Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-29 / 230. szám, kedd

MOZAIK MÚJSZÓM 1992. SZEPTEMBER 29. NEVELÉSÜGY FELSŐFOKON EGY KONGRESSZUS ELŐKESZÜLETEI A pedagógusok közül bizonyára többen értesültek róla, hogy Magyarországon már folyik a hatodik Nevelésügyi Kongresszus előkészítése. Ahhoz, hogy képet kapjunk a rendezvény jelentőségéről, szükségesnek látszik röviden bemutatni a-kongresszus történetét Az I. Egyetemes Tanügyi Kongresszus Tavasi Lajos kezdeményezésére ült össze 1848. július 20-24 között. Ő fogalmazta meg a Javaslati irányeszmék címen közzétett vitaanyagot, melyben arra szólította fel az ország pedagógusait, hogy dolgozzák ki az iskolák tanulmányi, nevelési és fegyelmi terveit, s a közös nemzeti tanrendszert. A kongresszuson 257 pedagógus vett részt, felekezetükre, társadalmi helyzetükre és iskolájuk típusára való tekintet nélkül. A szervezők között olyan neves személyiségek szerepeltek, mint Ney Ferenc, a Magyar Nevelési Társaság elnöke, Warga János, Brassai Sámuel, Majer István, Jedlik Ányos és Rómer Flóris tudós pedagógusok. A kongresszus körvonalazta a magyar közoktatásügy leendő polgári jellegét, s azt kívánta, hogy határozatait az országgyűlés tegye törvénnyé, azok végrehajtásának pedig a miniszter, Eötvös József szerezzen érvényt. A II. Egyetemes és Országos Tanügyi Kongresszust 1896-ban hívták össze. A gondolatot, miszerint a tanítói kar is járuljon hozzá a millenniumi ünnepségekhez és ez alkalommal vitassa meg a közoktatás szervezetének minden ágát, valamint a nevelésügy általános érdekű kérdéseit, Nagy László vetette fel. A kongresszusnak közel ötezer résztvevője 39 szakosztályban vitatta meg a korabeli magyar nevelés és oktatás szinte minden kérdését. Az előkészületek három éven át folytak, s az előterjesztett 144 tételhez több mint ezren szóltak hozzá. A mennyiségi mutatókon túl érdemes kiragadni egyegy témát is a sok közül, hogy lássuk, milyen problémák foglalkoztatták száz évvel ezelőtt a pedagógusokat: Az egységes nemzeti oktatás; Állam és iskola; Társadalom és iskola; Az iskola belső élete; s mindezek keretén belül: a családi nevelés, a testnevelés, az iskolaegészségügy, az óvodai nevelés, a tanítóképzés és még sorolhatnám. Érdemes megjegyezni, hogy ebben az időben ült össze a népiskolák tanítóinak szakosztálya is, V. egyetemes tanítógyűlés néven. A neves előadók közül ki kell emelni Kármán Mórt, a magyar neveléstudomány avatott képviselőjét. Témái voltak: Á pedagógia feladata és helye a tudományok között, valamint A középiskola tanulmányi rendje. Ugyancsak figyelemreméltó témákkal szerepelt Waldapfel János is: A gyermeki lélek megfigyelése, valamint A középiskolai osztályozás és vizsgálás módszere. A III. Egyetemes Kongresszus összehívását a Magyar Tanítók Országos Szövetsége kezdeményezte 1928-ban. Miként előzőleg, most is 5000 tag jelezte részvételét. A kongresszus elnökének Négyesy Lászlót, főtitkárának pedig Simon Lajost választották meg. A megnyitó ülésen részt vettek a pedagógiai és pszichológiai tudományok olyan kiváló művelői, mint Dóczy Imre, Fináczy Ernő', Ranschburg Pál és még sokan mások. A témák között szerepeltek a gyermek- és ifjúsági irodalom, a gyermektanulmányozás, a rajz-, ének-, zeneoktatás, a testnevelés, a gyógypedagógia, a nőnevelés, a mezőgazdasági-, iparostanonc- és kereskedelmi iskolák, az iskolán kívüli népművelés, az iskolafelügyelet és így tovább. Nagy László reformterveit, mivel ő már a kongresszuson nem vehetett részt, mások ismertették. A IV. Egyetemes Tanügyi Kongresszust a magyar forradalom és szabadságharc századik évfordulójának emlékére 1948. július 20-ra hívták össze a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének kezdeményezésére. A szervezők hangsúlyozták, hogy a negyedik egyetemes kongresszus az elsőnek jogutódja és munkájának szerves folytatója. Fő célja az egységes magyar iskolarendszer megteremtése volt, mely zsákutcák nélkül kívánta biztosítani az átmenetet