Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-28 / 281. szám, szombat

PUBLICISZTIKA 1992. NOVEMBER 28. CSAK AKARNI KELL A világon minden sportolónak az a legnagyobb vágya, hogy legalább egyszer életében fölállhasson az olimpiai dobogóra. S milyen boldog lehet az, akinek ez a vágya teljesül! Boldog ember az ipolysági Bogdán István is, aki idén gerelyhajításban olimpiai bronzérmet szerzett. Ez az érem a második barcelonai olimpián, az ún. paraolimpián született. Bogdán István ugyanis mozgássérült. A most ötvenéves férfi 1967-ben került a tolókocsiba; fürdőzés közben-fejest ugrott - baleset érte. Huszonöt éves volt akkor, tele életkedvvel, vágyakkal, tervekkel, amelyekről egyik napról a másikra le kellett mondania, bele kellett törődnie abba, hogy ő már soha többé nem áll lábra. Sokan tán elcsüggedtek volna, magukba roskadva elfordultak volna az élettől, ő nem. Próbálta megtalálni az élet értelmét, [gy is. . - A baleset, utáni első napok voltak a legnehezebbek - emlékszik vissza huszonöt év távlatából Bogdán István -. Mikor megtudtam, hogy ezentúl mozgásképtelen leszek, rajtam is erőt vett az elkeseredés a pesszimizmus. Lelki válságófri három évig tartott, amíg túltettem magam a dolgon, amíg "sikerült megbékélnem a gondolattal: ezentúl így kell élnem, tolókocsihoz kötve. Ha nem lettek volna mellettem a szüleim, a barátaim, akik bátorítottak, támogattak, erősí. tették bennem a lelket, bizony nem tudom, mi lett volna velem. Nélkülük nem igen tudtam volna ilyen könynyen beletörődni a sorsomba, s nem kezdtem volna el azon gondolkodni, hogy mit kezdjek magammal. Elsősorban bizonyítani akartam: magamnak, meg a környezetemnek. Nem akartam, hogy sajnáljanak, lenézzenek. Valami elfoglaltságot akartam találni, ami kitölti az időmet, tartalmasabbá teszi az életemet. Állás után nézett. A baleset előtt gépszerelőként az Ipolysági Állami Gazdaságban dolgozott. Segítségért egykori munkaadójához fordult. Találtak is számára munkát, raktáros lett. De még több elfoglaltságra vágyott. Mivel korábban rendszeresen sportolt, atletizált, majd a helyi futballcsapatban focizott, úgy gondolta, újra megpróbál valamilyen formában sportolni. - A sport egyszerűen hozzátartozott az életemhez, s a baleset után különösen hiányzott az állandó mozgás. Azt hiszem, igy van ezzel minden ember, aki valaha is sportolt, aki megszokta a rendszeres testedzést. S habár engem arra kényszerített a sors, hogy kihagyjak néhány évet, a mozgásigényem megmaradt. Aztán az egyik sportlapban véletlenül felfigyeltem egy cikkre, mely arról szólt, hogy mozgássérültek is sportolhatnak. Az újságban közzétették badidőközpontban, akik biztosították számára az edzési lehetőséget, a munkatársai, akik összefabrikálták a különböző súlyokat, a munkaadója, az állami gazdaság vezetősége, akik segítettek neki abban, hogy hozzájuthasson egy autóhoz, megkönnyítve ezzel számára a közlekedést, és persze a mozgássérültek szövetsége. Úgy érzi, nélkülük nem Bogdán István, aki a mozgássérültek barcelonai olimpiáján bronzérmet nyert Vas Gyula felvétele az egyik ilyen sportegyesület címét is, és én azonnal felvettem velük a kapcsolatot. Ez 1974-ben történt. A következő évben már indultam a szlovák és a csehszlovák bajnokságon is, ahol diszkoszvetésben aranyérmet szereztem. A siker szinte szárnyakat adott. Mindig jobban és jobban igyekeztem, mind céltudatosabban edzettem, hogy minél jobb eredményeket érjek el. Kezdetben az Ipoly partján, a réten edzettem vagy a játszótéren, meg persze otthon. Később elkezdtem járni a szabadidőközpontba, mai napig is odajárok. Sokan segítették. A