Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-31 / 307. szám, csütörtök

1992. DECEMBER 31. . ÚJSZQM MOZAIK tt Nívósnak nem nívós, vámháznak vámház 750 TONNA GRÁNITKŐ JELZI MAJD A HATÁRT AGYŐ, CSEHSZLOVÁKIA, AGYŐ FÖDERÁCIÓ... Ha a tollforgató az óév utolsó előtti napján megy szolgálati útra, azt általában azzal a szándékkal teszi, hogy valamilyen vidám szilveszteri anyaggal térjen vissza. Ezúttal nem így történt. A téma ugyan szorosan összefügg az új év születésével, ám cseppet sem vidám. Egy olyan helyre igyekeztem, mely holnaptól kezdve már külföldnek számít. Sudomérice egyike a 19 cseh­szlovák határátkelőnek (a 220 km­es határon 13 közúti és 6 vasúti átjáró működik). Főutcájának utolsó házánál húzódik az országot ketté­szelő imaginárius választóvonal. Ezt nemcsak a Szlovák Köztársaság fel­ségjele hirdeti, de néhány napja az a vámosbódé is, melyen ottjártunk­kor az utolsó simításokat végezték. A csípős hidegben több mesterem­ber szorgoskodott a provizórikus lé­tesítményen, hogy időben átad­. hassák. APRÓHIRDETÉS • Eladó Lalia típusú fehér hálószobabú­tor. Tel: 0817/269 23. V-865 • Eladó garázsolt. piros S 120 LS. Gyár­tási év: 1982. Tel: 0817/269 23. V-866 • Eladó szántóföld Nemesócsán (Komá­romi járás). Cim a szerkesztőségben. V-867 • Eladó nagyon jó állapotban levő tetsze­tős külsejű, 1993-as évi gyártmányú bar­na, fényezett pianinó. Megtekinthető szombati napokon, esetleg szerdán. Jel­ige: Régiséggyűjtőnek. V-873 • Családi okokból eladó új, még meg nem nyitott kávéház eszpresszóval és háromszobás családi házzal nyugat-szlo­vákiai fürdővárosban. Kitűnő helyen. La­káscsere is lehetséges Pozsonyban. Tel: 0709/922 772. V-868 • Idős, beteg nőhöz ápolót keresünk egész napra. Telefon: (esténként) 07/235-314. Jelige: Pozsony. V-878 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Szerette az életet, minket is szeretett, í de hosszan tartó sú­lyos betegség után s kiragadta közülünk a halál a drága édesanyát, anyóst, í nagymamát, ded­il mamát, özv. BUGÁR Etelkát, akinek a szíve 73. születésnapján szűnt meg dobogni. Megtört szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, hozzátartozónak, ismerősnek, a falu la­kóinak és mindazoknak, akik 1992. de­cember 15-én elkísérték utolsó útjára az amadékarcsai temetőbe, és virágot, ko­szorút helyeztek sírjára. Külön köszönet a damazérkarcsai kórház orvosainak, ápolónőinek és mindazoknak, akik enyhí­tették édesanyánk fájdalmát. A gyászoló család V-872 MEGEMLÉKEZÉS • Az idő múlik, de a szivet tépő fájda­lom örökre megma­rad. Fájdalmas há­rom év telt el azóta, nagyon hiányzik drá­ga fiunk, FENES Tamás (Bős) jóságos szíve, ra­gyogó sz.eme,simogató keze. Sírján köny­nyes szemmel ápolgatjuk a szeretet virá­gait. Köszönetet mondunk mindazoknak,, akik virágot helyeztek sírjára, és velünk együtt emlékeznek e fájdalmas évfordu­lón. Megmaradt emlékedet féltve őrizzük, szereteted soha nem feledjük. A gyászoló család V-746 - A prágai vámigazgatóságtól kaptam ezt a megrendelést. Nem mondom, egy kezdő vállalkozónak minden munka jól jön, de szívem szerint örömmel lemondtam volna erről az üzletről - mondta szinte bocsánatkérően Milan