Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-16 / 245. szám, péntek

5 RIPORT ÚJSEÓi 1992, OKTÓBER 16. A falu lakói egyre nagyobb izgalommal várják, hogy mi lesz a két kormány, illetve a két győztes párt között folyó tárgyalások eredménye. Hangulatukat, véleményüket a polgármesternő a következő szavakkal tolmácsolta. - Nem tudjuk, mi lesz a jövő. Csak azt tudjuk, mit szeretnénk. Elsősorban azt, hogy Szlovákia önnállósulására ne mi fizessünk rá. Hogy az új állapot ne érintse hátrányosan az emberek helyzetét, életszínvonalát. Könnyű a Pozsonyban, Besztercebányán, Nyitrán lakóknak beszélni, hogy milyen nagyszerű is lesz az önállóság, de állítom, más lenne a véleményük, ha itt élnének a határ mentén, ha olyan kapcsolataik lennének a másik oldallal, amilyenek nekünk vannak. Mert az, hogy itt határt vonnak a két ország közé, egyértelműen hátrányos lesz az itt élő emberek számára. Tudom, persze, hogy azok, akik az ország sorsáról döntenek, nem törődnek egy (vagy több) ilyen kisközség problémájával. Nehezen tudják elképzelni Brodské lakói, hogy a falu határában folyó Morava, amelyben eddig gond nélkül halászhattak, a jövőben határfolyó lesz, s partján valahol, a Breclavba vezető út mentén vámosok fogják őket igazoltatni, mikor reggelente munkába sietnek, s esténként hazafelé tartanak. Ráadásul úgy tűnik, a határ kijelölése sem lesz problémamentest Az a helyzet ugyanis, hogy a község kataszterébe tartozó pár hektárnyi területet a Cseh Állami Erdészet židlochovicei részlege használja. Ez a terület jelenleg még a határ szlovákiai oldalán található, a falu határában ugyanis egy rövid szakaszon ném a folyó képezi a határt, hanem annak régi medre. De ha megtörténik a határnak az új meder szerinti kiigazítása (amit egyébként a közeljövőben terveznek), az a néhány hektár már a határ cseh oldalán lesz. Ez a helyzet pedig előreláthatólag okoz majd egy kis bonyodalmat. Fölmerül a kérdés, mi lesz a földterület tulajdonosaival, akik Brodské lakói és szlovák állampolgárok lesznek? Kapnak-e kártérítést vagy használati díjat tulajdonukért, ahogy igénylik? S mit fog ehhez szólni a szlovák állam, mely a határ kiigazításával elveszítené területének egy (ugyan csak parányi) részét? Úgy néz ki, nem is lesz olyan egyszerű ez a válás, mint azt szorgalmazói gondolták. Jól tudják ezt a Brodskén élő egyszerű emberek is. De ki kíváncsi az ő véleményükre??? S. FORGON SZILVIA zat, víztisztító, amelyek építésébe most fogtunk bele: ezek a mi gondjaink! Nevezetesen, hogy míg az utóbbi legkevesebb 78 millióba kerül, az állami költségvetésből kaptunk rá 5 millió koronát. A többit hadd ne soroljam, de azért megemlíteném például az óvoda körüli huzavonákat, amit a járási iskolaügyi osztálynak köszönhetünk. Az ország kettéválása, s mindaz, ami ebből ránk nézve következhet? A munkaképes lakosság nem egész egytizede jár Morvaországba dolgozni, a többit zömmel a két helyi ipari üzem foglalkoztatja. Nevezetesen a Kovotvar, amelynek több mint 200 alkalmazottja van, illetve a lévai textilüzemről levált, önállósult GOSSYCOM, ötszáznál több dolgozóval. Igaz, ezek nem mindegyike helybéli lakos, de az arányok talán érzékeltetik, hogy konkrétan a foglalkoztatottsággal a szakadás után sem lesznek problémáink. És akkor még nem is szóltam a magánvállalkozói szféráról: üzletek, vendéglők egész sorát említhetném, vagy például olyan exkluzív dologgal is dicsekedhetünk e téren, mint az osztrák érdekeltségű Kozina & Strecker magáncég SUZUKI autószalonja. Nézze, mi ilyesmikből indulunk ki, a nagypolitika sakkhúzásai - bár tudjuk, hogy a jövőben lecsapódnak valahogy - csak másodfokon érdekelnek bennünket. Mondjuk az ilyesmik - tol elém egy fénymásolt újságcikket a Telegrafból, amely drámai hangon ecseteli az ország kettéválásának várható következményeit. ,,Ez postán érkezett, és nyilvánvaló, hogy Szlovákia minden közigazgatási hivatalának elküldték. Ez az elmélet, elismerem, mint ahogy azt is, hogy általánosságban sok benne az igazság. Éppen csak a gyakorlat hiányzik belőle, a mindenfajta politikai érdekektől elvonatkoztatott mindennapok gondjaival-bajaival; márpedig ezeket, bízvást merem állítani, nemcsak mi éljük át és szenvedjük meg, itt, a határszélen." VAS