Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-03 / 259. szám, kedd

1992. NOVEMBER 3. NYUGDÍJASOK OLDALÁ 6 MIT TEHETEK? Naponta találkozom vele, vagy ha nem, akkor az ablakból látom, miként. cipeli kora reggel a súlyos szatyrokat, meg-megáll, pihenget, aztán lépcsőfokot lépcsőfok után rriaga mögött hagyva, felér, lihegve, szívéhez kapkodva a harmadik emeletre. Ha tehetem, segítek neki. Mondjam azt, hogy barátok lettünk? Nem, ez nem lenne igaz. Csupán sorsa titkának őrzője lettem, mert elmond mindent, tudja, nem adom tovább, nem szolgáltatom ki a családját a szóbeszédnek. . Iluska néni harmadik éve él Pozsonyban. Magához vette a lánya, miután eltemették a férjét, egyetlen magzata apját. A csallóközi, Duna menti házat a fiatalok eladták, őt felköltöztették a panelházba, a harmadik emeletre, ahova még liftet se szereltek, ötödiknek a három picurka szobába. S hogy az új tulajdonos mennyit fizetett a házáért, azt bizony nem is tudja, csak azt, hogy a lányáék hamarosan nyugati márkájú autót vettek, meg lecserélték a bútort. — Kedvesem, jó lányom van, nincs okom a panaszra — mondogatja. — Központi a fűtés, nem kell fát hasogatnom, szenet hordanom, akkor van meleg víz, amikor megnyitom a csapot, igaz, mondják, ne pazaroljam a vizet, elég hetente egyszer fürödni, hiszen maga otthon sem fürdött gyakrabban. Nem, mert a vizet úgy kellett felhúzni a kútból, meg melegíteni a katlanban, de most szívesen tenném, jót tesz a reumámnak. Az unokáimmal lakom egy szobában, aranyos gyerekek, de túl hangosak, olyan vadul játszanak, és bömböltetik a magnót. A legszívesebben a konyhában vagyok. Kérdeztem a lányomat: mennyivel járuljak hozzá a lakbérhez? Azt válaszolta: semmivel, csak arra kérem anyukát, hogy ezentúl vásároljon be, pénzt mi adunk, főzzön, mosogasson, takarítson, mosson, vasaljon, mást nem akarunk. Hát nincs jó lányom? Egy fillért sem fogad el. Igaz, azt a kis nyugdíjat, amit a férjem után kapok, berakom a kopertába, ha meghalok, fizethetik belőle a temetés költségeit, a többi az övék. Szeretem őket s amit tenni kell, azt is megcsinálom, csak néha már nagyon fáradt vagyok. Tegnapelőtt voltam hetvenhat éves. Olyan gyönyörű öt szál rózsát vettek nekem, Gágyor Aliz Illusztrációs felvétele amilyen csak az én kertemben virágzott — régen. Nem is kellene annyit cipekednem, ha a vőm nem inná meg naponta a három sörét. Azt mondja, megkeresi rá a pénzt, kocsmába nem jár, ez igaz is, hát legalább ennyi legyen otthon. Az unokáim serdülőkorban vannak, annyit esznek, hogy alig győzők főzni. Amikor hazafelé bandukolok az üzletből, azzal szórakozom, hogy fejben összeadom, hány kilót is cipelek. Sohasem kevesebbet, mint tízet. Csak egyenek, csak nőjenek! Sokszor hallottam már ezt a „mondókát" és nyilván még sokszor fogom, mert Iluska néni valójában jól tartja magát, kedélyes és mosolygós, fürge öregasszony. Egyszer mégsem tudtam megállni szó nélkül, és megkérdeztem: Miért tetszik hagyni, hogy kihasználják? — Kedvesem, nem úgy kell azt látni. Ők dolgoznak, én meg már csak élősködöm, rajtuk és az államon. Ők befogadtak, az állam nyugdíjat ad. Hálásnak ás hasznonak kell lenni, amíg csak lehet. Különben is, mit tehetnék? Nem szeretnék nyugdíjasotthonba kerülni... A FIATALÍTÓ ÉLETKEDV Prága Trójának nevezett városrészében van a Nad Kazankou nevű utca. A zajtól, a nyüzsgéstől távoli kiskertes családi házak sora olyan hatással van az