Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-08 / 212. szám, kedd

RIPORT 1992. SZEPTEMBER 8. HwmaK mmm HONVÁGY MINDHALÁLIG Ostrava környéke az ország egyik legfontosabb ipari központja. A múlt század közepétől, amikor a nehéz­ipar, de főleg a kohászat és a bányá­szat jelentősége ugrásszerűen meg­nőtt, a régióban egyre-másra nyíltak az üzemek, a bányák, a kohók. Az így kialakult munkalehetőségek kö­vetkeztében megindult a munkaerő­vándorlás. Az első köztársaság ide­jén kifejlődött ipari konglomerátumot a kommunizmus még tovább fejlesz­tette. A fegyvergyártás preferálásá­nak köszönhetően a régió gazdasá­gi súlya megnőtt. Munkások tízezrei vándoroltak Ostravára és környéké­re az. egész ország területéről. A migráció eredményeképpen ma az ostravai régió'területén él Cseh­ország lakosságának 15 százaléka, s hozzá a népesség nemzetiségi összetétele is elég tarka képet mu­tat. A helyi illetőségű sziléziaiak mel­lett élnek itt csehek, morvák, szlová­kok, lengyelek, magyarok is. Havífov tipikus példája az erősza­kos ipari fejlesztéssel együttjáró ur­banizáció következtében felduz­zasztott kisvárosnak. Ma mintegy 120 ezer lakosa van, s ebből - bár­milyen hihetetlenül is hangzik - 5700-an magyarnak vallják magu­kat. Egy egész falunyi magyarság. Idősebbek, fiatalabbak egyaránt. S az utánpótlás folyamatos. Hiszen az utóbbi években is sokan érkez­nek Havífovba és környékére sze­rencsét próbálni. Mindannyiukat a munka, a jobb megélhetés remé­nye vonzza ilyen messzire az ottho­nuktól, a szülői tájtól, földről, a kohók mellé, a bányák mélyére. S aztán a sorsuk úgy alakul, hogy végleg itt maradnak. Közéjük tartozik Brencsik Lajos is, aki több mint 30 évvel ezelőtt került Havífovba, szülőfalujá­ból, Naszvadról. Földműves családban született, apja szegény zsellérember volt, aki 5 hold földön gazdálkodott, abból tartotta el nyolc gyerekét. Bencsik Lajos korán elveszítette édesanyját, s már kicsi gyermekkorától kemé­nyen meg kellett dolgoznia minden szelet kenyérért. Később emberré növekedve sem volt könnyű élete. Fiatal házasként felesége mellől egyenesen az orosz frontra szólítot­ta a háború, s hogy milyen csoda folytán élte túl, ő maga sem tudja. Az új világ, az új rend sem volt kegyes családjához. Özvegy édesapját, testvéreit, felesége szüleivel és sok más falubelivel együtt Magyaror­szágra telepítették. Nekik, mint fiatal házasoknak semmijük sem volt, ezért maradhattak. Brencsik Lajos bolti eladóként kezdett dolgozni. De ahogy jöttek a gyerekek, egyik a má­sik után, keresete bizony kevésnek bizonyult. így történt, hogy 1958­ban, amikor a munkahivatal hat „ön­kéntest" követelt a karvinai bányák­ba, az ógyallai Jednota fogyasztási szövetkezettől is, elsőként jelentke­zett. így került a pult mellől a bánya mélyére. - Nem volt mindegy - emlékszik vissza az idős, testileg megtört em­ber -, de azt gondoltam, csak kibí­rom. Ha a frontról hazakerültem, tán a bányában sem veszek oda. Egy évről volt szó, hát aláírtam. Megaz­tán az anyagiak sem voltak melléke­sek. A fizetésem a Jednotában 1200 korona volt, itt meg előszörre 2890 koronát kaptam. Nagy pénz volt az akkoriban. Lassan a munkát is