Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-16 / 245. szám, péntek
1992. OKTÓBER 15. A JÖVŐ ÉTEN BRÜNNBEN INVEX-COMPUTER '92 (Munkatársunktól) - Tizenkét országból csaknem hétszáz kiállító, többek között olyan világhírű számítástechnikai cégek mint az IBM, Hewlett-Packard, ICL, Digital Equipment, Siemens-Nixdorf, Bull, Minolta,. Sharp, Toshiba, Philips stb. mutatkozik be jövö héten Brünnben, az október 20. és 23. között megrendezésre kerülő INVEX-COMPUTER '92 nemzetközi számítástechnikai, irodatechnikai és telekommunikációs szakkiállításon. Mellettük az egyre rohamosabban fejlődő hazai számítástechnikai ágazat képviselői, - a TH System, Tíi-Comp, Multisys, Libra, Expert and Partner, Software 602, Co-impex stb. - úgyszintén rendkívül gazdag termékkínálattal mutatkoznak be. A szakkiállítással egyidőben zajlik az ENVIBRNO környezetvédelmi és az INVEX-NOVELTIES, az újítások és szabadalmak szakmai seregszemléje is. A kiállításokat gazdag és sokrétű kísérőprogramok színesítik. A számítógépes tervezés•tól a legkülönfélébb animációs trükkökig sok mindent láthatnak és kipróbálhatnak a résztvevők. A szervezők kedvezményes utazási feltételek biztosításával próbálják megkönnyíteni a kiállításra való eljutást. A pozsonyi autóbuszpályaudvarról a kiállítás ideje alatt naponta 2 olyan járat indul Brünnbe, amelyeken 50 százalékos viteldíj-kedvezményben részesülnek a kiállításra látogatók. -tszlKÖZLEMÉNY A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom Pozsonyi Városi Választmánya tisztelettel meghívja önt az 1992. október 19-én, hétfőn 16 órai kezdettel tartandó nagygyűlésére a Csemadok székházba (Május 1. tér 12.), ahol a Máltai Szeretetszolgálat Pozsonyban című előadásra és időszerű közéleti kérdések megbeszélésére kerül sor. A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA Egy ismeretlen személy azonosításában kéri a polgárok segítségét a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. 1992. október 11 -én az esti órákban Nyárasd és Nádszeg között motorkerékpárral ütöttek el egy ismeretlen férfit, aki belehalt sérüléseibe. Az ismeretlen férfi 40-50 év közti, 170 centiméter magas, vékony testalkatú, barna hajú és barna szemű. Zöld színű nadrágjához szürke zakót viselt; téli cipője fekete. PONTOSÍTÁS Szerdai számunkban tévesen kőztük az október 17-én Párkányban tartandó politikai üldözés és a hadifoglyok kárpótlásáról szóló előadás időpontját. A helyes időpont október 17-e, 17 óra. VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1992. OKTÓBER 16-ÁN Pénznem Eladási árfolyam 1 egységre, koronában DEVIZA VALUTA Angol font 46,454 47,53 Francia frank 5,540 5,64 Német márka 18,823 19,19 Olasz líra (1000) 21,240 21,32 Osztrák schilling 2,678 2,74 Svájci frank 21,064 21,51 USA-dollár 27,372 27,94 ft/szó— A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGÁNAK TANÁCSKOZÁSA (Munkatársunktól) - A pozsonyi Kijev Szállóban tegnap kétnapos tanácskozás kezdődött, amelyet a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága hivott össze. A rendezvény témája az egyetemes magyar irodalom jelenlegi állapota és a várható fejlődése az ezredfordulón. HÍREK-VÉLEMÉNYEK BUNDESTAGI DÖNTÉS UTÁN NÉMETORSZÁG CSAK POLITIKAI MENEKÜLTEKET FOGAD BE Fonod Zoltán, a CSMÍT titkára megnyitójában elsősorban a megváltozott társadalmi közegnek az irodalmunkra gyakorolt hatását vázolta fel. Hangsúlyosan említette a kisebbségi irodalmaknak az anyanemzet irodalmához kapcsolódó sajátosságait. Ezután elsőként Jókai Anna, a Magyar írószövetség elnöke szólt a résztvevőkhöz. Elmondta, hogy október 27-én tartják a Magyar írószövetség közgyűlését, amelyen javaslatot tesznek, hogy a rendkívüli tagsági státusz helyett rendes tagokként felvételt nyerjenek az írószervezetbe azok a határon túli magyar írók is, akik ezt alanyi jogon kérik. Szólt arról, hogy az irodalmárok egzisztenciális küzdelembe