Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-07 / 237. szám, szerda

1992. OKTÓBER 7. ÚJSZÓI HAZAI KÖRKÉP 4 VÁLÁS DBP-MÓDRA (Munkatársunktól) - A Demokratikus Baloldal Pártja már korábban figyelmeztetett az államjogi elrendezés kérdése körüli politika válságiehetóségére. A jelenlegi belpolitikai helyzet tudatában még inkább fontos a demokratikus folyamatok megszilárdításá, az államjogi elrendezés problémájának alkotmányos, nyugodt, kulturált megoldása - mondta a DBP tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatóján Peter Weiss pártelnök, az SZK Nemzeti Tanácsának első alelnöke. Kifejtette, hogy a DBP szerint a civilizált válás következő lépése a Szövetségi Gyűlés által elfogadott illetékességi törvény lehetne, amely lehetővé tenné, hogy a köztársaságokra ruházzák át a szövetségi jogköröket. Utána kellene a népszavazásról szóló törvény módosítását elfogadni, majd a szövetségi vagyon elosztásának feltételeit meghatározó törvény következhetne. Weiss bizonyos elégtételként értékelte, hogy a föderáció megszűnéséről szóló törvénytervezettel kapcsolatos javaslataikkal azonosultak a szlovák 'pártok - köztük a magyar koalíció is - és a cseh ellenzék nagyobb része. Ezt az egységet Weiss a szlovák nemzeti és állami érdek azonos meghatározásának tudta be. Szerinte, ha javaslataikhoz a Polgári Demokrata Párt legalább szemernyi kompromisszumkészséggel viszo• nyúlt volna, akkor a parlament jóváhagyhatta volna a törvénytervezetet. Ľubomír Fogaš, az SZK Nemzeti Tanácsának képviselője bírálta, hogy a föderáció megszűnéséről szóló törvényjavaslat kidolgozásá' hoz a nemzeti tanácsok erre a célra létrehozott bizottságai nem járulhattak hozzá. Helytelennek mondta, hogy az ország felosztásának törvényes előkészületei a cseh fél részéről megnyilvánuló politikai nyomás alatt történnek. Szerinte a kialakult válságos helyzetet nem dramatizálni kell, hanem értelmes kompromiszszumos megoldást szükséges találni. -zsár JÁN ČARNOGURSKÝ MADRIDI ÚTJÁRÓL BÉKE ÉS DEMOKRÁCIA (Munkatársunktól) - Ján Čarnogurský, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke a hét végén részt vett a konzervatív demokratikus pártok világszevezetének madridi ülé-„ sén. Tegnap Pozsonyban a tanácskozásról tájékoztatta az újságírókat. Elmondta: a fő témák a béke és a demokrácia, valamint a kilencvenes évek időszerű kérdései voltak. Szólt Antall József magyar kormányfő kijelentéséről: Magyarország arra törekszik, hogy Szlovákiával jó viszonyban legyen, és ugyanez az MDF célja a Kereszténydemokrata Mozgalommal kapcsolatban is. A sokat idézett Nürnbergben elhangzott Antall beszédre is visszatért és kifejtette: a magyar miniszterelnök csupán felhívta a figyelmet a szlovák-magyar problémák előfordulására. František Mikloško, aki szintén részt vett a madridi találkozón, a Magyar Demokrata Fórum képviselőivel folytatott megbeszéléseket nagyon érdekesnek nevezte, különösen azt a magyar hozzáállást értékelte, mely szerint Magyarországnak nem érdeke Szlovákia elszigetelődése, mert ez általa békétlenség forrásává válhat. Vladimír Meőiarnak a szlovák -német szerződéssel kapcsolatos kijelentésére reagálva Ján Čarnogurský leszögezte: a szlovák miniszterelnök a bajor kormány egyetlen tagjával sem tárgyalt, majd egy kérdésre válaszolva azt is megtudhattuk: az önálló Szlovákia elismerése nem okoz különösebb gondot, de a nyugat-európai politikusok szerint a közelmúltban elfogadott alkotmány húsz évvel ezelőtt megfelelt volna, ma azonban már idejét múlta. - A külföld és Szlovákia viszonyát Ján Čarnogurský egy mondatban foglalta össze: a demokratikus világ számára a Kereszténydemokrata Mozgalom - jelenti a szlovákiai demokrácia zálogát. D. T. NYÍLT LEVEL A NYITRAI PEDAGÓGIAI KAR MAGYAR TANÁRAIHOZ Tisztelt Nyitrai Tanárok! Ma a magyar tagozat tanévnyitója előtt elmondhatjuk, új időszak előtt áll a Nyitrai Pedagógiai Kar magyar tagozata. A magyar tagozat az 1989 