Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-24 / 303. szám, csütörtök

KÖSZÖNJÜK Megdrágult a megélhetés, sokkal drágább a posta is, ennek ellenére az elmúlt napokban jóval több karácsonyi és újévi jókívánságot kaptunk, mint az elmúlt években. Sokat jelent számunkra, hogy a szeretet és a család ünnepén, naponta megjelenő családtagként az Új Szóra, lapunk munkatársaira is gondoltak, tisztelt olvasóink. Ezek a szívet-lelket melengető sorok szebbé varázsolják közös karácsonyunkat, erőt adnak az előttünk álló, emberpróbáló hétköznapokhoz. Köszönjük a jókívánságokat, tisztelt olvasóink. A szerkesztőség Sokan mondogatják az utóbbi időben, hogy az ő életükben különválik a belső Karácsony és a külső Karácsony: a lélekben örökké fészkelő szeretet és a világban egyetlen napig tartó szeretet. A lelkében békésen tanyázó egész évben csinosítja, fényesíti magát, míg a világban bolyongónak gyűlölet, nyomor és háborúság szaggatja gúnyáját. Az egyiknek a csend, a meghitt gyertyafény a tápláléka, a másikat csatazaj és torkolattüzek riasztják. Lehetne akár erkölcsi eltévelyedés is a Karácsony ilyetén való átélése. Csakhát nincsenek egyedül ezzel az immár megfontolt bezárkózással és tudatos kizárással. Mindannak ellenére, hogy a Megváltó születése a kereszténység egészében kelt újból és újból reményeket a világ jobbulására, a világ - mondhatjuk hát kirekesztően - körülöttünk nem javul. De javulunk-e mi, vagy csupán elfogadjuk lelkünk gyűlölet és zaj előtti menekülését? Jogunk van-e kimondani: az én lelkemben szeretet fészkel? És kiében nem? Kevesen vallják be az ellenkezőjét. Mégis, a hit, a remény és a szeretet Megváltótól kapott karácsonyi ajándéka esély arra, hogy jobbá tegyük a világot, hogy ne legyen külső és belső ünnep, hogy ne kelljen elektromosgirlandokkal, műhóval, talmi kincsekkel elfedni a világ kettősségét. Végül nincs üldöző világ és üldözött egyén - a világ egyszerre üldöző és üldözött. Lehetetlen elbújni a világ elől valamifajta magánszeretet magánkarácsonyába. Bármennyire is hangoztatják - a Karácsony nem családi ünnep. Közegét, formáját a családi kör tudja léginkább megteremteni, de a Kisded általi megváltásra az egész világ vár. Ha ebben a végtelen nagy családi körben valakinek oka és lehetősége van az elvonulásra, a bezárkózásra, akkor az csak Jézus lehet. Ő lehetne egyetlen napra sértődött és önző. Csakhát ő nem ilyen, nem fáradt. Neve a megkeresztelt ember számára - teljes vallásossággal vagy csorbult hittel értve és érezve a lényeget - azonos a szeretettel. Márpedig ez egy és oszthatatlan. Nincs belső szeretet és nincs külső romlottság. Nincs minőségi különbség, mert a szeretet vagy van, vagy nincs. így amikor sokan a szeretettelen világra mutogatnak, megfeledkeznek saját esendőségükről a szeretetlenség közepette. Ezért aztán nem lehet kirekeszteni leikükből a világ Karácsonyát - az egynaposat, a villanyizzósat, a girlandost, a lakomásat, a talmit -, hogy megóvjuk a belsőt, a családit, a gyertyafényeset, az őszintét. Ahol Karácsonykor magánkarácsonyok vannak, ott igazából nincs is Karácsony. DUSZA ISTVÁN Minden kedves olvasónknak békés, áldott karácsonyi ünnepeket! Csütörtök, 1992. december 24. • Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 303. szám CSAK EMBERNEK.,. Nem és nem akar havazni. Az ember reménykedve, csüggedten nézi az eget, tapicskol a lucsokban, sárban, jelképesen is, valóságosan is. Eszébe villan: talán olyan karácsonyi kulisszát kapunk, amilyet megérdemlűnk? Hol vannak a gyerekkor gyönyörűséges, havas, békés karácsonyai... Hová lett a tavalyi hó... Vagy legalább a három év előtti, amikor reménykedtünk, örültünk, mert hittük, ütött a szabadság órája. Aztán rettegve figyeltük a televízióban az erdélyi karácsonyt, pedig ott is eljött a szabadság, ha vérrel is, ha túl nagy áron is. Optikai csalódás volt az is. Reményeink, úgy tűnik, távolodóban, ismét tanyát vert bennünk a bizonytalanság. S megintcsak fölteszi az ember a kérdést: valóban ezt érdemeltük? Egyre többen jönnek: megyek Amerikába, utazok elfelé, amerre tágasabb, amerre szebb, naposabb és békésebb a világ. Nem irigylem tőlük, nem tartok velük. Meg sem fordul a fejemben a gondolat. Nem csak azért mert késő, vagy nincs hová, vagy nem vehetem hátamra az életem, mint csiga a házát, hanem egyszerűen nem megy. Ideköt minden. Szülőföld, égbolt, apám sírja, anyám nyelve, a megszeppent veréb a bokorban, ahogy elhaladok mellette. Néz rám, és föl sem röppen. Csak a jóisten tudja, miért bízik bennem, miért nem kap szárnyra, nem menekül előlem. Látom, a kis pihék alatt őrülten ver a szíve, és mégis. Megállok, nézzük egymást. Mintha a világtörténelem állna meg egy pillanatra, s mintha nem lennének fegyverek, repülők, túszok és áldozatok, éhezők és menekülők. Mintha lapos lenne a Föld, mint Galilei előtt, s a három királyok bocskorán nem ülne az út pora. Mintha most kezdődne minden. Szlovák ez a veréb? Magyar? Román? Lengyel? Kisebbségi vagy többségi? Kivándorló? Libanoni vagy izraeli? Pozsonyi? Lehet, hogy háromlábú, csak szárnya alá dugta a harmadikat, mint rejtegetni való szégyent? Lehet, olajágnak képzeli a nyamvadt bokrot a ház előtt? Lehet, hogy nem tudja, milyen az ember? Talán ő is a havat várja, igaz, nem reménykedve, hanem félve? Szégyelld magad, mondja az ember. Hát már ide jutottál? Verebekkel társalogsz? Nem mindegy neked, lesz-e hó? Hiszen Betlehemben sem havazott, s Máriának nem attól kellett félnie, hogy megfagy a gyermek, hanem Heródes fogdmegjeitől. Népszámlálástól, pecséttől, kiközösítéstől, a fegyver vasától. És mégis: rejtegetve is, dugdosva is, szamárháton ménekülve is, felnőtt a remény, a bizakodás, s azóta is itt van köztünk. Akkor sem volt békésebb a világ, s kevésbé háborgó az emberi lélek. Akkor is voltak diktátorok. S a csillagok hideg fénye akkor is úgy ragyogott, mint most. Azóta is. Mindörökké. Hát menj szépen haza, és nyugodj meg. Hívd el a barátaidat, gondolj az ismerősökre, s ne haragudj senkire. A verébnek pedig vigyél egy kenyérhéjat, szalonnabőrt s ne képzeld magad Szent Ferencnek. Csak embernek. Mégha olykor nehéz is. KŐ VES Dl KÁ ROL Y HOL A KARÁCSONY? Méry Gábor felvétele