Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-17 / 271. szám, kedd

5 PUBLICISZTIKA 1992. NOVEMBER 17. K

elet-Közép-Európa történelme számos ta' nulsággal szolgál, amelyekre nem árt odafigyelni napjainkban sem. Annál is inkább, mivel januártól a jelenlegitől némiképp eltérő helyzetben leszünk kénytelenek élni. Kelet-Közép-Európa mindig is évekkel, évtizedekkel a fejlettebb világ mögött kullogott. Gazdaságilag is, iparilag is, tudományos-műszaki fejlettségben is. Az sem véletlen, hogy a humán müveltségűek a középkor óta a fejlettebb nyugati egyetemekre jártak tudást szerezni. Ez az elmaradottságunk az elmúlt négy évtizedben drasztikusan megnőtt - abból kifolyólag elsősorban, hogy térségünkre az európaival homlokegyenest ellenkező „fejlődést" erőltettek. Ennek okán mondhatjuk el most, hogy elmaradottságunk nem a gazdaság, az ipar, a tudomány terén a legnagyobb, hanem a tudat szintjén. Európa felfogásban messze előttünk jár. Amikor térségünkről beszélünk, óvakodnunk kell attól, hogy az egészet egy szürke egységes tömbnek fogjuk fel (mint ahogy Európa sem kezelhető távolról sem felfogásban egységesként). Úgy érzem Európában a történelmi gazdagság érdekes módon a gondolkodási fejlettség szintjén köszön vissza. Eltérő a lengyelek, a magyarok, a csehek, a szlovákok, a románok, ä szlovénok és a horvátok, de az osztrákQk mentalitása, gondolkodásbeli érettsége is, bár az egyes társadalmakon belül meglévő eltérő irányzatokat sem szabad figyelmen kívül hagyni; az is kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedek vulgármaterialista gyakorlata, annak erősen lefelé húzó hatása máig súlyosan érezteti hatását mindenütt. Kelet-Közép-Európa sok mindent megtapasztalt, kommunizmusról, nacionalizmusról, diktatúráról és nagy reményekről egyaránt bőven van mondanivalója a világ számára. A világ azonban nem nagyon igényli az ilyen tapasztalatokat; végül is a világnak is megvan a maga gondja. Kelet-Közép-Európa pedig abban a mocsárban tocsog, amelynek létrejöttében maga is ludas. Ma már, gondolom, mindenki számára világos, hogy 1989-ben nem volt elég nemet mondani egy gyakorlatra, a „létező szocializmus" nevű torz jelenségre; addigra már a több évtizede dívó „jeles" kísérlet végzetesen a padlóra vitte a térséget, annak társadalmait, s onnan nem lehet csak szép szavakkal vagy nagy jelszavakkal felkelni. A felemelkedést meg kell szenvedni, a felemelkedésen nagyon tudatosan és összehangoltan kell(ene) dolgozni. Nagyon találóan jegyezte meg Fejtő Ferenc a közelmúltban, hogy Kelet-Közép-Európában a fennálló rezsimnek nem felrobbanása, hanem önmagába zuhanása következett be. S aki ebből a romhalmazból új társadalmat akar építeni, nem tudja elkerülni, hogy az építkezéshez a régi építmény egyik-másik elemét is fel ne használja. Óriási paradoxon ez, nagy veszélyekkel; csoda hát, ha az új (?) társadalmak egyik-másik részeleme kísértetiesen hasonlít a régire? Az ott üldögélő hivatalnokokkal és azok módszereivel egyetemben? Nem lebecsülendő momentum ez, amelyen az egész építkezés megbukhat. 