Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-14 / 7. szám
Vasárnap 1992. február 16. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 06.45, nyugszik 17.01 Közép-Szlovákia: 06.52, nyugszik 17.08 Nyugat- Szlovákia: 06.58, nyugszik 17.14 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová- kia: 14.50, nyugszik 05.21 Közép-Szlovákia: 14.57, nyugszik 05.28 Nyugat- Szlovákia: 15.03, nyugszik 05.34 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük JULIANNA, LILLA - IDA valamint Daniló, Filippa, Samu, Zámor nevű kedves olvasóinkat • JULIANNA - a Juliánusz latin Julianus formájának női párjából, a Juii- ana névből a magyarban az Anna, Zsuzsanna nevek hatására Julianna lett. Jelentése: a Jullus nemzetséghez tartozó. • LILLA - a Lídia és Lívia régi magyar becézöjé- ból önállósult. Ismertté Csokonai Lilla-dalai tették. • 1907-ben született Dobro- slav CHROBÁK regényíró (t 1951) • 1967-ben halt meg Ciro ALEGRIA perui író, elbeszélő (szül. 1909). A VASÁRNAP következő számának tartalmából LAPUNK JÖVŐ HÉTEN IS 24 OLDALON JELENIK MEG! ILLÚZIÓK NÉLKÜL Kiss József írása egy emlékülés kapcsán ERDÉLYI ÜZENET TÖRTÉNELMI ISMÉTLÉSBEN Balogh Edgár írása MEGJÁRTA A POKLOT Szaszák György beszélgetése a kényszermunkára hurcolt, leleszi Dobos Jánossal MAGYAROK ÉS SZLOVÁKOK PÁRKÁNYBAN Petróci Bálint riportja ÁLOMTÚRA AZ ABÓKNÁL Sebes Tibor ausztráliai riportja AZ 1992-ES RÉSZLETES KÍNAI HOROSZKÓP 4. IDEGEN VIZEKEN Szabó G. László beszélgetése Juraj Kukurával HELYESBÍTÉS A Vasárnap 6. számában jelent meg Koncsol László írása a Himnuszról. A cikk 2. sorában „éves" helyett éve, a 13-ikban „elmélete“ helyett elmeéle, a 8. bekezdés 11. sorában „hát“ helyett ház, 13. sorában „szövege“ helyett szövetsége a helyes szó. A hibákért a szerző és az olvasók elnézését kérjük. GALAN GÉZA ES ZALKA KATI Pozsony G. G.: A válasz felettébb egyszerű. Magától értetődőnek és logikusnak tartom, hogy gyermekeim magyar nyelven tanuljanak. Ez annak 'dején is természetes volt számomra, amikor 22 évvel ezelőtt első lányomat, Mónikát írattuk be az elemibe, akinek ráadásul nem magyar az anyanyelve. Én magyarul beszéltem vele, édesanyjától tökéletesen megtanult szlovákul, sőt azóta elsajátította a német és az angol nyelvet is. Második lányom, Erika is a Duna utcai iskolapadokat koptatta. Jelenleg a színművészeti főiskola negyedéves hallgatója az esztétika szakon, és talán felesleges hangsúlyoznom, mindkét nyelvet tökéletesen beszéli. Egyikük sem bánta meg, hogy magyar iskolába járt. Fiam szeptemberben vág neki az első osztálynak. Pillanatnyilag még nem tud szlovákul, de nem kétséges, hogy hamarosan megtanul. Persze, olyan megoldás is lenne, hogy előbb szlovák iskolába adnánk, s miután már elsajátította a nyelvet, átíratnánk a magyar suliba. De meg vagyok róla győződve, hogy abban a pillanatban, amikor szlovákul kezdené tanulni a betűvetés tudományát, elvesztené a kultúra, a nyelv talaját a lába alól. Éppen tegnap mondtam kazettára a legszebb magyar versekből egy újabb válogatást, és ismét átéltem azt a megfogalmazhatatlan érzést, melyből teljesen egyértelmű, hogy legnagyobb kincsünk, legerősebb mentsvárunk a nyelv. Ezért nagyon fontos, hogy a gyerekek a lehető legjobban megtanulják. Z. K.: Amit Géza elmondott, azt rengeteg szakirodalom, pedagógiai munka és tudományos megállapítás is alátámasztja. Nekünk külön adomány, hogy részesei vagyunk, megismeijük és elsajátítjuk azoknak a népeknek a kultúrkincsét is, akiknek a közegében élünk. De lemondani vagy szegényíteni magunkat azzal, hogy nem ismerjük meg tökéletesen saját nyelvünket, megbocsáthatatlan bűn lenne. GODZSÁK FERENCNÉ háztartásbeli, Királyhelmec — Szeretném, ha a gyermekem a magyar nyelv minden szépségét ismerné. Gondolok itt elsősorban a versekre, mesékre, melyekben életünk teljessége élményt adó művészi erővel és hitelességgel van megfogalmazva. Saját magamból kiindulva tudom, egy idegen nyelven írott és olvasott regénybe nem tudom úgy beleélni magam, mint ahogy az anyanyelvemen írottba. Ebben persze nincs semmi furcsa, hiszen ez