Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-17 / 297. szám, csütörtök

7 KULTÚRA 1992. DECEMBER 17. A

kik diákkorukban nem kedvelték a matematikát, sokan közülük azzal magyarázzák ellenszenvüket, hogy nem értettek meg mindent a magyarázatból, sokszor a feladatok szövegét sem tudták igazán felfogni. A matematikatanulásriak külön pszichológiája van, amely a sikertelenségeknek rengeteg okát tárta már fel, és az okok között „előkelő" helyet foglal el a tankönyvi szövegek rossz nyelvezete. A matematikai olimpia feladataival csak azok a tanulók foglalkoznak, akik önállóan is képesek szokatlan problémahelyzeteket megoldani. A feladatok szerzői úgy igyekeznek fogalmazni, hogy a tanulóknak ne kelljen még a feladat értelmezése végett" is a tanárjukhoz fordulniuk. Az eredeti cseh és szlovák változatban valóban a legtöbb esetben első olvasásra érthető a probléma. Sajnos, a magyar fordításokról ugyanezt nem mondhatjuk el. Másfél évtizedes rossz tapasztalataim miatt már félve nyitom ki a magyar szöveget tartalmazó füzetecskét, és amíg nem hasonlítottam össze az eredetivel, nem is mutatom meg a tanítványaimnak. Nem emlékszem, volt-e valaha is olyan év, amikor a fordítás ne tartalmazott volna olyan értelemzavaró hibákat, amelyek miatt a magyar iskolák diákjainak teljesen más megoldásokat kellett (volna) megadniuk, mint szlovák évfolyamtársaiknak. Idén sincs miért örülnünk. Tudom, kollégáim többsége időben fölfedezi és kijavíttatja tanítványaival a fordítás súlyos tévedéseit. Ám a többség korántsem jelenti azt, hogy mindenki. A legbosszantóbbak az értelemzavaró hibák. Az ötödik, hatodik és hetedik évfolyam is kapott egy-egy olyan feladatot, amelynek majdnem ugyanaz a szövege: a dominóról szól, ós valamennyinek így hangzik az első mondata: „A dominókészletből kiválasztottam azokat a dominókat, amelyek mindkét felén 1,2,3 vagy 4 pont van." Ebből — ugye — arra lehet következtetni, hogy a dominó mindkét felén ugyanannyi pont van. Továbbolvasva a feladatot azonban kiderül, hogy erről szó sincs. Itt most — kivételesen — a szlovák eredeti is csupán egy fokkal egyértelműbb, mert nem .mindkét", hanem „minden" dominófélről beszél. A mondat így javítható: „A dominókészletből kiválasztottam az összes olyan dominót (dominókockát?), amelyek bármelyik felén csak 1, 2, 3 vagy 4 pont lehet." Az egyértelműséget tovább fokozhatnánk, ha zárójelben megjegyeznénk, hogy „tehát egyik felükön sincs 0 vagy 4-nél több pont". Hasonlóan több évfolyamot (58.) érint egy másik feladattípus, amelyet én most csak „keretes" példának neveznék, amelyben nem is az a legbosszantóbb, hogy a fordító tökürfordítást alkalmazva a „táblázat" szót helyettesítette a szlovák tabuľka helyébe, holott láthatóan keretről van szó. A feladat így szól: „Helyettesítsd a csillagokat O-tól 6-ig terjedő számokkal úgy, hogy a táblázatban levő állítás igaz legyen!" Majd egy keret következik, benne ilyen mondatokkal: „Ebben a táblázatban -x számú 1-es számjegy van." Ha — mondjuk — kettest kellene a csillag helyébe írni, akkor a mondat így hangzana: „Ebben a táblázatban két (kettő?) számú 1-es számjegy van." A „számú" helyett — természetesen „darab"-ot kellett volna írni. A mondat nyelvtanilag még helyesebb