Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-15 / 295. szám, kedd

1992. DECEMBER 15. ^MMMMMMMMAMMM MOZAIK LIVERPOOLI ORATÓRIUM SIKER NÁLUNK IS! Még a,tavalyi, tehát az 1991-es Pozsonyi Zenei Ünnepségeken szó­ba került a kuloárokban a Liverpooli Oratórium; természetesen jó érte­lemben, a mű esetleges pozsonyi bemutatását latolgatva. Megtörtént. • Paul McCartney Liverpooli Orató­riuma az idén valóban elhangzott - a fesztivál "fegyik csúcsteljesítmé­nyeként. Minden bizonnyal magát a szerzőt is meglepte 1991-ben a felkérés - komponáljon olyan oratóriumi mű­vet, mely mintegy megkoronázza a Liverpooli Királyi Filharmónia 150. évfordulóját. A szóban forgó intéz­mény földijéhez fordult, aki viszont kicsit más vágású zeneszerző volt... Amikor McCartney elfogadta az ajánlatot, valószínűleg még nem sejtette, hogy műve mekkora figyel­met kelt. Nincs mit csodálkozni rajta, neve szorosan összefonódik a le­gendás Beatlesekkel, legalább négyszáz könnyűzenei alkotás szer­zőjének tudhatja magát, s eddig so­hasem rándult át a komolyzene biro­dalmába. Nos, ha bárki is lelke csücskében kételkedne a mű kvali­tásaiban avagy a szerző zenei lele­ményében, tévedne. A Liverpooli Oratórium mintegy százperces, nyolc részből álló szer­zemény. Rendkívül kiterjedt kifeje­zési eszköztárt kíván - a Szlovák Rádió koncerttermében szimfonikus zenekar, négy kórus és négy szólis­ta működött közre. A szerző nem tagadja, hogy az Oratórium meg­komponálása során együttműködött Carl Davids-szel, több filmzenei al­kotás szerzőjével. A szöveget azon­ban ő maga írta, részben önéletrajzi elemekre építve, többek között a Háború és az Iskola című részben. Paul McCartney 1942-ben született, a háború idején. A Liverpool Institu­tion-ban tanult a hatalmas észak-brit kikötővárosban. Az Oratórium úgy folytatódik, hogy a történet bárkivel megeshet a huszadik század végé­nek zaklatott éveiben; az elveszett majd az újra megtalált szerelemről szól... A zenemű rendkívül dallamgaz­dag, érdekes hangszerelésű, stílu­sában sokrétű, a szakemberek véle­kedése szerint egyaránt nyomára lehet bukkanni benne a század eleji francia zeneszerzői iskolának, az angliai oratórium-hagyományoknak, a klasszicizmusnak és a késő ro­mantikának, s itt-ott musical-ra em­lékeztető dallamok is kicsendülnek belőle - mindez azonban nem hat zavaróan. Épp ezek a dallamhullám­zások ragadják magával a hallgató­ságot, és teszik befogadhatóvá az alkotást. A világbemutatót egyéb­ként 1991. június 28-án tartották, a Liverpooli Székesegyházban, a már említett Carl Davis vezényle­tével. Az előadásról CD-lemez is készült. Pozsonyban volt a Liverpooli Ora­tórium ötödik angol nyelvű bemuta­tója. Róbert Stankovský, a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának ve­zető karmestere szívesen vállalta a vezénylést, ami természetes, hisz a Beatles-számok összefonódtak diákkorával, s azonkívül világos volt számára, hogy a bemutató igazi eseményszámba megy - ami be is igazolódott. Hasonló érzésekkel lát­tak neki a próbáknak a többiek is: Ágh Lívia, (szoprán), aki kiváló telje­sítményt nyújtott, Silvia Sklovská (alt), a Szlovák Nemzeti Színház operatársulatának új szólistája, to­vábbá Juraj Peter (basszus). Közre­működött a Szlovák Rádió Gyer­mek- és Ifjúsági Kara, valamint a Lúčnica, a Technik és az Echo egyesített főiskolai énekkar. Róbert Stankovský mintegy háromszáz ze­nészt és énekest vezényelt. Az igé­nyes zenemű rendkívül lelkiismere­tes