egyik iskolatípusból a másikba. A küldöttek behatóan foglalkoztak a szakmunkásképzéssel, a főiskolai oktatás és a nőnevelés reformjával, új tantervek, tankönyvek kiadásával. A már felsoroltakon kívül, mint fontos teendő szerepelt a nevelési feladatok, módszerek és eszközök kidolgozásénak az igénye. Említésre méltó, hogy a kongresszuson beszédet mondott Ortutay Gyula közoktatásügyi miniszter, aki később az ötödik kongresszus elnöke lett. Az V. Nevelésügyi Kongreszszust az 1967-ben újjáalakult Magyar Pedagógiai Társaság szervező bizottsága készítette elő 1970-re. A kor pedagógiai törekvéseit őt kérdéscsoportban foglalták össze, melyek között a következők voltak: a tudományos-technikai fejlődés követelményei a nevelésüggyel szemben; a pedagógushivatás és továbbképzés: a neveléstudomány helyzete, feladatai, intézményei, kapcsolatai más tudományokkal. Külön hangsúlyt kapott a nevelésnek, mint össztársadalmi tevékenységnek az elismertetése. E valóban tömör történelmi áttekintést több szempontból is fontosnak tartottam felvázolni. Egyrészt, mert nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy az elődök szakmai, etikai örökségét kötelességünk megőrizni, s a kor követelményeinek megfelelően időnként újrafogalmazni, mint ahogy tették azt ők is minden társadalmi*, politikai sorsforduló idején. Ezt tőlünk is elvárja korunk, de erre int bennünket pedagógusi felelősségtudatunk is. A másik szempont, hogy a pedagógiai és pszichológiai tudományok klasszikusainak törekvései és munkáik ismerete nélkül csak sötétben tapogatózhatunk. Szerencsére, az utóbbi években több eredeti alkotás látott napvilágot hasonmás kiadásban. Egy-egy szerző nevére is szeretném felhívni a figyelmet. A VI. Nevelésügyi Kongresszus előkészületeiről és tervezett témaanyagáról az egybegyűlteknek Fonyódligeten a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem professzora, dr. Petrikás Arpád tájékoztatta. Szavai szerint a kongresszust három esztendőn át harmincfős szervező bizottság készíti elő Köpeczi Béla akadémikus vezetésével. A vitaanyagok témái a következők: Az európai oktatási rendszerhez való igazodás. A nevelés társadalmi szerepe, társadalmi céljainak iskolai megjelenése. Nevelési rendszerünk kívánatos alakulása. Másság, tolerancia és pedagógiai alaternatívák. Korszerű műveltségi tartalmak. A szakmai képzés formái és tartalma. Önkormányzat és irányítás, autonómiák és függőségek a következő évek oktatási rendszerében. A pedagógusok és önkormányzatok. A pedagógusképzés. A neveléstudomány helyzete és fejlesztésének feltételei. A felsorolt, címekbe tömörített időszerű pedagógiai problémákat érdemes megjegyezni és átgondolni, már csak azért is, mert az előkészítő munkák várhatóan hozzánk, Magyarország határain túl élő és működő magyar pedagógusokhoz is átgyűrűznek. Legalábbis ez a szándék, hiszen a fonyódligeti nyári táborban is ott voltunk. A második téma előadását Zrinszky László professzortól személyesen is meghallgathattuk. A negyedik témához pedig egy, írásban elkészített előanyagot kaptunk, melyet Bellér Endre és Szebenyi Péter állított össze. Címe: A tananyag és a tanterv tervezése a következő' évtizedben. A hazai tantestületeknek, illetve a pedagógusszövetség képviselőtestületeinek figyelmébe ajánlom, hogy bármelyik téma munkacsoportjának tagjai hajlandók átjönni egy-egy előadással összekötött vitaestre. Közben minden olyan ajánlást összegyűjtenek, mely a témák formálásához, a gondolatok letisztulásához hozzájárul. Azt is hangsúlyozni kell, hogy e vitafórumok résztvevői nemcsak pedagógusok lehetnek, hanem mindenki, akit a magyar nevelés- és oktatásügy további alakulása, illetve sorsa érdekel. Miért fontos ez? Megokolásként hadd idézzem a negyedik téma vitaanyagának egyik gondolatát. „Nőtt a szülőknek, az iskola környezetének s más »klienseinek« a befolyása az oktatásra." A „kliens iskola" fogalmát Zrinszky professzor is körülhatárolta, miközben nem felejtette el megjegyezni, menynyirefontos