Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-07 / 263. szám, szombat

1992. NOVEMBER 7. NEM LEHETETT SZABOTÁZS Binder úr és az elfogultság A Lidové noviny november 4-ei számában interjút közöl Július Binderrel, a Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat igazgatójával. A beszélgetésben Binder egyebek mellett meggyőződéssel állítja, hogy a közelmúltban a bősi vízlépcső egyik objektumában történt lopás cáfolhatatlanul szabotázscselekmény. Véleménye szerint a rendőrség ezt a tényt csupán amiatt nem derítette fel és nem ismerte el, mert az ügyet a dunaszerdahelyi nyomozócsoport vizsgálta. Ilyen vádak tudatában kerestük fel a dunaszerdahelyi járási rendőrparancsnokot. - A bűneset bejelentése után vizsgálócsoportunk azonnal kiszállt a helyszínre. Azután, hogy szabotázsról szóló hírek kaptak, szárnyra, központi vizsgálócsoport is nyomozott a helyszínen. Az ügyet még a rendőrség járási nyomozóhivatala vizsgálja - közölte Szelle Károly rendőralezredes, a Szlovák Köztársaság Rendőrtestülete Dunaszerdahelyi Járási Parancsnokságának főnöke. További tájékoztatásából megtudtuk, hogy október 23. és 25-e közt történt az említett lopás. A bősi vízi erőmű egyik villanyelosztójából két darab 24 voltos hálózati transzformátort tulajdonítottak el, s a Hutné montáže osztravai részvénytársaságnak 2500 korona kárt okoztak. A rendőralezredes elutasította annak lehetőségét, hogy szabotázscselekménnyel állnának szemben. Július Binderrel ellentétben azt állította, hogy az ellopott transzformátorok több célra is felhasználhatók. Ha valakik szabotálni akarták volna az erőmű üzembe helyezését, akkor sokkal értékesebb berendezéseket tettek volna tönkre. Hozzátette még, hogy az ügyben már a legfelsőbb ügyészség is érdeklődött nála. Dr. Marián Benedek rendőrőrnagy, a járási parancsnok helyettese személyesen vezette az említett bűnesettel kapcsolatos nyomozást: - Semmiképpen sem lehet szó szabotázscselekmény rőt. Erről a helyszínen magam is meggyőződtem. Transzformátorok eltulajdonításának bűnügyével állunk szemben. Ezek a transzformátorok több célra is felhasználhatók és jói értékesíthetők. Tőlünk függetlenül kerületi nyomozócsoport is folytatott vizsgálatot, s ugyan azt állapították meg, mint mi. Olvasóink is eldönthetik ezek után, ki az elfogult az ügyben. (mázsár) CSÁSZÁRVÁGÁS A GAZDASÁGBAN Az SZK Gazdasági Minisztériuma az Általános Hitel Bank adatai alapján kiválasztotta azt a 34 céget, amelyet az SZK Nemzetivagyon-kezelési és Privatizációs Minisztériumával való konzultációja után vagy felszámolnak, vagy a lehető leghamarább privatizálnak. Ľudovít Černák, a gazdasági tárca vezetője szerint Szlovákia gazdaságpolitikája egyértelmű: a gazdaság transzformációjának folytatása és a gyors privatizáció áll előtérben. Hozzáfűzte, a privatizálást nem szabad szent tehénként kezelni, hanem úgy kell értelmezni, mint a piacgazdasághoz vezető út egyik eszközét. A miniszter szerint a szlovákiai vállalatok 95 százalékának anyagi helyzete rendkívül kedvezőtlen és szociális robbanás fenyeget. ,,Vagy a hagyományos úton haladunk tovább, vagyis a veszteséges vállalatokba tovább ömlesszük a pénzt és fél év elteltével további követelésekkel állnak elő, vagy császárvágást hajtunk végre" - szögezte le. Minisztériuma kidolgozza a gazdaságélénkítés stratégiáját és az Általános Hitel Bank kimutatása szerint (a pénzintézet már összeállította a 150 leginkább veszélyeztetett vállalat listáját) kiválasszák a csődeljárás alá eső cégeket. A csőd szélén álló üzemek további sorsáról természetesen informálták az SZK Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériumát is, hiszen a csődhullámnak komoly szociális kihatásai lesznek. A

