Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-08 / 212. szám, kedd

1992. SZEPTEMBER 8. IÚJSZÓM HIREK - VELEMENYEK KORMÁNYBIZOTTSÁG ALAKÜLT SÜRGETŐ GONDOK A társadalom humanizálásának elősegítése és a rokkantak életkö­rülményeinek javítását célzó, meg­felelő szakmai szintű előterjesztések készítése lesz a' testi fogyatékosok , pr.oblémáival foglalkozó kormánybi­zottság feladata - jelentette be Ro­man Kováč szlovák miniszterelnök­helyettes, a bizottság elnöke. Az újonnan megválasztott 20 tagú bizottság tegnapi ülése már több sürgető gondra felhívta a figyelmet a testi fogyatékosok népes csoport­jával kapcsolatosan. Az ipari szövet­kezetek szétesésével ugyanis jelen­tősen megnőtt a testi fogyatékosok munkanélkülisége, főleg a Közép­és Kelet-szlovákiai kerületben. A METEOROLÓGUSOK SZERINT FELMELEGEDÉS VÁRHATÓ Habár az évszakhoz képest az elmúlt két nap alatt 5-7 fokkal hűvösebb volt a megszokottnál, az ősznek még várnia kell. A meteorológusok előzetes jelentése szerint a hét második felében érezhetően felmelegszik a levegő, Szlovákia területén ismét délnyugati meleg szelek fognak fújni. Szombaton Pozsonyban csupán i 4 fo­kot mértek, amihez hasonlót szeptember 5-én 1948-tól fogva sosem mértek még. Még inkább lehűlt a levegő a hegyekben, főleg az Alacsony- és a Magas-Tátra csúcsain. Szlovákia északi és keleti ré­szén 40-70 milliméter csapadék hullott 1500 méteres magasságban pedig már havazott és havazik is. EGYMILLIÓ KORONA ÉRTÉKBEN LOPTAK RENDŐRKÉZEN A LAKÁSBETÖRŐK Több hónapos erőfeszítés után a kassai rendőröknek sikerült végre elfogniuk egy bűncselekmény LSoro­zat fiatal tetteseit. A városi rendőr­parancsnokság szóvivője, Štefan Jakabovič rendőr kapitány bejelen­tése szerint a 30 rájuk bizonyított lakásbetörésből és motorkerékpár­eltulajdonításból eredő anyagi kár körülbelül egymillió korona. A háromtagú banda Kassán 600 ezer korona kárt okozott, de „műkö­dött" Pozsonyban, Eperjesen, Nyit­rán, Losoncon és Szlovákia más városaiban is. KÖZLEMÉNY A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Esterházy János Klub 1992. október 4-én autóbu­szokat indít Pozsonyból, a Kollár téri parkolóból reggel 6.00 órakor Budapestre, az Esterházy János­emlékünnepélyre. Az érdeklődők Szabó Kingánál, az MKDM központi irodájában je­lentkezhetnek személyesen vagy te­lefonon szeptember 14-éig naponta 15.30-ig. Telefonszám: 07/600 77. KÖSZÖNTŐ • Sok szeretettel köszöntjük a drága jó szülőket és nagyszülőket, CSÁNÓ Imrét és feleségét, BUGÁR Máriát Hegyétén. Házasságkötésük 50. évfordulója, vala­mint édesapánk 75. születésnapja és édesanyánk 71. születésnapja, illetve névnapja alkalmából kívánunk jó erőt, egészséget, hosszú boldog életet család­juk körében: gyermekeik családjukkal. Ú-2531 VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1992. szeptember 8-án Pénznem Eladási árfolyam 1 egységre koronában DEVIZA VALUTA Angol font 53,94 54,72 Francia frank 5,67 5,74 Német márka 19,25 19,52 Olasz líra (1000) 25,22 25,57 Osztrák schilling 2,74 2,77 Svájci frank 21,58 21,90 USA-dollár 27,03 27,46 MINDANNYIUNKBAN OH A FÉLTÉS DURAY MIKLÓS LEVELE TŐKÉS LÁSZLÓNAK Tisztelt Püspök Úr! Mély megdöbbenéssel hallgattuk a hírt: Tőkés László éhség­sztrájkra kényszerült, hogy felhívja a világ figyelmét az 1989 decem­beri temesvári véráldozat értelmetlenségére, a forradalmi esemé­nyeket kísérő megtorlatlan bűncselekményekre. Mindannyiunkban ott a féltés: mily nagy lehet az elkeseredettség, kilátástalanság és ugyanakkor a tenniakarás e bátor, emberi kiállásáért mindannyiunk által tisztelt lelkipásztorban-politikusban, ha tiltakozása eszközéül az éhségsztrájkot kellett választania. Világszerte visszhangzó segélykiáltása eddig süket fülekre talált. Úgy érezzük, az On