1989-ben Szlovákiában a „forradalmat" teljekor mutatkozik meg a valóságban, kiben mi lakozik, melyek azok az értékek, amelyeket megvalósítandóként a társadalom elé lehet tárni, s nem utolsósorban az is napfényre kerül, mi lakozik az egyes személyiségekben. Szlovákiának ezen a téren nem jutott ereje egy olyan második hullám létrehozatalára, amelyet Csehországban a PDP, a PDA, de akár a PM is képviseltek. Szlovákia az olcsó demagógia és a problémák elől való menekülni akarás (járhatatlan) útja felé sodródott el. Egy másik fontos momentum, amely az előzővel nagyban összefügg, hogy az 1990-ben győztes szlovák gárda személyekben sem tudott olyan meggyőző és átütő egyéniségeket a társadalom elé állítani, akik azt a vonalat töretlenül tovább tudták volna vinni. A ,,macskutya"-jelenség erősen rányomta bélyegét a volt vezetői gárdára, amely lépésről lépésre morzsolódott fel, 1992 elejére annyira elbizonytalanodott, hogy talán már Önmaga sem tudott hinni önmagának. Az is tény, persze, hogy ez a cselekménysorozat sem egyoldalúan játszódott le, a másik oldal nagyon profi (és nem tiszta) módon mindent megtett a '89 utáni út irányába vetett bizalom megkérdőjelezéséért. A fenti állítások igazát aláhúzza az a tény, hogy Václav Klaus pártjának kellett a szlovákiai politikai élet jobb oldalán beszállni a ringbe, hogy életképes alternatívát próbáljon meg felkínálni a választóknak. Az eredményt ismerjük; hiányzik itt az a társadalmi réteg, amely ezt az értékrendet éltetné. Az események vizsgálatánál arról sem feledkezhetünk meg, hogy megállapítsuk: a szlovákiai politikai pártok gazdasági elképzelései máig eléggé kuszák, tisztázatlanok. Közülük messze a legelfogadhatóbbak a Polgári Demokrata Unió közgazdászainak elgondolásai, nekik vannak - talán egyedül - igazi gazdasági szakembereik, s a szlovákiai társadalom számára nagy kár, hogy nem jutottak be a parlamentbe. Abban a kijelentésben egyébként, hogy az elmúlt két év szlovákiai gazdaságpolitikáját Prágából sugalmazták, van némi igazság, márcsak azért is, mert ott vannak igazi gazdasági szakemberek. Az már más kérdés, hogy ez az állítás így, önmagában félrevezető, tekintettel arral, hogy a Prágából „sugalmazott" útnak finomításai elképzelhetőek, igazi alternatívái azonban nincsenek. Erre igazolásként a jelenlegi szlovák parlament pártjainak gazdasági tézisei hozhatók fel; a DBP-t is beleértve, amely a gazdasági átalakítást, a privatizálást stb. szintén elengedhetetlennek tartja. Egy újabb fontos momentum, amelyre oda kell figyelnünk: 1990 és 1992 között a szlovák politizálás súlypontja áttolódott Prágából Pozsonyba. Ez nagy veszélyekkel jár, mint ahogy naponta tapasztalhatjuk, s az amatőrizmusnak, a dilettantizmusnak nyit teret. A prágai szlovák politikai reprezentációt sok elítélő jelzővel illették, az azonban kétségtelen, hogy rájuk ragadt némi európai máz, volt fogalmuk a politikacsinálás nemzetközi követelményrendszeréről. A honi, „roduverný" politizálást azonban a hőzöngés jellemezte és jellemzi, s ez nem a legjobb ajánlólevél egy születőfélben levő ország számára. Az új szlovákiai győztes hatalom ráadásul nagyon furcsán, idegesen viselkedik, s gyakorta nyúl a régi rendszerből ismert módszerekhez. A szlovák parlament politikai grémiumának legutóbbi ülésén húsz percig volt a téma, hogy a nagyszombati egyetemet meg kell szüntetni, ám az erről szóló törvényjavaslatot, az Istenért, nehogy november 17-én tárgyalja a parlament. A látszatra - egyelőre? - adni