Horáček épí­tészeticég-tulajdonos. - Ugyanis idevalósi vagyok - folytatta és sehogyan sem tudom megemészte­ni, hogy pár óra múlva ez a terület hivatalos határrá változik. Egy kőha­jításnyira innen, a szemközti oldalon élnek rokonaim, ismerőseim, bará­taim. Szinte felfoghatatlan, hogy hol­naptól kezdve egy csapásra külföl­diekké válnak. Az Oázis nevű helyi eszpresszó­ban 3 szakolcai diák sörözött. Az ő véleményükre is kíváncsi voltam. - Nem akarunk politizálni. Nem azért, mintha félnénk, arról szó sincs. Csakhogy elegünk van már tárkőből. Ki gondolta volna, hogy egyszer ismét lesz funkciójuk? - Sajnos, az utóbbi hetekben, hó­napokban nagyon ,,divatba" jött a községünk. Egymást érik a hazai és külföldi újságírók látogatásai. Vol­tak itt már japánok, amerikaiak, a BBC stábja is forgatott nálunk. Mind az iránt érdeklődnek, hogyan látjuk a válást, miként éljük át érzel­mileg az ország kettészakadását. Tegnap osztrák újságírók jártak ná­lam, és azt kérdezték vajon nem kerül-e sor konfliktusokra - fogadott Stanislav Tomšej polgármester, aki egy pillanatig sem titkolta, hogy nincs ínyére a kettészakadás. - Egy ilyen kis országnak, mint a miénk, csak kárára lehet a válás. Érthetetlen és szomorú dolog, de sajnos ezen már nem lehet változ­tatni. Sokáig nem tudtuk és akartuk elhinni, hogy ez bekövetkezhet. - Merem állítani, hogy itt nem talál embert, akinek más volna a vélemé­nye. A határ környékén lakókat sok­kal érzékenyebben érinti az új helyzet, mint a ,,hátországban" élő­ket. Itt a morva-szlovák kötődések hihetetlenül erősek. Rengeteg a t/e­gyes házasság. Nem egy gyerekünk . a szakolcai kórházban jött a világra. Sok gond lesz majd az állampolgár­sággal, a nemzetiséggel. A vallási kapcsok is igen erősek. Nálunk csak a harmincas években épült fel a templom, addig híveink a szakol­cai ferencesekhez jártak istentiszte­letekre. A morva polgárok közül több százan szlovákiai gyárakban, főleg a Grafobalban és a ZVL-ben keresik a kenyerüket. Most vendégmunká­sokká válnak? A három kilométerre lévő szakolcaiak közül soknak ideát van kertje, szőlője, borospincéje. Ki tudja, milyen problémák adódhatnak majd, ha valaki például leölt disznó­jával akar átmenni a határon. Aztán itt lesz a kamionforgalom. Az kész ökológiai katasztrófát fog jelenteni. Még rágondolni is rossz, mi lesz, ha a főutcánkon kamionok 6-8 órákat fognak vesztegelni. Nincs megfelelő parkolónk, sem nyilvános vécénk. Követelni fogjuk, építsenek egy tere­lőutat, mert különben községünk bü­dös szemétteleppé válik. A falu szélén elindultam a befa­gyott patak irányába. Kerestem a gazzal benőtt, rég feledésbe me­rült határköveket. Az elsőt pár perc­nyi járás után megtaláltam. A 195-ös számot viseli. Ki tudja, helyén ma­rad-e vagy kicserélik, mert ahogy hallottam, a 220 km-es határsza­kaszt - az európai normáknak meg­Itt húzódik a cseh-szlovák határ felelően - a jövőben csaknem 2500 gránitból készült határkővel fogják kijelölni. A - 750 tonna összsúlyú - köveket feltehetően csak 1994­ben ágyazzák a földbe. S mivel a cseh-szlovák határ nagyrészt he­gyes, erdős területen húzódik, a „karózás" több milliót visz majd el az újonnan alakult