Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-14 / 7. szám
t/asárnap-r 3 1992. II. 14. KÉT MALOMKŐ KÖZÖTT (Prikler László felvétele) Beszélgetés Zászlós Gáborral Szlovákia politikai viharok korát éli. Választások előtt, pártok alakulása közben, a bősl erőmű körülötti viszályok idején egyáltalán nem közömbös, hogy a kisebbség államférfiúi milyen álláspontot foglalnak el, hogyan közelítik meg a gondokat. Azzal az igénnyel fordultunk Zászlós Gáborhoz is, hogy kérdéseinkre az ő feleleteit megismerjük és így mérni is, hasonlítani is tudjunk. Hiszen mindannyian érezzük, hogy pontos mérlegelésre ugyancsak szükségünk van, mert a jövőnk a tét. 9 ön a szlovák kormány alel- nöke, azelőtt a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke volt. Politikusi múltja viszont rövid, talán, ha kétéves. Ml vezette az úgynevezett nagypolitikához?-A véletlen... Valamikor, a forradalom napjaiban felkeresett három barátom. Szigeti László, Világi Oszkár és Barak László, s felajánlották: legyek a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője. Megdöbbentem, s gondolkodási időt kértem. Kiderült, hogy sem másoknak, sem nekem nem adhattak gondolkodási időt. A sors kihívását elfogadtam és igyekeztem a feladatnak tisztességgel megfelelni. Fél évig parlamenti alelnök- ként szolgáltam. Az SZNT akkori elnökét, Rudolf Schustert múltja miatt sokan bírálták, az én tapasztalataim viszont kedvezőek. Nem kereste a konjunktúra esélyeit, tudott kompromisszumokat kötni. Szóval, nehéz időkben úgy kormányozta a szlovák parlament hajóját, hogy az nem futott zátonyra. Mecenzéfi születésű mánta, képzettsége szerint mérnök, tud magyarul is. Emlékszem, Tőkés László püspök meglátogatta Pozsonyban és a püspök úr ugyancsak meglepődött, amikor magyarra fordította a szót. Egyébként, mint általában mindenre, a nemzetiségi ügyekre is európaian reagált. Visszatérve az én helyzetemhez, nehéz volt és manapság is nehéz a törtetők között. Akadnak szép számmal, akik már az esetleges önálló Szlovákia idejére írják „kádervéleményüket“. Számomra azonban a teljesítmény a fontos, erre nevelt a szükebb környezetem is. A hetvenes években összeverődött egy baráti társaság, amely szerdánként találkozott. Megbeszéltük az Élet és Irodalom, a Magyarország cikkeit, a Gyorsuló idő sorozatban Hankiss Elemért olvastuk. És meditáltunk, latolgattuk a jövő esélyeit. Egyébként szövetkezeti jogász voltam. Hát ez történt velem... Időközben el kellett sajátítani a protokollt, egy sor viselkedési normát, megismerkedni az ügyekkel, amelyeknek nem csupán folytatása, hanem előzményei is vannak... • Profi lett?- Nagyképűség lenne kijelenteni, hogy itt bárki két év alatt profivá válhat. Sodortak a napi események, hiányzott a felkészülés ideje. Gondoljuk csak el, hogy Nyugaton, a fejlett polgári demokráciákban a politikusok elméletileg és gyakorlatilag egyaránt tudatosan készülnek a pályára. Volt nekünk ilyen lehetőségünk? Nekem időnként fölrótták, hogy nem vagyok eléggé szuverén. A magamutogatást, a szószátyárságot valóban nem kedvelem, és bízom az egészséges, önmagunkban való kételkedés ereiében. • A politika - a lehetőségek tudománya. Kossuth Lajos ismert meghatározása ma különösen a válsághelyzetekben látszik érvényesnek. Ezért kérdezem: milyen lehetőségekkel rendelkezik egy szlovák miniszterelnökhelyettes, kivált, ha magyar?