barátai a szasikerülhetett volna elérnie azt, amit elért. Többek között azt, hogy a nyolcvanas évektől kezdve abszolút csehszlovák bajnok volt háromtusában (gerelyhajítás, diszkoszvetés, súlylökés) háromszoros csehszlovák bajnok súlyemelésben; két évvel ezelőtt a hollandiai világbajnokságon gerelyhajításban bronzérmet a tavalyi angliai világjátékokon pedig diszkoszvetésben ezüstérmet szerzett. És most az olimpia. - Már azt is csodálatos dolognak tartottam, hogy egyáltalán sikerült kijutnom Barcelonába. Nem is álmodtam arról, hogy végül majd ott állhatok a dobogón. Nagyon boldog voltam. Annál is inkább, mivel én csak a hatodik helyre számítottam. Ezért ez a bronzérem számomra fölért egy arannyal. A legnagyobb élményt mégis az jelentette, amikor az olimpiai szereplés után megtudtam, hogy itthon mennyien figyeltek rám, mennyien szurkoltak nekem, idegenek is, akiket korábban nem is ismertem. Ezért érdemes volt küzdeni. Amikor az első sikereket elértem, nem gondoltam, hogy még olimpiai érmet is szerzek. Az első perctől kezdve valami belső késztetést éreztem, hogy hajtsak tovább. Mégis, mikor elértem ezt a csúcsot, mégsem büszkeséget éreztem, hanem inkább valami lelki megnyugvást. íme: bizonyítottam. Mennyien vannak, akik miután Bogdán Istvánhoz hasonlóan mozgásképtelenné válnak, elveszítik életkedvüket, nem találják a helyüket, s az alkoholhoz, a cigarettához menekülnek. A hiba nemcsak bennük van. Sok múlik azon is, hogy a. rehabilitációs központokban mennyi súlyt fektetnek arra, hogy a mozgássérülteket rászoktassák a rendszeres testedzésre. Persze, ehhez az is kell, hogy az illető maga is akarjon sportolni. Hogy tudatosítsa: a sporttal erősíti nemcsak testét, lelkét is, s a sport által barátokra találhat. Azok helyett, akiket esetleg elveszített. Mert tény és való: sok mozgássérült fiatalt egy idő után elhagynak a régi barátai. Ök a saját életüket élik, más gondjaik lesznek. A mozgássérült pedig egyszercsak azon veszi észre magát, hogy egyedül maradt. És akkor jön a legnagyobb probléma: a magány. Átélte ezt az érzést Bogdán István is. - Nekem az volt a legrosszabb, mikor egyedül maradtam a négy fal között. Amikor már nem jöttek többé a régi barátok, barátnők. Éreztem, nem bírom tovább, ha nem találok valakit. A sporton keresztül sikerült új barátokra lelnem, olyan barátokra, akikre mindig számíthatok, akikkel minden gondolatomat őszintén megoszthatom. S ez nagyon fontos. A sport segítségével külföldre is eljutottam, új emberekkel, új országokkal ismerkedtem meg, a sport által az életem minden téren tartalmasabb lett. Én csak azt tudom tanácsolni minden olyan fiatalnak, akit hozzám hasonló sors ért: ne adják fel, mert az egyet jelent az élet feladásával. Sportoljanak, mozogjanak, erősítsék magukat testben és lélekben. Meglátják: így is meg lehet találni az élet értelmét Csak akarni kell. S. FORGON SZILVIA ' .mai József költő író, műfordító 1927-ben született Dunaharasztin. Mi .- •* • , • i - : nagy feltűnést: keltő verseskötete, a Paraiic^ommadar. Kó

;

í ŕ.-..- • ste

: tepelödő, zaklatott és töprengő, bonyolult áttételek segítségével idézi meg a harmóniát, kötetről kötetre érettebb, teljesebb formában. Fontosabb verseskötetei: Aranykapu, 1967. Naptánc, 1975, .jVöms/ B^iil-énetek, Meztóáte^fnekelve,: Pré <í-r a Vart> • - . • sikert. 