így természetes, mint ahogy az is, hogy a tudás alapismereteit is az anyanyelven tudja mindenki a legjobban elsajátítani. Mindebből következik, hogy az a szülő, aki beleéli magát kicsi gyermeke lelkivilágába, az nem kényszerítheti őt olyan közösségbe, ahol számára érthetetlen, idegen nyelven magyarázzák az ismereteket. A gyermekemet azért írattam magyar iskolába, hogy a tanulás öröm, sikerélmény legyen számára, nem pedig folyamatos stresszállapot és kudarc. A szlovák nyelvet — annak ellenére, hogy magyar közegben élünk — a férjem és én is jól beszéljük. Biztos vagyok benne, hogy a gyermekünk is megtanulja. Ebben mi is segíteni fogjuk, hiszen az életre való felkészítésnek nálunk ez is egy természetes tartozéka. VARGA KAROLY Tardoskedd A kérdés szinte felesleges lenne, ha nem ismernék olyan magyar családokat, ahol a beíratás a szülőknek nem kis fejtörést okoz. Nálunk az ilyesmi szerencsére kizárt. Feleségemmel mindketten magyar anyanyelvűek vagyunk, szüléink is azok, ezért úgy érzem, hogy nemcsak jogunk, de szinte kötelességünk, hogy gyerekeink magyar iskolába járjanak. Jómagam is magyar alap- és középiskolába jártam. Sohasem éreztem, hogy ebből hátrányom származott volna. A nagyobbik fiam most fejezi be a 8. osztályt, és az érsekújvári magyar szakközépiskolában folytatja tanulmányait. Természetesen jól beszél szlovákul, és már németül is tanul. Kisebbik fiunk, Krisztián, a leendő elsős, magyar oviba jár, de már ott is tanulnak szlovákul. A tévémeséket már egészen jól megérti. Az iskolában meg majd tökéletesen megtanulja a nyelvet. Ebben azért vagyok biztos, mert mint a szülői munkaközösség tagja, jól ismerem az itteni tanítókat, tudom, minden téren felkészült gyerekek kerülnek ki kezük alól. Végezetül már csak annyit. Nem értek egyet azzal a „janicsár“ felfogással: „saját érdekében írattam a gyereket szlovákba, könnyebben fog az életben boldogulni“. Nem mondok újat, de mindenki, aki tud és akar, boldogul az életben, függetlenül attól, milyen iskolába járt. Keresztrejtvényfejtök figyelmébe! E számunktól kezdődően minden héten 3 x 300 korona nyeremény! A helyes megfejtések beküldői között hetente háromszor 300 koronát sorsolunk ki. A nyereményeket postán küldjük el. Helytelen adatok a monográfiában Különös érdeklődéssel olvastam Motesíky Árpád Vasárnapban megjelent irásá* a nyitrai Fe- renc-rendi templomról és a másikat a komjátl „külső“ templomról. Mindkettőt már többször tanulmányoztam, miután 1936-ban Pozsonyban megvásároltam Nyitra vármegye monográfiáját. Becses munka a huszonegy megye és Fiume monográfiája. A nyitrai kötet sajnos nem mentes nagyobb történelmi tévedésektől, amelyekre az elmúlt évtizedek folyamán kutatásaim alapján rájöttem. Mótesiky Árpád a monográfiából jóhiszeműen merítette azt az adatot, hogy Forgách Ferenc előbb nyitrai püspök, majd esztergomi érsek a külső templomban van eltemetve. Bizonyára nem találkozott a neves nyitrai író, Mártonvölgyi László 1941-ben megjelent Emlékek földjén című kötetével. Ennek 153. oldalán a tudós történetíróra. Haiczl Kálmánra hivatkozva írja, hogy Forgách Ferenc volt esztergomi érsek a nagyszombati Szt. Miklós-templomban van eltemetve. Ezt igazolja Pozsony vármegye monográfiája is, felsorolva a templom kriptájában nyugvó érsekeket. Csupán a képzelet műve, hogy Forgách érseket a komjáti templomba temették el. Ez a tévedés valószínűleg abból ered, hogy a Forgách családnak 1750-ig ott voltak birtokai. Forgách Ferenc 1615. október 16-án halt meg Garamszentkereszten. Elmulasztotta megemlíteni, hogy a Szt. Péter és a Szt. Pál-templom főoltáráról már évekkel ezelőtt eltávolították a két apostol képét és helyébe Cirill és Metód került. Volt alkalmam ezt a nagyszombati érsek tudomására hozni, aki erről semmit se tudott. Azt hiszem, ehhez magyarázat se kell. A monográfiában több súlyos kitalálás is található. Szabó Iván, Érsekújvár a névtelen levelekről Tizennégy esztendős koromban igen brutális körülmények között ismerkedtem meg a névtelen levéllel. Királyhelmecen, az akkori közutálatnak örvendő főszolgabíró úrnak