kell. Szlovákia kétségkívül emancipálódik, ugyanakkor nem szimpatikus felét fordítja sem a külföld, sem a saját állampolgárai felé. Ezzel a folyamattal bizonyos erők nagyon csúnyán visszaélnek. A társadalom kiskorúsított, ezt az elmúlt választások eredményei jelzik - ám ismerjük be, ennek a társadalomnak a valós állapotát mégsem ismerjük igazán. Nemcsak mi, a politikai paletta másik odalán állók sem. A társadalom • tűrőképességével játszanak, nagy kérdés, hogy ennek hol vannak a határai. A szlovák sajtó egy része mindig is nacionalista és primitív volt, nem megnyugtató, hogy a hivatalos szlovák politika most gyakorta hozzájuk simul. Az sem megnyugtató, hogy a politikában az a tónus vált uralkodóvá, amelyet két évvel ezelőtt a szlovák parlamentben még hangosan kinevettek. Sokan a diktatúra veszélyeiről beszélnek, s oda jutottunk, hogy a demokrácia fő védőjének pózában ma a Demokratikus Baloldal Pártja tetszeleghet. Egyelőre a nagy kijelentések és a szép szavak szintjén. Hajlik a^ sajtó, hajlanak a hivatalnokok, tisztogatások vannak a társadalom számos területén. Meddig? Egyetlen párt a szép, az okos, az erős, meddig? "1 QQQ"

ben Kele

t"Európában is kiszaba- ' I i/Ov7 dult egy szellem a palackból, a szabadság szelleme. Mennyire „fertőzte meg" társadalmunkat, társadalmainkat? Vissza lehet gyömöszölni a szellemet a palackba három év után? CSÁKY PÁL MENYEGZŐ - VŐLEGÉNY NÉLKÜL CAUSA: NYITRA Nyitrán az önálló pedagógiai kar és a Mezőgazdasági Főiskola összevonásából hozott létre egyetemet a 140/1992-es törvény. Az átalakulás mindkét fél megelégedését kiváltotta, hiszen a mezőgazdászok már korábban dédelgették egy agrártudományi egyetem megalakításának tervét, amelyet a zólyomi és a kassai egyetemek kikiáltása meghiúsított. Á pedagógusképző pedig úgy vélte, egyetemi szinten oktat, s tekintettel a város tanintézeti hagyományaira (egykor papnevelde volt itt), lehetőségeit s jogait bővíteni kívánta. Az, hogy két egyetemet tartson el a város, eléggé megalomániás ötlet lett volna, így került sor a szakmai beállítottságukkal ugyan jócskán eltérő, de régtől fogva különféle módokon gyüttműködő intézmény frigyre lépésére. Az elhatározáshoz képest ugyan kissé sietve terjesztették a képviselők a parlament elé a törvényjavaslatot, de végül idén februárban megszavazták. Az érdemi munka beindításához természetesen meg kellett alakítani az egyetemi tanácsot, vagyis az akadémiai szenátust, ahogy itt nevezik, amely szerv azután megválasztja az egyetem rektorát. A konfliktus árnyéka már ekkor elővetült. A volt pedagógiai kar részéről három kar - a pedagógiai, a humán és a természettudományi - tanácsát delegálták a szenátusba, ám a mezőgazdászok - akik szintén három karral vettek részt benne - nem fogadták el a delegálást azzal az indokkal, hogy a pedagógusképzőben egyelőre egy karnyi diák és oktató működik, ők tehát ragaszkodnak a reális, 3:1 arányú szenátusi képviselethez. A Liba professzor vezette pedagógiai kar - sokan a kereszténydemokrata befolyás bölcsőjét látják benne - elképzelhetetlennek találta, hogy a „trágyatúrók" fölényben legyenek az egyetem igazgatásában, pedig ami a dologi ellátottságot illeti - a diákok és az oktatók számáról nem is beszélve -, a házasságba a vőlegény, a Mezőgazdasági Főiskola