Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-10 / 265. szám, kedd

KALEIDOSZKÓP ,ÚJ SZÓ. ÖNPUSZTÍTÓ HADAKOZAS VAGY ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉG? NÉHÁNY ÉSZREVÉTEL A XXII. FÁBRY-NAPOK KAPCSÁN Az utóbbi bő két évtized alatt Kassán, a Fábry Zoltán Irodal­mi és Kulturális Napokon több olyan előadás is elhangzott, amelyeket talán érdemes lett volna kötetbe gyűjteni és kiadni. Az igényt már évekkel ezelőtt felvetették, az ötletről most Gál Sándor újra lefújta a port, de gyanítom, hogy gyenge tüdővel, mert az máris visszatelepedni látszik oda, ahonnan felröppent. Persze, ha valamilyen csoda folytán mégis megjelenne egy válogatás, akkor sem biztos, hogy a porból kilátszana a fe­jünk, és a sivatag homokjába süppedt kezünkkel képesek len­nénk-e felütni a kötet fedelét. Á felvázolt képből természete­sen az is kiviláglik, hogy az elsi­vatagosodásunkat a Fábry-na­pok sem tudták meggátolni. De vajon akarták-e? Nos, bizton hi­szem, hogy igen, csakhogy ezt is módjával, kínosan ügyelve ar­ra, „nehogy már baj legyen". Hát ideológiai szempontból nem is lett. A Fábry-napokat annak rendje és módja szerint minden éven letudtuk, és egy héten be­lül teljesen el is felejtettük, mert olyan vita sohasem alakult ki, amely aztán továbbgyűrűzött volna a lapokban. Ha kell az emlékezés, ám legyen, adják ki azokat az elő­adásokat, de én azt szeretném, ha a Fábry-napok inkább a je­lenvalóságukkal, és nem a törté­nelmükkel hatnának, bár az is valami. Úgy vélem, az idei Fábry­napokon jó lehetőségek kínál­koztak volna a fazonváltásra - mindenekelőtt olyan szem­pontból, hogy végre érdemi vitát folytassunk, és előmozdító hatá­sa is legyen az egésznek. Arra gondolok, hogy irodalmunk va­lóságát, illetve valóságunk iro­dalmát kellett volna napirendre tűzni, annál is inkább, mert az Irodalmi Szemlében felélesztett vita kétséget kizáróan azt mutat­ja, van mit megbeszélni. Sajnos, ezt a Csemadok nem vette ész­re. Vagy ha igen, akkor az a megoldás, amelyet a Fábry­napokon alkalmazott, nem ne­vezhető szerencsésnek. Az tör­tént ugyanis, hogy a rendez­vényre ugyan meghívták a szemlebeli vita elindítóját, Hizsnyai Zoltánt - aki melles­leg egy újabb elgondolkodtató, vitára ingerlő, szenvedélyes, személyes meggyőződésből fa­kadó dolgozatot (az Irodalmi Szemle novemberi számában közlik) olvasott fel - csakhogy vitairata mintha falra hányt bor­só lett volna. Sőt, inkább afféle igyekezetet vettem észre, hogy ezt a Hizsnyait el kell földelni, le kell radírozni, merthogy „a kul­túráról, az irodalomról így nem lehet fogalmazni". Ezt különben Görömbei András irodalomtör­ténész mondta ki. Lényegében hasonlóan reagált a rendezvény egy másik előadója, Fónod Zol­tán is, aki egyebek mellett le­szögezte: „Véget kellene vetni annak az önpusztító hadako­zásnak, mely a berkeinkben láb­ra kapott. Ideje volna észreven­ni, hogy kisebbségi magyar szellemiségünk hovatovább a sivatagba ér. A pártvezérek által folytatott csatározásokon kívül alig van - tisztelet a kevés kivételnek — számottevő szelle­mi-irodalmi, publicisztikai telje­sítmény. A kisebbségekkel szembeni türelmetlenség kellős közepén továbbra is folytatódik az egyik oldalon a ködszurkálás, más vonatkozásban viszont az eseményekkel szembeni kö­zöny. A csehszlovákiai magyar kisébbség napjainkban kiszol­gáltatottságának olyan fokára érkezett, amihez csak a szlovák állambeli ignoráns gyakorlat ha­sonlítható." Nos, Fónod Zoltán utolsó mondatával (és a sivataggal is) teljes mértékben egyet értek, de hogy a vita, amely az irodal­munkról kialakult, önpusztító ha­dakozás lenne, kétlem, és ha pusztán a fiatal nemzedékre vo­natkoztatva tételezi fel, hogy kö­zönyösek a helyzetükkel kap­csolatban, akkor ez túlzás. Per­sze ki ne örülne annak, ha minél több