emberre, mintha falun lenne. Itt megpihen a test, megnyugszik a lélek — legalábbis így gondolja Dana Zátopková, aki szeptember közepén ünnepelte 70. születésnapját. Az a Zátopková, aki felkerült az atlétika csillagos egére: gerelyvetésben 17 csehszlovák, két európai és egy világcsúcsot állított fel, Európa-bajnok lett, négy olimpián vett részt, és 1952. július 20-án Helsinkiben megszerezte élete legértékesebb érmét — az olimpiai aranyat. Különben is ezt tartja élete legszebb időszakának, mert ugyanott és ugyanakkor a férje, Emil háromszor állt a dobogó legfelső fokán. A házastársakat ünnepelte az egész ország, sőt az egész világ. Nemrég Danát ismét ünnepelték: Párizsban odaítélték neki a fair play díjat, ami ugyancsak rangos kitüntetés, és csak kevés sportoló büszkélkedhetik vele. Évek óta ismerjük egymást, sok kellemes órát töltöttünk együtt, ha velünk volt a férje is, nagyokat nevettünk, mert ő bizony nagy mókamester. Zátopekéknél mindig derűs volt a hangulat. Ők akkor sem panaszkodtak, amikor rossz idők jártak, amikor a konszolidáció éveiben Emilt elbocsátották a hadsereg kötelékéből, lefokozták, ós olyan kevés nyugdíjat adtak neki, hogy minden koronát nagyon be kellett osztaniuk. — Bár Emil látszatra hősiesen viselte sorsát — emlékszik vissza Dana asszony —, de én tudom, hogy nagyon sokat rágódott. Mélyen meg volt sértve, hogy ezt tették vele. Vele, aki mindig és mindenütt jó hírnevet szerzett hazájának, aki imádja szülőföldjét, s bár sokszor megtehette volna, nem fogadta el a csábító külföldi ajánlatokat, meg nem is emigrált. Arról nem is beszélve, hogy mindmáig az ország legsikeresebb sportolója: 19 európai és 18 világcsúcsot állított fel, négy olimpiai aranyérmet hozott haza. Amikor én annak idején ezt magunk között gyakran emlegettem, és persze morogtam is amiatt, hogy hálátlanok az emberek és kegyetlen tud lenni egy rendszer is, mindig rám szólt: „Ugyan hagyd, Dana, nem a dicsőségért sportoltunk, szurkolóinknak akartunk örömet szerezni, az meg sikerült, hát akkor nyugodj bele a sorsunkba." Pedig tudom, hogy neki nagyon fontos volt a sikerélmény, mindig első akart lenni. Akkoriban beletemetkezett a munkába, annyit dolgozott, hogy attól féltem már, hogy megbetegszik. A geológusokhoz szerződött el, és csak hétvégeken járt haza, akkor meg egyedül építgette ezt a házat. Tudom, volt úgy is, hogy Emil öntött lelket önbe... — Ó — Dana szélesre tárja karját, és jó ízűt nevet — háí persze. (És látom rajta, pontosan tudja, mire gondolok.) — Gyermektelen házaspár voltunk, és eljött az életembe egy olyan idő, amikor ez a tény engem nagyon elszomorított. Szinte búskomor lettem, annyira vágytam egy gyerekre. Napok hosszat üldögéltem szó nélkül, magamba fordulva, olyankor még csak egy kávét sem főztem. Emil egy darabig tűrte, tapintatos volt, úgy tett, mintha nem érzékelné a változást, de aztán megelégelte ezt az állapotot, és nagyon kedvesen elbeszélgetett velem. Azt mondta: „Dana, egy pillanatig se búsuij. Ne gondold azt, hogy miattunk Peter Pospíiil felvétele fog kiveszni az emberiség. Majd szeretjük mások gyerekeit, azt hiszed, hogy azok nem tudnak elviselni egy kis szeretettöbbletet?" A Zátopek-házaspárnak sok barátja van, mindenütt szívesen látott vendégek, mert rendkívül szerények, közvetlenek, életkedvet sugárzók. Minden biztatás nélkül mesélik humoros történeteiket, maguk is jókat mulatnak rajtuk, hajnalig képesek