Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-11 / 266. szám, szerda

1992. NOVEMBER 11. «ÚJ SZÓM HÍREK - VÉLEMÉNYEK ILYEN IS VAN (Munkatársunktól) - A Si­monyi Alapítvány számlájára kisebb-nagyobb összegek­ben, de továbbra is naponta •érkeznék adományok. Egy gömöri nagyközség­ből október végén 10 ezer koronás adomány érkezett a következő szöveggel: „Idős édesanyámmal élek. Színes televízióra gyűjtöt­tünk, de az egyetemet fonto­sabbnak tartjuk. Kérem ne­vemet tartsák titokban. "Ter­mészetesen a kérésnek ele­get teszünk, de az alapítvány kuratóriumának ügyvezető igazgatójával úgy éreztük, e nemes cselekedetet nem lehet elhallgatni. -pl­AZ EGRI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA KASSÁN (Munkatársunktól) - Shakespeare Szentivánéji álom című darabjával vendégszereplésre érkezik Kassára az egri Gárdonyi Géza Színház tár­sulata. Az előadás csütörtökön este 19 órai kezdettel lesz a Szakszerve­zetek Házának színháztermében. A vendégjátékra egyedül a Déryné­bérlet érvényes, de jegyek a Thália Színház szervezési irodájában (Ti­monova 3, tel: 212-81) és a Csema­dok városi titkárságán (Kovács u. 38, tel. 213-13) elővételben is vált­hatók. Shakespeare e nagy sikerű mű­vét Gali László rendező, Jászai-dí­jas művész állította színre. Az athéni polgárok világában játszódó törté­netben a kassaiak a Thália Színház egykori vezető színészét, Csendes Lászlót is újra láthatják. (-szák) „EGYETEMET AKARUNK!" (Folytatás az 1. oldatról) vényt, s maradjon meg a gyakorlati­lag érvényes status quo, vagyis főis­kola képezze a mezőgazdasági szakembereket, a pedagógusjelöl­tek pedig az önálló karon nyerjenek képesítést. A pedagógiai kar rektora, Peter Liba professzor tegnap Pozsonyban tárgyalt a mezőgazdasági főiskola rektorával, Ladislav Kabát docens­sel együtt, vele voltak a diákok kép­viselői is. Juraj Plánka, a diákparla­ment nevében tájékoztatta a hallga­tókat és a tanárokat az elmúlt napok kormányszintű és parlamenti bizott­ságokkal folytatott tárgyalásaikról. A parlament várhatóan 17-én tár­gyal az egyetem esetleges meg­szüntetéséről. Aznap a szlovák fő­városba gyűlnek össze a nagyszom­bati diákok, hogy tüntessenek egye­temük megszüntetése ellen. Hozzá­juk csatlakoznak a pozsonyi egyete­misták is. A nyitrai hallgatók fontol­gatják egy jövő keddig tartó sztrájk meghirdetését. A tegnapi összejö­vetelen felhívást fogadtak el, amely­ben tiltakoznak a Nyitrai Egyetem megszüntetésének szándéka ellen, s e tiltakozásukat elküldik valameny­nyi hazai egyetemre, azonkívül szá­mos külföldi egyetemre is. (borágyányi) VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1992. november 11-én Pénznem Eladási árfolyam 1 egységre, koronában DEVIZA VALUTA Angol font 43,593 44,69 Francia frank 5,339 5,44 Német márka 18,040 18,41 Olasz líra (1000) 21,103 21,19 Osztrák schilling 2,565 2,62 Svájci frank 20,040 20,49 USA-dollár 28,827 29,38 0LD0DIKAB0SI DUGÓ (Folytatás az 1. oldalról) felett és alatt is legalább egy tucat hajó várakozott, köztük a Moldavia és Volga nagy személyszállítók. Minden korábbi ígérettel ellentét­ben nem sikerült üzembe helyezni a bal oldali zsilipet. Jozef Oblo­žinskýtôl, a Vízgazdálkodási Beru­házó Vállalat igazgatóhelyettesétől megtudtuk, hogy még mindig nem tisztázott, pontosan mi miatt szakadt le a felső kaput mozgató hidraulika egy része, mivel a korábban elvég­zett vizsgálatok nem mutattak ki he­gesztési hibát. