Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-30 / 256. szám, péntek

1992. OKTÓBER 30. ÚJ SZÓ* ÉRDEKESSÉG 6 KONCZ ZSUZSA ENGEDÉLYEZETT ÉLETRAJZ M inden második csütörtökön új krimisorozattal szórakoz­tatja nézőit a magyar Televízió 1-es csatornája. A Miami Vice termé­szetesen amerikai sorozat, főszerep­lője pedig egy igazi férfiszépség: Don Johnson. A most 42 éves szí­nész éppen ennek a sorozatnak kö­szönheti népszerűségét, neve halla­tára a nézők millióinak világszerte beugrik Sonny Crockett borostás, csibészes képe. Bár játszott, úgy­mond, komolyabb szerepeket is, s David Hasselhofhoz, a Knight Rider főszereplőjéhez hasonlóan ő is sike­res kiruccanást tett a könnyűzenei pályára, a nézők számára változat­lanul a kemény zsaru marad. Ugyanakkor Hollywoodban Don Johnson máris egy legenda: állítólag a „bűnök városában" még sosem volt ekkora nőfaló, mint ő. Arra vi­szont volt példa —• a legismertebb Liz Taylor és Richard Burton esete —, hogy két színész néhány évvel a válás után ismét házasságot kötött. Mint Melánie Griffith és Don Johnson, aki a müncheni Quick című hetilap­nak adott interjújában meglepő őszinteséggel jelentette ki magáról: „Undok egoista vagyok!" • Milyen férj ön? — Elviselhetetlen és nagyon ön­ző. Mindig a figyelem középpontjá­ban kell állnom. Mindennek körülöt­tem kell forognia. Nem szeretnék a házastársam lenni. • Hogyan bírja ki önnel a felesége? — Bizonyára nagyon szeret. • Mi az ön legnagyobb hiányossága, hibája a partnerkapcsolatban? — Nem tudok nem ránézni más nőkre. • Hűtlen? — Volt néhány afférom a házas­ság alatt. • Tudott ezekről a felesége, Melánie Griffith színésznő? — Néhányról bizonyára. • Hogyan reagált? — Csalódott volt, bosszús és sér­tődött. Többórás beszélgetéseink voltak. A házban minden a feje tete­jére állt. De még túl éretlen voltam ahhoz, hogy le tudjak mondani erről az életformáról. • Ez azt jelenti, hogy megváltozott? — Igen. Melanie-val beszéltünk az életünkről. Hiszen a hűtlenségnek mindig van valami oka. • Emlékszik még az „elsőre"? — Igen. A gondozónő, akinek vi­gyáznia kellett volna rám, elcsábí­tott. Akkor tizenkét éves voltam, s a szex megtetszett. Azóta a szenve­délyemmé vált. Ezt bizonyára anyámtól örököltem. 14 éves korá­ban volt az első partnere, s csak 16 éves volt, amikor megszülettem. • Mit gondol magáról, mint színész­ről? — Állandóan javulok. Karrierem kezdetén, amikor még nem tudtam, mi lesz később, egészen nyilvánva­lóan kopíroztam James Deant és ké­sőbb Peter Fondát. Egyik dolog sem sült el jól. Aztán háromnapos boros­tát növesztettem a Miami Vice-hoz és megtaláltam a stílusom. A szí­nész számára nagyon fontos a rutin, s nekem ez a sorozat segített meg­szerezni. • MitgondoLőnrőla fia, Jesse? — Jesse tíz éves és a saját útját járja. Ennek ellenére hozzám fordul minden kérdéssel, ami a szívét nyomja. Nagyon igyekszem, hogy jó és megértő apa legyek. • Mi az, amiben nem szeretné, ha kö­vetné önt? — Nem szabad elkövetnie ugyanazokat az ostobaságokat, amiket, én elkövettem! Abszolút őszinteséggel igyekszem rá hatni, nem titkolom előtte múltamat sem, amelyben ott volt az alkohol és a ká­bítószerek. Csak így akadályozha­tom meg, hogy ezeket ő is kipróbálja. • Elárulta a fiának, hogy kábítószer­függőségbe került? Október 3-án óriási sikerrel tartot­ta meg jubileumi koncertjét Koncz 'Zsuzsa, aki már 30 éve van a pá­lyán. De három évtized kellett ahhoz is, hogy végre megszülessen az éne­kesnő első, általa is engedélyezett életrajza. Ebben kicsivel, de igazán csak kicsivel közelebb enged ma­gához minket, az örök kíváncsiakat. Az életrajz, amelyet Varjas Endre írt, szelíden tolakodó. Azért meg­tudhatjuk, hogy Koncz Zsuzsa egy kis faluban, a Heves megyei Pélyen született, hogy az édesanyja kórházi nővérként dolgozott, az édesapja pedig általános iskolai tanár volt. Ám a boldog családi együttlét nem tartott sokáig, s a válás felnőttkorra kiható nyomokat hagyott benne. „...Tulajdonképpen — vallotta meg a kötetben