anekdotálni. Csaknem minden meghívásnak eleget tesznek: nem kerüli el figyelmüket egyetlen jelentősebb sportesemény sem, ellátogatnak az iskolába, a gyárakba — csak úgy, elbeszélgetni. Eszembe jutott egy közös élményünk. Zátopekékat más olimpiai bajnokokkal együtt meghívták egy kisváros alapiskolájába. Dana egyedül érkezett, mivel férje éppen betegeskedett. Amikor vége lett a kérdezz, feleleknek, a gyerekek megrohanták a híres gerelyvetőnőt és autogrammot kértek tőle, szerintem legalábbis azért, mert ő nem sajnálva az időt, az aláírása mellé mindig „odabiggyesztett" egy gerelyvető figurácskát, egy olyan karikatúrát, amelyet saját maga készített. Amikor már eleget tett vagy száz gyerek kívánságának, és valamennyi boldogan elrohant, Dana észrevette, hogy ott áll előtte egy fogatlan, kissé maszatos cigány fiúcska. „Hát te — kérdezte. — Nincs se ceruzád, se papírod?" „Nincs — mondta a kicsi —, mert nekem az az ákombákom nem kell!" „Hát mit szeretnél?" „Én csak egy puszit szeretnék..." — válaszolta bátortalanul a gyerek, és lesütötte a szemét. Dana magához ölelte és csókolgatta bozontos fejecskéjét, szutykos kezecskéjét. Mi csak bámultuk, és a jelenet láttán, bizony többünknek is könny szökött a szemébe. Emilnek igaza lett. A szeretetből soha sincs elég... Zátopekék egyazon év ugyanazon hónapjának a napján születtek, sőt azon a napon, a születésnapjukon kötöttek házasságot is, persze néhány évvel később. így szeptembernek ez a napja náluk valóban nagybetűs ünnep. Panaszkodik is a postás, mert ilyenkor kilószámra hozza a köszöntő leveleket, lapokat, táviratokat. Persze, csak látszatra zsörtölődik, mert ő is szereti Danát és Emilt, hébe-hóba megiszik velük egy-egy pohárka bort, amivel aztán otthon kellőképpen büszkélkedik is. Hogy milyen keményen edzettek annak idején, amikor még aktív sportolók voltak, azt jól tudom, meg azt is, hogy azután is naponta atletizáltak, futottak. A lakásukból tornatermet csináltak. De arra is kíváncsi voltam, miként élnek ma, nyugdíjasként? — Annyi a dolgunk, hogy azt sem tudjuk, mivel kezdjük reggel és mivel végezzük majd este — mondja Zátopekné. — Kora tavasztól késő őszig ezt a kiskertet művelgetem. Alig várom, hogy a fű egy kissé megnőjön, hogy ismét nyírhassam — hetente. Dugványokat nem vásárolok, minden virágot magról keltetek. Formázom a bokrokat, tisztogatom az utacskákat, teszek-veszek a ház körül, aztán takarítok, főzök, vendégeket fogadok, esténként jókat beszélgetünk, visszaidézzük a múltat, és, mint manapság talán mindenki, politizálunk. Emil javítgatja a házat, segít a kert művelésében. Télen meg takarítunk, porolgatjuk azt a rengeteg emléktárgyat, amit összehordtunk az egész világból. Sokat utazgatunk, elfogadjuk rajongóink meghívását. Sohasem unatkozunk, olvasunk és tévézünk is. Annyi a tervünk, hogy azok megvalósításához még legalább hetven év kellene... Egyenes testtartású, fürge, vidám nyugdíjasok, energiát részbén a múltból, részben mostani tenniakarásukból merítenek. — Amikor hetven évesek lettünk, akkor az egyik barátnőnk azt táviratozta: „Boldog öregséget kívánok." Mondom Emilnek: „Hol van még az az öregség? Az a Božka eltévesztette az évszázadot..." Emil erre: „Ne haragudj rá, neki fogalma sincs arról, milyen jó fiatalon nyugdíjasnak lenni." Emilnek igaza van. ÖNÖN MÚLIK, MEDDIG ÉL Ha az ember megöregszik, ilyen-olyan baja van, betegeskedik, és gyakran gyötri a