betanulása viszonylag sokáig tartott, de megérte: a Liverpooli Ora­tórium bemutatója nemcsak társa­dalmi esemény volt, hanem igazi zenei élményt is nyújtott. N. L. A szlovákiai magyar közvélemény meg­döbbenve értesült arról, hogy a Szlovák Televízió hírszerkesztőségének magyar adásában visszatértek a pártállam rossz emlékű gyakorlatához: betiltották a szlovákiai városok és falvak magyar nevének használatát. Az Új Szó­ban megjelent közlemények, kommentárok alap­ján úgy tűnik, az újságírók és a politikusok egyrészt politikai, másrészt nyelvi szempontból tartják az intézkedést sérelmesnek, tegyük hozzá: mindkét vonatkozásban teljes joggal. Ami a politikai szempontot illeti, az Együttélés és az MKDM tiltakozó levele a Szlovák Köztársa­ság Alkotmányának, az emberi jogokról és sza­badságokról szóló alkotmánylevélnek, valamint a Szlovák Televízióról szóló törvénynek a meg­sértésére hivatkozik; Tóth Mihály, az Új Szó kommentátora a sajtószabadság megsértéséről ír, s utal az anyanyelvű tájékoztatáshoz való alkot­mányos jogunkra is: Bodnár Gyula pedig abból, a szlovák parlament által nemrég elfogadott do­kumentumból idéz, amely ünnepélyesen kinyil­vánítja Szlovákia elkötelezettségét a jogállam, az emberi jogok, a nemzeti kisebbségi jogok biztosí­tása mellett. A Rákóczi Szövetség nyilatkozata a jogállamisággal és a nemzeti-nemzetiségi egyen­jogúság szellemével ellentétesnek tartja a nemze­tiségi nyelvhasználat bárminemű korlátozását, így a magyar nyelvű helységnevek betiltását is. Ami az intézkedés nyelvi vetületét illeti, Feke­te Marian megjegyzi: ismét erőszakot kell ten­nünk a magyar nyelven; Tóth Mihály hangsúlyoz­za: a magyar nyelv szókincsébe a Csallóközara­nyos és a Komárom éppúgy beletartozik, mint a szlovákéba a Zlatná na Ostrove és a Komárno. Az EPM és az MKDM tiltakozó levele szerint pedig „természetellenesnek hatna szlovák helységneveket alkalmazni a magyar társal­gásban". A másik fél érvei — vagy inkább „érvei," - is részben e két csoportba sorolhatók. Vladislav Dzú­rik, a szlovák parlament legiszlatív osztályának vezetője a nyelvtörvényre hivatkozik, Bohuslav Piatko, a Szlovák Televízió hír- és sportszerkesz­tőségének főszerkesztője pedig az intézkedés el­leni tiltakozást jogkörének kétségbevonásaként értelmezi. Vladimír Mečiar szlovák kormányfő külföldi újságírók előtt azt a nyelvi „érvet" veti be, mely szerint a tévé magyar adásában olyan elnevezéseket használnak, amelyek számára is­meretlenek (pl. Pozsony), pedig ő itt él. Ez utóbbi, általam kiemelt szempont már nem nyel­vi, sem nem politikai, hanem nemzeti. Finomabb megfogalmazása ez a szlovák nacionalisták ama vágyának, melyet Víťazoslav Móric, a Szlovák Nemzeti Párt egykori vezére a nyelvtörvény elfogadása után a maga nyers primitívségében fogalmazott meg, hogy ti. ebben az országban végre a szlovákok legyenek az urak. Visszatérve Mečiarhoz: csak látszólag nyelvi-nyelvtörténeti kérdés az is, hogy a szlovák elnevezéseket erede­tinek nevezi, gondolván, a messziről jött újság­írók ezt bizonyára el is hiszik, s összemosódik bennük az őshonos kisebbségek és a nyugati országok vendégmunkásai és emigránsai közötti szakadéknyi különbség. T T a két fél által felhozott szempontokat |— I Q összehasonlítjuk, látjuk, hogy ma­i A Cl gyar részről - már amennyire az Új Szóban megjelent cikkekből, nyilatkozatokból meg tudjuk állapítani - nemzeti megközelítés csak a magyarországi Rákóczi Szövetség fent