érdekfeszítő, izgalmas szellemi termék látna napvilá­got. Csakhát éppen úgy néz ki, mintha az eddig ünnepelt írók tollából száradna ki a tinta. Mert a fiatalabb írónemzedék igenis dolgozik. Új művészeti lapot in­dítottak, könyvkiadót létesítet­tek, és kétségtelenül szellemi erjedésnek lehetünk tanúi. Mindezt Görömbei András nem vette észre. Persze Hizsnyaival kell és lehet is vitatkozni, de tévedésnek tartom, ha valaki azt hiszi, hogy le kell és le lehet seperni a porondról. Meggyőző­désem, a legutóbbi Fábry-napok akkor lettek volna sikeresebbek, ha a rendezők meghívják és elérik, hogy jelen legyen Dobos László, a Madách kiadó igazga­tója, Szigeti László, a Kalligram kiadó ügyvezető igazgatója, Tő­zsér Árpád, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, Grendel Lajos, a Kalligram főszerkesztője, to­vábbá irodalomkritikusaink és lapjaink kulturális, illetve irodal­mi rovatainak vezetői, valamint mindazok, akiknek véleményük van és szívügyük a csehszlová­kiai magyar irodalom. Újból mondom: sajnálom ezt az elsza­lasztott lehetőséget. A XXII. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális napok előadásai közül legtöbb új ismeretet Tóth László alapos kutatómunka eredményeire épített dolgozata adott. Bebizonyította más egyéb mellett, hogy 1945^8 között Szalatnai Rezső és Peéry Re­zső például sokkal többet tett, hatékonyabban cselekedett, mint amire Fábry Zoltán képes volt, képes lehetett, de a cseh­szlovákiai magyar irodalom em­lékezetéből velük együtt az iro­dalom polgári vonulata teljesen kiesett. Különben, ha arra gondolok, hogy azt a Tóth Lászlót, akire - kicsit sarkítottan fogalmazva - tegnapelőtt még tücsköt-bo­garat összehordtak, és akit most mégis Fábry-díjjal tüntettek ki, akkor azon sem lepődnék meg, ha holnapután Hizsnyai Zoltán­nal is ezt tennék. Egyelőre ugyanis úgy tűnik fel, hogy a Fábry-napokon minden meg­történhet. SZASZÁK GYÖRGY 1992. NOVEMBER 10. r ÉVFORDULÓ A„BOLONDOS ZENÉSZ" Zenei értékekre építő francia da­rab címe alapján kezdték így emle­getni magát a szerzőt - Florimond Ronger-t (művésznevén Hervé-t). Párizsi kortársai között a gúnyt azzal váltotta ki, hogy betegeket gyűjtött maga köré és zongorajátékával igyekezett kedvezően hatni kedé­lyükre. Ezt „musicőtherápiának" nevezte, aligha sejtve, hogy hasonló gyógymódnak napjainkban is sok híve lesz a medicinában. Sok mindennel kísérlezett a ze­nés jeleneteknek és groteszk bohó­zatoknak ez a nyughatatlan szerző­je, aki a városi tömegszórakozás új lehetőségeit kereste. Fiatal zene­szerzőként, főleg a bonapartizmus bukása utáni Franciaország kényel­metlen favorizálásban részesítette. A megelőző időszakkal szembeni mindent elutasítás légkörében meg­próbálták őt a korábban körülrajon­gott Jaques Offenbach riválisává avatni. Persze, igazi konkurrenciáról szó sem lehetett, hisz első világra szóló sikerét már „vetélytársa" ha­lálának évében aratta. Sőt, Offen­bachtól kért segítséget - aki készsé­gesen állt rendelkezésére -,. amikor engedélyt kapott egy kis magán­színház megnyitására, s nem győzte egyedül műsorral. Volt karmester és színész is. Első jelentősebb színpadi műve a kétsze­mélyes Don Quijote et Sancho Pansa, melyben a lovag szerepét is őmaga játszotta. Két operettel ava­tott igazi világsikert: a Nebánts-vi­rág-gal és a Lili-vei. Sokak számára emlékezetes a Nebántsvirág filmvál­tozata is, amelyben Fernandel fe­lejthetetlen alakítást nyújtott a kettős életet élő - zárdai orgonista és ope­rettkomponista - Célestin szere­pében. Hervé (azaz Florimond Ronger) száz éve hunyt el. (delmár) I szunk, iszunk, iszogatunk... Ki alkalomadtán, keveset, ki rend­szeresen, sokat. A statisztikai ada­tok szerint Csehszlovákiában egyre nagyobb az alkoholfogyasztás, és egyre több az alkoholista. A jó üzlet­ember meg azt