Koncz Zsuzsa — féltem a férfiaktól. Apámra úgy em­lékeztem, hogy idegesen kiabál, al­• kalom adtán lekever egy frászt. És a következő emlékem az, hogy meg­sértődik valamiért, amiről nem is iga ­zán tehettem. Anyu második férje pedig, akivel ma már igazán jó vi­szonyom van, és nagyra becsülöm, szintén olyan ember volt a szemem­ben, akitől inkább tartani lehetett, mint beszélgetni vele. Felnőtt koro­mig a másik nemmel semmiféle har­monikus kapcsolatom nem volt..." HERCEGNŐ A SZEMÉTLÁDÁBAN Ilyen az élet! Egyszer fent, egy­szer lent... Sarah, azaz Fergie, a yor­ki hercegné nemcsak anyósa, a ki­rálynő kegyeit vesztette el. A közvé­leményt, a brit alattvalókat sokkolta a kikapós menyecske. Ha egy há­zasság rossz, attól még méltósággal lehet kivonulni a királyi családból. Mint azt ezen a helyen is néhány hét­tel ezelőtt megírtuk, nem ezt teszi a vörös hajú fiatalasszony. A botrá­nyok folytatódnak, újabb intim — félmeztelen — képek jelentek meg a hercegnőről egy texasi multimillio­mos társaságában. Mindennek köz­vetlen következménye: a blackpooli Louis Tussaud panoptikumból ki­dobtak egy viaszbabát: II. Erzsébet gyermekei és menyei társaságából eltávolították Fergie-t. Meglepő, az angolokra igazán nem jellemző bru­talitással végzett a „vétkessel" Ken Spencer igazgató: András herceg nejének a feie egy szemétládába került... m úWÁĽs smmmmm. GÖRFÖL ZSUZSA DON JOHNSON: UNDOK EGOISTA VAGYOK" — Annak minden részletével és következményeivel... • Hogyan reagált? — Szó nélkül végighallgatott, majd azt mondta: „Apa, te egy szörnyű taknyos voltál!" Igaza volt... • Mi hiányzik az életéből? — A kaland, az izgalom. A gyors motorcsónakok már nem elégítenek ki. ürült, merész dolgokat szeretnék csinálni. Provo­kálni, kockáztatni. Melánie ezt szereti rajtam a legkevésbé, és én ynegértem őt. • Van önben tehát valamiféle halálvágy? — Ezek talán túl erős szavak. Nem akárok meghalni. Csak a férfi­asságomat szeretném bizonyítani. • Kisebbségi komplexusa van? — Nem tudom. Talán néha igen. • Ön ismert, népszerű, gazdag, sike­res a nőknél — mi az, ami hiányzik még önnek? — Ezt sem tudom. Állandóan ke­resem a nagy, felejthetetlen élményt. • Volt már valaha pszichiáternél? — Természetesen, ki ne lett volna Hollywoodban? • Boldog? — A boldogság — ezek mindig csak pillanatok. Ismer valakit, aki ál­landóan boldog? jjy<ettós sztárfotó: Don Johnson és Melánie Griffith K arrierje kezdetén óriási erőfe- nekelőtt születni kell. Meg aztán az sem szítést igényelt Raquel Welch- baj, ha túl a negyvenen — vagy még tői minden fizikai megpróbáltatás. előbb — futja az ember lányának Hamar kifulladt, ha menekülnie kel- szépségműtétekre is. Raquel Welch lett (Egymillió évvel időszámításunk érthető módon, hallgat arról, hogy vala­előtf) vagy ha görkorcsolya-ver- mikor dolga lett volna plasztikai sebé­senyzőt alakított ( Kansas City bom- szekkel. Igaz, tiltakozott, amikor a báző). A rodeo is teljesen kimerítette pletykalapok megszellőztették ilyen {A messziről jött asszony legendá- célú hosszabb-rövidebb „eltűnéseit", de ja). Rájött, hogy nemcsak magánem- perre nem vitte a dolgot, megmaradt a bérként, de színészként is tudná ka- felháborodott hangvételű cáfolatoknál, matoztatni az állóképességet,, a jó Hiába, ha valaki szép és ép, azért nem kondíciót. árt, ha okos is. Ma is gyönyörű, formás. Hétéves ._». . kora óta klasszikus balettre járt, tiM-gj SZÉP TESTBEN ÉP LÉLEK majd modern táncokat tanult. Har- jSESk; mincéves elmúlt, amikor rájött, hogy ez a fajta mozgás egyhangúvá vál­hat. Ekkor elkezdett jógázni. Eleinte \ JBP^^^JBmk csúfos kudarcot vallott. „Nem tud- ^Éw tam kitartani egyetlen pozícióban ^Sm sem. Az egyensúlyérzékem egyenlő äS Jfife volt a nullával. Koncentrálni vég- JiL <mm* jHfp képp nem tudtam, pedig az a leg- jfir fontosabb, hogy egyetlen pontra ™ * - jf összpontosítva kikapcsoljunk, elf e- • lejtsük a hajszát, a rohanást és megfeledkezzünk cikázó gondola­tainkról. Aki erre képes, megtalálta a ' - ) lelki