Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-23 / 225. szám, szerda

2385 PUBLICISZTIKA 1992. SZEPTEMBER 22. VISSZATÉRNEK A JOHANNITÁK „AZ ÖNZETLEN SEGÍTSÉG LOVAGJAI" A

Johannita rend eredete az arab uralom alá került Szentföldön 1048-ban létesített fondacókig nyúlik vissza. A fondaco keresztény kereskedőállomás volt: raktár, pénzváltó, szállás és kórház a gyakran járványok sújtotta vidéken. Működé-, süket Al-Kaim (Al-Záim) kalifa engedélyezte és a kórházak gondozását fekete kámzsás barátokra, alkalmasint bencésekre bízta. Ők megkülönböztetésül a csuhájukon egy nyolcágú ezüstkeresztet viseltek. Egy 1073-ból fennmaradt okirat szerint e hivatalos betegápolók testületbe tömörültek. Szabályzatuk is volt, amelyet 1113-ban II. Paszkál Gerardus ünnepélyesen, megerősített. E szentszéki jóváhagyástól kezdődően számítják hivatalosan ,az Ispotályos Johannita rend létrejöttét. Az irgalmas patrónustól a harcos rendig Tevékenységüknek megfelelően patrónusuk kezdetben Alamizsnás Szent János volt. A rend tagjainak a történelem folyamán a betegápolás mellett hadi szolgálatot is kellett teljesíteniük. Sőt ez a lovagok számára a szentföldi harcok miatt túlsúlyba került. Ez idő tájt vált a harcosok példaképévé a hitéért és meggyőződéséért vértanúságot szenvedett Keresztelő Szent János, aki a rendnek mindezidáig patrónusa. A rend 1291-ig működött a Szentföldön. Jeruzsálem eleste után 1187ben Szaladin szultán valamenynyi fogságba esett Johannitát, mint legnagyobb ellenségeit, tíz kivételével kivégeztette. Ez a tíz lovag évekig ápolta a sebesült arab harcosokat. A Szentföld végleges eleste Pápán tartotta idei közgyűlését a Johannita rend magyar tagozata. Az esemény kapcsán a rend egyik Svájcban élö tagját kértük arra. tiogy ismertesse olvasóinkkal a Johanni... tör ém * í - été s fi vé mn -egt után a lovagok Ciprus, majd Rhodosz szigetére költöztek. Amikor II. Szolimán négy évvel Mohács előtt Rhodoszt bevette, a lovagok Málta szigetére költöztek, amelyet bevehetetlen erőddé építettek ki. Innen folytatták harcukat a pogány török ellen és hovatovább a Földközi-tenger csendőreiként emlegették őket. A Johanniták magyarországi jelenléte 1147 óta mutatható ki. II. Géza király ekkor alapította az első Johannita rendházat Székesfehérvárott. III. Béla idején már az Esztergomhoz közeli Tábon működik a Szent Jánosról elnevezett ispotályuk. A tatárjárás után három fő feladatuk a harc, a birtokszerzés, és az ispotályos szolgálat volt. A muhi csatából ugyancsak a Johanniták mentették ki IV. Béla királyt, jóllehet kevés kivétellel mind a csatatéren lelték halálukat. Hősiességüket a 751. évforduló alkalmából nemrégiben felállított emlékmű őrzi a helyszínen. A magyar lovagok a török hódítás idején is serényen harcoltak. Birtokaik, intézményeik java része a mohácsi vereség után csaknem két évszázadra török kézre került. Johanniták és máltaiak Az ispotályos rend a vallási háború idején két ágra: a Máltaira (katolikus) és a Johannitára (protestáns) vált. A máltai rend továbbra is a török elleni harcokban tüntette ki magát. A protestáns Johannita rend az ispotályos munkásságra összpontosította tevékenységét. A rend a XIX. század során társadalmi elitképzés formájában újult meg. A Johanniták első magyar lovagját 1854-ben avatták, majd 1924-től önjogú magyar tagozat alakult meg. A magyar tagozatot a kommunista rendszer 1947-ben betiltotta, ezért tevékenységét az országhatáron kívül kényszerült folytatni. A rend tagjai az elnyomás évtizedei alatt szeretetcsomagok küldésével és ingyenes gyógyszerjuttatásokkal végeztek értékes ispotályos munkát. Három éve Budapesten működik a Johannita Segítő Szolgálat. Működését ez ideig a rend tagozatainak adományai biztosítják. A különböző országokból érkező segélyszállítmányokat e szervezet juttatja a megfelelő helyre. így hathatós támogatást nyújtott az erdélyi, a kárpátaljai és a csángó honfitársaknak, a jugoszláviai menekülttáboroknak, öregotthonoknak és egyházi iskoláknak. Gyógyszert és kórházi felszerelést szállított Erdélybe, ahol a közegészségügyi létesítmények felszerelése korszerűtlen és hiányos. A rend számos kórházat, mentőszolgálatot, öregotthont tart fenn, ahol keresztény szellemben a betegeket szeretetteljes ellátásban részesítik. A Johannita rend nemzetközi szervezetét, az „Alliance"^ a négy protestáns lovagrend - angol, brandenburgi, holland és svéd - alkotja.'