országok költség­vetéséből. Hazafelé menet Szakolcán is vé­geztem egy kis közvélemény-kuta­tást. A megszólaltatottak zöme nagyjából ugyanazt a nézetet vallot­ta, mint a sudomériceiek. - Nem repesek a boldogságtól, hiszen jómagam is azok közé tarto­zom, akiknek a határ túlsó oldalán élnek rokonai, barátai. Az én férjem hodoníni, sógorom is Morvaország­ból való - mondotta Hana Gašparto­vá. - Ott is, itt is otthon éreztük magunkat. Nyáron szinte naponta a hodoníni strand vendégei voltunk. Nem könnyű beletörődni, hogy ezentúl külföldre fogunk járni. Még azt sem lehet kizárni, hogy netán útlevélre is szükségünk lesz. Eddig természetes volt, hogy a szakol­cai parkolóban hodoníni gépkocsik álltak és fordítva. Szeretném remél­ni, hogy ez a jövőben sem változik majd, és az emberek közti viszony, legalábbis itt, a határ mentén, olyan marad, mint eddig volt. ORDÓDY VILMOS (A szerző felvételei) AMERIKÁBÓL JÖTT... Szilveszteri hangulatú beszélgetés Boráros Imrével, a Komáromi Jókai Színház művészével - Többször is kerestelek, s azt az ínformációt kaptam, hogy a ,,jueszéböl" hozott új ,,sevróddal" járod a várost, így bizonyítva tengerentúli sikeredet. -Autóra a gázsiból nem tellett, de nekem is eszembe jutott a délelőtt folya­mán, hogy miként is van ez. Lehet, hogy van olyan ügyes ember, aki felvidékiként Amerikában néhány hét alatt összeszed annyit. Félretéve a tréfát, a lelkem mélyé­ig meg vagyok elégedve, hiszen azt a célt, amit kitűztem magam elé, teljesí­tettem. Számomra egy új emberi közeg­gel való találkozás szellemi izgalma volt az elsődleges, meg az a hírvivői küldetés, amit előadóestjeimmel vállaltam. - Erlgem mégsem hagy nyugodni az az autó. Két éve egy nyári alkonyon Pelsőcön lerobbant a tizéyes Skodád, ami azóta csak öregedett. A gázsidból egy újra mégiscsak jut... -Tegnap hoztam el a szerelőmtől ugyanazt az autót, aminek úgy leszállt a két ajtója, hogy alig tudom becsukni. Ha Miamiban maradtam volna, ugyanezzel a Skodával járok ott, igazából nem is lenne szükség az ajtójára, mert olyan kellemes, a mi közérzetünk szerint tava­szias idö volt. - Hány helyen mutattad be önálló es­tedet? - Miamiban egy estem volt, de három napig maradtam. Egyik alkalommal a há­zigazdáim ajánlották, hogy szakítsak né­hány gyümölcsöt a kertjük fáiról. Képzet­társításaim szerint valamifajta apróságra gondoltam, s majd hanyatt estem a hatal­mas grepfruitokat látva. Jólneveltségem, tartott vissza, hogy meg kérdezzem: van-e dinnyefájuk? Mind a mai napig álomszerűnek tűnik az egész. Más volt a helyzet Washingtonban és New York­ban. ahol a klíma hasonlít a miénkhez. New Yorkban majdnem egy hetet töltöt­tem. Egy vasárnap délelőtt érkeztem meg, s csak este volt az előadásom, bizony igen fázósan dideregtem a várost járva... Említettem Washingtont, New Yorkot, ahol kétszer állhattam közönség elé, majd Miami következett, s ismét a fő­város, ahonnan Buffalóba-repültem, on­nan autóval vittek át Torontóba. Jót mu­lattam magamon, hogy autóból láttam a Niagara-vízesést, mert visszafelé már nem maradt idö huzamosabb nézelődés­re. Volt egy másik sztorim is. New York­ban Hodek Mária, az egykori ekeli Tátika vezetője