idézett nyilatkozatában található, amely a de­mokratikus jogállamiság mellett a nemzeti-nem­„zetiségi egyenjogúság szellemére is hivatkozik. Pedig semmi okunk nincs arra, hogy ne utaljunk e szégyenteljes intézkedés valódi céljára, amely nem más, mint a szlovákiai magyaroknak a szülő­földjüktől való elidegenítése. A magyar szövegbe beerőszakolt szlovák helységnevek ugyanis aligha szolgálják azť a célt, hogy lehetővé tegyék Mečiar NYELV ÉS l AVAGY: KINEK VAN JOGA BEAVATKOZNI - i , * . úr és más „államalkotók" számára a magyar nyelvű adás jobb megértését - már csak azért sem, mert erre a célra a szlovák nyelvű feliratozás sokkal jobban megfelel; valódi rendeltetésük sok­kal inkább annak állandó sugalmazása, hogy mi, magyarok, itt idegenek vagyunk, ez nem a mi országunk, itt „ők" az urak. Ez a hazugság pedig igen alkalmas arra, hogy növelje bennünk a ki­szolgáltatottság érzését, elidegenítsen szülőföl­dünktől, meglazítsa a múltunkhoz fűző szálakat. Mit tehet hozzá mindehhez egy nyelvész? Elsősorban azt, hogy itt nem egyszerűen a ma­gyar nyelvhasználat korlátozásáról van szó, ha­nem - a politika nyelvén szólva - a magyar nyelv belügyeibe való illetéktelen bevatkozásról. Ilyen értelemben Bohuslav Piatko úrnak határozottan a tudomására kellene hozni, hogy igenis jócskán túllépte hatáskörét, amikor a magyar nyelv tulaj­donneveinek kérdésében hozott döntést. A ma­' gyar nyelvhasználat kérdéseibe egyedül a magyar nyelv beszélőinek lehet beleszólásuk: a tizenöt­millió magyar az, aki napi beszédtevékenységé­vel ennek a nyelvnek éltetője és alakítója. A spontán nyelvi fejlődésbe bizonyos esetekben „felülről" is be lehet avatkozni: az írásbeliséggel, irodalmi nyelvvel rendelkező nyelvek esetében bizonyos korszakokban szükségessé válhat a nyelvhasználat tudatos szabályozása, így pél­dául a tömegtájékoztató eszközök nyelvhasznála­tának a befolyásolása is. Mivel a világon egyetlen magyar irodalmi nyelv van, amely mind a tizenöt­millió magyarnak sajátja, erre elsősorban a Ma­gyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete illetékes. A szlovákiai magyar nyelv­használat sajátos kérdéseiben pedig az itt élő magyar nyelvészeknek, vagy - ha szervezetet akarnánk megnevezni - a Csehszlovákiai Magya­rok Anyanyelvi Társaságának van joga állást foglalni, s útmutatást adni a nyelvhasználat befo­lyásolásának mikéntjére. Amikor tavaly az új szlovák helyesírási sza­bályzat elrendelte a történelmi magyar nevek szlovák helyesírásű használatát, s lett egy csapás­ra - szlovák nyelvű szövegben - Csáki István-ból Štefan Čáki, Cyörffv Tamás-ból Tomáš Ďôrfí, Illésházi István-ból Štefan Illešházi, tudomásom szerint senki sem vonta kétségbe a Szlovák Tudo­mányos Akadémia Štúrról elnevezett Nyelvtudo­mányi Intézetének azt a jogát, hogy saját belátása szerint rendezze a gondjaira bízott nyelv helyes­írását; legföljebb megvolt a véleménye az ezt az újítást szentesítő nyelvészek szellemi színvonalá­ról és ízléséről. Piatko úrnak is lehet véleménye a magyar nyelvről, sőt szeretheti vagy gyűlölheti a magyar nyelvben meghonosodott helységneve­ket, illetve azok használatának kialakult módját is. Arra azonban még az államalkotó nemzethez való tartozás kiváltsága sem jogosítja föl, hogy hatalmi erőszakkal próbálja meg befolyásolni a magyar nyelv fejlődését. A magyar nyelv nem a szlovák állam tulajdona, még akkor sem, ha beszélőinek egy - nem is egészen jelentéktelen - része Szlovákiában él. Hogy