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy egy beszorult usza­dékfa okozhatta a meghibásodást. Mindenesetre az ostravai Hutní montáže húsz hegesztője egymást váltva igyekszik elvégezni a különle­ges eljárást igénylő munkát. Az ígé­ret szerint legkésőbb szombatig ké­szen lesznek. Obložinský úrtól meg­tudtuk azt is, hogy a működő Zsilip alsó kapuján keresztül azért záporo­zik a víz, mert a két szárny közti rés szigetelésére szolgáló gumitömítés - szintén a Hutní montáže „jóvoltá­ból" - nem teljesen felel meg ren­deltetésének. A hajózás tehát, ha korlátozott kapacitással is, tegnap megindult. Karol Anda, az Állami Hajózási Hi­vatal igazgatója lapunk kérdésére elmondta, hogy a hivatalosan két hétre jelzett hajózási szünet túllépé­sét a hajózási társaságok megértés­sel vették tudomásul, és nem jelez­ték kártérítési igényüket. Továbbra sem szolgálhatunk viszont jó hírrel Vajka, Bodak és Doborgaz lakóinak. Horáček úr­tól, a Dunai Folyami Igazgatóság bösi üzemének vezetőjétől teg­nap megtudtuk, hogy a vajkai komp még mindig a komáromi kikötőben vesztegel, és rendel­tetési helyére „a hét folyamán" érkezik meg. (tuba) ZUHANT A TALAJVÍZSZINT A Duna mellékágaiban a vízszint süllyedésének értéke napjainkra meghaladta a 2 métert, és a bodaki lakosok szerint naponta további 20 centiméteres süllyedés tapasztalha­tó. Folyamatosan csökken a talajvíz szintje is. Tegnap Bodakon ponto­san 4 méterre volt a föld felszíne alatt. Tóth István szerint, aki a falu­ban a pozsonyi Szlovák Hidromete­orológiai Intézet számára hetente egyszer megméri a talajvíz szintjét, a süllyedés meghaladja a tavaly té­len mért értéket. Az általa feljegyzett adatok szerint a folyamat már jóval a Duna október 24-én kezdett áttöl­tése előtt megkezdődött. A talajvíz szintje október 7-én 3,25, 21 -én 3,4, 28-án 3,5, november 4-én 3,85, teg­nap pedig 4 méteres mélységben volt. OLVADÁSA DUNÁN? A magyar kormány pozitív választ adott a csehszlovák kabinet javaslatára, s jegyzékében, amelyet tegnap este adott át Csehszlovákia budapesti képviseleti hivatala illetékesének, hajlandóságot mutatott a megállapodásra a bősi erőmű körüli összes vitás kérdésben. Mindkét fél alárendeli magát a Hágai Nemzetközi Bíróság döntésének. A jegyzék a továbbiakban hangsúlyozza: a magyar szakértők a jövő héten készek Prágába utazni, ahol tárgyalásokat kezdenének. A dokumentum egyben rámutat, a Duna elrekesztése óta az öreg mederbe ,,az eredeti víztömegnek csak a töredéke jut el". Ez ellen tiltakozik a magyar kormány. Budapest ezért felszólította a csehszlovák felet, biztosítsa az eredeti vízmennyiséget és ezzel segítse felújítani a hajózási feltételeket, melyek október 24-e előtt voltak érvényben. „ELVESZETT" HELYSÉGNÉVTÁBLÁK (Folytatás az 1. oldalról) si útkarbantartó vállalat, járási hiva­tal és egy magánszemély panaszá­val, vagyis azzal, hogy Szepsi ön­kormányzatának a magyar utcanév­táblák és helységnévtáblák elhelye­zésével kapcsolatos, 1992. január 30-án hozott határozata törvényes-e. - Hangsúlyozom, engem kimon­dottan az említett szepsi határozat törvényességének megvizsgálására kértek fel. Nos, írásban azt válaszol­tam, hogy a Szlovák Nemzeti Ta­nács által jóváhagyott 428/1990-es nyelvtörvény értelmében, mely ki­mondja, hogy a városok, községek és azok részei, továbbá utcák, terek és közterületek megnevezése, illet­ve más földrajzi nevek szlovák nyel­vűek, valamint hogy a Szlovák Nem­zeti Tanácsnak az ugyanúgy fogal­mazó 517/1990-es közigazgatási törvénye szerint a Bódva parti város önkormányzatának határozata tör­vénytelen. - Viszont egyik sem mondja ki, hogy az esetleges más nyelvű felirat használata tilos... - Ez vitatható... A járási ügyész, az említett érve­ket tartalmazó tiltakozó jegyzéket küldött hétfőn Szepsi önkormányza­tának. Javasolja a testületnek, hogy hatvan napon belül hatálytalanítsa saját döntését. Lapunknak pedig tegnap megerősítette, hogy más ál­lásfoglalása ez ügyben nincs, a