A Bailey Brandenburgon belül finn, francia, magyar, osztrák és svájci tagozatok önjogúan képviseltetnek a Szövetségben. A magyar tagozatnak 1992-ben 116 lovagja van, akik a világ 18 országában élnek. Szlovákia területén dr. Soldos Béla rozsnyói lakossal együtt képviseljük a rendet. Támogatás időseknek és fiataloknak A rend magyarországi újbóli hivatalos elismerésére még az idén sor kerül. Balley Brandenburg Úrmestere, Vilmos Károly porosz királyi herceg ez ügyben folytat megbeszélést Göncz Árpád köztársasági elnökkel. Hosszú emigrációs tevékenység után a magyar Johanniták hazai földön is újra tevékenykedhetnek majd. A mai megváltozott, ám távolról sem felhőtlen korban Xiagy szükség van arra a példamutató, önzetlen segítségre, amelyet a magyar Johanniták más tagozatokkal karöltve végeznek. A menekültek nyomorúsága és az idősebb korosztály egyre nehezedő életkörülményei hatalmas feladatok elé állítják a rendet. Két évvel ezelőtt a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumnak, múlt évben a Baár-Madas Református Gimnáziumnak, idén a Pápai Református Gimnáziumnak nyújt sokrétű segítséget. A magyar Johannita lovagok a külföldre sodródottakkal karöltve Magyarországon és a határokon kívül - többek között Szlovákiában - élő honfitársaik megsegítésében kívánnak továbbra is tevékenykedni. E karitatív munkában fontos a protestáns egyházak és a Johannita rend vezetőinek szoros együttműködése. Az aktuális feladatokat az ökuménia szellemében a Johanniták a Máltai Lovagrenddel közösen végzik. SZAKÁLL ISTVÁN, Zürich 1992, néhány nappal a választások után. Angol tévétársaság közép-európai tudósítójának titkárnője (menedzsere?) hív telefonon, Budapestről. No fene! (Később, többszöri beszélgetésünk után már nem csodálkoztam rajta, hogy talált meg a rendkívül agilis, lehetetlent nem ismerő hölgy.) Munkát ajánl. Miről lenne szó? Legyek főnökének, az angol kollégának amolyan pozsonyi gardedámja, azaz kísérője, tolmácsa, eltervezett programjának megszervezője, valahányszor Szlovákia lesz az úticélja. Már a jövő kedden szüksége lenne rám. Próbálok azonnal nemet mondani, hivatkozva elfoglaltságomra, főként pedig meggyengült angol nyelvtudásomra. Bárhogy ágálok, nem tágít. Végül: legalább a keddet oldjam meg. Jó, mondom. Miről szeretne forgatni a kolléga úr? Találkozni akar szlovákiai magyar politikusokkal. Rendben, ez nem gond. Vigyem el aztán olyan magyar családhoz, amely már csomagol, magyarán menekül Szlovákiából. Micsoda? Nem kevés időbe telik, míg sikerül meggyőznöm

y ilyen családról, legalábbis én, nem tudok, ez itt nem Jugoszlávia, és remélem, nem is válik azzá. Akkor vigyem el a kollégát tüntetésre, mert az biztosan lesz, hiszen kikiáltják Szlovákia függetlenségét. Az nem most lesz, hölgyem; és, tudtommal, tüntetni sem készül senki. De a főnök szeretne tüntetésről is felvételeket készíteni! Majd szervezek egyet, és pont keddre — mondtam volna, ha nem tart vissza az illem. Akkor találjak olyan gyárat, mely düledezőfélben van, falairól mállik a vakolat. Ugyanis az angol nézőnek ezzel illusztrálná a főnököm Szlovákia gazdasági helyzetét. Képzeletben végigfutok néhány pozsonyi és Pozsony környéki üzem külső képén, aztán mondom, ha találnék is ilyet, nem jellemző, bármilyen a gazdasági helyzet. Akkor szervezzek meg számára egy találkozót valamelyik fegyvergyárban. ilyen gyár legalább háromszáz kilométerre van Pozsonytól, ha egy napra jön a kolléga, és mást is akar fényképezni, aligha kivitelezhető a dolog. Akkor menjek vele skinheadek közé. Mert értsem meg, az angol nézőnek mozgalmas képek kellenek, ahol történik valami, az