meg­szoktam, s mivel becsületesen dol­goztam, egyre jobban kerestem. Az egyből aztán kettő, három, öt év lett. Anyagilag^ nagyon megérte, de ci­gányéletet éltem. Naszvad nagyon messze van Havírovtól, csak három­hetente láttam a családot, a felesé­gemet, a három lányomat. S ezt egyre nehezebben viseltük mind­annyian. Végül eljutottunk arra a pontra, hogy választanom kellett. Mivel a jó állásomat nem akartam elveszíteni, az ingázást, a különélést pedig nem lehetett tovább folytatni, úgy döntöttem, felhozom a családot is. Brencsikék 1962-ban költöztek Havírovba. Új élet kezdődött szá­mukra. A várostól kétszobás lakóte­lepi lakást kaptak. Lajos bácsi dolgo­zott tovább a bányában, ahol lőmes­ter lett, felesége fűtőként helyezke­dett el az egyik iskolában. Kerese­tükből szépen megéltek, lányaikat taníttatták, férjhez adták, nekik is megvolt mindenük. Beilleszkedtek az új környezetbe, mégis falusiak maradtak a nagyvárosban. Ezért kezdtek el kertészkedni a várostól kapott kis telken. Zöldséget, virágot termesztettek, ahogy otthon meg­szokták. Brencsik bácsi, mióta nyug­díjas, reggeltől estig kint van a kert­ben. Bányászként 25 éven át a föld alatt dolgozott, a nehéz munkába belerokkant, a kertészkedés neki nem puszta kikapcsolódás, hanem orvosság. Hetvennyolcadik éve felé közeledve azonban egyre többet gondol szülőfalujára, egyre többször elfogja a honvágy. - Nem volt könnyű elszakadni az otthontól, de hát az ember olyan, hogy megy a jobb megélhetés után. Ha együtt van a család, mindent könnyebben elvisel. Miután ideköl­töztünk, rendszeresen jártunk haza is. A naszvadi házunkat a kerttel együtt kölcsönadtuk egy ismerő­sünknek, használja ingyen, csak vi­selje gondját. Nem akartam eladni, mert úgy terveztem, ha nyugdíjba megyek, visszaköltözöm a faluba. Akkor még nem számoltam azzal, hogy a gyerekek felnőnek, férjhez mennek, s őket már minden ide fogja kötni. Miattuk maradtunk mi is. A házat eladtam, s egyre ritkábban mentünk látogatóba. Már öt éve is van, hogy utoljára otthon voltunk. Nincs is már kihez menni, rokonaink, barátaink sorra mind meghaltak. Né­ha azért elfog a honvágy. Szeret­ném látni a falut, hogy élnek most ott az emberek, elbeszélgetni velük a múltról, a jelenről. Itt nincs kihez szólnom. A harminc év alatt nem jöttünk össze senkivel. Ismerőseink vannak ugyan, de barátunk nincs. Lám így van ez. Harminc évet az életükből egy városban éltek le, mégis idegennek érzik ott magukat. Idegennek és magányosnak. Pedig nem csak ők voltak magyarok, jöttek velük mások is, utánuk pedig még sokan. Egymás társaságát mégsem keresték. Az egyetlen hely, ahol több magyar is megfordult, a magyar könyvtár volt. Havífov Bludovice ne­vű negyedében működött, Brencsik bácsi rendszeres látogatója volt. De oda sem a társaság vonzotta, ha­nem elsősorban a könyvek. Olvasni ugyanis nagyon szeretett. Idős korá­ra egész könyvtárnyi könyvet gyűj­tött össze. Pontos leltárt vezetett, a listán külön bejelölte, melyik könyvet olvasta már. Némelyik cím mellett két pipa is van... - Akárhol jártam, könyv nélkül soha nem tértem haza. Sokat ren­deltem Prágából, a Magyar Kulturá­lis Központból. Főleg a történelmi témájú