lenne, ha a kifogásolt szó helyett semmit sem imánk, ám ez mégsem szerencsés megoldás, mert ebben az esetben két szám kerülne egymás mellé, amelyek kézírásban könynyen egybeolvashatok lennének. Módfelett bosszantó a 7. ós 8. évfolyamnak szánt szövegekben előforduló „0-s számjegy". Nullás számjegy nincs (csak nullás liszt). A nulla számjegy és szám egyszerre. Ezért ebben a feladatban nem is kell hangsúlyozni számjegy voltát. A mondat helyesen így hangzik: „Ebben a keretben -x darab 0 van." A hatodik évfolyam 2. feladatában ezt olvashatjuk: „A 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 8, 9 számjegyekből írd fel a legnagyobb, egymástól különböző számjegyekből álló olyan számot, amely osztható 72-vel." Itt — bizony — az „egymástól" zavaróan fölösleges, hiszen mitől is különbözhetnének az adott számjegyek, ha nem egymástól?! (Tegyük hozzá, a szlovák változatban nincs ilyen hiba.) Más gond is van ezzel a mondattal. Az olvasó nem érzi azonnal, hogy a „legnagyobb" a „számjegyekből" vagy a „számot" szónak-e a jelzője. Ezért a fordításban a teljes egyértelműség kedvéért érdemes a szlovák változathoz képest szócserét alkalmazni, mondjuk így: „A 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 8, 9 számjegyek felhasználásával írd fel azt a — különböző számjegyekből álló — lehető legnagyobb számot, amely osztható 72-vel!" A nyolcadik évfolyam 2. feladata egy királyról szól, aki „Negyvenlábú óriás és háromfejű minisárkányt tenyésztett." Mivel az „óriás" nem kapott tárgyragot, első olvasásra azt hihetnénk, hogy „negyvenlábú óriás minisárkányról" és „háromfejű minisárkányról" van szó. Az óriás és a mini közti ellentmondás már sejteti a hibát, de a teljes szöveg elolvasása után sem lesz egyértelmű, hogy mire is gondolt a fordító. Az eredeti, szlovák nyelvű szövegből megtudjuk, hogy valójában kétféle lényre kell gondolnunk. A feladat második mondata tehát így szólhatna: „Negyvenlábú óriásokat és háromfejű minisárkányokat nevelt." Alig néhány sorral odább, a következő feladat kérdése lepi meg az olvasót: „Mely huszadik legnagyobb összeget kaphatod így meg?" (Ez a kérdés azt sugallja, hogy több huszadik legnagyobb összeg is van, és ezekből kell kiválasztani azt, amit megkaptunk. Ennek — természetesen — így semmi értelme sincs. A feladat szerzője arra a kérdésre várja a választ, hogy „Az így kapott öszszegbő! melyik lesz a huszadik legnagyobb?" Nem értelemzavaróak, csupán bosszantóak a nyelvhelyességi hibák. A hatodik évfolyam 4. feladatában „27 db. kicsi kocká"-ról olvashatunk. Minden iskolással megtanítják, hogy a „kicsi" nem lehet jelző, csak a „kis", ós azt is, hogy a darab rövidítése után nem teszünk pontot. Ugyanebben a feladatban egy rossz toldalék is szemet szúr: „Ábrázold — szabad párhuzamos vetítéssel!" A magyarban vetítésben szokás valamit ábrázolni. A nyolcadikosok 5. feladata ekképp fejeződik be: „Bizonyítsd be, hogy az MNP háromszög nem lehet egyenlő szárú háromszög!" Matematikai szövegekben gyakran indokolt a szóismétlés, ám ennek a mondatnak a végén a „háromszög" nemcsak fölösleges, hanem értelemzavaró is. A megoldók furfangosabbja esetleg úgy fogja értelmezni, hogy az MNP-nek nem csupán egyenlő-szárúságát, hanem háromszög-voltát is