hozott volna dúsabb hozományt. A pedagógusok demokratikusnak éppen nem nevezhető rámenősséggel véltek igazságot tenni a következő kérdésben is, ki legyen hát az egyetem rektora: Liba professzor, vagy Kabát docens, a mezőgazdák rektora. A vitát a minisztériummal dönttették el, az pedig: megbízta az irodalomtörténész profeszszort az egyetem rektori teendőinek ideiglenes ellátásával. A megbízást a mezőgazdászok nem igazán akceptálták, alighanem joggal, mivel az ideiglenes megbízatási dekrétumot kiállító miniszterhelyettesnek nem volt jogköre efféle dokumentumot kiállítani. (Rossz (?) nyelvek szerint, a sürgősségre való tekintettel, a megbízatás faxon érkezett.) A választások után Dušan Slobodník miniszter kerül a tárca élére egy darabig, s a renitenskedő miniszterhelyettes döntését visszavonja. Az egyetemi tanács természetszerűleg nem működik, a közelgő iskolaév pedig arra-kényszeríti az oktatókat, a régi jogállásnak megfe- ~ lelően igazgassák intézményeiket. A Mezőgazdasági Főiskola vezetőségében megérik az elhatározás: kérik a minisztériumot, nyújtson be javaslatot a nemzeti tanács elé a törvény megszüntetéséről, az eredeti állapot visszaállításáról. Addigra végképp megakad a párbeszéd a két intézmény között, a folyosói vádaskodások egyre inkább politikai síkra terelik a vitát, a pedagógusképző nemes egyszerűséggel „vörösnek" titulálja az ellenféllé avanzsált vőlegényt, mert a mezőgazdászok vezetői bizony már az előző-rendszerben is aktívan igazgatták főiskolájukat. — Az események fölgyorsulnak. A minisztérium lelkét egyre inkább két egyetem gondja-baja (a nagyszombatié is) szófogadatlansága terheli. Már Matúš Kučera a tárca vezetője, hozzá, meg a parlamenti bizottságokhoz, a nemzeti tanács elnökéhez járnak a pedagógiai kar diákparlamentjének küldöttei álláspontjukkal: egyetemet akarnak. Ha másként nem megy, a mezőgazdászok nélkül. Semmi esetre sem óhajtanak azonban visszakerülni az eredeti státusba, az önálló pedagógiai kar végeredményben főiskolai jogokkal fölruházott, ámde új kar alapítására föl nem jogosított intézményének státusába. Akkor már legyenek inkább főiskola. Már senki sem tárgyal a mezőgazdászokkal közülük, már csak a sajtóban bíznak, amit az egykori vőlegény éppenséggel elhárít. Ők, a mezőgazdászok dolgoznak, nem kívánnak a nyilvánosság előtt huzakodni. Mint egyik felelős vezetőjük mégis hajlandó volt nekem elmondani, számukra minden megoldás elfogadható, feltéve, ha nem kell együtt maradni a pedagógusokkal. Á mezőgazdászok tisztelik törvényt, de ellenzik. A gyakorlatban ugyanis megmutatkozott alkalmazhatatlansága. A diákok körében oktatóik nem szítanak semmiféle ellenérzést, mégis, személyes tapasztalatom szerint, a leendő mezőgazdák is vezetőik véleményét osztják, és akár ellensztrájkra is hajlandóak, ha nem sikerül a bontóper. Informátorom, egy mezőgazdász tanszékvezető docens, találóan megjegyezte: megvolt a leánykérés, megtartották a menyegzőt is, de arra már a vőlegény nem ment el. (gy szerinte a házasság érvénytelen. A törvényhozás ma dönt erről. BROGYÁNYIJUDIT MKDM, EGYÜTTÉLÉS MEGHÍVÁS STRASBOURGBA ÉS BRÜSSZELBE Négynapos látogatásra ma Franciaországba és Belgiumba utazik a két magyar politikai mozgalom négytagú küldöttsége: Bugár Béla és Csáky Pál, illetve