tiltakozása a gyűlölködés ellen nemcsak Románia, hanem az egész közép-európai térség népének érdekét szolgálja. A forradalmi változások ébresztette remények nem csak Romániában halványultak el, a nacionalista indulatok szítása, a másság iránt kinyilvánított türelmetlenség nem csupán a romániai politika sajátossága. Közép-Európa népcsoportjait az etnikai tiszto­gatás veszélye, a többségi nemzet türelmetlenségének elharapozó­dása köti béklyóba. A kizárólagosságra való törekvést a nemzeti érdekekre való hivatkozással leplezik szerte ebben a sokat próbált térségben. Engedje meg, hogy az Együttélés Politikai Mozgalom vezetői és széles körű támogatói nevében együttérzésünkről biztosítsam Ont az embertelenség, az igazságtalanság miatt vállalt szenvedésében. Tiszteletteljes főhajtással 1992. szeptember 4-én Pozsonyban DURAY MIKLÓS, az Együttélés elnöke NYILATKOZAT Az idei parlamenti választások óta egyértelmű a Demokratikus Szlová­kiáért Mozgalom politikai vezetői­nek, elsősorban pedig Vladimír Me­čiar miniszterelnöknek az állásfog­lalása a magyar nemzeti kisebbség­gel és demokratikusan megválasz­tott legitim képviselőivel szemben: ignorálják érdekeiket és követelései­ket, esetleg nem ismerik el az MKDM-Együttélés képviselők legiti­mitását a Szlovák Köztársaság leg­felsőbb törvényhozó testületében. A valóságban a magyar koalíció képviseli a Szlovák Nemzeti Ta­nácsban a magyar nemzetiségű vá­lasztók csaknem 75 százalékát, és programja többek között a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok ér­dekeinek védelme, jogbiztonságuk alkotmányos úton való szavatolása. Közismert, hogy a DSZM a szlová­kiai választók alig több mint egyhar­madát képviseli. Egyúttal meg kell állapítani, hogy a DSZM programja felületesen, nem megfelelő mérték­ben foglalkozik a kisebbségek prob­lémáival. A DSZM elnöke, Vladimír Mečiar miniszterelnök és a mozgalom kép­viselői szüntelenül fokozzák szem­benállásukat, ellenséges magatartá­sukat a magyar kisebbséggel, főleg politikusaival és parlamenti képvise­lőivel szemben. A budapesti kor­mányközi tárgyalások előtt a tömeg­tájékoztató eszközökben ismételten azzal vádaskodnak, hogy - a magyar koalíció képviselői szándékosan politikai feszültséget szítanak; - a magyar kormány inkább tö­rődjön saját kisebbségeivel, mint­hogy figyelmet szentel a határokon túl élő magyar kisebbségek helyze­tének. Az elmondottak alapján nyilván­való, kinek van szüksége ellenség­képre! Visszautasítjuk a valótlan váda­kat. Kétségeinket fejezzük ki azzal kapcsolatban, hogy vajon ez a mód­szer jelenti-e a legalkalmasabb fel­készülést a két kormány budapesti tárgyalásaira. Az Együttélés képviselőinek klubja Az MKDM képviselőinek klubja KÚTBA DOBTA ÁLDOZATÁT Pár órára volt mindössze szüksége a rendőrségnek, hogy elfogja a 81 éves F. H., csákányházai (Losonci járás) lakos gyilkosát. F. H. holttestét vasárnap, csalá­di háza udvarán levő kútjában találták meg. A besztercebányai és a losonci rendőrség gyilkosság vádjával egy hely­beli, 20 éves roma származású fiút tartóz­tatott le. Az áldozat szombaton este a helybeli vendéglőben roma származá­súak csoportjával alkoholt fogyasztott. Távozásakor magával hívta egyiküket, hogy otthon még isznak egy kicsit. Köz­ben a fiatal fiú nekiesett az öregember­nek, s amikor az már védekezni sem tudott, az udvarra vitte, majd a kútba dobta őt. ÉLÉNKÜLŐ ÉPÍTŐIPAR A szlovák kormány gazdasági taná­csának tagjai tegnapi 2: ülésükön elfo­gadták statútumukat és javasolták a kor­mánynak egy, a befektetési alapokkal kapcsolatos törvényjavaslat megvitatását. A gazdasági tanács Szlovákia nem­zetgazdaságának első félévi fejlődéséről szóló jelentésével is foglalkozott. Többek között megállapítja, hogy rövid távon néz­ve megújult az