novembere óta eltelt három évben látványosan fejlődött. A megállapodás, amely a fejlődés alapjául szolgált, 1989. december 27-én született meg a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériumában. Ekkor folyt le az a tárgyalás az oktatási miniszter és a Független Magyar Kezdeményezés delegációja között, amelyen megállapodtunk, hogy a nyitrai magyar tagozatra évente bejutó diákok számát 150 fölé kell emelni, és hogy a pozsonyi és a kassai egyetem pedagógiai irányzatain évente kezdő mintegy 80-90 magyar diákkal együtt így minden tanévben legalább 220-230 magyar pedagógusjelölt kezdhesse meg tanulmányait. Ez a létszám biztosítja ugyanis azt, hogy a Husák-rendszer által a 90-es évekre „betervezett" pedagógushiányt 8-10 év alatt, azaz az évtized végéig bepótoljuk. A megbeszélésen kezdeményeztük, hogy a minisztérium a közeljövőben tárgyaljon más magyar politikai szervezetek és a magyar pedagógusok képviselőivel is. Ezt követően a nyitrai kar megkapta a szükséges pénzügyi támogatást. Ám a megkötött politikai megegyezéssel és a pénzügyi feltételekkel élni is kellett. Ezennel szeretném megköszönni a nyitrai magyar tagozat ama lelkiismeretes vezetőinek és oktatóinak áldozatkész munkáját, akik az elmúlt időszakban pedagógusképzésünk jövőjét szem előtt tartva oly nagy kitartással és ügyességgel dolgoztak. így sikerült elérni, hogy az elmúlt három esztendőben, minden helyi nehézség ellenére, évente átlagosan mintegy 160 magyar diák kezdte meg tanulmányait önöknél. Ennek eredményeképpen a nyitrai magyar diákok összlétszáma az 1989 előtti 140-160 főről mára 600 fölé emelkedett. Ma még nem tudjuk, milyen iskolaügyi politikát készít a jelenlegi szlovák kormányzat, de biztos, mindent meg kell tennünk annak megőrzéséért, amit az elmúlt három évben elértünk. Vallottam, és ma is vallom, nem elég jelszavakat hangoztatva demonstrálni iskolaügyi önkormányzati céljainkat, jóllehet ezek a célok nagyon fontosak. Mindenekelőtt ma kell jövendő pedagógusaink színvo• nalas képzéséről elegendő számban gondoskodni, és ezt nem helyettesitheti semmi. Ezért köszönöm önöknek áldozatkész munkájukat, mindazt, amit az elmúlt időszakban tettek iskoláink jövőjéért. Kívánok önöknek sok erőt, kitartást és szakmai sikert. Pozsony, 1992, október 6. A. NAGY LÁSZLÓ, a Magyar Polgári Párt elnöke EREDMÉNYESEN DOLGOZIK A JÓAKARAT-BIZOTTSÁG A RÁSZORULÓK LÁTJÁK HASZNÁT (Munkatársunktól) - Az Olga Havlová által 1990 februárjában létesített Jóakarat-bizottság nevű alapítvány a hazai és külföldi intézményektől, illetve magánszemélyektől kapott pénz- és tárgyi adományokból 1992 első nyolc hónapjában mintegy 14,5 millió korona értékű támogatást nyújtott a rászorulóknak. A bizottság címére érkezett pénzeszközökből elsősorban orvosi műszereket, gyógyszert, villamos meghajtású tolókocsikat és még számos hasznos eszközt osztottak szét a rászorulók közt. Olga Havlová tegnapi sajtóértekezletén elmondta: a bizottság tervei közt van pl. egy csontvelő adatbank létesítése, valamint a mellrák szűrővizsgálati rendszerének kiépítésére szükséges feltételek megteremtése, a drága szűrőberendezések beszerzése. A bizottság címére érkező adományok elosztása az egészségügyi, illetve a munkaés szociális ügyi tárcákkal való konzultációk alapján történik. 1992 első nyolc hónapjában például külföldi adományozóktól 123 ezer 679 márka és 143 408 dollár érkezett az alapítvány címére, hazai magánszemélyek összesen 336 938 koronát fizetlek be e jótókonysági szervezet számlájára. Az Olga Havlová alapítványnak fiókszervezetei vannak Kanadában, Németországban, Hollandiában, Norvégiában, Svédországban, Svájcban, Angliában és az USAban. Ezek a szervezetek pénzadományaikon kívül a látás- és mozgássérült gyermekek számára küldtek nagyértékű berendezéseket. Az Olga Havlová alapítvány egyik fő célja, hogy a rászorultak iránt tájainkon is ösztönözze és felébressze a társadalom humánus segítőkészségét. Az