Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-13 / 242. szám, kedd

Senki sem törődik velünk RIP0R

T A GÁT ÁRNYÉKÁBAN 1992. OKTÓBER 12. Doborgaz: ez az út valaha Somorjára vezetett nya fogadja az érkezőt. A helybeliek, akik nem messze tőlük a templom tatarozásán dolgoznak, mintha észre sem vennék őket. -Nem tudják, mit csinálnak itt ezek az emberek? - kérdem a betonkeverőt kezelő idősebb férfitől. - Dehogynem - válaszolja -, szedik szét a régi utat. Ha ezentúl Somorjára akarunk menni, kerülhetünk Bős felé. - Olvastuk az újságban, hogy épül valami új műút Dunacsúny felé - veti közbe a mellette álló társa. - Épülni épül, de egy héten belül az még nem lesz kész. Meg ha el is készül, mit segit az rajtunk! Ott lakunk mi, ahol már az ördög is jóccakát mondott - s pillantása a hátunk mögött tornyosuló töltésre esik. Álló Zoltán nyugdíjas vajkai lakos a templomtoronyra mutat. - Nézze, ez a falu legmagasabb épülete. Ha a töltés átszakadna, a ránkzúduló víztömegből csak ez a torony látszana. Félünk? Az biztos, ha teleengedik vízzel a csatornát, nyugodtan többé nem fogunk aludni. A vajkaiak évszázadok óta együtt élnek a Dunával, ismerik szeszélyeit, tudják, hogyan védekezhetnek áradásai ellen. Saját maguk építették ki partjait, gátjait. De ezt a csatornát nem ismerik, nem tudják mennyire bizhatnak benne. így csak remélhetik, hogy akik tervezték és újra elöntötte a régi partot. Akkor a polgáraiért aggódó kormány (minő képmutatás!) autóbuszt küldetett, hogy evakuálják a legjobban sújtott három község lakóit. Pedig csak a Duna áradt - attól meg az ott élők Most gondolhatják egyesek: e félelmek talán eltúlzottak, alaptalanok, ezeket az érzéseket csak a gát ellenzői által terjesztett rémhírek keltették az emberekben. Meglehet. De ezek az érzések akkor is léteznek, mégha nem is törődnek vele azok, akik e félelmek közvetett okozói: a gátat építtetők és támogatóik. Csoda-e, ha a vajkaiak, bodakiak, doborgaziak nem foglalják imába a nevüket? - Csak egyszer jönne ide Binder, majd megmondanám én neki, mit Lassan már csak az idősebbek maradnak Vajka határa: se termőföld, se víz Méry Gábor felvételei kinek építik azt az új utat? Bodak lakossága nem Pozsonyhoz kötődik, hanem Somorjához meg Felbárhoz. Felbár innen 3 km légvonalban, de Bősnek kerülve tízszer annyi. Arról nem is beszélve, hogy ki tériti meg az utazással járó többletköltséget? Epilógus Október 15-én lesz lehetősége Lukovics úrnak, hogy Vajka, Doborgaz polgármesterével együtt az illetékeseknek elpanaszolja gondjait, tolmácsolja a polgárok kéréseit. Az persze más kérdés, hogy a kéréseik teljesülnek-e. De akármi lesz is az eredmény, kénytelenek lesznek belenyugodni, mert változtatni úgysem tudnak rajta. Ezt ők tudják a legjobban, hiszen így megy ez, mióta az elátkozott gátat a fejük fölé emelték. A ,,sziget" lakói nyugodtak. Békésen tűrik sorsukat. Én csak azt szeretném tudni, hogy nyugodt-e a lelkiismeretük azoknak, akik miatt ezek az emberek ott rekedtek a gát árnyékában ... S. FORGON SZILVIA O