járá­si útkarbantartó vállalatnak sem adott más választ. (gazdag) NYÍLIK AZ ET KAPUJA Szlovákia a jövö év májusában az Európa Tanács tagjává válhat. Addig a Cseh Köztársasággal együtt nem teljes jogú tagi státussal fog rendelkezni - jelen­tette be tegnap Pozsonyban Július Hau­ser, a szlovák külügyminisztérium multila­terális együttműködéssel foglalkozó rész­legének vezetője, miután november 4-én és 5-én Strasbourg-ban az ET képviselői­vel tárgyalt. Leszögezte, hogy mindkét köztársaság tagsága visszamenő érvény­nyel 1993. január elsejétől lenne érvé­nyes. Véleménye szerint a féléves vára­kozásnak nem politikai, hanem procedu­rális okai vannak. A siker érdekében fon­tos, hogy a Cseh és a Szlovák Köztársa­ság egyeztesse lépéseit, és vegye át az ET összes előírását. Az emberi és polgári jogoknak, illetve a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesülését egyébként kü­lönbizottság fogja megvizsgálni. A strasbourg-i megbeszéléseken egyébként Alois Mock osztrák külügymi­niszter nem látott akadályt a felvétel előtt, Jeszenszky Géza magyar külügyminisz­ter viszont kétségeit fejezte ki Csehszlo­vákia felosztásának méltóságteljességét illetően. Ezenkívül rámutatott arra is, hogy a CSSZSZK egyik köztársasága a Duna áttöltésével megsérti Magyarország terü­leti integritását. A BÍRÓSÁGI SZAKÉRTŐ SZERINT BIĽAK ALÁÍRÁSA VALÓDI Az ún. behívólevél alatt olvasható aláírás Vasil Bil'aktól származik. Ezt állapította Vladimír Nechanický, a CSSZSZK Főügyészségének szakosztályvezetője. Kijelentette, hogy ezt szóbelileg közölte vele egy grafológus szakértő, aki Moszkvá­ban megvizsgálta a behívólevél ere­detijét. A Varsói Szerződéshez tartozó öt ország csapatainak behívására ké­szült levelet rövidesen a Szlovák Köztársaság rendelkezésére bo­csátják. Az érvényes hatásköri tör­vény szerint az ilyen kérdésekkel már nem foglalkozhat a szövetségi ügyészség. Ezért a pártfunkcionári­usok törvénytelen nyugdíjemelései­ért és az adócsökkentésekért való felelősségrevonásra is a Szlovák Köztársaság szervei előtt kerül majd sor. MFD Borisz Jelcin orosz elnök és John Major brit kormányfő kicserélik a két ország között Londonban kötött szerződéseket. LONDON UTÁN BUDAPEST (Folytatás az 1. oldalról) puccs potenciális szereplőinek. Jel­cin szerint ezek az erők az utóbbi időben magukhoz tértek és most megpróbálnak támadásba lendülni a fennálló nehézségek kihasználá­sával. Jelcin azonban kifejezésre juttatta meggyőződését, hogy ezek a tervek nem valósulnak meg, a je­lenleg erősödő politikai indulatok amolyan árnyékszínháznak tekin­tendők, amelyben a múlt szellemei búcsúelőadást tartanak. Jelcin már hétfőn elérte látogatá­sa célját, hiszen a díszvacsorán, az államközi szerződés aláírása után John Major kormányfő ismételten biztosította őt arról, hogy London támogatja reformprogramját. Egyéb­ként a keretszerződést öt további megállapodás egészíti ki. Ezek a gazdasági, illetve katonai együtt­működésről, a London és Moszkva közti forródrót létrehozásáról, a légi kalózkodás elleni harcról, valamint a megsemmisítésre szánt atomfegy­verek szállításáról szólnak. A jelek szerint Jelcinnek a brit pénzügyi köröket is sikerült meg­nyernie. Amikor hétfőn ellátogatott a londoni tőzsdére, igazán nagy ha­tást gyakorolt beszédével az üzlet­emberekre. A tőzsde igazgatója megígérte neki, hogy segíteni fogják törekvéseit. Borisz Jelcint tegnap délben az a kitüntetés érte, hogy II. Erzsébet királynő ebédet adott a tiszteleté­re a Buckingham palotában, még­pedig abban a helyiségben, amely 1844-ben I. Miklós orosz cár ren­delkezésére állt. Jelcin a brit királynőt meghívta Oroszországba s a meghívást el­fogadták. Az 1917. évi bolsevik