alapítvány eddigi tevékenysége tanúsítja, hogy figyelemreméltó sikereket mutathat fel ezen a téren. (sm) Nézzük csak meg jobban! A személygépkocsik előtti körtábla szerint, ugye, tilos itt a parkolás. Viszont az úttestre később festett jelek és betűk fizetett parkolónak minősítik a kassai Kovács utca ezen szakaszát. Tehát aki itt állítja le jármúvét, az parkolási díjat, s egyben büntetést is fizet, vagy... ? Feltehető az a kérdés is: - Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal? Vagy mindegy, hogy mi van, csak fizessen az ember?! Lencse- és tollvégre kapta: Gazdag József ELŐSZÖR..., MÁSODSZOR... Kérem az árverés résztvevőit, foglalják el helyüket az első két sorban, hallatszik az árverést vezető felhívása. Először a 7-es számú licitáló érkezik, közvetlenül a fal mellett telepedik le. Az egyes a vele szemközti oldalra ül. Mindkettőjükön látszik a feszültség, bár megpróbálnak természetesen viselkedni. Az arcuk azonban sok mindent elárul. A pótcselekvéseik, grimaszok és babrálgatás a belső feszültségről tanúskodik. Az ötös táblával érkező egészen fiatat srácon azonban cseppet sem látszik a feszültség. Hanyag, hányaveti módon telepszik le az első sorba. Te jó ég, honnét lehet Hyen fiatal srácnak 10 milliója, ötlik fel bennem a gondolat. Valószínű azonban, hogy csak egy megbízott figura, aki a háttérből képvisel valakit. De nincs időm morfondírozni, mivel a rövid ismertető után kezdődik a licitálás. A tét nem kicsi. A kikiáltási ár 10 és fél millió. A hetes és az egyes a kezdeti óvatos tapogatózás után ,,egymásnak esik". Mindent bevetnek. Egyszer a lehető legalacsonyabb összeggel emelik a tétet, másszor hirtelen félmilliót is ugranak, hogy az ellenfelet megtörjék. Van, amikor a végsőkig kivárnak a licitálással, hadd reménykedjen a másik, van, amikor meg se várják, hogy az árverés vezetője elismételje az ajánlatot, máris rátesznek egy lapáttal. A feszültség növekszik. Az először..., másodszor... között alig tíz másodperces szünetek vannak, a két licitáló már 16 és fél milliónál tart, a fiatal srác még mindig rezzenéstelen arccal üt. Először..., másodszor..., - 17 millió veti oda hanyagul a fiatal srác, s a két ellenfélben meghűlik a vér. Közülük az eddig is bizonytalanabbnak látszó végképp feladja, kiszáll. Egy mélyebb, sóhaj és már zárja is az aktatáskáját. A másikat azonban keményebb fából faragták. Tizenhétmillió egyezer, emeli a tétet..., kétezer.... harmincezer..., százezer... százötezer... százhatezer... A hetes újra bedobja a nagy trükköt. Tizenhét és fél millió. A fiatal srác elbizonytalanodik. Tizenhétmillió ötszázegyezer - veti oda még hanyagul, de már cseppet sem meggyőzően. Úgy tűnik, elérte azt a határt, amelynél lejárt a megbízatása. A hetes már érzi, lovon van. Tizenhétmillió ötszázkétezer, préseli ki magából, s megfogja a szék karját, ha törik, ha szakad, itt ma ő nyer. Óráknak tűnik az a pár másodperc, mig az árverést vezető kimondja először..., másodszor..., a fiatal srác most már csak vagányságból elindít egy laza mozdulatot, majd hanyagul a hajába túr... Harmadszor, és vége. A hetes, szemmel láthatóan fellélegzik, úgy tűnik, olcsón megúszta. Az elmenőfélben levő fiatal srácot megszólítanám. Nem nyilatkozom - vágja oda ugyanolyan hanyagul. S már ott sincs. (t. szilvássy) AHOGY ÉN LÁTOM Miután a Szövetségi Gyűlésben ülő Mečiarpárti képviselők egy emberként rászavaztak a csehszlovák föderáció megszüntetésének módjairól szóló alkotmánytörvény-tervezetre, az a benyomása támadt az embereknek, hogy a csehektől való teljes elszakadás vágya annyira mindent elsöprő, hogy itt már szó sem lehet valamilyen közbülső megoldásról. Hogy ez mennyire csak feltételezés volt, az csakhamar kiderült; a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom honatyái néhány negyedóra múlva azt is egyhangúan megszavazták, hogy Csehország és Szlovákia alakítson Uniót. Ez a pálfordulás úgy is értelmezhető, hogy