békéjét." Raquel Welch huszonnyolc jóga­gyakorlatot ismétel naponta tízszer. =' |j A meditációt aerobic követi. A jóga fejleszti az önfegyelmet, így köny­nyebb diétáznia is. Holott egy-egy fitnessprogram után farkasétvágya W , van. Ilyenkor sok gyümölcslét vagy ,W r ásványvizet iszik, esetleg elmajszol néhány kekszet. Ebédre fehérjében ; ' ­gazdag, párolt lazacot eszik zöld- ' " séggel. Délután gyümölcs és néhány ý keksz a menü. A vacsora ismét főleg \ jm fehérjéből áli: pulyka, borjú vagy hal. \ \ "-jp Azért eszik, hogy éljen, nem azért él, \ ; -Rí hogy egyen. Mint már oly sokan, Ra- * U\ , ŕ Ej, quel Welch is áruba bocsátotta fit­nessprogramját videokazetta, illetve könyv formájában. Mint a mellékelt felvétel is bizo- ST nyitja, érdemes követni ezeket a ta­nácsokat. Persze, szépnek mindé­VISSZATÉRNEK A TÖVISMADARAK Amikor 1983-ban az amerikai tele­vízió bemutatta a Tövismadarakat, az ausztrál Colleen McCullough ha­sonló című sikerregénye alapján ké­szült sorozatot, a nézők millióinak lelkes.reagálása után az újságok az évtized sikersorozatáról cikkeztek. A televíziók világszerte játszották a filmet, s mindenütt óriási volt a siker. Könnyes szemmel, nedves zseb­kendőt szorongatva figyelték a né­zők, főleg a hölgyek az ausztrál szépség; Meggie és Ralph de Bri­cassar atya „bűnös" szerelmének történetét. A Tövismadarak minden idők egyik legsikeresebb tévésoro­zata lett, s évek múltán is milliókat csalnak a képernyők elé az ismétlé­sek. Erre, természetesen, Hollywo­odban is felfigyeltek, s számítva a nézők körében a kedvező fogadta­tásra, no meg, persze, a komoly be­vételekre, megszületett a döntés: el­készítik a Tövismadarak ll-t. Az öt­let jónak tűnt, a megvalósítás már kevésbé könnyűnek. A Tövismada­rak — az alapul szolgáló regény és az alapján készült tévéfilm — egy lezárt történet. Margaret Mitchell vi­lághírű regényének, az Elfújta a szél­nek meg lehetett írni a folytatását, hi­szen Scarlett O'Hara és Rhett Butler története gyakorlatilag nem fejező­dött be. Ellenben a Tövismadarak alaptörténete lezárt — hogyan lehet tehát megírni a folytatást? Mivel Hollywoodban semmi sem lehetetlen, végül megtalálták a meg­oldást: az új tévésorozat nem folyta­tás lesz, hanem az első sorozat ki­egészítése. Mark Wolper producer és stábja alaposan átnézte az első sorozatot, s rájött: a negyedik rész jó néhány évet kihagyott Meggie és Ralph atya románcából, bár szerel­müknek éppen ez a szakasza tele volt drámai eseményekkel. Több jólértesült pletykalap szerint éppen ez a kihagyott időszak lesz a Tövis­madarak II központi témája. Hollywoodban már szorgosan dolgoznak a forgatókönyvön, hogy a Ralph atya „édes kicsi Meggie"-jét Sidney Penny játszotta. A kicsi lány ma már felnőtt. filmezés mielőbb megkezdődhes­sen. A producerek semmit sem bíz­nak a véletlenre: a szereposztás ugyanolyan lesz, mint az első válto­zatban. Ralph atyát Richard Cham­berlain fogja alakítani, akinek a Tö­vismadarak és a Shogun, a japán történelmi tárgyú sorozat meghozta a világsikert. A szép Meggiet ismét Rachel Ward fogja játszani. Az utóbbi időben alig lehetett hallani ró­la, férjével, Bryn Brownnal félrevo­nultan élnek ausztráliai farmjukon. Egyébként Mr. Brown nem más, mint az a színész, aki a Tövismada­rakban Meggie szívből utált férjét, Luck O'Neilt játszotta, s a love story a forgatáson kezdődött. Persze, a nézők számára az lett volna az iga­zán szép sztory, ha Rachel Ward és Richard Chamberlain kőzött virágzik a szerelem. Csakhogy Chamberlain — az ausztrál házaspárhoz hason­lóan — szintén elfordult a világtól, s a hírek szerint a hölgyektől is... Ám nem ez a lényeg, hanem az, hogy lesz folytatás, vagy kiegészítés — ahogy tetszik. A fontos az, hogy ismét találkozhatunk ennek a „bű­nös" szerelemnek a főhőseivel. Jól értesült, bennfentes riporterek sze­rint a második változat még roman­tikusabb, még meghatóbb lesz, mint az eredeti. Tehát hölgyeim, készítsék a zsebkendőiket!

Next

/
Thumbnails
Contents