angol nézőt nem érdekli ilyen értelemben a béke, az, hogy két-három ember beszélget a kamera előtt. Anyám, mire mondtam én igent?! Végül is, az angol tévétársaság közép-európai tudósítója megjelent akkor kedden Pozsonyban, és találkoztunk, és elkísértem mindenhova, de egy egészen más program szerint, mint amilyet valahol Szarajevó és Budapest között, mindenféle hírek alapján elgondolt. Jó szimatú, profi tudósítóhoz méltón hamar rájött, más itt a valóság, és nem lehet ráhazudni olyan ruhát, semmilyen prekoncepció nyomán, mely nem jellemző rá, legfeljebb a gatyamadzag igaz belőle. Az más kérdés, végül is mi került adásba a felvett anyagból. Például a Szlovák Nemzeti Párt székházában KELLABALHÉpj készült beszélgetés-e, vagy a,z a négy-öt, szatyros nénike meg egy úr a hangszórójával, akik a szlovák zászló alatt hangoskodtak, éltették Mečiart és Kňažkót a parlament előtt (tüntetés helyett legalább ennyi). Elvonatkoztatva most már a történet szereplőitől, íme a példa a tájékozatlanságra, valamint arra a módszerre, hogyan lehet kis ügyből nagy ügyet csinálni, kis igazságból nagy hazugságot, kis valóságról nagy ferde képet, kis félelemből nagy félelmet - pláne, ha némely újságírókat, rádiósokat, tévéseket ebben egyéni ambíciók, karriervágy, feltűnési viszketegség, kommerciális-bulváros szempontok vagy pártérdekek vezérelnek. Nem, nem a „cseppben láttatni a tengert" esete ez. Hanem manipuláció a javából, egyrészt. Másrészt, visszaélés az emberi természettel, jelesül ama tulajdonságunkkal, hogy szeretjük a balhét. Természetesen, csak azt, amelynek nem mi vagyunk a szereplői, illetve áldozatai. Unalmas vagy éppen megélhetési gondokkal terhelt életünkben jólesik elszőmyűlködni kicsit, elszitkozódni, elsajnálkozni, elfelháborodni. Ez a fajta, elsősorban a tömegek tájékozatlanságára vagy a tárgyilagos tájékoztatás hiányára számító tudósítói módszer egyre inkább teret nyer Közép-Európában, ahol, persze, megvannak hozzá a hagyományok, csupán ellenkező előjellel: négy évtizeden át csak szép lehetett a valóság, a legnagyobb ügyeket is el kellett hallgatni, az még a jobbik eset volt, amikor törpének minősítve beengedték őket az írott és elektronikus sajtóba, természetesen elsikkasztva a kánaáni állapotokról tudósító terjedelmes cikkek között. Ez a mostani a másik véglet, és legalább olyan veszélyes. Életveszélyes. Embereket, közösségeket, népcsoportokat, nemzeteket ugraszt(hat) egymás torkának. Elhangzik egy mondat, pillanatokon belül kettő lesz belőle, három, tíz, száz, sőt egésznapos vita a parlamentben. Majd hamarosan kiderül, hogy az a bizonyos mondat el sem hangzott, vagy nem úgy hangzott el. Némely újságírók fegyverropogást hallanak ott, ahol talán még pofon sem csattant. Vég nélkül lehetne sorolni a példákat azokból a tömegkommunikációs eszközökből, melyeket mi olvasunk, hallgatunk, nézünk. Jó, a sajtó az sajtó, mondhatnánk. (Bár ez itt még nem Amerika!) Nagyobb baj, hogy a politikusok is átvették stílusát, mi több, szóban forgó módszerét. Igaz, akinek csak sajtóműveltsége van, attól más, több nem várható. Piti ügyek sorozatát emeli parlamenti rangra, vagy akár nemzetközi tárgyalások fókuszába. Kell a balhé, mégha mű is! Merthogy van neki egy csodálatos tulajdonsága: abban a pillanatban, amint leköti a figyelmet, el is tereli. Az igazi nagy balhékról. Melyekről jobb, ha nem tud a tekintélyuralmi berendezkedéshez szokott, utóhatásaitól vehemensen szabadulni akaró, mégis nehezen tudó tömeg. Említett tulajdonságánál fogva, sok mindenre jó a balhé, mint eszköz: a felszínen maradáshoz is. Gyakran eszembe jut egy bizarrnak vagy akár