1375-ben .József Attiia-díjjal tüntették kí. Korábban kiadott irodalomtörténeti kötetekben ritkán bukkanni a nevére. (b) piac felé kacsintgató átmeneti korszak gazdasági kényszerűségei között. Torna József nyilatkozatai megerősítik, hogy érzi a feladványt: a szövetséget az irodalom irányába terelni s egyfajta érdekvédelmi feladatot fölvállalni. „Az irodalom mozogjon a saját kategóriarendszerében, s a politikai, gazdasági és egyéb szempontokat jó tenne elÚJ ELNÖK A MAG VAR ÍRÓSZÖVETSÉG ÉLÉN IRODALMI ÜGYNÖKSÉG, NEM POLITIKAI ARÉNA A közelmúltban Budapesten lezajlott Magyar írószövetség közgyűléséről meglehetősen azonos vélemények láttak napvilágot. Többségük egyetért abban, hogy az egykor politikai töltésű, társadalmi feladatot ugyancsak vállaló szövetség, amely ellenzéki véleményeket éppúgy csoporttá tudott tömöríteni soraiból, mint ahogyan a kirekesztők hangjait is - mert már akkor is voltak - hallani engedte, mára érdektelen, esetenként szerepvesztettnek tartott laza tömörüléssé oldódott. Ez a tisztán művészi, irodalmi ambíciókkal fellépő írók, költők, irodalomtudósok számára egyáltalán nem szükségszerűen sajnálnivaló dolog. Csakhogy a rendszerváltást követő elbizonytalanodás, valamint né- mely írástudó írói hírnevének politikai tőkévé átváltása kissé bénítóan hathatott a szövetség tagjaira, mert a leköszönő elnöknő, Jókai Anna helyére, aki lépését tisztességesen azzal indokolta meg: végre írni akar, nehezen került utód. Előbb Pomogáts Béla és Görgey Gábor bizonytalankodtak, maguk sem érezve buzogni az elhivatottság legmélyebb forrásait, végül Tornai József költőt választotta meg az írók közössége. Benne látták alighanem azt a szellemi erőt, azt a közmegbecsülésre számot tartó költői életmű-teremtőt, aki tekintélyével össze tudja fogni ezt a mára igen heterogénné szabadult szervezetet, s ha áthidaló megoldásként is, de megkísérelheti műhellyé szervezni a rábízott közösséget. Napjainkban ugyanis mindinkább szerepcsere vár az írószövetségre. Érzi ezt maga az elnök, számára teljesen világos, hogy már nem hatalmi tényezőként fog működni, sokkal inkább anyagi, gazdasági kérdések megoldására fogják igénybe venni pozícióját. Már rég nem a szövetségben mondják ki a kimondhatatlan dolgokat, viszont csak a szövetség tehet azért, hogy magával az irodalommal foglalkozzon, annak érdekeit, értékeit védje a pillanatnyilag hagyni" - mondta közvetlenül megválasztását követően. Tornai elutasítja a belpolitikai konfliktusok beszivárgását a szövetség életébe - ezzel alighanem arra az indítványra célzott, amely Csurka Istvánt kívánta a szövetség tagságából kizárni politikai pamflettjének és alapállásának élesen demokráciaellenes beállítottsága miatt. A táborok a szövetségen belül igencsak messzire távolodtak egymástól, laza önkéntességen alapuló csoportosulások, melyek szétszakadása nem jelentene igazán földrengést. A tagok politikai megnyilvánulásai nem tartoznak a szövetségre, tartja Tornai, individuumok ők, akiket az irodalomban kivívott pozíciójuk alapján kell összefogni. Szellemi műhellyé kell válni, mondta az elnök, akit erősen foglalkoztat az írók érdekvédelmének megszervezése. Elsősorban a szétforgácsolódott könyvkiadás felé szeretne fordulni, hiszen a könyvpiacon silány irodalom terem dúsan, miközben irodalmi értékek nem tudnak eljutni az olvasókhoz. Irodalmi ügynökséget és műfordítói irodát tervez a szövetség keretei között Tornai, mely intézmények megkönnyítenék a kéziratok útját, a szerzők publikussá tételét, a kezdők útnak indítását. A határon túli magyar irodalommal úgy kívánnak foglalkozni, ahogyan ők maguk javasolták: elhagyva korábbi kategorizálásukat, tehát nem erdélyi, szlovákiai, vajdasági stb., hanem magyar íróként költőként vegyenek részt a magyarországi szövetség munkájában, s mint egyenrangú kollégák kerüljenek az irodalmi díjak javasoló listáira ugyancsak. Régi tartozást kell