a szlovák nemzetiek erődemonstrációja erőművészkedéssé silányult. Vajon miért? Vezető szlovák politikusok mostanában (látszólag csak úgy mellékesen) meg-megjegyzik, hogy Szlovákia nincs teljesen felkészülve az azonnali önállósulásra. Nincsenek diplomaták, nincs bankóprés, amely megkezdené a szlovák korona gyártását, nincs... Egyszóval: sok minden nincs, ami szavatolná az önálló állam működését. Nem utolsósorban hiányzik például a jól felkészült szlovák hadsereg, amely szavatolná az ország területi sérthetetlenségét. Azt most ne vizsgáljuk, vajon van-e akár egyetlen ország is Szlovákia körül, amelyik veszélyeztetné a határait. A lényeg az, hogy miközben Szlovákia készül az önállósulásra, ha máshogy nem, tudat alatt minden politikusának gondolataiban ott motoázkál a tény: Szlovákia leendő határainak körülbelül egyharmada Magyarország mentén húzódik. Az Unió gondolatát nem utolsósorban azért fogadták kedvezően a DSZM politikusai, amiért néhány héttel ezelőtt a konföderáció gondolatát is szorgalmazták. Mind az Unió, mind a konföderáció azt jelentené, hogy miközben Szlovákia élvezné az önálló államiság minden előnyét (azt majd csak az elkövetkező évek mutatják meg, mennyire lesznek ezek mindent elsöprőek), Csehország ott tartaná védőernyőjét a Kis-Kárpátoktól keletre eső területen. ERŐMŰVÉSZKEDÉS Ez annyira átlátszó ügyeskedés, hogy Váelav Klaus és társai a cseh reprezentációban még csak arra sem voltak hajlandók, hogy elemzően, tehát megindokolva utasítsák vissza a szlovák próbálkozást. A racionális gondolkodásáról híres Klausnak - ez kétségtelen - felszökött a vérnyomása, de ez minden, ami történt. Ugyanis a cseh politikusok felfedezték (mert ha akarták volna sem tudták volna fel nem fedezni), hogy Vladimír Mečiar nagymestere a feszültségkeltésnek. A csehekhez fűző viszonyban is, Szlovákia belpolitikai életében úgyszintén és Szlovákia Magyarországhoz fűződő kapcsolatait illetően különösen. Csehországnak semmire sincs oly kevéssé szüksége mint arra, hogy belekeveredjék egy konfliktusba. Klausék jól ismerik a jelenleg még hatalmon levő magyar kormánynak a politikáját. Az Antall-kabinet tagjai ahol csak mód adódik rá kinyilatkoztatják, hogy elítélik a meglevő határok erőszakos megváltoztatását. A szlovák nemzetieknek már az is szöget üt a fejébe, miért csak az „erőszakos" határmódosításokat ítélik el. No de ez a szlovákok ügye. A cseh politikusok minden bizonnyal észrevették, hogy Magyarország legerősebb kormánypártjában nem is egészen leplezetlenül milyen irányzatok érvényesülnek. A Csurka-szárny túlságosan is gyakran emlegeti mostanában Magyarország „külső életterét". Ez nem éppen diplomatikus megfogalmazás. Summa summárum: Csehország köszöni szépen azt a lehetőséget, hogy bármilyen módon is belekényszerüljön egy esetleges kalandba. Olyanba, amely feltűnően hasonlítana a jugoszláviaihoz. Néha az az ember benyomása, hogy Vladimír Mečiar Mao Ce Tunghoz járt iskolába. A permanens húrfeszítés politikáját folytatja, ahelyett, hogy az ellentétek élének lefaragására törekedne. Mintha attól tartana, hogy szavazóbázisa zokon veszi, ha békülékenységet mutat. Egy fillérjébe, egy mákszemnyi presztízsveszteségébe nem kerülne Szlovákiának, ha nagytermészetű miniszterelnöke például felfedezné a gesztusok jelentőségét. Ha például visszagondolna arra, hogy azon a két évvel ezelőtti októberi estén mennyire pozitívan fogadta parlamenti és televízióbeli megnyilvánulását a szlovákiai magyarság, de a környező világ is. Ilyen és hasonló gesztusokat kellene tennie most is. Persze, kiszámíthatóan, tehát intézményesítve, rögzítve és jogilag garantálva a gesztusok tartalmát. A szlovák-magyar kiegyezés hajnalát jelenthetnék az ilyen gesztusok. Egyelőre csak erőművészkedésnek lehetünk tanúi. A demagógia egyik szlovák klasszikusának szavaival élve, még csak azt bizonygatják a délszlovákiai magyarok előtt, hogy: Ki itt az úr. TÓTH MIHÁLY