bősi vízlépcső feltöltésé egy nagy kísérlet lesz, amely végződhet jól, de rosszul is. Ezt a baljós előrejelzést egymástól függetlenül mondta ki két hazai szaktekintélyünk, egy pozsonyi ökológus és egy prágai hidrokémikus, látván a gyors befejezésre tett óriási erőfeszítéseket. Mindketten meglepődtek ugyanis azon, ahogy a szent cél érdekében a felelősök lesöpörték az asztalról a beruházó felkérésére kidolgozott szakvéleményeiket. Most, hogy a víz elöntötte a csallóközi síkság új töltésekkel lehatárolt szeletét, újabb küzdelem indul a technika emberei és a környező világ közt. A bősi vízlépcső urait rá kell szorítani, hogy valóban teljesítsék a számukra megszabott feltételeket, és a még nyitott kérdésekben pedig igyekezni kell minél jobban visszaszorítani a műszaki dáridót. A kitartásra már csak azért is szükség van, mert már most, két héttel a sorsdöntő lépés megtétele után is sok jel mutat arra, hogy a menyaszszony egyáltalán nem olyan szép, mint amilyennek Binder úr láttatni szeretné. Ezért azután csütörtökön helyszíni szemlén igyekeztünk felmérni a helyzetet. A ROKKANT ZSILIP Bősön, az erőmű környékén nagy a sürgés-forgás. Úgy tűnik, a hároméves halasztás sem volt elég a „vízfej" befejezéséhez. Lényegében minden létesítményen folynak az utolsó símítások, de például a „harmadik évezred színvonalát" képviselő megfigyelőrendszer központjaként is szolgáló épület még mindig nagyon messze van az átadástól. A zsilipek irányítására hivatott torony a magyar tervezők és építők munkáját dicséri. Ahhoz képest viszont, hogy épp aznap telt le a BinBŐSI KERINGŐ HELYZETKÉP A NAGY KÍSÉRLETRŐL der úr által oly gyakran emlegetett kéthetes hajózási szünet, meglehetősen kusza helyzet fogad bennünket. Mindjárt a bejáratnál egy vizesvödröket cipelő munkással találkozunk, hiába ömlik át ugyanis a lábuk alatt másodpercenként több százezer liter víz, a toronyban egyelőre nincs egy cseppnyi sem. Az irányítóterem is meglepő képet mutat. A legfontosabb berendezések ugyan működőképesek, de az egész leginkább egy költözésre hasonlít. A talaj csupasz beton, a központi fűtés helyett a fal mellett küszködik néhány villanyradiátor és mindénütt huzalok hevernek, mivel még mindig nem kötötték be azt a berendezést, amely az átbocsátásra váró hajók számára a partról jelezné az utasításokat. A lábunk előtt elterülő két hajókamrában óriási örvények kavarognak, a Duna vizét vezetik át ily módon. Stanislav Krištof ügyeletestől azt is megtudjuk, hogy csak a jobboldali zsilip üzemkész, a másikon a próbaüzemelés során meghibásodott a felső kaput mozgató hidraulika egy része. A kapu előtti részt emiatt vízteleníteni kell, és ekkor tudják majd eltávolítani a hibát. így azután a Dunán veszteglő vagy háromszáz hajó legénysége keddig újra szabadot kapott. Az erőműbe átsétálva a turbinanyílások rácsai előtt látjuk a néhány napos üzemelés során összegyűlt törmeléket. Ebben nagy halom uszadékfa, amelyet egy markoló pótkocsira rak. A traktoros szerint az egész a szemétdombra kerül. Eszünkbe jut az a tiszamelléki falu, amely saját vállalkozásaként a folyóból kihalássza az arra kószáló faanyagot és tüzelőként értékesíti. Talán ha tovább folytatódik országunk lecsúszása, Bősön is akad valaki, aki felvállalja ezt a munkát. Nyugaton, persze, ahol a pazarlás