forradalom óta a maga nemében egyedülálló látogatás időpontját később tűzik ki. KISEBBSÉGI AGGODALMAK Tegnap Bécsben sajtótájékoztatót tartott Andreas Khol, az Osztrák Néppárt külpolitikai szóvivője, valamint a magyar nemzeti kisebbség több szlovákiai képviselője, élén Duray Miklóssal, az Együttélés elnöké­vel. A téma az új szlovák alkotmány volt, mégpedig a nemzeti kisebbsé­gek szemszögéből. Duray Miklós részletesen szólt az új szlovák alkotmány négy olyan alkotóeleméről, amely lehetővé teszi a nemzeti kisebbségek előnytelen megkülönböztetését. Szólt a politikai csoportok egyesülési jogának korlá­tozásáról, arról, hogy az alkotmány­ban nem rögzítették az anyanyelvi oktatás jogát, továbbá a szlovák nyelv hivatalos nyelvvé minősítésé­ről, s végül arról, hogy ez az alkot­mány a kisebbségektől megtagad­hatja a hazához való jogukat, s ezál­tal bizalmatlanságot kelt a többségi nemzettel szemben. Rámutatott arra is, hogy az alkotmánytervezet vitája során a szlovák parlamentben nem hagytak jóvá a nemzeti kisebbségek képviselői által előterjesztett 30 mó­dosító javaslat közül egyet sem. A kialakuló feszültség és a szlo­vákiai magyar kisebbség növekvő aggodalma ellenére Duray Miklós kifejezte meggyőződését, hogy ez­zel kapcsolatban nem jön tekintetbe semmiféle belpolitikai vagy nemzet­közi konfliktus. Figyelmeztetett azonban a szlovák kormány és a , kormánypárti sajtó kampányára, amely szerint a magyar kisebbséget állítólag felkészítik a fegyveres el­lenállásra. ..Ahogy önmagunkat és a magyar politikusokat ismerjük, az ehhez hasonló konfliktusok kizár­tak" - hangsúlyozta Duray, s az ilyen próbálkozásokat úgy minősí­tette, hogy ezzel akarják elvonni a fi­gyelmet Szlovákia gazdasági prob­lémáitól. Andreas Khol pártja nevében ki­jelentette, hogy a nemzeti kisebbsé­gek védelmének kérdésében a szlo­vák alkotmány nem megfelelő. Ausztria nem kíván beavatkozni, de szigorúan ügyelni fog a nemzetközi dokumentumok szerint a nemzeti ki­sebbségek védelmére. Helyzetüket figyelemmel fogják kísérni és Bécs ilyen mérce alapján alakítja ki állás­pontját Szlovákiának az Európa Ta­nácsba való belépéséről. MKDM: A FOLYAMAT VISSZAFORDÍTHATATLAN A Szövetségi Gyűlés ellenzéki pártjai Brünnben megegyeztek abban, hogy támogatni fogják a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt módosító javaslatát a föderáció megszűnéséről szóló aikotmánytörvény terveze­téhez. A szociáldemokraták szerint Csehszlovákia szétesése előtt népszavazást kell kiírni. A tanácskozáson a két magyar parlamenti párt képviselői is részt vettek. Milyen az MKDM álláspontja a népszavazás kérdésében? - kérdeztük Bugár Bélát, a mozgalom elnökét. - Programunkból kiindulva elle­nezzük a csehszlovák állam meg­szűnését. Magát a népszavazást, mint intézményt támogatjuk, de vé­leményünk szerint azt az államren­dezési tárgyalások megkezdése előtt kellett volna megrendezni. Poli­tikai realitás, hogy az államszövet­ség január elsejével megszűnik és két köztársaság jön létre. Ez a folya­mat már visszafordíthatatlan. Ami a ratifikáló népszavazást illeti azt nem támogatjuk, nem látjuk értel­mét, hiszen az lényegében csak a kormánypártok politikai irányvona­lát erősítené meg. • Az elmondottak ellentétben állnak azzal, hogy Brünnben elfo­gadták a szociáldemokraták ja­vaslatát. - Ha sajtóban megjelent hír igaz és képviselőink egyértelműen támo­gatták a javaslatot, akkor félreértés­ről van szó képviselőink és vezető­ségünk között. Reggel érintkezésbe léptem prágai képviselőinkkel és megegyeztünk, hogy a szociálde­mokrata javaslat és a föderáció megszűnéséről szóló törvényterve­zet szavazásakor tartózkodni fog­nak. . -esi-

Next

/
Thumbnails
Contents