dőrének is mondható kérdés: mi lenne, ha az országban, esetleg az egész közép-keleteurópai térségben például egy hétig egyetlen újság sem jelenne meg, szünetelne a rádió- és a tévéadás, a hírközlés valamennyi formája ? Mit csinálnának akkor a politikusok? Egyvalamire biztosan jó lenne a szünet: nem a sajtón keresztül érintkeznének egymással, hanem rákényszerülnének arra, hogy személyesen találkozzanak. Mennyi fölösleges szövegtől szabadulnának meg ők is, mi is?! Mennyi fölösleges balhétól?! De ilyen nincs. Ami van, az ez. Nem béke, nem nyugalom, nem munka, nem építés. A demokrácia nevében. Exportból visszamaradt szlovák konzerv magyar szöveggel. Na és akkor mi van? BODNÁR GYULA NEM CSUPÁN BANKJEGYEKET HAMISÍTANAK... FÉNYMÁSOLT SZAVATOSSÁGI LEVELEK A kereskedelemben nagyon sok bosszantó jelenség tanúi vagyunk. Az árdrágítás, a becsapás, a minőségileg kifogásolható áru eladása tartozik a leszembeötlőbb fonákságok közé. De vannak rejtett átverések is. Ezek egyikéről beszélgettünk Darina Krátka mérnökkel, a Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség munkatársával. - Sajnos, az utóbbi időben korábban nem tapasztalt cseleket is alkalmaznak az eladók. A fogyasztó csak viszonylag későn jön rá, hogy túljártak az eszén. A színvonalas másolótechnika segítségével néhány ügyeskedő például szavatossági leveleket hamisít, így károsítja meg a fogyasztót. - Miért van erre szükség? - A „bizonytalan" helyről beszerzett áruhoz általában nem tartozik szavatossági levél. De ha a kereskedő bizalmat akar kelteni - főképp elektronikai cikkekről van szó -, akkor egyebek mellett azzal is csalogatja a vevőt, hogy jótállást is ígér. - Hogyan leplezték le ezeket a kezdeményezőket? - Felügyelőségünket a Siovswiss cég figyelmeztette erre a jelenségre. Ez a cég hosszabb ideje foglalkozik a német Severin vállalat háztartási gépeinek, villamos fogyasztóinak behozatalával. Az általuk forgalmazott termékekre egyéves jótállást nyújtanak, ami azt jelenti, hogy egy évig gondoskodnak a meghibásodott áruk szervizéről, javításáról. A Siovswiss egyik munkatársa a még mindig igen népszerű börzék egyikén arra figyelt fel, hogy a Severin cég termékeit kínáló árus furcsa jótállási levelet mellékelt a megvásárolt villamossági cikkhez: a Siovswiss szavatossági levelének fénymásolatát. Az sem okozott gondot számára, hogy a pecsétet is odahamisítsa. - Mi a következménye annak, ha ilyen hamis melléklettel veszünk villamos fogyasztót? - Annak a cégnek a műhelyében, amelynek iratát meghamisították, nem javítják meg az általunk reklamált, meghibásodott terméket. Ez logikus, hisz a forgalmazó csak az általa behozott, eladott termékért vállal szavatosságot. Ennek legalábbis így kellene lenni. - Tulajdonképpen miért vásárolnak az emberek még mindig a piacokon viszonylag drága elektronikai cikkeket, ha az üzletekben is megfelelő a választék? - Egyértelműen az alacsonyabb ár miatt. Azt viszont már nem tudatosítják, hogy a boltokban, áruházakban kínált termékek áraiba már eleve bekalkulálják az esetleges javítások költségeit is. Azt viszont a fogyasztónak kell eldöntenie, mit választ: a biztonságot nagyobb összegért, vagy a bizonytalanságot valamennyivel kevesebb pénzért. - Az elmondottak alapján valamennyiünkben felmerül a kérdés, ki véd meg minket, fogyasztókat, az ilyen tisztességtelen árusoktól? - Az. eladó-vevő kapcsolatba senki sem avatkozhat be. Viszont a börzék, a bolhapiacok rendezőinek illene arra is gondolniuk, hogy ne csupán a beléptidíjat gyűjtsék be, hanem a hírnevükre adva, utánanézhetnének, mit adnak el a hiszékeny fogyasztóknak az árusok. DEÁK TERÉZ