lesz a szülők pedagógiai kultúrájának az emelése. Az iskolában pedig az értékhierarchia helyét az értékkínálatnak kell felváltania. A vitaanyagok sokat foglalkoznak az értékek rendszerével. Előkészítőik mér most óva intenek, hogy a gyakorlatban a társadalom bázisértékei közül égyik sem léphet fel kizárólagos igénnyel. A nevelés és a politika viszonyában bizonyos polarizáció jelentkezik. Egyik pólus a nevelést a politikának kívánja alárendelni, míg a másik abszolút politikamentességről beszél. A valóság viszont az, hogy valamennyi iskola része egy politikai karakterű intézményrendszernek. A nevelési programok ós tantervek megfogalmazásánál, bizony, ez nem elhanyagolható szempont. Ennek a megállapításnak a bizonyítására ismét a negyedik téma eló'anyagából kell kiragadnom egy gondolatot. „... a nagy történelmi fordulók idejénaz iskoláknak is részben új értékek kiművelésén kell munkálkodniuk. Persze az új értékek korábbi értékekből származnak, vagy korábban háttérbe szorított értékeket helyeznek előtérbe és ezért egyáltalán nem teszik szükségtelenné a hagyományozott kulturális értékek átadását." E tartalmas gondolatok mérlegelése arra bátorít bennünket, hogy nekünk, a Magyarország határain túl élő magyar pedagógusoknak is kötelességünk hozzájárulni a majdnem százötven év múltán (mindössze hatodik alkalommal) megtartandó Nevelésügyi Kongresszus egyetemessé tételéhez. CSICSAY ALAJOS ^m MOLDOYA ^ML GYÖRGY félelem. k

aPV

a

B Nem volt kedve hazamenni, beült egy eszpresszóba, kávét és rumot rendelt. Mikor a pincér eltávozott az asztaltól, táskájából elővett egy köteg kéziratot, és megpróbálta eladni a vendégeknek. Nem talált vevőre, a kudarctól megszégyenülve tért vissza a helyére. Borsos eltöprengett a sorsán. Képesnek hitte magát, hogy újrakezdje az életét, de semmiféle esélyt nem látott arra, hogy mostani környezetében elindulhasson fölfelé. Amiről korábban csak ábrándozott most meggyőződéssé vált benne: ha valamire akarja vinni, el kell hagynia Magyarországot Útlevelet hiába kért volna, azzal csak a rendőrség figyelmét vonja magára, illegálisan kellett átjutnia a határon. Pénze végképp elfogyott, legalább ezer forintot akart szerezni az útra. Hazament, a takarítónőt nem találta otthon, bezárkózott, és végigkutatta a lakást. Készpénzben eleve nem reménykedett, inkább arra számított, hogy egy betétkönyv vagy zálogcédula kerül elő valahonnan. Nem félt attól, hogy a takarítónő feljelenti, neki is Tóth Józsefként mutatkozott be, úgy gondolta, mire tisztázzák a személyazonosságát, és kiadnák ellene a rendőrségi körözést, ő már rég túl lesz a határon. Hiába túrta fel a fiókokat, kutatta végig a szekrényben lógó ruhák és kabátok zsebeit, semmit sem talált, de már ez sem tartotta vissza a távozástól. Bepakolt a sporttáskájába, bezárta maga mögött az ajtót, a lakáskulcsot be akarta dobni a levélszekrénybe, de hirtelen elveszítette magabiztosságát és magánál tartotta. Gondolatban végigfutott azokon az ismerősein, akiktől pénzt kérhetne. Elsőnek Káplár jutott az eszébe, kiutazott hozzá. Az öregembert láthatóan kellemetlenül érintette a jelentkezése, erőltetett mosollyal nyitott ajtót, és nem invitálta beljebb: - Rég láttalak, Ferikém, mit csinálsz mostanában? A köteted ügye, sajnos, végképp leállt. Én megpróbáltam minden tőlem telhetőt, de ez a csibész Németh Ernő elgáncsolt. - Beteg voltam, Józsi bácsi, és elveszítettem az állásomat is. Most kezdem újra az életemet. Szeretnék egy kis pénzt kérni tőled, csak egy pár napra. - Én lennék a legboldogabb, ha segíthetnék neked, de sajnos én is rosszul állok anyagilag - Káplár a konyhában gőzölgő kávéfőző gépre mutatott. - Nézd meg: napi ötven szem kávé jut, abból csinálok magamnak két szimplát. Még azt is ki kell számolnom nyugdíjig. Borsosnak nem volt ereje győzködni őt, elköszönt. A közeli piacra ment, sporttáskájára kiterítette a magával hozott ruhadarabjait, de csak csellengő cigányok alkudtak rá. Filléreket