könyvek érdekeltek. Az egyik kedvenc íróm Zola, a magyarok •kö­zül Jókait és Passuth Lászlót szere­tem. Vagyis már inkább csak szeret­tem, mert mióta az egyik szememre megvakultam, nem tudok olvasni. Most már csak az Új Szót lapozga­tom esténként, ha a kertből megjö­vök. Harminc éve járatom, de az utóbbi időben sokat bosszankodom amiatt, hogy nem kapom meg rend­szeresen. Nem a hírek miatt, hanem mert szívesen olvasok benne a ha­zai tájról, Naszvadról és környéké­ről, arról, hogy élnek most a magva­rok Dél-Szlovákiában. Már beteg, öreg ember vagyok, érzem, fogy az időm. Talán már soha nem fogom meglátni azt a tájat, ezért is jelent nekem olyan sokat az Új Szó. Ha olvasom, legalább gondolatban ott­hon érzem magam. Brencsik bácsi állítja: a könyvek­nek, az olvasásnak köszönheti, hogy megőrizte magyarságát. Bár fájlalja, hogy könyvtárát nem lesz kire hagynia. Lányai, bár írnak, ol­vasnak is magyarul, nem érdeklőd­nek a magyar irodalom, történelem iránt. Unokái, dédunokái pedig már nem is ismerik nagyszüleik nyelvét. Ezért szomorodik el olykor. - Nem voltam jó magyar. Megtar­tottam ugyan a magyarságomat, de a családomat, a gyerekeimet már nem neveltem azoknak. Ha otthon maradtunk volna, ez biztos nem így történt volna. Dehát így hozta a sors, ide kerültünk, itt ragadtunk. A lá­nyaim itt mentek férjhez, az egyik szlovákhoz, a másik morvához, a harmadik pedig csehhez. Bár a családban feleségemmel, a lá­nyaimmal mindig magyarul beszél­tünk, s vejeim, az unokáim miatt ma már itthon is egyre ritkább a magyar szó. És ez engem nagyon bánt. Ezért is szokott elfogni a honvágy, merthogy még ismerőseim sem na­gyon vannak, nincs kivel magyarul beszélnem. Most már bánom, hogy eladtam a házamat, mert vissza­mennék Naszvadra. Igaz, a faluban már nincs senkim, csak a halottaim: a néném, a húgom, az anyám. Az apámat Magyarországon temették el. A testvéreim is odaát vannak. A legközélebbi rokonaim közül Naszvadon már csak a sógorom él. Tudom, ha visszamennék, kevés is­merős arcot látnék. Mégis vissza­vágyom. S ez már így lesz, amíg élek. Brencsik Lajos bácsi egy a több­ezer magyar közül, akiket a jobb megélhetés reménye csábított a messzi idegenbe. Reményeik ugyan megvalósultak, elérték az anyagi biztonságot, de közben nem vették észre, milyen nagy árat fizet­tek érte. Mire föleszméltek, már ké­ső lett. Idegenként érkeztek és ide­genek is maradtak. Mert a szívüket otthagyták a Duna, az Ipoly vagy a Bodrog partján, ahol születtek. Ezért éreznek honvágyat - mindha­lálig. S. FORGON SZILVIA Méry Gábor illusztrációs felvétele F0SZLAD0Z0 „BÁRSONYOS FORRADALOM" A minap jelent meg az EBEE jelentése Szlovákiáról, amelyet az amerikai Kongresszus Európai Biz­tonsági és Együttműködési Bizottsá­ga dolgozott ki. Az EBEÉ politikai elemzői megállapítják, hogy két év­vel ,,a bársonyos forradalom" után megtartott júniusi választások ered­ményeként Csehszlovákia a szétvá­lás útjára lépett akkor, amikor Euró­pa az integrálódás útján halad. A kö­vetkezőkben kivonatosan ismertet­jük a jelentést. Szlovákiában egy volt kommunis­ta, Vladimír Mečiar - most azonban egy erősen nacionalista párt, a DSZM vezetője - lett a