Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-11 / 266. szám, szerda
KIK MÁZOLNÁK ITT ZSIDÓELLENES FELIRATOKAT? Sajnálom, hogy a hazai ,, magyar pártok és mozgalmak is a homokba dugják a fejüket, amelyek vezetőinek nincs szükségük a hír megértéséhez tolmácsra. (3. oldal) FÜGGETLEN NAPILAP Szerda, 1992. november 11. • Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 266. szám A KÖZÖNSÉG SZERETTEI Ha nem olyan a győri balett közönsége, amilyen, akkor ezt az övön aluli ütést ki sem heverjük, de valóban nagy család a miénk. (5. oldal) LONDON UTÁN BUDAPEST Borisz Jelcin orosz elnök befejezte londoni látogatását és tegnap este Budapestre érkezett. Ma tárgyal Göncz Árpád államfővel, Antall József miniszterelnökkel és Szabad Györggyel, a parlament elnökével. Párhuzamosan tárgyalásokat folytatnak a két ország külügy- és védelmi miniszterei is. A tervek szerint aláírnak néhány megállapodást, köztük a nemzetiségi kérdésben való együttműködésről és lezárják a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának ügyét is. A brit sajtó már tegnap történelminek nevezte Jelcin látogatását. John Smith, az ellenzéki Munkáspárt vezére volt az orosz elnök tegnapi tárgyalópartnere, majd Jelcin beszédet mondott a parlament két háza előtt. Felhívta a figyelmet arra, Oroszországban fennáll egy jobboldali puccs veszélye. Egyértelműen kinyilvánította: szükség esetén kész bevezetni a rendkívüli állapotot. Hozzáfűzte azonban, kormánya ellenőrzi a helyzetet és nem engedi meg a reakció győzelmét. Az orosz elnök szerint a volt kommunista párt vezetői és az egykori állami elit, továbbá a militáns nacionalisták, a régimódi közgazdászok és a politikai kalandorok tekintendők egy (Folytatás a 2. oldalon) OLDÓDIK A BŐSI DUGÓ FÉLGŐZZEL ÉS KÉZI VEZÉRLÉSSEL (Munkatársunktól) - A korábbi próba-, illetve protokollakciók után a bősi zsilipen keresztül tegnap délelőtt Roman Hofbauer szlovák közlekedési, távközlési és közmunkaügyi miniszter jelenlétében megindult a rendszeres hajóforgalom. A Komárom és Pozsony körzetében várakozó többszáz hajó nagy része azonban még mindig nem szedheti fel a horgonyt, egyelőre ugyanis csak a jobboldali zsilip üzemel, és ennek áteresztő kapacitását is csökkenti, hogy irányítása még mindig kézzel történik. Ily módon 10-14 napba is beletelik, amíg a várakozó hajók leküzdik a bősi akadályt. Tegnap reggel az első hajók fél tízkor úsztak be az alvízcsatornából a zsilipkamrába. A hazai Dunajplavbához tartozó Zemplín négy, a Muflon-5 pedig két uszályt tolt, és összesen 80 percig tartott, míg a felső kapun keresztül kijuthattak a felvízcsatornába. Ekkor már a zsilip (Folytatás a 2. oldalon) A rendszeres forgalom megindítása keretében a bösi hajózsilipen elsőként a Zemplín (balra) és a Muflon-5 (jobbra) tolóhajók haladtak át. A kép jobb felső sarkában látható a javítás alatt álló zsilipkapu. * (Peter Brenkus felvétele) „ELVESZETT" HELYSÉGNÉVTÁBLÁK EGYOLDALÚ TOLERANCIA A BÓDVA PARTJÁN Rövid ideig álltak a Bódva menti települések szlovák nyelvű helységnévtábláinak közelében a helyi önkormányzatok döntése alapján készített magyar táblák. Rövid ideig hirdették, hogy az ott élő magyar és szlovák nemzetiségű emberek békésen megvannak egymással, tiszteletben tartják egymást. Rövid ideig, mert hiába toleránsak ilyen tekintetben az érvényes törvényeink (a nyelvtörvény nem szabja meg, hogy a szlovák nyelvű felirat mellett más nyelvű nem létezhet), ha akadnak, akik csak az egyoldalú toleranciát ismerik. - Azért hívok - közölte telefonon szerkesztőségünkkel egy tornaújfalui olvasónk -, mert községünk határában, úgy mint tegnap Szepsiben és másutt, a járási útkarbantartó vállalat elkezdte az általunk felállított helységnévtáblák eltávolítását. Úgy érezzük, ez az eljárás helytelen, hiszen a helyi önkormányzattal erről