- Kezdjük az alapfogalmaknál, mielőtt a bonyolultabb dolgokra térnék rá. A kormány - tudjuk - a végrehajtó hatalom. Én ennek része, egyik irányítója vagyok. Érdemben a jogalkotással foglalkozom, s az igazságügyi, ellenőrzési, valamint a környezetvédelmi tárcákat felügyelem. Az említett tárcák felügyelete persze temérdek gonddal jár. Munkánkat jelentősen nehezíti a sok notórius panaszkodó, a vélt igazságokat kereső ember. Már sok múlt rendszerbéli sérelem orvoslást nyert. Tisztességtelennek, sőt veszélyesnek tartom viszont az újra és újra fölbukkanó, immár az ,,új hatalom“ szolgalelkű, túllihegő kiszolgálóinak megjelenését. Sajnos, a hatalom súlya alatt többen megroppantak. Nálunk most két, koncepciójában különböző jogrend van érvényben. Az egyiket örököltük, és az adminisztratív irányításnak felel meg, a másikat pedig - amely céljai szerint egy nyitott polgári társadalom, illetve a piacgazdaság igényeinek szeretne megfelelni - most teremtjük meg, nem kis erőfeszítéssel. Igyekszünk eleget tenni annak, hogy a jogrendben ne keletkezzék űr, mert annak következménye a kiszámíthatatlanság, az anarchia. • Sokan a jogalkotás lassúságát bírálják...- Ebben a kritikában sok a jogos elem, viszont az emberek többsége nincs mindig tisztában ennek a folyamatnak a nehézségeivel. A törvényalkotást rendszerint nem is kezdeményezzük, mi inkább csak ellenőrizzük. A szakminisztériumok dolga a törvényelőkészítés, mi azt vizsgáljuk, hogy a javaslat megfelel-e az alkotmányosság követelményeinek, illetve - hál’ istennek - most már azt is, hogy nincs-e ellentétben az Európai Közösség előírásaival. Tehát egyrészt korábbi rendelkezéseket kell érvénytelenítenünk, másrészt pedig egyeztetni az érvényesekkel. Ez részben az Alkotmánybíróság dolga lesz majd a jövőben. Az adott körülmények között kell dolgoznunk. Például meg kell küzdenünk az egyre növekvő szakemberhiánnyal. A jogász szakmában a legnagyobb az elszívódás: az igazán rátermett jogászokat hívják a vállalatok, a magáncégek, az ügyvédi irodák, a menedzserhivatalok, s mindenütt jelentősen nagyobb fizetést ajánlanak nekik. A közigazgatás alkalmazottait megfelelően kell fizetni. Mindenkit, persze, de én most ezért felelek. A bíróságokon már rendezték a fizetéseket. Ám a jelenlegi reális és riasztó szociális feszültségek idején illő-e összehasonlítani egy miniszter és egy lángossütö fizetését? Nem hiszem, hogy a választások előtt ezen a téren javulás lehetne. Néhányan azzal szeretnének népszerűvé válni, hogy kijelentik, adjatok X. milliárdot és én megoldom a munkanélküliséget. Erre fölfigyelnek ugyan, de milliárdok nincsenek. A választások előtt egy politikai ambíciókkal is rendelkező minisztert a szakmai kérdések helyett inkább a politika foglalkoztatja. Olyan rendet kell teremteni, amely biztosítja a megkülönböztetett jutalmazást. • Emlékeztetném kérdésem második, s nem kevéssé fontos részére: ön magyar nemzetiségű kormányelnök-helyettes.- Említsem Bős ügyét? A kormányülésen egyedül én szavaztam ellene, s hárman tartózkodtak. Ugyanez történt, amikor elvetették Esterházy Masaryk- díját: egy ellenszavazat, három tartózkodás. A törvény szintjén a kisebbségi ügyek a szövetségi kormány illetékességébe tartoznak. Mi végrehajtó rendelkezéseket fogadunk el. Vajon szerencsés dolog-e tagja lenni a koalíciónak? Másként tenném fel a kérdést: lemondhat-e egy kisebbség bármilyen esélyről? Mondjuk arról, hogy a koalíció megtárgyalja, például, a helységnevek kérdését, Gútáét, Párkányét, Köbölkútét. Itt és így lehetne összhangot elérni, amely a választások előtt megbomolhat. Engem, természetesen, a választásokon a kisebbség úgy fog mérni, hogy sikerült-e konkrét ügyeket elintéznem, s nem azon, hogy jelzésértékű tiltakozásom- ráadásul nem is a nyilvánosság előtt- elhangzott-e. • Nem tartja kissé paradoxnak a helyzetet: ön a kormány egyik felelős vezetője, s ugyanakkor sokak szerint a nemzetiség érdekeit igazán ellenzéki pozíciókból lehetne képviselni. Sót, nem kevesen állítják, hogy a szlovákiai magyarság helyzete romlott. Egyetért ezzel?