látott vendégül. Neki nagyon­nagyon sokat köszönhetek. Egyrészt ab­ban, hogy kijutottam, másrészt a város­ban töltött napjaimat ö szervezte meg. önfeláldozóan mindent megtett annak ér­dekében, hogy jól érezzem magamat. Ráadásul már a második napon egyedül engedett el a városba, mondván, New Yorkban nem lehet elbolyongani. Minden­nek ellenére volt egy esetem, amikor a tévéfelvételre igyekezve két utcával előbb fordultam be. Megkérdezvén egy kopasz úriembert, aki természetesen nem tudott magyarul, kezemet a hátam mögé dugva számoltam ki angolul a keresett utca számát: Akkor jutott eszembe a vicc az újoncokról, akiket katonáéknál taníta­nak arra, hogyan kell a gránátot kibiztosí­tani és eldobni. Ha tizenkettőt számol, akkor robban. Szerencsére velem nem robbant fel semmi, de sikerült megtalál­nom az utcát és az épületet. 1 - Az élményeket leszámítva, miben volt eredményes amerikai utazásod? - Megismerhettem az amerikai ma­gyarok különböző nemzedékeit. Minden emberrel jutott időm beszélgetni, de leg­alább szót váltani. Kiderült, milyen sokan élnek ott Felvidékről elszármazottak, füg­getlenül attól, hogy a háború után vagy a kommunizmus évei alatt vándoroltak-e ki. Az ő számukra - elmondásuk szerint - sikerült üzenetet vinnem szülőföldünk­ről, s erősíteni bennük a magyarság hitét. Bár eljöttek közülünk, lélekben mind a mai napig megmaradtak magyarnak. Ennél szebb dolgot nem kaphattam volna Ame­rikában. Éppen ezért Radó György Ma­gyarnak lenni című versének részletével fejezném be a beszélgetést: „Magyarnak lenni nem politika, mert nem pádállást kell vállalnia, / de sorsot, hittevést és életet, határok és történelem lelett, / annak, kiben élő ez az erő, a többiről majd döntsön az idő." - Olvasóink nevében is köszönöm ezt az új esztendőre reményt és hitet adó versrészietet. DUSZA ISTVÁN AHOGY ÉN LÁTOM BEUGROM A NAGY-BÖ-G0-BE Emelkedett hangvételű eszmefuttatást készül­tem írni új államunk létének első óráiról. Töredelmesen bevallom az olvasónak, hogy ez az írás: muszanyag. Ami újságírói tolvajnyel­ven azt jelenti, hogy muszájból Íródott. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne nekem kelljen megírnom ,,A szlovák kormány esete az 5 koro­nás szilveszteri fejpénzzel" munkacím alatt nyil­vántartott témát. Aznap, amikor az SZK Sajtóiro­dája világgá röpítette a szenzációt, hogy Mozgal­munk és Kormányunk megszavazta az összegét, továbbá, hogy a Szilveszter-éji Önállóság Ünnep megszervezésének Slobodník úr kulturális mi­nisztériuma lesz az országos profilgazdája, nyomban javaslatot tettem: Erről a kulturális ro­vatnak kell írnia. Ez Dusza István tollára kívánko­zik. Mire D. I. kijelentette, halaszthatatlan felada­ta van, színikritikát ír, és egyébként is, tőle lelkileg távol áll mind az egyéni, mind az össznépi dorbézolás. Ezután a gazdasági rovatra próbál­tam átpasszolni a témát: az ötkoronásból lesz ia millió, több mint ötmillió lakosa van önállósult államunknak, így közel harmincmillió kerül eldári­:dózásra az örömünnep éjszakáján. Megbántam, Pákozdi Gertrúd, a gazdasági rovat vezetője azóta nem áll velem szóba. Mentőötletem tá­madt: a központilag finanszírozott szilveszteri