nem vált össznépi sporttá, a rácsnál felgyülemlő ágak és egyéb fahulladékok is nyersanyagnak számítanának, amelyek, ha másra nem, fűtésre használhatóak. Lent a csarnokban a szakemberek szorgalmasan • élesztgetik a gépeket. A hetes turbina keményen dolgozik, Mezey Sándor ügyeletes irányító szerint szerdán 914 MWó áramot termelt. A gépteremben különben nagyon jól megértetjük magunkat az anyanyelvünkön, hiszen a mintegy száz fős kezelőszemélyzet gyakorlatilag minden tagja Bősről és környékéről származik. Koczkás István gépész szívesen elmagyaráz mindent, megtudjuk, a hetes azért termel, mert így jobban ki tudják nyitni a lapátokat és több víz áteresztésére nyílik lehetőség. A nyolcas turbinát típuspróbára készítik elő, ennek elvégzéséig ugyanis a bősi energiatermelő berendezések nem működhetnek teljes kapacitással. Az ötösön és a hatoson az utolsó simításokat végzik, a négyes is majdnem kész, ottjártunkkor ezen keresztül is engedték a vizet. A hosszú csarnok végén árván áll viszont az egyes és a kettes turbina, ezek már nem fognak áramot termelni, megmaradnak Danišovič úr maximalista álmai emlékmüveként. DOBORGAZI KÉPEK Az erőművet elhagyva az utóbbi napokban a hírügynökségi jelentések élére került Doborgazra látogatunk. Majthényi István polgármester megerősíti, hogy a folyó elzárása után a kutak nagy része valóban elapadt. A talajvízszint ősszel, kisvíz idején korábban is jócskán lesülylyedt, ezt toldotta meg a Duna mostani háromméteres vízszint-süllyedésének hatása. A pontos adatokat a megfelelő intézmények később nyilvánvalóan közzéteszik, a megfigyelőrendszer egyik kútjának (hivatalosan meg nem erősített) adatai szerint a plusszsüllyedés mintegy 170 centiméter. Ez elegendő volt ahhoz, hogy a vért kutak nagy részéből eltűnjön a víz. Binder úr egyébként mindezek ellenére cáfolta a doborgazi kutakról érkező információkat. Igaz, ö miután tavaly sikertelenül próbálta evakuálni a falut, nem nagyon mutatkozik a környéken. A Duna „ellopása" után a víz, persze, a mellékágakból is leszaladt. Ez kisvíznél szintén ismert jelenség, csak éppen lassabban és nem ilyen nagy mértékben következett be. A helybeliek - az otthoni tárolókapacitás kimerülése után - a pocsolyákba rekedt halakat kannákkal hordták át a Dunába és a szivárgócsatornába. Főként a pontyokat, mert azok bírták jobban a mostoha körülményeket. Bár a doborgazi polgármester az ökológiai katasztrófa minősítést túlzottnak érzi, azért nyilvánvaló, hogy a halászok a történtekért nem foglalják imába Binder úr nevét. Emellett naponta kénytelenek megtenni a bősi kerülőt. Ők ugyan a problémát már régóta megoldották volna ladikokkal, de hát a feketébe öltözött fiúk még magát a polgármestert sem engedik fel a töltésre. _

t

)_ RIPORT ÚJ SZÓ, A mérőzsinór hat métert mutatott a Limbeck portán A KUTAK VAJKÁN IS KIAPADTAK Bő egy héttel ezelőtt adtunk hírt árról, hogy az egyik csallóközi faluban, Doborgazon gyakorlatilag egyidöben több kút is kiapadt. Bár valószínűleg már ismert tény, mégis tegyük hozzá: a Duna és a bősi erőmű felvízcsatornája által közrezárt három falu egyikéről van szó. Arról, amely a legészakabbra fekszik közülük, tehát amelynek határát először éri el a megcsapolt, vizét vesztett Öreg-Duna. Pontosan egy hét múlva, vagyis tegnapelőtt a „kettős sziget" középső falujában: Vajkán jártunk, mert megtudtuk, hogy immár ott is hasonló a helyzet. Végigjártunk úgyszólván valamennyi portát, amelynek kertjében, udvarában házilag ásott kút van. Kivétel nélkül