kényszerülnek. Ezzel együtt az író az esztétika szférájába emelkedve, erkölcsi alapon mondjon véleményt a világról. Leszögezte, hogy a világ gonosz indulatai nem tűntek el a rendszerváltással, mert a bajokat a rendszerek megmutatták ugyan, de a gyökerei a bajoknak az egyes emberek személyiségében keresendők. Beszédének végén szólt az írók és a hatalom viszonyáról, az írók felelősségéről és arról, hogy a sokszínűség elsődleges szempont kell, hogy legyen. Nem érvényesülhet az irodalomban ízlésterror. Ezután Pomogáts Béla irodalomtörténész előadását olvasta fel Fónod Zoltán. Ebben elsősorban az irodalom közéleti szerepvállalásainak formáiról értekezett. Egyed Péter kolozsvári eszszéista, költő az erdélyi magyar irodalom nagy kérdésével foglalkozott. Ennek lényege, hogy az ember fizikai megmaradása hogyan kapcsolódik össze az irodalommal egy agresszív társadalmi környezetben. Szólt az üldözöttségről mint létállapotról, a hiányról mint a romániai magyar irodalom szegmenséről. Végül Szakolczay Lajos irodalomtörténész előadását hallgatták meg a kisebbségi magyar irodalom és az anyaországi irodalom rendszerváltás utáni kapcsolatáról. Ehhez az előadáshoz fűzött néhány gondolatot Turczel Lajos irodalomtörténész. A tanácskozás ma reggel Thomka Beáta vajdasági esztétának a posztmodern gondolkodásról tartandó előadásával folytatódik. Ezután Mányoki Endre budapesti kritikus szól a modern irodalmi kapcsolatokról és kölcsönhatásokról, (d-n) „Ha a DUNÁT el is terelik, minket NEM!" (Folytatás az 1. oldalról) nem ismernek országhatárokat - jelentette ki. Elmondta azt is, hogy Magyarország az ügyben hajlik a kompromisszumra, de nem létezik olyan műszaki megoldás, amely a Duna medrében elegendő vizet hagyna úgy, hogy ne károsodjon súlyosan a térség élővilága. A magyar kompromisszumos javaslat lényege: a meglévő létesítmények egy részének környezetbarát kihasználása és a felszámolásból eredő szlovákiai többletköltségek részbeni átvállalása. Ezután a két ország együtt fordulna pénzügyi segítségért a nemzetközi szervezetekhez. Varga Márton, az Akcióbizottság tagja szerint hajózási szempontból egyáltalán nincs szükség a vízlépcsőre, és kérdéses az erőmű működésének gazdaságossága is. Jaromír Šíbl, a SZOPK képviseletében tiltakozott az ellen, hogy a szlovák sajtó nagy része a bősi vitát Szlovákia és Magyarország ellentéteként mutatja be. Ezzel szemben nyilvánvaló, hogy a környezetvédők és az érintett lakosság álláspontja mindkét oldalon már kezdettől fogva megegyezik. A bösi beruházás felelősei mind a mai napig nem terjesztettek elő meggyőző bizonyítékokat azzal kapcsolatban, hogy a műnek nem lesznek kedvezőtlen kihatásai a környezetre. A környezetvédők tevékenysége a Duna esetleges egyoldalú elterelése után sem szűnik meg, továbbá is igyekezni fognak a nemzetközi közvéleményt bevonva a csehszlovák kormányt a Duna menti lakosság jogos követeléseinek teljesítésére kényszeríteni. Mikuláš Huba, a SZOPK elnöke rámutatott arra, az utóbbi időben jelentkező veszélyes tendenciára, hogy hazankban a céljaikért békésen tüntetőket militánsokként mutatják be, az őket verő karhatalom viszont a rend derék védelmezőjeként szerepel. -tlMűszaki szempontból a Duna készen áll az elterelésre és az új csatorna megnyitására, mondotta Jozef Repáň mérnök, a vízgazdálkodási állami vállalat felelős munkatársa a sajtóiroda munkatársának. Figyelmeztetett arra, hogy ha november végéig nem kerül sor az elterelésre, egyéves csúszással kell számolni, amíg létre nem jönnek a jelenlegihez hasonló természeti feltételek. A HADSEREG IS SZÉTVÁLIK (Folytatás az 1. oldalról) a védelmi minisztérium által a közelmúltban elvégzett felmérés-eredményei szerint a pillanatnyilag Csehországban szolgáló katonatisztek közül 1127 szlovák, 43 cseh és 42 magyar nemzetiségű kiván Szlovákiában szolgálatot teljesíteni. A Szlovák Köztársaságból 582 cseh, 