kormányfő, Csehországban viszont Václav Klaus, a szabad piacgazdaság híve, a volt pénzügyminiszter került hata­lomra. Nem volt meglepő, hogy Me<­čiar azonnal a választások után Szlovákia részére nagyobb jogokat követelt - szögezi le a jelentés. Václav Klaus azonban gyorsan el­határolta magát profederalista elő­deitől, s jelezte, hogy annak ellené­re, hogy egy közös állam híve, nem hajlandó bármilyen árat fizetni érte. Klausnak ez a támadásszerű vála­sza szinte lefegyverezte Mečiart, aki kénytelen politikai és gazdasági en­gedményeket tenni a közös állam fennmaradása esetén. Július 22-e és 23-a közt Klaus és Mečiar egyezményt írtak alá az or­szág szétválasztásáról, s az átme­neti időszakot egy csökkentett lét­számú federális kormány irányításá­val tervezték mindaddig, amíg a je­lek szerint Szlovákia be nem iktatja az új alkotmányát. Ezután a Szövet­ségi Gyűlés az ország szétválását engedélyező törvényt iktat be. A le­gális keret erre a referendum, azon­ban Mečiar szerint - állapítja meg a jelentés - ez nem szlovákiai érdek. Ebben az időszakban tény az is, a mindkét országban megtartott közvéleménykutatások azt igazol­ják, hogy a lakosság többsége a kö­zös állam fennmaradásának a híve. Azóta nyilvánvaló, hogy az or­szág kettéválása elkerülhetetlen, bár - a jelentés szerint - nem való­színű a jugoszláviai fejleményekhez hasonló események kialakulása, mi­vel a két ország közt a határok egyértelműek. Habár nagy általá­nosságban egyezmény született a két ország közti szabad kereske­delmet és szabad munkaerővándor­lást illetően, problémás viszont a külképviseletek rendezésének kérdése, s a honvédelemmel kap­csolatos kérdések sem lezárlak, s ehhez jönnek még a belbiztonság, a valuta- és az adórendszer kérdé­sei is. A cseh kereskedelmi minisz­ter, Dlouhý szerint Csehország haj­landó átvállalni az összes állam­adósságot (9,3 milliárd dollár), de az szóba sen jöhet, hogy Csehország a közös pénzegységben a szlovák költségvetési hiányt finanszírozza. Olyan elméletek is napvilágot lát­tak - olvasható a jelentésben melyek szerint, mivel Szlovákia nem Csehszlovákia jogutódja, a Trianoni Békeszerződés semmisnek nyilvá­nul, Magyarország határrendezési igénnyel léphet fel Szlovákiával szemben, s visszaigényelheti az ot­tani magyar nyelvű kisebbségekkel lakott területeket. Ez az elmélet azonban ellentmond a nemzetközi jogképviseleti határszemléletnek, s a magyar kormány is ezzel egybe­hangzóan vélekedik, és a helsinki folyamatban megfogalmazott területi integritásról szóló nyilatkozatot tá­mogatja. Azonban nagy mértékű a kisebb­ségek félelme az önálló Szlovákiá­tól. Bár az etnikai és vallási intole­ranciának csak kis megnyilvánulásai voltak eddig, de a fasiszta Szlovák állam öröksége és az egyes mozgal­mak nyílt soviniszta retorikái mély félelemérzetet keltettek a kisebbsé­gek körében - áll a jelentésben. Ehhez hozzájárul, hogy a szlovák vezetők tagadják ebben a felelőssé­güket, ahelyett, hogy kinyilvánítanák a kisebbségi jogok védelmével szembeni elkötelezettségüket. Ezen túlmenően még az ország gazdasá­gi helyzete is növeli a félelmet, mivel a szlovák nacionalisták és szepara­tisták paradicsomi állapotokat