tivornyázást az alkoholizmus elleni küzdelem szemszögéből is tollhegyre lehetne tűzni, igy az 5 szlovák korona beosztva történő elköltésének lehetőségeiről Péterfi Szonya írhatna okító cik­ket. Egy jó kis blikkfangos címet is kiagyaltam: „Ünnepeljünk, de ne fajuljon bacchanáliává". Szonyát azonban mintha a föld nyelte volna el. A belpolitikai rovattal sem jártam jobban. Vezető­je, Csizmár Eszter, azzal tért ki a feladat elől, hogy nem férne össze az újságírói etikával, ha nagymúltú rovatának bármelyik tagja is szemébe dicsérné a kormányt. igy itt ülök egy szál magamban az írógép mögött, és azon töröm a fejem, miként írjak olyat, hogy az mértéktartó is legyen, de méltó is ä törté­nelmi pillanat nagyságához. Más lenne a helyzet, ha már magáról a szilveszteri népünnepélyről írnék. Amelyen majd hömpölyög a tömeg, és itt is, ott is csoportok verődnek össze, megszólítva a nép egyszerű gyermekei között elvegyült mi­nisztereket, törvényhozókat, frissen kinevezett járási főnököket, tábornokokat. Már előre örülök, hogy találkozhatom Marián Tkáčcsal, a Szlovák Nemzeti Bank kormányzójával, aki nemrég felfe­dezte, hogy kis hazánk felszíne alatt - igaz, hozzátette, hogy 7500 méter mélységben - ha­talmas kőolajmezők terülnek el. Ha minden jól megy, szót válthatok Keltošová miniszterasz­szonnyal, a népjólét legfőbb szlovákiai irányítójá­val, és megkérdezhetem tőle, végül is a kormány melyik tagjának a fejéből pattant ki az 5 korona tivornyapénz folyósításának a gondolata? Re­mélhetőleg Vit'azoslav Móriccal is szerencsém lesz együtt ünnepelhetni a főtéren, és az sincs kizárva, hogy ha nem leszek elég éber, cuppanós csókot nyom magyar homlokomra. Az pedig a szerencse netovábbja lesz, ha Vladimír Mečiar­ral is egy bolyba sodródom. Eddig valahányszor találkoztam vele, mindig a szememre vetette, hogy akkor, 1990 májusában hányavetien, lesaj­nálóan írtam a drágasági fejpénzről, amely nem kevesebb mint 140 koronát tett ki „Ki a kicsit nem becsüli, az a sokat nem érdemli" - mondotta volt mindig. Hál'istennek, egyet sem kell már aludnunk, itt a Szilveszter! így kétségek között tépődve mor­zsolgatom hát az órákat, és még mindig nem tudom, hogy mindenkinek jár-e az az 5 korona fejpénz, vagy csak a nagykorúaknak. Mert ha a csecsemőknek és az aggastyánoknak is jár, előfordulhat, hogy egy-egy bővérű hazafi akár 15-20 koronát is felhalmoz, így dorbézolásának nem lesz se vége, se hossza. Meg nem erősített hirek szerint a gyomormo­sás ingyenes lesz. igy csak bátran ugorjunk bele a nagybőgőbe. TÓTH MIHÁLY abból, hogy ismét dívik a „ rólunk nélkülünk" szokás. Mi eddig a leg­nagyobb békességben, barátság­ban éltünk egymással. Ez, reméljük, a továbbiakban is így lesz, úgyhogy mi január 1-je után is itt fogyasztjuk majd a cseh sört, morva barátaink pedig nálunk kortyolgathatják a ru­bin színű és nevű szakolcai bort. -A határ menti embereket ezer szál fűzi egymáshoz. Nekem is van­nak rokonaim, barátaim a szlovák oldalon - mondja Stanislav Okanik pincér, majd arról kezd beszélni, hogy a patak mentén még maradt hírmondónak néhány, a volt szlovák állam idejéből fennmaradt régi ha-

Next

/
Thumbnails
Contents