tartja, hogy akkor kell kínálni az árut, ha van rá vevő. így aztán csak úgy roskadoznak az ilyen-olyan márkájú italoktól az élel­miszerüzletek polcai; de ma már szeszesitalt tulajdonképpen minde­nütt lehet venni: a zöldségesnél, a cukrászdában, a tejboltban, sőt a piacon is. És az éttermekben is az itallapot sűrűn teleírják, viszont az étlapon alig kínálnak valamit. Múlt­koriban meg is kérdeztem az egyik magán étterem tulajdonosát: - Mondja, miért van ez így? - Kész­ségesen meg is magyarázta. - Nézze, az itallal alig van az embernek dolga. Beszerzi, becipeli, kiméri, elmossa a poharakai és kész. Viszont a főzést rengeteg egészségügyi előírás szabályozza: külön kell tárolni a húst, a zöldséget, a más alapanyagokat, a nyersanya­got nem szabad ott mosni, ahol az edényt mosogatják, csak azokat az ételeket szabad a vendégnek kínál­ni, melyeket előre jóváhagyott az egészségügyi ellenőr éto. Sorolhat­nám a végtelenségig, és akkor még nem beszéltem az alapanyagok be­szerzési áráról, amihez nekem per­sze hozzá kell számolnom a többi költséget, villany-, a gázszámlát, az alkalmazottak bérét, a takarítónő bé­rét meg a magas adót. Hol marad a haszon? Jó, ha egy rántott szele­ten keresünk két koronát. Hát akkor nem egyszerűbb és jövedelmezőbb az italmérés? Emlékeznek? 1987-88-ban eltűnt üzleteinkből az orosz vodka. Sokan hiányolták, mert a maga nemében a legjobbnak tartották. Aztán megje­lent, ára felkúszott, 85 koronába ke­rült. Egy évvel később elárasztotta a piacot. Aki akarta, olcsóbban is megvásárolhatta, hozták a volt Szovjetunió „turistái". Akkor, amikor ott tulajdonképpen szesztilalom volt, amikor Gorbacsov jegyre" és decire mérte a szeszt. És hozták Lengyel­országból is, akkor, amikor ott csak nagyon kevés üzletben, nagyon sok zlotyért lehetett hozzájutni a pálinká­hoz. Aztán a bársonyos forradalom után már semmi sem állta útját an­nak, hogy bárki bárhol, bármikor bármivel üzleteljen. Aki használja az eszét, az gyanút foghatott, hogy míg más szeszes italok ára emelkedett, a vodkáé lej­jebb ment, - csupán 65-70 korona lett. 1991-ben már egyre többen ki­fogásolták ízét, illatát. A vodka ese­minőségét. Kiderült, hogy a piacon sokkal több vodka van, mint ameny­nyit ezek a cégek vettek, továbbad­tak. Nyilvánvalóvá lett, hogy többit vagy itthon gyártják, vagy becsem­pészik az országba. Az is, hogy a rendőrségnek egy maffiát kell le­lepleznie... Amikor felkérték Alekszej Patase­vet, az orosz konzulátus kereskedel­mi osztályának vezetőjét, hogy nyi­latkozzék az üggyel kapcsolatosan, az egyértelmű választ adott: mint 43 millió üveg vodka került! Az is, hogy hazánkban többszáz illegá­lis forgalmazó van, és tudatosan teszik, amit tesznek. Amikor afelől faggattuk az üggyel megbízott nyomozókat (akiknek a nevét, érthető okból, mivel a vizs­gálat még folyik, nem közölhetjük), hogyan lehetséges az, hogy csak úgy behoznak meg kivisznek ilyen nagy mennyiségű szeszesitalt, ami­kor előírásaink értelmében már né­hány liter után is vámot kell fizetni, az, hogy csak úgy „eltűnik" több­ezer kamion, az, hogy a kereskedők bátran és nyíltan az utcán árulják a mérget azt a feleletet kaptuk: Prikler László felvétele a bűncselekményre olyan későn de­rült fény, hogy még egy darabig eltart, amíg felgöngyölítik a maffiát. - De hogy erre sor kerül, az biztos! - mondotta egyikük. Hogy a maffia „munkáját" illusztrálja is, elmondott egy példát. - A közelmúltban Brünnben az ellenőr egy üzlet előtt sztolicsnaja vodkával megrakott kamiont, pillan­tott meg. Az áru értéke 520 000 korona volt. Kérte a szállítólevelet, de az üzletvezető és a gépkocsive­zető azt mondta, hogy az másnap érkezik faxon, akkor majd bemutat­ják. Az ellenőr lepecsételtette a ka­miont, és dolga végeztével elment. Másnapra eltűnt a kamion, a sofőr és az üzletvezető is. Keressük őket, de még nem bukkantuk a nyomukra. Becslések szerint egy üveg előál­lításának költsége 3,20 korona. Per­sze, amíg a forgalmazóhoz jut, ad­digra a kiadások már 30 koronára nőnek (üveg, töltés, címke, szállítás stb.), de a mai árak mellett a tiszta haszon így is 40 korona. Ilyen mód­szerrel eddig a feketézők hazánk területén milliókra tettek szert. Tud­valevő, hogy ,a szeszes ital .