GYULA „MÁSOK A ML GONDJAINK..." (KÚTY) A több mint négyezer lakosával a legnagyobb községek közé tartozik a morva-szlovák határ innenső oldalán. Stratégiai fontosságú közlekedési artériák mentén fekszik: az utolsó szlovákiai állomás a Pozsony-Brünn-Prága vasúti fővonalon, s érintésnyi közelségben halad el mellette a D 2-es autópálya is. A Morva folyó, s vele a határ körülbelül öt kilométerre található; a túloldalon, nagyjából ugyanekkora távolságra a „vonaltól" egy hasonló rangú település: Lanžhot. Akárha csak tükörképei lennének egymásnak. Első utam természetesen a községi hivatalba vezet. A polgármestert keresem. „Nincs itt - közli az egyik tisztviselő -, de nemsokára visszajön. Addig esetleg beszélhet a helyettesével, ha akar." Én természetesen akarok: mihelyt azonban felvetem a témát, pillanatokon belül kiderül, hogy az én óhajom nem több, mint az a közmondásos ötven százalék. „Hogy mi lesz itt a válás után? Ki tudja? Ebben a stádiumban, ahogy a dolgok most állnak, legfeljebb csak annyit mondhatunk: majd meglátjuk, mert úgysem tehetünk semmit. Különben is, nekünk más problémák tucatjaival kell foglalkoznunk, nap mint nap." Az idős nénire mutat, aki, ölében egy halom papírral türelmesen kuporog az iroda sarkában: „Hogy mást ne mondjak, itt az elrendezetlen földügyek, meg a falu ezernyi egyéb gondjabaja. Nem, uram, hagyjuk a fenébe ezt a határügyet, meg a várható következményeit. Higgye el, a határ menti település is csak olyan, mint a többi; itt sem ez lesz a fő gond a jövőben." Nagyjából ennyiben maradtunk, s minthogy a polgármester még mindig nem érkezett meg, elindulok egy kis „közvélemény-szondázásra". Az 1003-as számú, emeletes caládi ház kapuja félig nyitva: a díszes nem szól, csak szorgalmasan ügyködik az asztalnál és búcsúzáskor odanyújtja a kistányért a túróskaláccsal: „Vegyen még egyet, útravalóként..." A polgármester, Štefan Palkovič. Alig tudom lefékezni néhány mondat erejéig, mert egyszerre mintha négyöt helyen volna jelen: beszól az egyik irodába, röptében vált néhány szót egy várakozó ügyféllel, kiad egy gyors utasítást az épület munkaruhás karbantartójának. Mi tagadás, ő sem örül túlságosan jöttömnek, pontosabban ennek a „határvidéki" témának: már a puszta felvetésekor nyilvánvaló lett, hogy a helyettesének igaza volt, amikor nem ezt rangsorolta a község legégetőbb gondjainak élére. Némi győzködés után mégiscsak beinvitál az irodájába, ahol aztán az eddigi vonakodását egycsapásra temperamentumos szóözön váltja fel: „Nézze kérem: mi itt most építjük a gázvezetéket, éppen onnan jövök. Az év végéig nyolcvan százalékban kész lesz, jövőre, legyen akárhogyan is, befejezzük. CsatornahálóA Morva folyó mentén járunk. A táj szemet gyönyörködtető. A sík mezőt átszelő folyó, melyet északról és nyugatról gyönyörű erdőségek határolnak, a távolban a Javorníky vonulatai - olyan harmóniába rendeződve, amilyennek a megalkotására csak a természet képes. Ma még bátran bebarangolhatjuk ezt a szép vidéket, de ki tudja, lesz-e erre mód pár hónap múlva? Itt (is) fog ugyanis húzódni január elseje után az immár önálló Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság államhatára. „NEM EZT ÍGÉRTÉK" (BRODSKÉ) E határsávba esik majd a Senicai járás egyik községe, Brodské is. Ez a mintegy 2400 lelket számláló település közvetlenül a Morva folyó mentén fekszik, Kúty és Breclav között. Lakói felerészben szlovákoknak, felerészben pedig cseheknek (morváknak) vallják magukat, (gy volt ez mióta világ a világ, mióta , Brodskén emberek élnek. Annak pedig már jó ideje. A falu határában végzett régészeti ásatások azt bizonyítják, hogy ezen a helyen már a tizedik század elején lakott település állott. Egyháza a Szlovákia területén létrejött elsó filiális egyházak egyike volt. Talán ezért is ábrázolja a község címere Cirillt és Metódot, a Nagy Morávián működött két bizánci hittérítőt. A község arról neveJozefa šimkovičová zetes, hogy itt született Martin Culen, a neves szlovák nemzetébresztő, kinek szülőháza a falu főterén áll, nem messze a barokk stílusban épült katolikus templomtól. A Čulen családnak ma is több leszármazottja él Brodskén, melynek lakói ma éppúgy, mint a múltban, ezernyi szállal kötődnek a Morva