senki sem tárgyalt... Felhívtuk Szepsi polgármesterét, s megtudtuk: igaz a hír, náluk már hétfőn kidöntötte és elvitte a táblákat az említett vállalat. - Természetesen nem hagyjuk ennyiben a dolgot, levonjuk a következtetéseket; s hivatalos úton jogorvoslást kérünk - mondta Zachariás István. A járási útkarbantartó vállalat igazgatójával nem sikerült beszélnünk, ő ugyanis, kolléganője tájékoztatása szerint, szolgálati úton Poprádon volt. Felkerestük viszont a járási ügyészt, mivel úgy értesültünk, hogy a táblaeltávolítás előtt az útkarbantartó vállalat hozzá fordult állásfoglalásért. Dr. František Petriktől megtudtuk, hogy a járási ügyészség valóban foglalkozott a magyar helységnévtáblák elhelyezését helytelenítő járá(Folytatás a 2. oldalon) Az Új Szó szerkesztősége tisztelettel értesíti a kedves olvasókat, hogy 1992. november 11én, azaz rna 15.00 órakor, a pozsonyi Művelődesi és Pihenőparkban találkozhatnak lapunk munkatársaival, valamint hazai magyar politikai pártjaink, moztagjaival A Magyar Polgári Partot A. Nagy László elnök, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalrnat: ©ál|y • ípíiL; pllipi®:; képviselő, az Együttélés Politikai Mozgalmat Duka Zólyomi Árpád alelnök a Csemadokot Bauer Győző elnök képviseli Minden érdeklődőt szeretettel ^Billiji^Bllllli^BlBISl az Új Szó szerkesztősége ÚJ SZÓ MENNYIERT UTAZUNK DECEMBERTOL? A szlovák kormány a gazdasági és szociális megegyezés tanácsának képviselőivel folytatott megbeszélése után úgy döntött, .1992. december elsejétől emeli a viteldíjat a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat tömegközlekedési eszközein. Kiket és hogyan érint ez a változás? - kérdeztük Eva Bašťovanská mérnöktől, a Szlovák Köztársaság Közlekedési, Távközlési és Közmunkaügyi Minisztériumának osztályvezetőjétől. TŰZSZÜNET BOSZNIÁBAN Tegnap Szarajevóban az ENSZ égisze alatt tárgyalás folyt a boszniai moszlim, horvát és szerb fegyveres erők képviselői között. Az ENSZforrások gyorshíre szerint tűzszünetben állapodtak meg, amely ma éjfélkor fog hatályba lépnie, és vonatkozik Bosznia-Hercegovina egész területére. (A térség további híreit lásd a 3. oldalon.) -INFORMÁCIÓ - A kormány a legmértéktartóbb változat mellett döntött, amely a Cseh Köztársaságban már július elsejétől érvényes. Szociális szemponttal ezt az emelést még elviselhetőnek tartotta. A határozat szerint a viteldíjak 20 százalékkal növekednek, attól függetlenül, hogy városközi vagy távolsági járatról van-e szó. A gyermekek továbbra is fél jegyet válthatnak, de ez is 10 százalékkal többe kerül majd. A munkásjegyekért - a havi, a heti, az egyszeri utakra szólókért egyaránt -100 százalékkal kell többet fizetni. Eddig az autóbuszközlekedést az állami költségvetésből támogatták. Még a munkásjegyek árának 100 százalékos emelésével sem szűnik meg teljes mértékben a dotáció. A diákjegyek - az egy hónapra vagy az egy hétre szólók - ára változtatlan marad. Arra még nem lehet egyértelmű választ adni, mikor kerül sor a következő emelésre. Attól kezdve az állami támogatás nélküli, valódi költségeket kell majd az utasoknak téríteniük. Ez időtől már az ingázók is a teljes viteldíjat fizetik majd. Az állami vállalatok és a költségvetésből élő szervezetek nem járulhatnak hozzá dolgozóik utazási költségeihez, mert ez tulajdonképpen szintén az államkasszából folyna. A magánvállalkozók pedig maguk döntik el, adnak-e valamilyen összeget az alkalmazottaiknak az útiköltségük kiegészítésére vagy annak megtérítésére. Bár csekély vigasz, de előreláthatóan az új adótörvény hatálybalépése után az ingázók egy bizonyos összeget levonhatnak majd adóalapjukból. D. T. SZOMBATON NEMZETI GYÁSZ Alexander Dubček 1968-as közeli munkatársai és barátai az elsők között voltak, akik a Szövetségi Gyűlés épületében aláírták a részvétnyilvánítási