e az egyházi vagyon visszaszolgáltatását? Mindazt, amit 1948 után éppen a kommunista rendszer sajátított ki, nem éppen francia nevelésről tanúskodó eszközökkel...- Céljaink egyike az állam és az egyház különválasztása. Alapelvünk pedig, hogy a vagyonvissza- szolgáltatás dolgában Is méltányosan, jogszerűen kell eljárni. Úgy, hogy a hajdani törvényszegések ne okozzanak most újabb vétségeket. Gyakorlati szempontból eleve bonyolult kérdés ez, amelynek ráadásul politikai, anyagi, szociális, no meg erkölcsi vonatkozásai is vannak. Mindemellett az sem mellékes, hogy a jóvátételek határvonalát 1948-ban, netán valamely korábbi időpontban határozzák-e meg; mint ahogy az sem lényegtelen, hogy az egyházak a jövőben tényleg önellátóak lesznek-e, avagy az állam támogatására is igényt tartanak majd.- Rendben, jóhiszeműen talán rábólinthatnék e válaszra, ha ön az imént nem éppen az erkölcsöt hozta volna szóba! így viszont már „csak" annak okán is akadékoskodom, hogy mindaz, ami itt négy évtizeden át történt, az bizony a politikai és társadalmi erkölcstelenség csimborasszója volt. Ezért, legalábbis nekem, furának tűnik, ha pont az SZLKP-ból átvedlett párt hivatkozik oly vehemensen az erkölcsre...- Nézze, a legutóbbi rendszerváltás óta sem éppen a bibliában előírt erkölcsiség szerint történt itt minden, Igaz? Sőt! Mintha a riporter is a kollektív bűnösség elvéből indulna ki, holott a Demokratikus Baloldal Pártja a korábbi SZLKP tagságának csupán tíz százalékát tömöríti. Ebben a helyzetben nem látom indokoltnak, hogy a jogutódlás puszta ténye miatt nekünk kellene vezekelnünk mindazért, amit az ötvenes, vagy akár a hetvenes években a kommunista párt művelt ezzel az országgal. Ráadásul köztudott, hogy újabban két ortodox, engem Is árulóvá nyilvánító kommunista párt is létrejött Szlovákiában; és nincs az országban olyan párt vagy politikai mozgalom, ahol ne lennének a korábbi rendszerből kivetkőzött kommunisták. Sőt! Ezért ml Is Inkább a jövőbe pillantunk, semmint örökösen a múlttal vesződjünk. IU, ■ ----------* Interjú Peter Weiss-szel, a Demokratikus Baloldal Pártjának elnökével i ^ ^ =3 ni. Az egyéni teljesítménnyel arányos jövedelmek mellett, nálunk is elérkezett az adóztatott tőkejövedelmek jogosultságának ideje. Természetesen, a DBP tudatában van annak is, hogy a gyökeres változásokkal együtt járó feszültségeket is vállalni kell. Idehaza egy szocdem csoportosulást szorgalmazva, külföldön azokkal a pártokkal keressük az együttműködés lehetőségeit, amelyek már tagjai a Szocialista Internacionálének.- Tényleg! A Kommunista Internacionálé 21 pontjából mit tartanak még tiszteletben?- Tételszerűen semmit. Tekintettel vagyunk viszont azokra az elvekre, amelyek részint a demokratikus társadalmakban, részint a munkásmozgalomban vagy a tekintélynek örvendő szocialista pártok tevékenységében a gyakorlatban is beváltak.- Eszerint az ön vezette DBP már nem is forradalmi pád?- Forradalmi? Már a hajdani SZLKP sem volt az! Éppen ellenkezőleg: több tekintetben Is egy reakciós, konzervatív párttá zülött, amely csupán alibiz- musból emlegette a forradalmlságot. Jellemző, hogy még 1985-ben sem volt meg ehhez a kellő bátorsága, amikor már a Szovjetunióban is Gorbacsov és az általa sürgetett reformszellem került az előtérbe.- Mi a véleménye Leninről?- Hogy a történelem valóban jelentős figurája volt, aki kitűnő politikai érzékkel egy óriási kísérletbe kezdett; ám ennek csúfos végjátéka egyben világos ítéletet is mond Lenin politikai koncepcióiról. Szerintem ő abban hibázott, hogy az adott pillanatban nem adott szabad utat a demokráciának.- És Gottwald?- Az ő sorsa még kiábrándítóbb, a munkásságának értékelése pedig még bonyolultabb. Már csak azért is, mert Csehszlovákia Kommunista Pártja, a húszas-harmincas évek fordulóján, európai szellemben és demokratikus viszonyok között működhetett. Semmivel sem igazolható, hogy Gottwald nem ezt az utat folytatta, hanem a Szovjetunió hatalmi érdekelnek kiszolgálója lett, és a sztálini tanácsadók nyomásának engedve erőszakhoz is folyamodott. Az ő egyéni sorsának alakulása, illetve Csehszlovákia zsákutcába jutása a cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy hová vezethet a pártállam ellenőrizhetetlen hatalma.- Weiss úr, ön az ötvenes évek legelején csupán kisfiúcska, 1968-ban pedig még csak suhanc volt. Én sem vagyok sokkal idősebb, valóban csupán annyival, hogy az orosz tankok bejövetele és Dub- cek bukása után engem újságíróbojtárként is az utcára penderítettek - míg ön, az ifjúság következő hullámával, a Párttödéneti Intézet megbecsült munkatársának státuszáig vitte, miközben a nyolcvanas évek második felében már reformkommunistává lett. A sors iróniája, hogy most mindketten mégis ugyanazt a rendszed szidjuk... Egyetéd velem abban, hogy Közép-Európának ezt a területét az elmúlt negyven esztendő alatt alaposan becsapta és csődbe rángatta a kommunizmus?