- Mint mindenről, erről is rengeteg disputa folyik. A kisebbségben zömmel az az elképzelés él, hogy jó lenne létrehozni egy nagy pártkoalíciót, amely eredményesen védhetné a nemzetiségi érdekeket. Az egység, persze, szép dolog, de a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség példája is mutathatja, hogy a látszategység nem sokat ér. Nálunk, amikor politikailag az egész ország differenciálódott, a kisebbség soraiban ugyancsak lezajlott ez a folyamat. Most tehát négy párt, illetve mozgalom között választhatunk. Erre a nyitásra szükség volt. Mi, a Független Magyar Kezdeményezésből kinőtt Magyar Polgári Párt, kormánypárt vagyunk, és ez sok értelmes kompromisszumra ad lehetőséget. Aki józanul tekint vissza munkánkra, megállapíthatja: nélkülünk rosszabb lenne. Nélkülünk, például, rosszabb lett volna a nyelvtörvény (amire különben egyáltalán nincs szükség!), mert 20 százalékos cenzus helyett köny- nyen lehetett volna 50 százalékos is. A földtörvény sem ebben a formában jelent volna meg. • A kassai kormányprogram, az elnöki dekrétumok kérdése?- Ezt a kérdést is felvetettük. Havel elnök morálisan elítélte a nemzetiségek megkülönböztetését kimondó dekrétum 8. cikkét. Morális gesztus? Az emberek türelme kevés, de az elnök bizottság létrehozását is kezdeményezte, amely ezt az egész problémakört részletesen megvizsgálja. • Nem gondolja, hogy több megértésre lenne szükségünk egymás iránt?- Feltétlenül ki kellene zárnunk a személyes indulatokat. Minden párt politikai vezetésében kellene olyan erőt találni, amely nem engedi meg, hogy a pártközi tárgyalásokon a feszültség, türelmetlenség érvényesüljön. Jó, hogy a kisebbség politikailag tagolt, de a vitathatatlanul közös érdekekben legalább egy hallgatólagos meg nem támadási szerződésre lenne szükség. Mert megtörténhet, ha egymást támadjuk, esetleg egyáltalán nem lesz az SZNT-ben magyar képviselő. Marakodunk, kilőjük egymást és a szavazás eredménye: egyik magyar párt vagy mozgalom sem éri el az 5 százalékos küszöböt. • Akkor pedig semmi esetre sem beszélhetünk kedvező változásról.- Nézze, szigorúan jogi szempontból véve igaz, hogy az 1968/144-es alkotmánytörvényt hatályon kívül helyezte a 21 -es alkotmánylevél. Igaz, hogy megszületett a nyelvtörvény. Ezek negatívumok. Mégsem mondanám, hogy a helyzet romlott. Viszont romolni - romolhat. Igen, a törvények csökkentették jogainkat, rövid távon. Viszont ezek a törvények egyben annyira kibővítették a demokratikus intézményrendszert, hogy az védi a kisebbséget. Téves az a felfogás, hogy az a jó, ha sok a törvény. A demokratikus jogrendszer arra épül, hogy a törvények csupán keretet adnak és ezt kell a polgári intézményeknek tartalommal kitölteniük. A kisebbségeknek is. A helyi közösségekben. • És ha megvalósulna az önálló Szlovákia?- Ha ebben az önálló Szlovákiában olyan jogrend lesz, amelynek a garanciáit jelenleg a szövetségi államban látjuk - akkor nem szólok ellene. Viszont minden jel arra utal, hogy a szlovák politikai élet egyelőre nem tud előrukkolni olyan politikusokkal, akik ezt egy esetleges önálló Szlovákiában garantálni tudnák. Kivált, ha ez az önállóság nem szigorúan alkotmányos úton valósul meg. A kérdés - szerintem - nem az, hogy Szlovákia csak az önállóságával találhatja meg az Európába vezető utat, hanem a szilárd demokratikus rend, ideértve a kisebbségek teljes körű jogbiztonságát is, lehet az egyedül pontos iránytű. Az európai Szlovákia - elképzelésünk szerint - egy cseh-szlovák szövetségi államban nekünk kisebbségeknek is alapérdekünk, ugyanúgy, mint a szlovák nemzetnek. Ezért az ellenzékiségre és az ehhez hasonló kérdésekre én úgy felelnék: legyünk partnerei egymásnak magyarok, kisebbségiek és szlovákok. Ez a közös érdek. • Köszönöm a beszélgetést. Brogyányi Judit l