építőipari termelés, vala­mint a külföldi piacra való áruszállítás. Ugyanez azonban nem mondható el az iparról. Kedvezőek a változások a külke­reskedelem terén. Az aktív szaldó - egy­milliárd háromszázmillió korona - azon­ban 8,4 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly. FEJLŐDÉSI IRÁNYOK, FILOZÓFIÁK... (Folytatás az 1. oldalról) vei - köztük a Csemadokkal - jó az együttműködés. A következő időszakban a tör­vényelőkészítés is jelentős energiá­kat köt le a minisztériumban. Új tájékoztatás, film- és műemlékvé­delmi törvények előkészítését kezd­ték meg, de foglalkoznak a művé­szek társadalombiztosításának a re­formjával is. Ezúttal sem maradt el az újság­írók és Mjartan államtitkár úr vitája. A kérdések immár az unalomig is­mertek voltak, s a válaszok nem kevésbé: A politikusok megválogat­hatják, kípek nyilatkoznak és kinek nem. A Szlovák Televízió úgy rossz ahogy van, ennél már csak a szövet­ségi F 1 csatorna rosszabb. Az új­ságírók egyre többször megsértik a törvényt. Igaz, véleményüket majd ezután is szabadon leírhatják, felté­ve, hogy az előző állításaikért a füg­getlen bíróságon kirótt magas pénz­büntetés kifizetése után még nem tették utcára őket. Legyen minden újságíró törvénytisztelő és csak a té­nyekhez ragaszkodjon, úgy nem éri semmi baj és bántás. Mjartan úr aprólékosan megmagyarázta, mit jelent az „erkölcsi önszabályozás", ami szerint nem azonos az öncen­zúrával. Szerinte az újságíró csak azt írhatja le, amit a tények diktálnak és amiről meggyőződött. Befejezésül Dušan Slobodník kul­turális miniszter közölte, hogy a kul­turális tárca pénzügyi helyzete jövő­re várhatóan javul. Elsősorban az új adótörvénynek köszönhetően, amely lehetővé teszi a,magánválla­latok támogatói aktivitásának bővü­lését. Valószínűleg megkapják az állami költségvetésből a kultúra fi­nanszírozására kért 0,5 százalékot. Remény van arra, hogy a kultúra fejlesztésére külföldi támogatást is igénybevesznek. , (d-n) Az afgán fővárosban, Kabulban tegnap nyilvánosan, több ezer ember szeme láttára kivégeztek három gyilkossággal, rablással és lopással vádolt férfit. Az iszlám jog alkalmazásának ezt a formáját két évtized után újították fel, nyilván attól vezérelve, hogy a fővárosban rendet teremtsenek a többhetes véres testvérháborút követően. Felvételünkön az eléggé kezdetleges akasztófa látható, még a büntetésvégrehajtás előtt. ABHAZIABAN MEG NINCS NYUGALOM iratban kérte Borisz Jelcin orosz államfőt, hogy kényszerítse a grúz vezetést a múlt héten orosz közvetí­téssel megkötött, de gyakorlatilag életbe sem lépett tűzszünet megtar­tására. Ardzinba azt állította, hogy a grúz katonák Abháziéban foszto­gatnak és önkényesen letartóztatják a nem grúz nemzetiségű lakos­ságot. Tegnapra virradó éjszaka Abházi­éban több helyen voltak lövöldözé­sek annak ellenére, hogy a grúzok és az abházok képviselői vasárnap újabb tüzszünetet kötöttek. Tbiliszi információk szerint Gagrában, Gu­dautában és a Guniszta folyó men­tén voltak összetűzések. Vlagyiszlav Ardzinba, az abház parlament elnöke vasárnap este táv­GISCARD D'ESTAING: EURÓPA VILÁGHATALOM LESZ Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnök a Liberation francia napilap­nak adott interjújában egyebek között kijelentette, hogy ,,Európa gazdasági ereje felülmúlja rpajd Japán gazdaságát és befogja az Egyesült Államokat". Szerinte Európa egyike lesz a világ két nagyhatalmának, s ebből követke­zően: „Ha valaki erős, akkor senki semmit sem kényszeríthet rá. A hatalom szavatolja az autonómiát, a függetlenséget és a biztonságot." A volt elnök ehhez hozzátette: ,,Az európaiaknak lesz az első világpénzük. FÖLD - LEVEGŐ RAKÉTA A GYILKOS? (Folytatás az 1. oldalról) hoznák létre. Ezekben a hatalmat a választási eredmények arányában