ígér­tek a csehektől megszabadult szlo­vákságnak. Ezek a pártok azonban eddig részletes és hiteles gazdasági programot nem tudtak felmutatni. Igy félő, ha az ország gazdasági helyzete rohamos léptekkel tovább süllyed, a nacionalisták bűnbakot fognak keresni ezért az állapotért, s azok várhatóan a zsidók, magya­rok és az ország cigány lakossága lesz - szögezi le végül az EBEÉ­jelentés. Feldolgozta: CS. MOLNÁR LÁSZLÓ HALOKOCSIL'AL DRÁGÁBBAN KULTURÁLTABBAN IS? Tény, hogy hazánkban a vas­úti közlekedés a korszerűség, a kulturáltság, az utazóközön­ségnek nyújtott szolgáltatások minősége szempontjából mesz­sze elmarad a fejlett nyugati ál­lamok szintjétől. Igaz, egyelőre a viteldíjak is alacsonyabbak ná­lunk, bár felröppent a hír: emel­kedni fog a hálókocsi-jegyek ára. Nem kevés olvasónk veszi igénybe a távolsági vasúti összeköttetés szolgálatait. Ezért, a probléma nyomába eredtünk, s érdeklődtünk az ille­tékesednél, milyen változtatáso­kat terveznek az étkező- és há­lókocsik áraival, és szolgáltatá­saival kapcsolatban. Az Étkező- és Hálókocsik részvénytársaság (a Csehszlo­vák Államvasutakból kiválva önállósult) pozsonyi igazgatósá­gán Ján Ečer mérnök tájékozta­tásából megtudtuk, hogy a rész­vénytársaság a Szövetségi Pénz­ügyminisztérium 2/XIV/1992­es számú rendelete értelmében az év szeptember 20-ától a kö­vetkezőképpen módosítja a bel­földi hálókocsi-jegyek árát: háló­kocsik esetében 30 koronáról 50 koronára, második osztályú há­lófülkék esetében 50-ről 80-ra és első osztályú hálófülkék igénylésekor 80-ról 110 koroná­ra emelkednek az árak. Az ármódosítás legfőbb okai közt szerepel a tény, hogy a há­lókocsik díjai a hatvanas évektől lényegében nem változtak, vagy­is nem alkalmazkodtak a piac és a megnövekedett költségek teremtette feltételekhez. A háló­kocsi-jegyek jelenleg még érvé­nyes árait 1985-ben állapították meg, amikor is a kilométerek alapján kiszámított tarifát egy átlagosan meghatározott ár vál­totta fel.. Az étkező- és hálóko­csik fenntartásának költségei je­lenleg olyan magasak, hogy a viteldíjból befolyt összeg alig fedezi a kiadásokat. Arra való tekintettel, hogy az Étkező- és Hálókocsik Rt. javítani és bőví­teni szeretné szolgáltatásait, fej­leszteni akarná a kocsipark és az általános műszaki felszerelt­ség szintjét, kénytelen volt az említett áremeléshez folyamod­ni. A részvénytársaság a belföldi vasútvonalakon már ezidáig is 15 millió korona hiánnyal küsz­ködik. A Szövetségi Pénzügymi­nisztérium idézett rendelete ere­detileg szeptember 1 -jétől lépett volna érvénybe. A részvénytár­saság azonban, tekintettel a nyári idény befejezésére és a számítógépes jegyárusításra, az áremelést szeptember 20­ától érvényesíti. Mit kínál cserébe a részvény­társaság? Mindenekelőtt széles körű műszaki korszerűsítést, a szolgáltatások bővítését, töké­letesítését, az utazás kulturált­ságának javítását. Az új ár az utazóközönség számára meleg italt (kávét vagy teát) és üdítőt, igelittáskába csomagolt ágyne­műt jelent majd. A részvénytár­saság számottevően javítani akarja az utazás higiéniai felté­teleit, és az étkezés terén is bővíti majd kínálatát. (mázsár)

Next

/
Thumbnails
Contents