cáfolni kell. A szlovák szövegben ezúttal sem találkozunk ezzel a félrevezetéssel. Idén már komoly helyesírási hiba (a 8. évfolyam 1. feladatában: „Keresd...") és szerkesztési következetlenség is csökkenti a magyar változat színvonalát: a hetedikesek 4. és 5. feladata a szlovák változathoz képest fölcserélődött. A bírált füzet az iskolai forduló feladatait tartalmazza. Amit a fordító elvét, azt a pedagógus még kijavíthatja. A matematikai olimpia második (járási) fordulója azonban zártkörű: a versenyzőket kísérő pedagógusokat újabban már a feladatok kiosztása (vagy felolvasása) előtt tapintatosan kitessékelik a teremből. Utólag majdnem mindig kiderül, hogy szarvashibák csúsztak a fordításba, amelyek — súlyosságuktól függően — többé-kevésbé rontották a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulóinak esélyeit. * * * A legérthetőbben ós legegyértelműbben — tantárgya természeténél fogva — a matematikusnak kellene fogalmaznia. A matematikával foglalkozó hazai kiadványaink — sajnos — nem erről árulkodnak. Ennek fényében egy kissé érthető is a sok — nem értem. HORVÁTH GÉZA HASZNÁLHATATLAN MÍTOSZOK Kiss Gy. Csaba, a 47 esztendős budapesti irodalmár, a lengyel és a szlovák történelem alapos ismerője jelentős politikai szerepet vállalt a rendszerváltás után az MDF különböző vezető testületeiben. Most a Közép-Európa Intézd igazgatója, a Magyar Televízióban pedig önálló műsort vezet Indulási oldal címmel. A közelmúltban az Új Magyarország című napilapnak nyújtott nagyobb lélegzetű interjút, s ebből megtudjuk, hogy mostanában készül el KözépEurópa, nemzetek, kisebbségek című kötetével, amelyben eddigi pályafutása mérlegét vonja meg. A beszélgetés címe egyúttal Kiss Gy. Csaba lényegi mondandója is: közvetítés Közép-Európában. A tudós szakember határozottan vitatja az olyan nézeteket, melyek szerint minden, ami az utóbbi száz évben Magyarországon történt, egyértelműen lenne értékelhető, s ugyanakkor bizonyosnak tartja azt is, hogy ennek a térségnek — ismerve sajátos törtér

(elmi, gazdasági és kulturális problémáit — nem szabad vakon utánoznia Nyugat-Európát. „Nagyon tudatosan választottuk a Közép-Európa nevet — indokolja az általa vezetett intézmény elnevezését. — Szembe akarunk helyezkedni azzal a régi magyar délibábos etnocentrikus szemlélettel, amely régen annyi kárt okozott... Ugyanis tudomást nem venni a nagyrészt szláv, román környezetről, amelybe a magyarság annak idején beékelődött — öngyilkos szemlélet. Számunkra Közép—Európa, nagyon egyszerűsítve, a Németország és Oroszország közti népeket, országokat jelenti. Természetesen Keleten nem lehet pontosan meghúzni a határokat." A történész határozottan elítéli azokat az illúziókat, melyek Magyarországon éppúgy megtalálhatók, mint a „visegrádiak" között mindenütt, mert azok az izolációs mechanizmusok, amelyek úgy igyekeznek a nyugati hatalmak rokonszenvét megnyerni, hogy előnyösebb színben tüntetik (el önmagukat — csak kárt okozhatnak. (Mellesleg: nem is olyan régen az SZDSZ-hez közelálló Konrád György, a Nemzetközi PEN Club elnöke, amikor a Lidové novinynak adott interjújában „közép-európai sznobizmusról" beszélt — hasonló veszélyes tendenciákra figyelmeztetett.) Érdekes az intézet munkatervének