fogják elosztani. A Borba hangsú­lyozza, ez a koncepció teljesen megfeledkezik arról, hogy szerbek is élnek a köztársaságban. Ellentmond viszont a belgrádi lap értesüléseinek a muzulmánok és a horvátok közti nagy egyetértésről az a sajtóértekezlet, melyet a hét végén tartott Szarajevóban Velimir Marie, a Horvát Védelmi Tanács egységeinek parancsnoka. Azt állí­totta, hogy a horvát egységek és Izetbegovic muzulmán erői között nyílt konfliktus van. Azzal vádolta a muzulmánokat, hogy önkényesen elfoglalják a horvát területeket, s konkrétan Mostart említette. Maric szerint az ellentétek alapja éppen Bosznia-Hercegovina jövőbeni el­rendezésének elve. Valtero Pomponi olasz tábornok, a 46. repülős dandár parancsnoka tegnap kizárta annak lehetőéégét, hogy műszaki hiba okozta a G-222 típusú olasz szállító repülőgép csü­törtöki katasztrófáját Szarajevó kö­zelében. A tábornok szerint a ron­csok vizsgálata ezt teljes mértékben kizárja, ellenben arra enged követ­keztetni, hogy nyilván Stinger típusú föld-levegő rakéta találta el a gépet. Ezt a feltételezést azonban nagyon bonyolult lesz bizonyítani, mivel a roncsok nehezen hozzáférhető hegyi terepen vannak, s ráadásul megkezdődött a havazás. Pomponi tábornok szombaton szállította Olaszországba a lezuhant gép sze­mélyzetét alkotó négy olasz katona földi maradványait. PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI PDU: ERŐS JOBBOLDALT (Munkatársunktól) - A Polgári De­mokrata Unió a Demokrata Párttal erős jobboldali párttá kíván egybeolvadni, és­pedig az év végéig. Am a végső szót - például a névvel kapcsolatban - a no­vember 7-ei közgyűlésnek kell kimonda­nia. Erről tegnap tájékoztatta az újságíró­kat Martin Porubjak elnök. A tegnapi sajtótájékoztatón Peter Ta­tár, a most elfogadott alkotmánnyal kap­csolatban azt mondta, hogy három pont­ban is sérti az emberi jogok és szabadsá­gok alkotmánylevelét. A magántulajdonról szóló cikkely Tatár szerint olyannyira álta­lánosan van megfogalmazva, hogy az bármikor államosítható. Az alkotmány nem garantálja a nemzeti kisebbségek önrendelkezési jogát sem. Az alkotmány ugyan kimondja a szabad információ­áramlást, ám a jelenlegi szlovák vezetés máris gátolja azt - mondta. Mivel a PDU-nak eddig nem adatott meg, hogy személyesen kérdezzen Vla­dimír Mečiartól a sajtóiroda által teszi fel kérdéseit. A PDU például azt szeretné tudni, hogy mi szerint választják majd meg a rádió és a televízió tanács tagjait. Merthogy a törvényben kritériumként az van megszabva, hogy általánosan elis­mert személyek legyenek, s ne legyenek tagjai egyetlen pártnak sem. De ki és miként dönti majd el objektívan, hogy ki tartozik az általánosan elismert személyi­ségek kategóriába? A PDU választ vár továbbá arra a kérdésre is, hogy Vladimír Mečiar szerint miben különbözik az etikus önszabályozás az újságíróknál az öncen­zúrától. FÚZIÓRÓL TÁRGYAL AZ SZKDM IS Ezekben a napokban a Ján Klepáč vezette Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom is a fúzió lehetőségéről tárgyal a Szabadságpárttal, a Szlovák Néppárttal és a Szlovák Nemzeti Kongresszussal. Ám az utóbbiak a szlovák politikai életben nemigen rúgnak labdába - a legjobb eredményt közülük a választásokon a Néppárt érte el, a szavazatok 0,3 szá­zalékát kapta. A mozgalom tegnapi sajtótájékoztató­ján az újságírók megkérdezték, hogy esetleg keresztény vonalon tudnának-e együttműködni az MKDM-el, vagy a ma­gyar keresztényekkel kizárt minden kap­csolat? Ján Klepáč azt válaszolta: „örömmel nyugtáztuk, hogy az MKDM élére új vezetőség került. Azonban Bugár Béla az utóbbi hónapokban a magyar autonómiakövetelők szószólója lett. Az MKDM nem a keresztény, hanem a nem­zetiségi kérdéseket helyezi előtérbe". G. A.

Next

/
Thumbnails
Contents