íveket. Eljött Oldrich Černík, a csehszlovák kormány volt elnöke, Jirí Hájek, a valamikori külügyminiszter, Čestmír Císaŕ, aki a hatvanas évek végén az CSNT élén állt. Pozsonyban a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának épületébe reggeltől érkeznek a gyászolók, hogy kifejezzék részvétüket a Szövetségi Gyűlés képviselője, a Szlovákiai Szociáldemokrata Párt elnöke elhalálozásával kapcsolatban. Alexander Dubček földi maradványait katonai tiszteletadással november 13-án, pénteken szállítják át a szlovák fővárosba. Ivan Gašparovič, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa elnökének tájékoztatása szerint Alexander Dubček állami temetése november 14-én, szombaton 11 órakor lesz Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Színházban. Ezt a napot a Szlovák Köztársaság nemzeti gyásznapjává nyilvánítják. MÁRIA MISSZIÓJA HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ POZSONYI VENDÉGSZEREPLÉSÉRŐL Jóízű próba hétfőn délelőtt, elismerő szavak a rendezőtől, a partnerek kedvessége, a műszakiak figyelmessége, aztán este az előadás. Ilyen még itt nem volt. Pesti színésznő szlovák színpadon, vendégként. Ünnepel a társulat és meghatottan tapsol a közönség. A pozsonyi Új Színpad közönsége Hűvösvölgyi Ildikónak, a Madách Színház művészének. Ez itt most nem a „reklám" helye. Hűvösvölgyi Ildikó hétfőn és kedden este valóban emlékezetes alakítást nyújtott Tolcsvay László és Müller Péter musicaljében, a Mária evangéliumában. Ezért nem jár díj, legalábbis nem a szó hagyományos értelmében. A hitet és magyarságtudatot tápláló, erőt adó színészi teljesítményért a közönség ad díjat, mégpedig a szeretet, az elismerés kézzel ugyan nem, de lélekkel annál inkább fogható díját. - Mi áll az ilyen vendégeskedés mögött? A premier, a beugrás, vagy a szerepátvétel izgalma? - Itt most mindez együtt volt. Mária szerepe otthon is nagyon nagy lelki megterhelés számomra, hiszen minden alkalommal rengeteg erőt vesz ki belőlem, s ezt újra és újra átélem. A pozsonyi előadást három hete nézegettem videokazettán és bizony azt kell hogy mondjam: sokkal mozgalmasabb és sok mindenben egészen más, mint a miénk. Meg is kellett tanulnom az első jelenettől az utolsóig. A Šlovan-Fradi meccs és a bösi események ráadásul komoly stresszt jelentettek számomra, „magyarul" féltem egy kicsit. Hoztam is a férjemet magammal, legyen csak a testőröm, gondoltam, és most mindketten boldogok vagyunk, mert ilyen csodálatos estéről még csak álmodni sem mertünk. Most, hogy túl vagyok az egészen, úgy hiszem, bátor asszonynak mondhatom magam, hogy vállaltam ezt a missziót, mert ez ugye annak nevezhető. -A kis Jézushoz szlovákul beszélt, s ezzel mindenkit meglepett. - Nekem ez így volt természetes. Ezt mindenképpen meg akartam (Folytatás a 4. oldalon) (Oláh Csaba felvétele) „EGYETEMET AKARUNK!" MA DÉLELŐTT FIGYELMEZTETŐ FELVONULÁS (Munkatársunktól) - Tegnap a nyitrai pedagógiai kar dísztermébe összehívott diákok, tanárok és a kar egyéb alkalmazottai egyhangúlag megszavazták a mai tiltakozó felvonulást Nyitra fő utcáin. A diákok transzparensekkel és petíciójuk felolvasásával is nyomatékosítani kívánják elhatározásukat: egyértelműen óhajuk az, hogy a júniusban törvényerőre lépett határozat értelmében a Nyitrai Egyetem megmaradjon. A Mezőgazdasági Főiskola és a pedagógiai kar összeolvadásából létrehívott egyetem a parlamenti jóváhagyás óta képtelen volt megkezdeni rendes működését. A két intézmény vezetői nem tudtak megegyezni az egyetem vezetésében és szervezeti fölépítésében, ezért a mezőgazdászok a törvény érvénytelenítését kezdeményezték a minisztériumban, a kormányban és a parlamentben. Javaslatuk szerint a Szlovák Nemzeti Tanács nyilvánítsa semmissé a korábbi képviselők megszavazta egyetemről szóló tör(Folytatás a 2. oldalon)