mindenütt ugyanazt tapasztaltuk: a kutak valóban üresek. Akárcsak Doborgazon, itt is a múlt hét folyamán, egy-két nap leforgása alatt száradtak ki. - Nézzen csak bele - emeli fel a hevenyészett takaró egyik deszkáját Varga József az udvar hátsó zugában lévő öreg kút kávájáról. Lepillantok a sötét üregbe: a feneke, úgy hat-hét méter mélységben szárazon ásít. - Nem mondom, hogy nagyon hiányzik, mert van vezetékes vizünk, de mégis. Vagy itt van nem messze tőlünk a temető: négy kút van benne, s közülük három már kiapadt. - Ezt kár is lenne megpróbálni — mutat a hármas számú porta udvarán álló kézipumpás kútra Vonyik Jánosné. Semmi okom nincs kételkedni a szavaiban, miután lemegyünk a kertbe, és a nyitott kút legfelső gyűrűje fölé hajlunk. A mélyben deszkatörmelék, alatta száraz, repedezett föld. Víznek, vagy legalább nedvességnek még nyoma sincs. - Várjon egy kicsit, előbb felöntöm - mondja a 126. számú ház kertjében Hideghéty Boldizsár. Ez is kézipumpás, vagy ahogy errefelé mondják, „rángatós" kút; egy vödör víz el is tűnik a szivattyú belsejében, három-négy nyomás után vissza is folyik, utána - semmi. - Pedig nekük ez nagyon hiányozni fog. Innen öntöztük az egész kertet; most majd fizethetünk kilenc koronát a vezetékes víz köbméteréért meg a kanalizációért. -Ezt a kutat, kérem, 1927-ben ásták. Hatvanöt év óta most történt meg először, hogy kiapadt. - Ezt már a három házzal odébb lakó Limbeck Jenő és felesége mondja. A kút valóban első pillantásra régi, jó mestermunka: négyszögletű betonkávája egyik oldalán alacsony lóca, a másikon kis medence, amelyből az állatokat itatták. A lényeg azonban: ugyanolyan üres, mint a többi. Mérőzsinórt hozunk, leeresztjük: több mint 6 méter mély. Vakut szerelek a fényképezőgépemre, hogy megörökítsem azt, amit hat és fél évtizeden keresztül, volt légyen bármekkora aszály vagy forróság, senki nem láthatott: a csontszáraz földkarikát ennek a kútnak az alján. Hatvanöt év óta először száraz... (A szerző felvételei) A tárgyilagosság kedvéért tegyük hozzá: szó sincs arról, hogy a vajkaiakat legalábbis egyelőre - vízhiány vagy netán szomjanhalás fenyegetné. A község szinte minden házában vezetékes ivóvíz van, s a víztorony kútja legalább 60 méter mély. Látszólag „csupán" arról lenne tehát szó, hogy négy vagy öt portán - ahol még nem temették be - használhatatlanná váltak az öreg ásott kutak? Nem. Hanem minden sürgősen kiötlött hivatalos cáfolat, magyarázat, rádió- és tévényilatkozat ellenére arról, hogy a Duna elterelésének első következményei úgyszólván azonnal megnyilvánultak Vajkán, és még korábban Doborgazon, vagyis immár kettőben az eleve leghátrányosabb helyzetbe hozott három község közül. Lakóik, akik évtizedek óta együtt élnek a Dunával, megélték legpusztítóbb árvizeit és legvízszegényebb nyarait, nagyon jól tudják, minek köszönhetik száraz kútjaikat, és éppen most. Nincs szükségük tudományos magyarázatra: elég kimenniük a kiszáradt holtágak medrén keresztül a Dunához, jobban mondva ahhoz a kőhajításnyi szélességű folyócskához, ami megmaradt belőle. A magyarázatoknak pedig már csak azért sem hisznek, mert a Duna-rekesztők részéről már olyan vád is érte őket, hogy ők hordták oda az elpusztult halakat a folyómeder szélére. Márpedig aki ilyesmit állít egy dunai emberről, az nem ismeri őt. Kiszáradt kútja pedig pontosan annyira érdekli, mint egy szárazon vergődö-pusztuló hal az elterelt Duna kavicságyán. VAS GYULA Ebből bizony nem jön" - állapítja meg Hideghéty Boldizsár