ilyenformán törlesztenie a Magyar írószövetségnek, úgyhogy a legközelebbi, mondjuk József Attila-díjasok között alighanem több határon túli szerző szerepel majd. Biztosra vehető: (szlovákiai) magyar alkotónak is gratulálhatunk majd a díjosztó ünnepségen. (brogyányi) JATEK ÉS MŰVELŐDÉS III. DIÓSPATONYI KULTURÁLIS NAPOK Dióspatony községi önkormányzata 1992. december 1-jétől 7-éig rendezi meg a III. Dióspatonyi Kulturális Napokat. December 1-jén, 13 órakor, Brányik Sándor műsorában az alapiskolások a DAC első ligás labdarúgóival találkoznak. Összejövetelük témája a sport és a kultúra. Szerdán délelőtt Barak László gyermekverseiből olvas fel az óvodásoknak és a kisiskolásoknak, majd délután, 18 órakor, a magyar művelődéstörténetről tart előadást dr. Idei Miklós, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola tanára. Csütörtökön, kora délután, Lelkes Erzsébet könyvtáros videomeséket vetít a kicsiknek. 18 órakor a Csallóközi Múzeum társrendezésével kiállítás nyílik Kocsis Ernő képzőművész alkotásaiból. Pénteken, 18 órakor, Valaki jár a nyomomban címmel a 70 éve született Farkas Jenő papköltőre emlékeznek. A kulturális rendezvény december 5-én, szombaton, gazdag műsorral várja az érdeklődőket. Tíz órakor a győri Jókai Mór Általános Iskola bábcsoportja lép fel, 13 órakor bepillantást nyerhetünk a mézeskalácssütés fortélyaiba. A mikulások találkozója 18 órakor kezdődik. A jelmezeket Szanyi Mária néprajzkutató értékeli és díjazza. Dinnyés József előadói estjét 21.30-tól diszkó-bál követi. Vasárnap, 14 órakor, A zene mindenkié összeállításban a helyi általános iskola énekkara, gyermekszólistái és a dunaszerdahelyi Istiglinc néptáncogyüttes lép fel. December 7-én, hétfőn, 13 órakor Koncsol László író, helytörténész találkozik ifjú olvasóival. -tgáMEGÉPÜL AZ ODERA-DUNA CSATORNA * (Munkatársunktól) - Tegnap fejeződött be a felső-sziléziai küldöttség négynapos pozsonyi látogatása, amelyen több szlovák minisztérium képviselőivel megvitatták a gazdasági, kereskedelmi, tudományos és kulturális együttműködés lehetőségét. Dr. Wojciech Czech, a katowicei vajdaság első embere négy pontban foglalta össze a tárgyalások témáját. Először is az ökológiai együttműködést említette, hiszen Szlovákia és Felső-Szilézia közvetlen szomszédságban lévén, a levegőszennyezettség kiszűrése mindkét térség elsőrendű feladata. A második terület gazdasági vonatkozású; itt elsősorban a magánvállalkozásra épülő piacgazdaság kialakítása a cél, valamint a kis- és középvállalkozók együttműködése. A harmadik terület sem elhanyagolható: a kulturális kapcsolatok kiépítése mindkét fél érdeke, hiszen évszázadokon át hagyományosan jó volt a viszony e téren. A negyedik terület a Lengyelország és Szlovákia közötti közlekedés kiépítése. Zwardorí és Skalité között néhány hónapja már létezik (és egyre élénkebb) a vasúti forgalom, de a gyalogosok és autósok számára még nem nyitották meg a határátkelőt. A lengyel küldöttség ennek ellenére Zwardorínál lépte át a határt, bizonyítva, hogy lehetséges az átkelés... A tárgyalásokon felvetették a Odera-Duna csatorna megépítésének kérdését is; ez biztosítaná a vízi közlekedést Szlovákiából a kétmillió lakosú Felső-Szilézián keresztül a Visztuláig (mert az Odera-Duna csatorna építésével párhuzamosan épülne az Odera-Visztula csatorna is). A munkálatokat szeretnék minél előbb megkezdeni; ez a munkanélküliség gondját is enyhítené, s végre megvalósulna a 110 (!) éve húzódó terv. Több konkrét egyezség is született, s az együttműködés további formáiról december és január folyamán tárgyalnak a felek - Katowicében. (kiedrowska)