folyó túlsó oldalához. A faluban nincs olyan család, melynek tagjai között ne lenne cseh vagy morva származású, ahogy olyan család sincs, melynek egy vagy több tagja ne Csehországba járna dolgozni. Sőt. Nemcsak dolgozni, de bevásárolni, szórakozni is inkább a folyón túlra járnak az idevalósiak. Hogy miért alakult ez így, arra Jozefa Šimkovičová, Brodské polgármestere a következő magyarázatot adta: - Egyrészt azért, mert Szlovákiában, vagyis a közvetlen környezetünkben soha nem volt elég munkalehetőség. Másrészt az összeköttetés (értem ezalatt a közlekedést) is jobb volt a cseh oldallal. Senica, Skalica, Holíč egyformán nehezen közelíthető meg számunkra. Kivételt talán csak Kúty képez, de munka ott sem akadt a brodskéiek számára. Igy a falusiak nagy része, akik nem dolgoztak a Šaštíni Állami Gazdaságban, a morvaországi gyárakban, üzemekben, az ottani állami szférában helyezkedtek el. (A munkahelyi és a családi kapcsolatok is magyarázzák, hogy a falu szorosabban kötődik a Morva folyó másik oldalához. Nem csoda hát, hogy Brodské lakói itt és most, az ország kettéválásának küszöbén egyre gyakrabban, egyre hangosabban kérdezik: mi lesz ezután? Határsáv leszünk? Ha Breclavba akarunk menni bevásárolni, vagy a gyerekeinket meglátogatni, útlevélre lesz szükségünk? Mi lesz az odaát dolgozókkal? Mi lesz az itt élő emberekkel? - Hogy tehetnek ilyet - fakad ki dühösen Jár

i Píšo, helybéli nyugdíjas, - hogy dönthetnek egy ország sorsáról, emberek sorsáról anélkül, hogy megkérdeznék őket? Honnan veszik a jogot? Nem ezt ígérték a választások előtt, sem Mečiarék, sem Klausék. Én mondom, nem lesz ennek jó vége. Az emberek föl vannak háborodva, és félnek a jövőtől. - Én minden bevásárlásomat Breclavban intézem - mondja egy középkorú asszony. - Egyrészt, mert könnyebben eljutok oda, mint Senicára, ahova csak reggel megy busz. Másrészt meg ott minden van, igazán minden, ráadásul olcsóbban vásárolhatok, mint Szlovákiában. - Nekünk, vállalkozóknak egyértelműen visszaesést jelentene, ha a szétválást követően nem valósulna meg a vámunió és a közös pénznem - állítja Helena Prušanská, az egyik helyi élelmiszerbolt tulajdonosa. - Mi például Hodonínból rendeljük a legtöbb tejterméket, húsféleséget, mert olcsóbb is, meg jobb minőségű is. A vevőink ezt kívánják tőlünk. De ha az áruért vámot fog kelleni fizetni, nem tudom, megéri-e majd. főbejárat annak rendje és módja szerint zárva, de az épülethez bigygyesztett „kiskonyhából" élénk beszélgetés hangjai szűrődnek ki. Bekopogok - és meglepő látvány, mondhatni igazi falusi életkép fogad. Három, hegyaljai népviseletbe öltözött néni buzgólkodik egy hatalmas asztal fölött: lepedőnyi tésztát nyújtanak, bejglit sodornak, körülöttük frissen sült kalácsok, sütemények hegyei illatoznak. „Tán csak nem lagzi készül?" - csúszik ki önkéntelenül a számon, köszönés helyett. „Á, dehogy: promóció! Az unokámé! - válaszolja büszkén az egyikük, szemlátomást meg sem lepődve a váratlan vendég betoppanásán. Nyilván azt gondolják: majdcsak megmondja, miért jött. Én pedig érzem, mennyire ide nem illő lenne most a szépen előkészített kérdéseimmel előrukkolnom; ám amikor, a második túróstáska majszolgatása közben óvatosan mégis megpendítem a témát, magam is meglepődöm az idős hölgyek váratlanul élénk reakcióján. „Igenis, váljunk kétfelé!" - csapja az asztalra a tésztagalacsint egyikük. „Legyünk végre a magunk urai! Nekem ugyan már mindegy lehetne, hetvenegy éves vagyok, de biztos vagyok benne, hogy a gyerekeimnek meg az unokáimnak így lesz jobb!" - A másik kettő buzgón bólogat, miközben kezük egy pillanatig sem pihen. „Ugyan mi baj lehetne abból? Megvan itt mindenünk, s ha böcsületesen fogunk dolgozni, ezután is meglesz! Mert hiába huzakodnak a nagypolitikusok, ez itt a lényeg, higgye el!" ,,Az én lányom Prágában él" - mondja a másik. „Mit számít az, hogy útlevéllel vagy anélkül fog-e majd látogatni? Amennyit eddig járt, annyit biztosan ezután is fog. Én meg olyan messzire, akkora nagy városba már amúgy se mennék, légyen az bármelyik ország. Akkor meg nem mindegy?" A harmadik Štefan Palkovič (Vas Gyula felvételei) „HATÁRSZEMLÉN" A MORVA MENTÉN ....?" 1 , {i i • i. — t..

1 Délutáni terefere Brodské „főterén"