a magyar nyelvben a szavaknak bármely csoportja, legyenek azok akár köz-, akár tulajdonnevek, milyen formában használatos, annak eldöntése nem tartozik a szlo­vák államra, sem annak bármely intézményére. Ez bizony magyar belügy, méghozzá attól függet­lenül, hogy a beszélők érintett csoportja Budapes­ten, Pozsonyban vagy Honoluluban él-e. Éppúgy, ahogy szlovák belügy az, hogy a magyarországi szlovákok szlovák nyelvi megnyilatkozásaikban Slovenský Komlóš-t mondanak és írnak-e vagy Tótkomlós-t. (S persze a Magyar Televízió bár­mely tisztségviselőjének sincs joga eldönteni a magyarországi szlovákok helyett, hogy a szlo­vák nyelvű műsorban Budá-ról beszéljenek-e vagy Budin-ról.) < M it mond a Magyarországon kívüli helységnevek használatáról a legilleté­kesebb forrás, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében készült Nyelvművelő kézikönyv? Először is: megállapít­ja, hogy különbséget kell tenni a földrajzi nevek­nek a köznyelvi magyar szövegben való haszná­lata és a szakmunkákban, térképeken, postai címzésben, menetrendben, útjelző táblákon stb. használatos megjelölése közt. A tévéadás nyelvi megnyilatkozásai természetesen köznyelvi ma­gyar szövegnek számítanak, s ezért a Nyelvmű­velő kézikönyv szerint ezekben „magyarul emle­getjük" a városok és községek nevét: a kézi­könyv szlovákiai példái között ott találjuk Besz­tercebányá-t, Érsekújvár-1, Eperjes­1 és Po­zsony-t. Ugyanez vonatkozik az írásban való emlegetésre is. A magyar helyesírás szabályai szerint „latin betűs írásrendszerű országok, kül­földi területek, (. ..) helységek stb. megnevezésé­re gyakran magyar neveket vagy magyaros for­májú és írású névváltozatokat használunk". A példák közt - Bécs, Nagyvárad, Szabadka stb. mellett - ismét ott találjuk Eperjes-t. Ezek a meg­állapítások a kérdést egyértelműen eldöntik és minden további vitát fölöslegessé tesznek. Ha a Szlovák Televízió magyar nyelvű műsorainak készítői a továbbiakban is hajlandóak lesznek szlovákul használni a magyar helységneveket, fölmerül a kérdés, mennyire alkalmasak hivatá­suk betöltésére: a magyar nyelvű tájékoztató eszközökben dolgozóktól ugyanis elvárható, hogy nyelvhasználatukban ne a magyarul nem is tudó bürokraták elvárásaihoz, hanem a magyar köznyelvben érvényes nyelvhelyességi és helyes­írásiszabályokhoz igazodjanak. LANSTYÁK ISTVÁN TALÁLNAK MEGOLDÁST AZ ÖNKORMÁNYZATOK PROBLÉMÁIRA? A VÁROSOK ÉS KÖZSÉGEK TÁRSULÁSA FENNTARTÁSAIVAL A PARLAMENTHEZ FORDULT A Szlovákiai Városok és Közsé­gek Társulása aZ állami költségveté­si javaslattal kapcsolatban már ko­rábban megfogalmazta véleményét. Augusztusban saját javaslatot dol­gozott ki, amit átadott a pénzügymi­niszternek, és folyamatosan tárgyalt a tárca képviselőivel. Sajnos, nem értek el a községek számára elfo­gadható eredményt. Még a nyáron, párbeszédre kérték fel a szlovák kormányfőt, aki azonban mindeddig nem talált időt arra, hogy elbeszél­gessen a társulás vezetésével. Mi­vel megjegyzéseikre érdemben sen­ki sem figyelt, nem csoda, hogy a költségvetés tervezetének vitájá­ban hallatni akarták hangjukat. A tár­sulás országos választmánya a na­pokban kétségbeesett hangvételű levelet fogalmazott meg Ivan Gaš­parovičnak, az SZK Nemzeti Taná­csa elnökének. Ebben egyebek mel­lett arra figyelmeztetnek, hogy az állami büdzsé tervezete az önkor­mányzatok működését veszélyezte­ti. Ha a javaslatot ilyen formában fogadják el, akkor az önkormányza­tok bevétele az idei évhez