Dolník Erzsébet és Duray Miklós. Strasbourgban találkoznak az Európa Parlament emberjogi és regionális bizottságával, valamint liberális és kereszténydemokrata frakciójával. Gazdag program várja őket Belgiumban is, többek között vendégei lesznek az Európai Közösségek kelet-európai bizottságának, a belga liberális és kereszténydemokrata pártnak és sajtóértekezletet is tartanak. - Először jutunk el Franciaországba - mondta lapunknak elutazásuk előtt Dolník Erzsébet, az Együttélés vezető titkára. - Fontosnak tartom, hogy ott is megismerjék törekvéseinket, gondjainkat. Vendéglátóink mind a két országban összehoztak bennünket több liberális mozgalommal. A kapcsolatfelvétel abból a szempontból is jelentős, hogy mi is csatlakozni kívánunk a Liberális Internacionáléhoz. -rKARÁCSONYI HANGULAT II. ZOBORALJI KULTURÁLIS NAPOK A Csemadok Nyitrai Területi Választmánya, alapszervezetei, a helyi önkormányzatok, valamint a Zoboralja Alapítvány rendezésében Karácsonyi hangulat címmel november 9-étől december 20-áig rendezi meg a II. Zoboralji Kulturális Napokat. Až igényes munkával összeállított, több helyszínen - tizenhárom községben - folyó gazdag programú rendezvénysorozat kínálatából adunk közre néhányat. November 21-én Gímesen a Szőttes Népművészeti Együttes lép fel. Másnap 16 órakor a Felsőkirályi Művelődési Házban a zoboralji hagyományőrző csoportok szerepelnek. A következő hét végén a Zsérei Művelődési Házban Mesterségek ünnepe címmel kiállítás és bemutató nyílik hímzésekből, fafaragásból, szövésből és csipkeverésből. Szombaton 18 órától a hagyományőrző csoportok lépnek fel, vendégük az ásványrárói és a dunaszegi fólklórcsoport. Előadásukat vasárnap 15 órától Gesztén ismétlik meg. November 30-ától december 6-áig tart Az anyanyelv hete Zoboralján. A nyelvi vetélkedőkbe, pályamunkákba és néprajzi gyűjtésekbe a helyi alapiskolák, valamint a Nyitrai Pedagógiai Kar oktatói és diákjai kapcsolódnak be. December 6-án, délután négy órától ismét a hagyományőrzők lépnek fel különböző helyszíneken, éspedig Felsőahán, Lédecen és Pogrányban. Karácsonyi Játékokat mutatnak be az alapiskolások december 13-án, vasárnap 15 órától az Alsóbodoki Művelődési Házban, egy hétre rá pedig, december 20-án, 15 órakor Nyitragerencséren és Csehiben folklórcsoportok Karácsonyi hangulat című összeállítását láthatják az érdeklődők. A kulturális napok keretében Edőcs Gustáv, burgenlandi magyar származású fotóművész, Nagy József festőművész és Simek Viktor Zoboralji képek kiállítása nyílik Kálazban, Pogrányban és Kolonban. TÓTH ÁGNES A SZELLEM ÉS A PALACK sén nyilvánvalóan mesterségesen importálták - Prágából. Szlovákiának v,égül is az elmúlt rendszerben nem alakult ki erősebb másként gondolkodó értelmiségi rétege, az ellenzékiség is inkább a vallásos meggyőződésen alapuló ellenállásban merült ki, mindez azonban 1989 után egy új kurzus felvételéhez és annak megtartásához kevésnek bizonyult. Ez a momentum több kérdést is felvet; az első síkon ez az ellenzékiség és a későbbi esetleges pozitív viszonyulások problémája. Ellenezni valamit többfajta meggondolásból lehet, s ehhez nem is mindig szükségeltetik összefüggő koncepció. Amikor azonban a korábbi ellenzék hatalomra kerül, ez a koncepció elkerülhetetlen szükségszerűséggé válik. Ak-