86 szlovák és 3 magyar katonatiszt akar a közeljövőben Csehországba költözni. (kajó) NEM BÍZNAK ANDREJČÁKBAN (Munkatársunktól) - Határozottan visszautasítjuk, hogy Csehországból a szlovák hadsereg kötelékébe soroljanak olyan tábornokokat és katonatiszteket, akik Szlovákia érdekei ellen cselekedtek, és tudatosan hozzájárultak a jelenlegi kedvezőtlen katonapolitikai helyzet kialakulásához. Nem támogatjuk azok átigazolását, akik túlzott kompromisszumkészségükkel, indokolatlan óvatosságukkal és gyávaságukkal erkölcsi és anyagi károkat okoztak, s Szlovákia viszonylag alacsony védelmi képességét idézték elő - hangsúlyozta egy tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatón Peter Socha, a Szlovák Katonák Asszociációjának elnöke, Peter Švec, az asszociáció köztársasági tanácsának tagja, a Szövetségi Gyűlés képviselője Imrich Andrejčák védelmi minisztert nem tartja megfelelő és megbízható személynek arra, hogy a hadsereg vagyonának elosztását a szlovák érdekeknek megfelelően irányítsa. Lapunk kérdéseire, érezhető-e katonai veszély a Magyar Köztársaság részéről, illetve megbízhatóknak minősítik-e a szlovák hadseregben szolgáló magyar nemzetiségű tiszteket, Peter Svec így válaszolt: - Az új szlovák hadseregben a polgári elv érvényesül majd. Senkit sem érdekelhet, hogy a katona milyen nemzetiségű, a lényeg: milyen államra esküdött. Ami az esetleges magyarországi katonai fenyegetést illeti, hangsúlyoznom kell, hogy a defenzív védelmi politikát akarjuk alkalmazni. Szlovákia a térség legkisebb állama lesz, ezért nem jelenthet veszélyt más országok számára. Védelmileg viszont ugyanolyan felkészültnek kell lennie, mint szomszédainak. Jelenleg, szerintem, semmilyen különösebb jel nem mutat arra, hogy magyar katonai veszélytől kellene tartanunk. -zsár A német parlament tegnap hoszszú és heves viták után jóváhagyta a CDU/CSU-FDP koalíciós pártok javaslatát, mely szerint a jövőben csak a politikailag üldözött személyek kapnak menekültstátust Németországban. Ezek szerint a menekültek túlnyomó többségét hamarosan vissza kell küldeni hazájukba. A javaslat szerint - amely megfelel a menekültekről szóló genfi konvenciónak - módosítani kellene a német alkotmány vonatkozó cikkelyét is. A koalíciós pártok azt javasolják, hogy erre még az idén sor kerüljön. Egyébként a szociáldemokraták (SPD) bojkottálták a szavazást és a vitát „taktikai manővernek" nevezték, amelyben nem kívántak részt venni. ISMÉT TERÍTÉKEN AZ EGÉSZSÉGÜGY MIÉRT ZAVARJÁK AZ ÚJSÁGÍRÓK VILIAM SOBOŇA MINISZTERT? (Munkatársunktól) - Rendkívüli bizottsági ülésen ültek össze a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa szociális és egészségügyi bizottságának tagjai, hogy állást foglaljanak az egészségügyi tárca és az egészségügyi dolgozók közötti nézetkülönbségek kapcsán. Megrökönyödést váltott ki, hogy dr. Marián Kelemen (DSZM) képviselő indítványozta az újságírók kitiltását a tanácsteremből. Indokai között az is szerepelt, hogy a problémákat a sajtó fújja fel... A heves véleménycsere végül is a média képviselői javára dőlt el, habár dr. Viliam Soboňa egészségügyi miniszter szintén zárt ülésen szerette volna előadni beszámolóját. Nem kis kíváncsisággal vártuk hát, mi az, ami nem tárható az ország nyilvánossága elé. A miniszter úr (ismét) nem tett ki magáért, hiszen arról beszélt, amiről eddig mindig és mindenhol. - A tárca gazdasági nehézségeinek történelmi háttere van - kezdte beszámolóját, majd azzal folytatta, hogy az egészségügy sohasem kapott elegendő pénzt működéséhez. Rámutatott elődje hibáira, s a járási egészségügyi intézetek feloszlatásának rossz időzítésére. Beszélt az anyagiakkal való rossz sáfárkodásról, s ígéretet tett arra, hogy nyilvánosságra hozza a vétkesek névsorát. A hosszan tartó expozé legfontosabb mondata talán az a kijelentése volt, hogy az egészségügyi intézetek, kórházak, rendelők megkapják