ismertetése: a nemzeti identitás és nacionalizmus kérdése mellett foglalkozni kívánnak a migrációs folyamatokkal, azaz a menekültügyekkel, minden huszadik századi lakosságcserével, vizsgálják a határok menti többetnikumú térségeket és a nemzeti kisebbségek problémakörét. Ez utóbbiról a kővetkezőket állapította meg: „Mindenképpen szeretnénk kilépni a régebbi szemléletből. Érthető ugyanis, hogy a magyar közvéleménynek nagyon fontos a magyar kisebbségek sorsa, hisz evvel nagyon sokáig nem lehetett foglalkozni, de ez nem tehet bennünket az iránt vakká, hogy a térség egészének a gondjáról van szó. Ha mi nem összehasonlító szemlélettel közelítünk a kérdéshez, mint a térségre általánosan jellemző problémához, akkor olyan etnocentrikus szemüveget veszünk fel, amivel többet ártunk, mint használunk. Olyan romantikus mítoszokat elevenítünk föl, amelyekről már többször kiderült, hogy nem használhatók semmire." Természetesen ez a megjegyzés egyáltalán nem csupán a magyar kisebbségek sorsát elemző kutatásokra vonatkoztatva érvényes. Nemrég a budapesti cseh és szlovák kulturális központtal közösen rendezte meg a Közép-Európa Intézet Balassagyarmaton azt a tanácskozást, amely a szlovákság helyét vizsgálta az európai történelemben. Ezt az összehasonlító szemléletet érvényesítő tanácskozást sikeresnek minősítették mind a magyarországi szakemberek, mind a prágai Oto Urban vagy a szlovák Ivan Kamenec. Kiss Gy. Csaba vonzó programot vázolt fel a Közép-Európa Intézel munkájáról. Ennek ismertelése azért is tűnik lényegesnek nálunk, mert rólunk van szó, tehát fontos, hogy ne nélkülünk történjen a megvalósítás. (bit) A DENEVÉR ÉS A SZABAD SAJTÓ Ha az ember az állatokról olvas történetet vagy mesét, szüntelenül emberekre gondol. Például arra, hogy a róka pontosan olyan, mint a szomszédom; és fordítva: ez a figura egészen olyan, mint a majom. De miként vélekedjünk a denevérről, amely csakis sötét este röpköd, amikor az emberi szem alig láthatja? Ezen és hasonlókon töprengtem, amikor a minap hosszú-hosszú idő után ismét megpillantottam egy denevért. Már-már azt hittem, hogy ez a riasztó külsejű ártatlan állatka is kipusztult, ám minden jel szerint mégis szívósabbnak, erősebbnek bizonyult a környezeti ártalmaknál, vegyiparunk mindennél erősebb mérgeinél. Ott röppent el a fejem mellett, amikor este a kertben maradtam, és a nyárvég melegében a pislákoló tűz mellett a fűben heverésztem. Mint az árny, gyorsan cikázva, hangtalanul röpködött a kert sötétbe burkolózó fái és a kunyhó fekete oromzata közt, fogdosta a tűz fényében megjelenő esti bogarakat. Egy ideig érdeklődéssel figyeltem kiszámíthatatlanul könnyed röptét, bukórepülését, magasba csapó szökellését, merész kanyarait, váratlan eltűnését, feltűnését, visszatértét, s önmagamban számot vetettem, mit is tudok e különös, kicsi lényről. Gyermekkoromban, ha az esti félhomályban megjelentek a denevérek, mindig megriadtam, hideg futkosott a hátamon. Sok rémes történetet hallottam róluk. Olyasmiket, hogy éjszaka beröppennek a nyitott ablakon, éles fogukkal belemarnak az alvó gyermek nyakába és kiszívják a vérét; Azóta megtudtam, hogy mindez nem igaz. Földünkön a denevéreknek több mint 750 fajuk él, s köztük, főleg az