és a do­hány árusítása, után , forgalmi adót kell fizetni. Az eddigi, becslések sze­rint ez. a maffia az államot kétszáz­millió dollárral károsította meg! Ami sokkal aggasztóbb, az embe-. rekhez olyan ital jutott, melynek ká­ros hatását egyértelműen bizonyítot­ták. És hol a garancia arra, hogy más italok és egyes ételek nem hasonlóképpen készülnek, nem így kerülnek a pultokra, a megannyi kis­kereskedőhöz, a piacokra? A bombaüzlet egyeseknek vagy pénzt, vagy börtönt eredményez, de mit tehet a fogyasz­tó? Mert míg minden ilyen maffia lebukik, bizony sok termék vevőre talál, és a vásárlónak tulajdonkép­pen fogalma sincs arról, mit visz haza, mit fogyaszt. Állítólag nálunk nagyon szigorúak az élelmiszer­gyártás egészségügyi normái. De mire megyünk vele, ha ugyanakkor beengedjük piacunkra az ellenőri­zetlen árut? OZORAI KATALIN TÖBB A PIACON A VODKA, MINT A DUNÁBAN A VÍZ BOMBAÜZLET tében azonban a minőséget csak azok tudják megítélni, akik igazán értenek hozzá, mert a vodkának nincs jellegzetes illata és ízé. Éppen ez teszi lehetővé, hogy hamisítsák. Ezzel kalkuláltak azok, akik hamisí­tották. Ez év őszén robbant ki a botrány. Az ellenőrök megállapították, hogy az általuk megvizsgált, 118 üzletben vásárolt vodkának az egyharmada mérgező, az egészségre ártalmas, . sőt halalt okozo anyagokat tartal­f maz: dibutií-ftalátot és dioktií-ftalátot. Méréseik eredményét jelentették í a Központi Kriminológiai Intézetnek, • ahol nem sokát tétováztak, felülvizs­gálták az állítások igazát. Hinni sem akartak a laboratóriumi eredmé­nyeknek: igazolták az ellenőrök ta­pasztalatait. Mára sok minden kiderült, bár az ügyet még nem göngyölítették fel, nem zárták le. 1989 végéig csupán három belföl­di forgalmazó (a Koospol, az Imex és az Unicop) dobhatott a belföldi piacra kizárólag a Szojuzpiodimport­tól vásárolt Sztolicsnaja vodkát. 1990-ben a behozatalra engedélyt kért: a Speedy Zlín és a Lukas Lukov cég is. Ezért az ellenőrző szervek munkája - egy bizonyos pontig - egyszerű volt: ellenőrizték az adásvételi szerződéseket, a ha­zánkba szállított ital mennyiségét és - A csaknem félmillió üveg Szto­licsnaja vodka között egyet sem ta­láltam, amelyet a Szojuzplodimport adott volna el partnereinek. - Ezt hogy állíthatja ilyen bizo­nyossággal? - kérdezték a vizsgála­tot vezetők, az ellenőrök és később az újságírók is. - Nagyon egyszerű. A Szojuzplod­import csak Oroszországban gyár­tott. ott csomagolt vodkával üzletel­het, Címkéje a nemzetközi előírá­soknak megfelelően védett - amiért, nem kevés pénzt kell fizetni -, azok', viszont, amelyeket maguknál forgal­mazott üvegeken látni, eltérnek az eredetitől,, egy ügyes grafikus mun : kái. A vevő észre sem veszi, hogy a címkére rajzolt épület széle kissé más, bizonytalanabb a-vonalveze­tés, és hogy a címke bal felső sarká­ba még egy jel került, aminek az eredetin nyoma sincs. A vizsgálatot folytatók eddig tizen­két ilyen jelet (kis piros madárka a bal felső sarokban) azonosítottak. Egy kivételével valamennyi cseh­szlovák eredetű. A nyomozók már el­jutottak odáig, hogy tudják, az eszen­ciát Oroszországból csempészik ha­zánkba, a tiszta szeszt itt égetik, a címkét is itt készítik, az üvegek egy részét pedig Ausztriában; ott is töltik és látják el vignettával. Kide­rült, hogy ilyen módon a hazai és külföldi piacra tíz hónap alatt több

Next

/
Thumbnails
Contents