- Tulajdonképpen igen, bár sohasem voltam a tételszerű kijelentések híve. Inkább az árnyaltabb igazságokhoz ragaszkodom, igaz, ez esetben ez vajmi keveset változtat a lényegen. A csehszlovákiai egypártrendszer vereségének legékesebb bizonyítéka az volt, hogy 1989 novemberében meg sem próbálta megmagyarázni az egyébként valóban nehezen magyarázhatót.- Ennek tudatában talán az is könnyebben édhető, hogy vagyunk ebben az országban jó néhá- nyan, akik az utódpádnak tekintendő DBP-vel nem mindig tudunk amúgy tiszta szívből szimpatizálni... Különösképpen akkor, ha a képviselőik parlamenti politizálását az egyébként toleránsnak tűnő pádprogramhoz méri az ember!- Például?- Mondjuk amikor hazai magyarként azt kell látnia, hogy a demokratikus baloldal képviselőinek zöme - fütyülve a pozsonyi parlamentet ostromgyűrűbe záró nacionalisták hőzöngésére - rábólint a nyelvtörvényre! Vagy pár hónappal később, amikor személyesen ön Prága és Budapest cinkos összekacsintásáról beszél ugyanitt...- Ne haragudjon, de ez amolyan riporteri általánosítás. A DBP nem a maticás nyelvtörvény bevezetését óhajtotta, hanem a ml szavazásunk a koalíciós nyelvtörvény elfogadásának módja ellen irányult. Hasonló volt a helyzet fél évvel később is: 1991 áprilisában én egyetlen szóval sem akartam megbántani a magyarokat vagy a cseheket, pusztán arra a stílustalanságra utaltam, ahogy a Szlovák Nemzeti Tanács Vladimír Meciart menesztette a szlovák kormány éléről. Ez valóban nem szolgálta Szlovákia érdekeit.- Tegyük fel, hogy Így igaz. De akkor a képviselők közül miéd adják többen is a kézjegyüket a különböző minősített nemzeti uszításokhoz vagy a köztársasági elnök félremagyarázolt froclizgatá- saihoz? Őszintén szólva, a parlamentben inkább tadózkodást, a nemzetieskedö sajtóban pedig elhatárolódást várnék önöktől. Kézenfekvő ugyanis, hogy egy demokratikus pádban nemigen van helyük az efféle túlkapásoknak.- Minden pártban és mozgalomban különböző áramlatok vannak, és ez így van rendjén. Gondolom, ebben egyetértünk. En sokkal fontosabbnak látom azt a pozitív folyamatot, amely a Demokratikus Baloldal Pártjában is elindult, hiszen társadalmilag a legrosszabb pozícióból startoltunk. Nemkevés- bé fontos, hogy a DBP-ben ma már zömmel nem a karrieristák vannak, hanem olyan demokraták, akiknek súlyos dilemmákon kellett túljutniuk ahhoz, hogy mára már ne a bolsevizmus hívei, hanem egy merőben más Irányzat derékhada legyenek. Ne haragudjon, de én ezt tartom a legfontosabbnak. És azt, hogy a szlovák mozgalmak közül egyedül nekünk van önálló nemzetiségi programunk, hogy a közös állam támogatói vagyunk, igaz, nem a kormánykoalíció által forszírozott felfogásban, hanem egy sokkal lazább föderáció szellemében. És attól sem ódzkodunk, hogy kimondjuk: a csehországi szeparatizmus sem jobb, mint a szlovák nacionalizmus. A tisztán cseh országrészekben, tehát Morvaországot nem számítva, 1991 novemberében az emberek negyven százaléka a föderáció helyett egyetlen kormányt és egyetlen parlamentet akart. Ez is benne van a játékban, amikor mi nem a milovyi javaslatokra szavazunk, hanem arra, hogy egy valóban jó megoldás létrejöttéig maradjon fenn a jelenleg érvényes alkotmányos rend.- Weiss úr, olykor-olykor nem zavarja önt, hogy 89 novemberében, a televízió emlékezetes dialógusaiban, nem az utcáról jött be, hanem egy reformkommunista irányzat érvényesülésének lehetőségét vázolta?- Nem. Akkoriban éppen olyan őszinte voltam, mint most, csak időközben átléptem a saját árnyékomat. És bízom a szociáldemokráciában.- És a kommunizmus?- Csupán utópia. Annak viszont szép.- Ha már a nyíltszavúságnál tadunk: miként látja a szlovák és a magyar kapcsolatok jövőjét? Nem érzi úgy, hogy itt az ideje felmenteni a Csehszlovákiában élő magyar nemzeti kisebbséget a kollektív bűnösség 1945-ben rásütött vádja alól?- Ez egy bonyolult kérdés, hiszen szlovákként, a történelmet szemlélve, bennem is jó pár tüske lehetne. Szerintem nem a bocsánatkérés az, ami igazán előremutató cselekedet, hanem a kiegyezés. Az előbbi olykor nem egyéb egy udvarias gesztusnál, viszont a kiegyezés olyan tett, amelyhez bátorság kell. Én ez utóbbit szeretném. Magyar és szlovák, illetve szlovák és cseh viszonylatban egyaránt.- Ne haragudjon, de ez túl szépen hangzik így, már-már fellengzősen...- Pedig igazán leplezetlenül mondtam, amit erről gondolok. Különben szinte menthetetlenül a széthullás tendenciája érvényesül.- Köszönöm az interjút! 1992. III. 6. Miklósi Péter