a működésükhöz nélkülözhetetlen anyagi eszközöket (a béreket is beleértve). Eléggé ködösen érintette a privatizáció kérdését, ám kiemelte a betegbiztosító szerepét. A bizottságon elnöklő dr. Anton Neuwirth (KDM) felkérte a minisztert, számoljon be arról, miként kívánja a minisztérium - lépésről-lépésre - orvosolni a felgyülemlett bajokat. Rámutatott a Szlovákiai Kórházak Társulásának október elejei összejövetelére, amelyen az orvosok élesen bírálták a minisztert s a tárcát. S miként reagált dr. Soboňa? Kérdéssel. - Joga van a Szlovákiai Kórházak Társulásának arra, hogy a nemzeti tanács napirendjére tűzze - mint önkéntes társulás - javaslatát? Sajnos a megjelent képviselők nem úgy vitatták meg a valamennyiünket érintő kérdéseket, mint ahogy azt mi, a választók elvárnánk. A vita lapzártunkkor még nem ért véget. (péterfi) MENZEL KONTRA DIÁKOK Sztrájkolnak a prágai Filmművészeti Akadémia rendező szakos hallgatói. Tanszékvezető tanáruk, Jirí Menzel, az ismert filmrendező ugyanis, a hallgatók véleménye szerint, elhanyagolja pedagógusi tevékenységét. Menzelt a múlt hét végén már figyelmeztették növendékei, hogy a tanszék válságos helyzetben van, s elmondták neki azt is, hogy helyettesével sem elégedettek. A tanszékvezető tanár figyelembe vette a 23 hallgató észrevételeit, s bevallotta, hogy már korábban, felhívásukat megelőzően érett benne a gondolat, hogy - egészségi állapotára és sokirányú tevékenységére való tekintettel - lemond a tanszék vezetéséről. E hét elején azonban változott a helyzet. Kiderült ugyanis, hogy Jirí Menzel minderről egyetlen szót sem szólt Josef Pecák professzornak, az akadémia dékánjának. „Véleményünk szerint házon belül is megoldható a kérdés" - így a növendékek! Felkérték ugyanis a maguk jelöltjét, aki igent mondott a tanszék vezetésére. Hogy ki az illető, egyelőre csak az érintettek tudják. Jiri Menzellel ezen a héten is tárgyaltak a hallgatók. „Megváltoztatta korábbi döntését, és nem akar lemondani posztjáról. Ezért sztrájkolunk, hiszen újabb egyezkedéseknek nem látjuk értelmét" - adták hírül döntésüket a sajtóiroda tudósítjóának. FELELŐTLEN VAKMERŐSÉG... (Folytatás az 1. oldalról) nem dolgoznak Szlovákia, illetve a szlovák érdekek ellen. S hogy Szlovákia támogatása nem jelenti feltétlenül a Mečiar-kormány minden döntésének, intézkedésének automatikus támogatását is. A KDM képviselői főleg a kabinet konfrontációs külpolitikáját bírálták, valamint, hogy szinte teljesen leállította a privatizációt. Ján Čarnogurský pártelnök szerint Magyarország azért tud fokozott nyomást kifejteni Bőssel kapcsolatban a nemzetközi porondon, mert Szlovákia, a Mečiar-kormány politikájának köszönhetően, rossz fénybe került. Az elnökválasztással összefüggésben Ivan Šimko alelnök azt mondta, hogy olyan személyről tud, aki el tudná látni az államfői teendőket. Ám ezeket a személyeket szerinte a kormánypárti többségű szlovák parlament aligha szavazná meg háromötödös többséggel. G. A. „HALÁLBRIGÁDOK" ÉSZAK-CSEHORSZÁGBAN (Folytatás az 1. oldalról) ben, és minden, a helységbe vezető utat az ellenőrzése alatt tartott, illetve tart. Tegnap a késő délutáni órákban felhívtuk a Jirkovi Városi Hivatalt, hogy megtudjuk, milyen a közhangulat a 19 ezres lélekszámú kisvárosban. Filip Škapa, Jirkov polgármestere éppen a Cseh Nemzeti Tanács (talán mondanunk sem kell, hogy éppen ez ügyben leutazott) képviselőivel tárgyalt, így a városi hivatal egyik magát megnevezni nem kívánó hivatalnoka árulta el munkatársunknak, hogy Jirkovban nagyon feszült a légkör. Informátorunk szerint kisvárosban kb. 1500-2000 roma él. Röviddel ezután felhívtuk a jirkovi rendőrkapitányságot is. František Steklý főhadnagy a kérdésünkre azt válaszolta, hogy semmi rendkívüli nem történt, és szerinte nem is fog történni. A rendőrség ura a helyzetnek, Jirkovban nyugalom honol - legalábbis a főhadnagy szavai szerint. (kluka)