őserdőkben, valóban léteznek vérszopók is, de csakis kicsi állatokra, legfőképp csúszómászókra, hüllőkre támadnak. A nálunk élő 23 faj közt vérszopók nincsenek. Legtöbbjük rovarevő, de akadnak köztük gyümölcsevők is. Tehát ártatlan lények, de a népi fantázia nem ismer lehetetlent, a bolhából is elefántot csinál. Igy vagyunk a denvérrel, azaz a bőregérrel. Ez a titokzatos módon fennmaradt ősállat valóságos csodája élővilágunknak: ő az egyetlen repülni tudó emlős. Elülső végtagpárja a repülőszerve. Lebegtető felülete, az úgynevezett vitorla a törzs, a karcsontok, a hosszúra nyúlt ujjak és a farok közt kifeszített bőrhártya: s nem toll, mint a madaraknál. Már az életmódja is félelemkeltő. Csakis éjszaka röpköd, és elhagyott templompadlások, tornyok, romos házak, lyukas fedelű fészerek, barlangok lakója. Az ürülékéből keletkező denevérguanó műtrágyaként hasznosítható. De ami a legcsodálatosabb és legrejtelmesebb, hogy a denevérek teljes sötétségben is tökéletes biztonsággal röpködnek: hallószervükkel, a kissé groteszkül nagyra sikeredett fülecskéjükkel felfogják az általuk keltett és a környezetükről visszaverődő ultrahangokat. Az éles denevérrikoltások az emberi fül számára nem hallhatóak, ám visszaverődésük a denevérek számára minden fontosat közöl, amire szükségük van a sötétben a tájékozódáshoz. Tehát a denevérek nagyszerű hallószervei ugyanúgy működnek, mint a repülést irányítók radarberendezései, és itt csupán megjegyezzük, hogy már a radarok tudós feltalálói is a denevérek e különös képességét hasznosították találmányuk elkészítésekor. Körülbelül ez minden, amit a denevérekről tudni vélünk. Günter Gunart német író ehhez még hozzáfűzi: „Ha a denevéreket megfosztanák attól a képességüktől, hogy ultrahangot bocsássanak ki, a sötétben egytől egyig a falnak, fának, sziklának röpülnének, összezúznák magukat, és holtan hullanának a földre. Csakhamar egész fajuk kipusztulna, és a levegő megtelne a sötétség ronda férgeivel, csúszómászóival". A világ rendje ugyanis ilyen egyszerűen bonyolult: benne minden összefügg, a dolgok, jelenségek, történések egymáshoz kapcsolódnak, egyik a másiktól függ. Ezt a rendet megbontani nem ajánlatos. Ha mégis megbontjuk, bűnhődnünk kell. Denevérek nélkül mérhetetlenül elszaporodnának az éjszaka férgei, csúszőmászói. Van ebben valami végzetszerű, és ettől a társadalmunk sem mentes. „Gyakran ámultam egyes politikusok, reformátorok és más effélék magabiztosságán, akik hajlandók embertársaikra olyan rendszabályokat ráerőszakolni, amelyek az életmódjukat, szokásaikat és nézőpontjukat megváltoztatják" — írja egy másik író, W. Sommerset Maugham, és önkéntelenül azok a politikusaink jutnak az eszembe, akik mostanában sajtónkat (az elektronikus sajtót is) a szabad véleménynyilvánítástól, szabad „rikoltozástól" kívánják megfosztani. Az elmúlt negyven év némasága rá a példa, hogy nem csupán a szabad sajtó semmisülne így meg, nem csupán a denevérek pusztulnának el és hullanának holtan a „kemény politika" falának tövébe, de az éjszaka férgei, csúszőmászói is elszaporodnának a politikában, az emberi tülekedés sűrűbb közegeiben. SZŐKE JÓZSEF NEM ÉRTEM... AVAGY: NEM ÁRT, HA EGY MATEMATIKAI PROBLÉMÁT NYELVILEG IS HELYESEN FOGALMAZUNK MEG