któber 9-e, péntek. A Csallóköz népe hűvös, ködös októberi .napra ébredt. Egy szokványos napra, melyen az emberek ugyanúgy teszik a dolgukat, ugyanúgy élik az életüket, mint máskor. Nyugalom honol - legalábbis a felszínen - a Duna és a bősi vízlépcső felvízesatornája által közrezárt három kicsi faluban is. Nagybodak, Vajka, Doborgaz lakói mintha nem is tudnának arról, hogy egy hét múlva (október 15-én) megkezdődik a csatorna feltöltése, s ezzel az ő sorsuk is megpecsételődik. A C-változat értelmében a .Dunából elvezetett víz ott fog tornyosulni a fejük fölött, tizenkét méter magasságban. Mi még a csatornán keresztül vezető átjárón közelítjük meg Vajkát. Egy hét múlva ez az út már víz alatt lesz, s a három község lakói, ha el akarják hagyni a „szigetet" (márpedig naponta meg kell tenniük, ha munkába, iskolába, hivatalokba, orvoshoz, bevásárolni, vagy rokonaikhoz akarnak menni), utazhatnak Bősön keresztül. Somorjára például az eddigi 9 kilométer helyett ötvenet. Pozsonyba még többet. Nemrégiben ugyan Binder úr, a pozsonyi Vízgazdálkodási Vállalat igazgatója azt üzente Bodak, Vajka, Doborgaz lakóinak, hogy „ajándékként" október 15.-étől egy új utat kapnak, amelyen Dunacsúnyon keresztül egyszerűen és gyorsan eljuthatnak majd Pozsonyba. Mintha ezzel megoldódna az ott élők minden gondjabaja ... MITŐL FÉLNEK NAGYBODAK, VAJKA ÉS DOBORGAZ LAKOSAI A nagybodaki polgármester keserűen jegyzi meg: - Az itt élő emberekkel nem törődik senki. Nem törődtek akkor sem, amikor ezt a tervet kiagyalták, s most sem, amikor úgymond a következményeit enyhíteni kellene. S ami a legszomorúbb, az illetékesek még arra sem méltatják az ott élőket, hogy időben informálják őket a várható lépésekről. A polgármester maga azzal fogadott, hogy ö is csak az Új Szóból értesült a vízlépcső október 15-ére tervezett feltöltéséről, minek következtében eltűnik a vajkai átjáró, amely eddig a legrövidebb utat jelentette számukra a gát túloldalára. Mutatja a járási hivatalból október 7-én érkezett meghívót, melyben 15-ére hívják össze az érintett falvak polgármestereit egy megbeszélésre. „Ahol még az ördög is jóccakát mondott" Vajka elején dübörgő munkagépek, kék munkaruhás férfiak látvácsináljon az útjával! - fakad ki dühösen az egyik doborgazi asszony. Herberger Erzsébet. - Méghogy új út! A pozsonyiaknak építik azt, nemnekünk. Hogy azok, akiknek itt van víkendházuk, egyszerűen lejöhessenek. Azzal bezzeg nem törődnek, hogy mi hogyan jutunk el innen Somorjára vagy Bacsfára. Orvoshoz például, ha megbetegszik a gyerek. Ebből a faluból egy istenverte helyet csináltak, ahonnan csak menekülni fognak az emberek. Közös félelmek, közös aggályok A vajkaiak félelmeit, aggodalmait osztják a közeli Doborgaz lakói is. A 81 éves Dénes Mihály életéből 48 évet a Dunán töltött. Úgy ismeri, mint a tenyerét. Tudja, milyen, ha haragos, tudja, milyen, ha szelíd. De azt a vizet, amely a csatornában fog hömpölyögni, nem ismeri. - Szerintem itt nem járhatnak hajók, azt ez a csatorna nem fogja kibírni. Elég, ha a hullámzás egy helyen kikezdi a gátat, az átszakad, és bennünket elönt a víz. Még az a szerencse, hogy a Duna mentén erős, jó töltés van, arra esetleg fel tudunk menni. Az földből van, nem suterból, mint ez itt. Dénes bácsi korosztálya nem egy árvizet megélt már. Nem volt oly rég, tavaly augusztusban, mikor az új ár Lukovics László, Nagybodak polgármestere: „Az embereket nem kell védeni...?" gyarázza Lukovics László, Nagybodak polgármestere. - S mit csinálnak? Kerítést húznak az oldalában, mert ott egyesek kerteket, gyümölcsösöket akarnak létesíteni. Azt meg ugye védeni kell az állatoktól. De kérdem én: az embereket nem kell védeni? - Nem tetszik nekünk ez a gát - csóválja a fejét Eszes Árpád bodaki halászember. - Hiszen még el sem kezdték a csatorna feltöltését, máris mennyi probléma akadt. Itt halászatnak lőttek. Már most sincs a mellékágakban elég víz. A nyáron az ivóvízzel is gondok voltak. Tíz méteres kutak apadtak ki. A gyönyörű erdőink, a gyümölcsösök kiszáradnak. Engem csak az vigasztal, hogy már leéltem az életem javát. De hát gyerekek is vannak. Azoknak mi lesz a jövőjük? A fiatalok nagy része már így is elköltözött a „szigetről". Elüldözte őket, hogy hosszú éveken keresztül nem adtak ki építkezési engedélyt (kivételt csak a hétvégi házak építői kaptak), a közlekedés bonyolultsága (ami az új műút átadása után sem lesz egyszerűbb), az üzletek gyér ellátottsága (nem csodálnám, ha ezek után még gyérebb lenne), s nem utolsó sorban a jövővel kapcsolatban érzett bizonytalanság. - Ezt azért előbb kellett volna, nem öt perccel éjfél előtt - mondja. - Most én mit mondjak az embereknek: hogyan lesz ezután? Bősnek fognak járni? Vagy egy időre még meghagyják a vajkai átjárót, amíg el nem készül az új út? Mikortól lesz komp? És ingyenes lesz-e? (Mert úgy lenne rendjén.) Másik kérdés: akik felépítették, tisztességes munkát végeztek. Mert ha nem... Méry Lajos dolgozott a töltés építésén. Ö nem bízik benne. - Az átszivárgás már most is több, mint a megengedett - mondja. - Hogyisne, ha a kavicsrétegeket 15 cm helyett 50 cm-enként hengerelték. A szilárdsági próbát meg ott végezték, ahol a legkeményebbnek gondolták a falat. A csatorna már a próbatöltéskor sok helyen eresztett. Mi lesz akkor, ha tele lesz vízzel?! nyugodtan aludtak. De mi lesz, ha a gát szakad át a fejük fölött? Hova menekülhetnek? - Az egyetlen hely, amely biztonságot nyújthatna, maga a gát - ma-