írt valaki egy névtelen fenyegető levelet, amire szép sorjában beidézték a csendőrségre a városka egész írástudó lakosságát. Mindenkinek lediktáltak két-három sort a levélből, hogy írásszakértők megállapíthassák, ki merészelte becsmérelni a magyar állam helyi hatalmasságát. Valószínű, hogy a vizsgálat nemigen sikerült, mert a nagy felhajtást mély csend követte. A névtelen levelek igazi lényegét aztán középiskolás koromban a magyartanámőnk magyarázta el, amikor valaki névtelen levélben azzal vádolta meg, hogy egyes szülök lefizetik, azért ad jó jegyeket. Mindenki elolvashatta a becsmérlő sorokat, amely alatt nagy betűkkel ott állt a megszokott aláírás: N. N. - vagyis Neve Nincs. Akkor nemigen tudtam megérteni a névtelen levelek íróinak lelkivilágát, azokat az indítóokokat, amelyek tollat adnak a kezükbe. Az élet azonban sok mindenre megtanított. A diktatúra korszakában szinte népi mozgalommá vált a névtelen levelek írása. Most nem arra a mocskolódó, primitív fajtájára gondolok, amelyek megpróbálják szétverni a házasságokat, igyekeznek megkeseríteni az emberek magánéletét, hanem azokra, amelyek egykor szinte elárasztották a szerkesztőségeket, központi hivatalokat, ellenőrző szerveket. A pártközpontban is külön osztály foglalkozott a névtelen levelek feljelentéseivel, mivel kiderült róluk, hogy igen sok igazságot tartalmaznak. Az elkeseredett emberek nem merték aláírni nevüket a helyi kisistenek, basáskodó hatalmasságok, funkcionáriusok, harácsoló vezetők gaztetteiről beszámoló levelek alá. Egyes kirívó visszaéléseket suba alatt csendben elintéztek, de olyan esetekről is tudok, amikor a kiderített névtelen feljelentőt vonták felelősségre. A névtelen levelek egy részét a levitézlett rendszerben egyes főszerkesztők a rendőrségnek továbbították, mivel a reakció, a jobboldal ármánykodását látták benne. A névtelen levelek, úgy látszik, túlélték a demokratikus fordulatot is. Sokan próbálkoznak névtelenül leleplezni, feltárni, közhírré tenni olyan méltánytalanságokat, csalásokat, amelyek bántják igazságérzetüket. Természetesen nem az „egy jóakarója“ stb. aláírású piszkálódó, személyeskedő áskálódásokra gondolok, sem a megrögzött grafomániások levéláradatára, hanem a tisztességes emberek őszinte, segíteni akaró észrevételeire. Nehezen születő demokráciánk még nem szabadított meg bennünket az óvatosságtól, a bizalmatlanságtól és kételyektől. Azt hiszem, még jó időbe telik, míg megtanulunk hinni egymásnak és a hatóságoknak. Példaként hadd idézzek egy napokban kapott névtelen levélből: „Kérek szépen egy receptet. No, nem valamilyen speciális ételre, hanem egy egyszerű életformára. Van hozzá 2500 koronás havi fizetésem. (Negyvenévesen, az iskolaügyben ledolgozott 25 évi becsületes munka után.) Ebből kifizetek 650 koronát lakásra, 250 koronát az iskolai étkezésre, száz koronát utazásra és 500 koronát kölcsöntörlesztésre. Marad 1050 koronám élelemre, öltözködésre, kultúrára. A két utóbbi már két éve elmarad és elnézést kérek, de úgy élek ¡mint egy állat: eszem és lakom. Nem vagyok igényes, de szeretnék munkámért legalább úgy élni, mint eddig. Másodállást nem tudok vállalni, egész napom rámegy az iskolára. Adjanak valami jó ötletet, mert teljesen pesszimista lettem és nagyon óvatos.“ Ez is egy névtelen levél. De miért? Hiszen ezrek élnek így és tízezrek még nehezebb körülmények között. Remélem, nem félelemből, hanem emberi szemérmességből nem írta alá becsületes nevét, kedves olvasónk. Nem hiszem, hogy a közölt tényékért valaki is neheztelhetne Önre, hiszen a januárban végzett közvélemény-kutatás szerint Szlovákia lakosságának 67 százaléka az idén is az életszínvonal további romlásától tart. Csupán 7 százalék remél javulást. A politikusok is nyíltan megmondták, hogy az idei év a legnehezebb lesz. Sajnos, mi sem tudunk se Önnek, se másnak receptet ajánlani a jobb megélhetésre. Én sem vagyok optimista. A demokrácia nyújtotta szabadsággal élve, én is úgy látom, politikailag bizonytalan, gazdaságilag súlyos évet taposunk. Sajnos, ez nem demagógia! Szűcs Béla 1992. II. 14.