kínáltak érte, melegítőjét így is kénytelen volt eladni, hogy meg tudjon ebédelni. A gyorsbüfé ablakából kibámult a szemközti lakótelep házaira, a környékről az a lakás jutott az eszébe, ahol Martinnal szokott találkozni. Újra úgy érezte, hogy a férfi adósa a visszatartott versekért, köteles pénzt kölcsönözni neki. Úgy gondolta, egy-egy versért körülbelül száz forintot számolhat fel - ennyit szokott kapni az eszpresszóban a vendégektől -, mindent összevetve, legalább háromezerforint jár neki. Habozás nélkül útnak indult, attól félt, hogy idegességében nem tudja majd megfelelően előadni a szándékát, ezért előre megfogalmazott magában néhány mondatot. A panelház kapuját zárva találta, türelmetlenül toporgott, míg egy hazatérő lakó be nem engedte. Borsos megállt az ismert földszinti lakás előtt, bent zúgott a mosógép, kétszer is meg kellett nyomnia a csengőt, mire Martinné kinyitotta az ajtót. Az asszony vizsgálódva nézett rá, csak sokára ismerte fel. - Maga az? Jó estét. A fiam, sajnos, most sincs itthon. - Jó estét. Hagyhatok neki üzenetet? - Kérem, ahogy gondolja. - Fáj a lábam, ha lehetne leülnék - Borsos mentegetőzve mutatott a gipszkötésre. Bent hirtelen megszólalt a telefon, szaggatott csörgése távolsági hívást jelzett. Martinné habozva, de kiakasztotta a láncot, és beengedte a fiút a lakásba. - Üljön le a konyhában, rögtön jövök - besietett a szobába, és felvette a kagylót, a magyar megszólítás után németül folytatta a beszélgetést. Borsos golyóstollat és egy blokkot talált az asztalon, írni kezdett: „A Nagy Filozófusnak! Szóval azt hiszi, hogy maga mindent megengedhet magának? Magán kívül csak alsóbbrendű férgek élnek a világon? Hát nagyon téved,.." Egyre jobban belelovalta magát indulataiba, arca elvörösödött, és csikorgatta a fogát, csak akkor rezzent fel az írásból, mikor Martinné visszatért: -Szabadnatudnom, hogy mit akar Gyuritól? - A maga fia tartozik nekem. - Mivel? - Nem adta vissza a verseimet, nem tudtam őket eladni, illetve megjelentetni. Ki kell, hogy fizesse nekem azt a pénzt, amit máshol kaptam volna értük. - Ha úgy is állna a helyzet, mint ahogy maga mondja, akkor sem biztos, hogy másutt elfogadják a verseit. Ahogy én ismerem őket, egyik sem volt remekmű. - Ezt nem maga dönti el. - Egyszerűen nevetséges egy vágyálmot valóságnak elkönyvelnie, és pénzt követelni érte. Egyáltalán: mennyit akar? - Legalább háromezer forintot. - Maga megőrült! - Nekem jogom van ehhez a pénzhez, és követelem vissza a kéziratokat is. Tudom, hogy itttartják magánál, addig nem megyek el innen, amíg meg nem kapom. -Takarodjon a lakásomból, vagy rendőrt hívok! - Csak tessék, nyugodtan. A rendőrök örülnek majd, ha végre bejöhetnek ide. (folytatjuk) GYEREKEK -GYEREKEKNEK SEGÍTSETEK A RÁSZORULÓKON! A volt Jugoszlávia államaiban elkeseredett harcok folynak, a civil lakosok százai estek már az öldöklés áldozatául. Naponta növekszik a halottak, a sebesültek és az éhezők szánna - és a gyermekek sem képeznek kivételt. A kicsiket az éhínség is sújtja, a rossz táplálkozás következtében elhalálozás is fenyegeti őket. A Szlovákiai Gyermekalapítvány ezért kéréssel fordul a Szlovák Köztársaság valamennyi gyerekéhez, iskolájához, gyermekotthonokhoz, a gyermek- és ifjúsági intézetekhez, segítsenek ezeknek a nélkülöző apróságoknak; akár pénzzel, ruházati cikkekkel, tanszerekkel, akár játékokkal. A gyerekek a gyerekeknek rendezvény október 15ig tart. Kérjétek meg szüleiteket, vagy idősebb testvéreiteket, hogy a nektek szánt nyalánkság helyett inkább a háborúban sokat szenvedő ismeretlen társaitoknak segítsenek. Elsőként az aranyosmaróti Pribina utcai alapiskola küldött 711 koronát az alapítvány számlájára. Köszönet érte. A pénzt az alábbi bankszámlára utalhatjátok át: 7135-952 IB Bratislava, variabilný symbol: 111. Az egyéb adományokat a következő címen gyűjtik: Slovenská nadácia dieťaťa, Kultúrna 32, 821 04 Bratislava II. Tájékoztatást a 07/293 135-ös telefonvonalon nyújtanak.