magány. Lassú, feledékeny és panaszkodó lesz, csodálkozik, hogy akik korábban szerették, körülvették, el-elmaradoznak mellőle, mert nem tudatosítja, hogy magatartásával nyűggé lett. Az ilyen helyzetet nem szabad elfogadni. Nem a hálát kell kitoporzékolni mindenáron, hanem jóval az öregedés előtt mindent meg kell tenni azért, hogy majd elviselhetők legyünk. A szakemberek azt mondják, hogy az öregedésre, az öregségre az embernek negyvenedik és ötvenedik életéve között kell felkészülnie. És rögtön szolgálnak is néhány jó tanáccsal. -t- Ügyelni kell a testsúlyra! Már ill rég nem érvényes, hogy az optimális súly annyi kilogramm, amennyi centiméterrel testmagasságunk meghaladja az egy métert, (például: ha valaki 185 cm magas, akkor optimális testsúlya 85 kg). A tudomány mai állása szerint az így kiszámított értékből le kell számítani tíz kilót. Ha valaki ennél többet nyom, sürgősen fogyókúrázzék! 11. Alkoholt csak elvétve szabad fogyasztani, akkor is leginkább bort! Azt szokták mondani, hogy aki iszik, az dohányzik is, és aki dohányzik és iszik is, az tudatosan megrövidíti életét: rákos, szívbeteg, érszűkületes lesz. A férfiak sose igyanak többet, mint naponta egy pohár bort, a nők pedig csak másnaponként ennyit! 3. Hagyjuk abba a füstölést! š®™ Bebizonyított tény, hogy a dohányosok 10 évvel rövidebb ideig élnek, mint nem dohányzó embertársaik. A statisztikák szerint a 40 és 50 év között szívinfarktusban elhalálozott'ak 90 százaléka dohányzott. 4 Fogyasszunk kevesebb zsiradékot! A napi megengedett adag egy teáskanálnyi. Mellőzni kell a rántott húst és egyéb zsírban, olajban kirántott élelmiszereket, a szalámiféléket, a sajtokat, a kekszeket és más édességeket. S. A zöldség és a gyümölcs Ä legyen az alaptáplálékunk! Az A, C és E vitamin testünk „őrzőangyalai". Aki kevés vitamint fogyaszt, az hamarabb betegszik meg, szívbajt, rákot szerezhet. Naponta legalább 400 g gyümölcsöt és nyers zöldséget kell enni. Ajánlatos sok sárgarépát és céklát fogyasztani. 6. A hal — életmentő. Sok halat, halfélét kell fogyasztani, mert alacsony a zsírtartalma, elősegíti a vérkeringést, növeli a szervezet ellenállóképességét. 7. Kell a kenyér és a rizs. Sokan azt állítják, hogy mindkettőtől csak hízni lehet. Ez nem igaz. A gabonafélék sok proteint tartalmaznak, ami az infarktus és a rák jó ellenszere. Ajánlatos sok lencsét és burgonyát fogyasztani. 8| Ne iktassuk ki a rostos Ä ételeket! Elősegítik a bélműködést, az anyagcserét. Ajánlatos naponta legalább három karéj barna(!)kenyeret enni, legjobb friss zöldséggel. 9, Takarékoskodjunk a sóval! • Az európai ember általában tízszer annyi sót fogyaszt, amenynyire szervezetének szüksége van. A túlsózott ételek szívbántalmakat, infarktust, magas vérnyomást okoznak. A sótlan ételeket 14 napon belül meg lehet szokni, a szükséges sót a kenyér, tésztafélék, konzervek stb. tartalmazzák. !$§§§ Ügyeljünk a kalciumra! 11 Akinek testéből hiányzik, az biztosra veheti, hogy fáradékony lesz, s ráadásul gyakoribb csonttöréssel kell számolnia, ami bizony idősebb korban elég veszélyes. Ezért sok halfélét, zöldséget, mandulát kell fogyasztani. (A tudósok azt mondják, ha betartjuk ezeket az alapszabályokat, húsz évvel meghosszabbíthatjuk életünket, s ráadásul betegeskednünk sem kell. A fenti tíz jó tanácshoz három hét múlva a Nyugdíjasok oldalán még tízet közlünk.) Az oldal anyagát összeállította és írta OZORAI KATAĹIN