képest 4,7 milliárd koronával, vagyis az idei összeg 70 százalékára csökken. A falvak és községek központi forrá­sokból történő támogatása is 7,1 százalékra esne vissza. A társulás kifogásolja, hogy a tervezet 800 mil­lió korona bevételt tervezett az ön­kormányzati vágyon kiárusításából, ami keresztezi a falvak, városok ér­dekeit. További gyöngéje a tervezet­nek, hogy az önkormányzatok ki­adásait jelentősen alulértékeli, nem veszi figyelembe az üzem- és tüze­lőanyag, a villanyenergia árának nö­vekedését, az új adórendszer hátrá­nyos következményeit stb. Csanda Endre Érsekújvár polgár­mestere, a társulás országos taná­csának tagja, a parlament elnöké­hez írt levél egyik kezdeményezője és megfogalmazója volt: - ,,Nem véletlenül fordultunk a parlament el­nökéhez. Létünket, tevékenységün­ket az alkotmány határozza meg. Nem alamizsnát kérünk a kor­mánytól, csupán az alkotmányos jo­gokra figyelmeztetünk. A városi és községi önkormányzatok a parla­mentnek tartoznak felelősséggel, ezért a nehéz helyzetben a tör­vényhozó szervtől várják a segítsé­get. Fel szeretnénk hívni a parla­ment figyelmét az állami költségve­tés javaslatával kapcsolatos észre­vételeinkre. Tény, hogy a kormány nem vette figyelembe az önkor­mányzatok tevékenységének eddigi tapasztalatait. Pedig az ország sta­bilizálása szempontjából nem elha­nyagolható tényezőt jelentenek a városok és községek önkor­mányzatai. Az Ivan Gašparovičcsal, az SZK Nemzeti Tanácsának elnökével folytatott tárgyalásról enyhe derűlá­tással szólt Ladislav Setnický, a társulás gazdasági és informatikai osztályának vezetője: - Ivan Gašparovičnak tolmácsol­tuk aggályainkat, mert késnek a tör­vények, s emiatt a községek nem tudnak vállalkozni. Kértük, hogy ja­vaslatunkat vegyék figyelembe, mert a községek - főleg a kisebbek - az elkövetkező évben katasztrofális anyagi helyzetbe kerülhetnek. Ered­ménynek tartom, hogy a parlament elnöke maga javasolta: rendszere­sen találkozzunk, tekintsük át a vitás kérdéseket. ígéretet tett, hogy társu­lásunk képviselői ott lehetnek az illetékes parlamenti bizottságban a költségvetési javaslat megtárgya­lásánál. Hangsúlyoztuk: célunk a konstruktív megoldás. Nem köve­telünk teíjesíthetetíent, tisztában va­gyunk Szlovákia helyzetével, lehető­ségeivel. Azt akarjuk csupán, hogy az állam ne nézze tétlenül az önkor­mányzatok fuldoklását. A kormány rendkívüli ülése - amely jóváhagyta a költségvetés tervezetét - utáni sajtótájékoztatón Július Tóthot az önkormányzatok fenntartásairól kérdeztük: - Tudo­másom szerint a városok és közsé­gek társulásának egy megjegyzése volt csupán, hogy a költségvetés nem oldja meg a komplex lakásépí­tés kérdését. Tavaly ezt a problémát a költségvetésen kívüli forrásokból oldották meg. Mi a társulással közöl­tük, hogy ilyen megoldás ismételten nem jöhet számításba. A komplex lakásépítés teljes egészében az ön­kormányzatok hatáskörébe került. A társulásnak jeleztük: hajlandók va­gyunk újraértékelni az állam segít­ségnyújtását, a felépített lakótelepek műszaki ellátottságának - utak, fű­tés, melegvízszolgáltatás stb. bizto­sításában. A kormány - az elmondottak is bizonyítják - félvállról veszi a társu­lás bíráló észrevételeit, s nem akar partnert látni a szervezetben. A par­" lament nyíltabbnak mutatkozik. Va­jon talál-e megoldást az önkor­mányzatok legégetőbb problémái­ra? Néhány napon belül választ ka­punk. (mázsár)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents