Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-11 / 188. szám, kedd

1992. AUGUSZTUS 11. ÚJ szól BŰNÜGY 6 MEGTÖRTÉNT ELTŰNT EGY KAMION CIGARETTA A hazánkból a tésíni határátkelőn át Lengyelországba tartó kamion 13 tonna, 165 ezer dollár értékű amerikai cigarettát szállított. A fuvarlevélen célállomásként Lvov volt feltüntetve. A vámosok értesítették a lengyel—ukrán határon levő kollégáikat az érkező áruról, ám azok hiába várták a rakományt. Három hét elteltével a teherkocsi — ezúttal természetesen már üresen — ismét felbukkant a tésíni átkelőhelyen. A sofőr iratai arról tanúskodtak: az árut az ukrán megrendelő rendben átvette. A papírokról azonban hiányzott a határátkelőhely igazolása. A gépkocsivezető a pecsét hiányát azzal magyarázta, hogy a vámosok részegek voltak, s egyszerűen elfelejtettek stemplizni. Természetesen a lengyel fináncok tudták: az értékes rakomány nem hagyhatta el országukat. A gépkocsivezető e „megmagyarázhatatlan" esettel kapcsolatban nem akart vallomást tenni. A vizsgálóbíró szerint láthatóan tart valakinek a bosszújától. A Gazeta Wyborcza lengyel lap szerint a cigarettát szállító cég tulajdonosa egy hajdani StB-s tiszt, aki jelenleg a szövetségi belügyminisztérium alezredese. KÉT LEGYET EGY CSAPÁSRA A 16 éves Erika nemcsak a kézilabdát szerette, hanem az ékszereket is. Az egyik edzés után az öltözőben észrevette, hogy játékostársnője szekré§

nye félig nyitva van. Bekukkantva látta: a ruhán és a türölközőn kívül egy aranygyűrű is csillog a polcon. A kísértés túl nagy volt. Gyorsan az ujjára húzta az ékszert, és angolosan távozott. Barátnője természetesen jelentette az esetet, de a vizsgálat nem hozta meg a várt eredményt. Ami nem sikerült a rendőröknek, sikerült egy szerelmes srácnak, a meglopott lány lovagjának. Egyszer a diszkóban járva megpillantotta Erikát, aki ujján az ismert gyűrűvel épp egy coca-colát szürcsölt. A fiú előbb felkérte a lányt, és amikor megbizonyosodott róla, hogy nem téved, megkérte, menjen vele ki. Erika, abban a hiszemben, hogy légyottra invitálják, eleget tett a fiú kívánságának. Az azonban csókolózás helyett a rendőrségre kísérte. A kihallgatás során kiderült: a fiatal lánynak más is van a rovásán. Korára való tekintettel megúszta feltételes büntetéssel, ám továbbra is fennállt annak a veszélye, hogy kicsapják a szakmunkásképzőből. Nevelője, aki mindent tudott viselt dolgairól, behívta irodájába, és nagylelkű ajánlatot tett: ha lefekszik vele, elintézi az igazgatónál, hogy maradhasson. Erika ráállt a javaslatra,és az éjszakáit a nevelő ágyában kezdte tölteni. Ennek ellenére kizárták az intézetből. A lányt barátja szószegése annyira felháborította, hogy egyenesen a rendőrségre ment és feljelentette. Ki tudja, mennyire volt vigasz számára, hogy ennek nyomán a csalárd férfinak is mennie kellett. (A nevelőt ráadásul el is ítélték.) MEGVERTÉK A RENDŐRT Az „itt a piros, hol a piros?" játék művelői általában külföldiek. A jugoszlávok után már ukránok is felbukkantak nagyvárosaink aluljáróiban. Az év elejétől a rendőrök csaknem száz ilyen játékost állítottak elő, és ezerkoronás bírsággal sújtották őket. (Ez azonban a napi 15—20 ezer koronás bevétel mellett meg sem kottyant.) Némelyikük azonkívül, hogy becsapja naiv áldozatait, még agresszív is. Kassán például a rendőrök lefüleltek két ukrán játékost, és mivel nagyon „ficánkoltak", megbilincselték őket. Amikor kihallgatásukkor levették „karpereceiket", a két férfi váratlanul a rendőrökre vetette magát, és bizony az egyenruhások húzták a rövidebbet. Egyikük két héten túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Néhány héttel ezelőtt Erdélyi Ervin kerületi ügyésszel a Büntető törvénykönyv 246. paragrafusáról. azaz a feánykereskedésről beszélgettünk. Megírtuk, hogy az említett bűncselekményért a bíróság 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthá^a a tetteseket. Abban az esetben, ha ezt szervezett csoport tagjaként követték e), vagy az áldozat kora nem haladta meg a 18 évet, a büntetés 3-tól 8 évig terjedhet. (Természetesen csak akkor, ha bizonyítani lehet, hogy a lányok kényszer hatására, akaratuk ellenére űzték a prostitúciót.) Az interjúból azt is megtudtuk, hogy a rendszerváltás óta nagyon elszaporodott a „feher hússaf vaíó üzletelés, ám eddig igencsak kévés ilyen eset került birósag ele Az egyik ilyen targyalas a napákban zajlott A Gatántaí Járásbíróságon kéf fiatalembert azzal vádoltak, hogy cigarettaárusítás ürügyével Németországba csábítottak három lányt, köztük egy fiatalkorút, ott elvették útlevelüket, és teöegességgef prostitúcióra kenyszerftettek ótet A tárgyalás fél tízkor kezdődik. Tekintettel a várt érdeklődésre, jó tíz perccel korábban érkeztem. Meglepetésemre a folyosó szinte üres. Bevallom, arra számítottam, hogy egy ilyen eset felkelti a kisváros figyelmét, és a tárgyalóterem zsúfolásig megtelik. Tévedtem. Az ajtó előtt csak két fehér trikós fiatalember topog. Mindketten megnyerő külsejű huszonéves srácok. Egyikük kimondottan csinos. Olyan típus, akire ragadnak a lányok. Két perccel fél tíz előtt befut egy elegáns, szürke öltönyös középkorú férfi. Kezet fog a várakozókkal, és beszélgetni kezdenek. Illetve csak az öltönyös beszél, a két fiatal hallgatja, és sűrűn bólogat. Netán ők a vádlottak, és az öltönyös az ügyvédjük? Rövidesen kiderül, jól tippeltem. A fiúk a vádlottak padjára ülnek. A három lány, aki miatt a tárgyalás folyik, hiányzik. A teremben kibírhatatlan a hőség. A büntetőtanács tagjai talárral a vállukon megkezdik munkájukat. Mária Karkusová bírónő megkérdi, ki vagyok, majd figyelmeztet, hangfelvételt nem készíthetek. Az első tanú az a fiatal rendőrtiszt, aki a lányokat visszatértük után kihallgatta. Civilben van, úgyhogy rangja ismeretlen. A vádlottak védőügyvédje arra kíváncsi, miért hallgatta ki a lányokat egyikük lakáEGY NAPOT SEM FOGNAK LEÜLNI? JEGYZETSOROK EGY GALÁNTAI TÁRGYALÁSRÓL sán, nem pedig a szokásosnak megfelelően, a rendőrségen. — Ez nem ellenkezik az előírásokkal. A kihallgatottak idegenkedtek a rideg irodától, azt mondták, otthon felszabadultabban tudnak beszélni — hangzott a vizsgálótiszt válasza. — Jelen volt a kihallgatáson valamelyik lány anyja? — hangzik a további kérdés. — igen, otthon tartózkodott, de nem abban a szobában, ahol beszélgettünk. — Az anya a kihallgatás előtt állítólag arra biztatta lányát és annak barátnőjét, minél jobban „mártsák be" a vádlottakat, hogy jó sok időt tölthessenek a dutyiban... — Az én jelenlétemben ilyen megjegyzés nem hangzott el. — Mit tud a lányok hírnevéről? — Semmit. Még egy kis ideig folyik a kérdezz-felelek játék. A védőügyvéd igyekszik a sarokba szorítani a tanút, nem sok sikerrel. A vádlottak lehajtott fejjel, közönyösen figyelik a szópárbajt. Láthatóan megbíznak tek, hogy diszkózni járnak, és már egy csomó cuccot vásároltak. Egy további tanú azt vallotta, őt is felhívta a barátnője Berlinből, és azt mondta, nem akarja, hogy Galántán azt híreszteljék róluk: prostitúcióra adták a fejüket. Azoknak a tanúknak a vallomását is felolvasták, akiktől a vádlottak kölcsönvették az útlevelüket, hogy két védencüket, akik nem rendelkeztek útiokmánynyal, Németországba juttathassák. Meglepetéssel hallottuk, hogy az ilyesfajta útlevélkölcsönzés itt régi, jól bevált szokás. A kívülálló számára elég kaotikus és ellentmondásos az eset. Hiszen elhangzott, hogy a két fiú a lányoktól elvette az útlevelüket, és ha nem engedelmeskedtek, tettlegességre is sor került. Hogy napi 200 márkát kellett leguberálniuk. Aztán jöttek az ellenvélemények, magyarázatok. A remélt cigarettás üzlet nem jött be, illetve jóval kevesebbet hozott a konyhára, mint várták, ezért állítólag a lányok maguk javasolták a keresetkiegészítést. Bárokban és parkolókban szerezték a ügyvédjükben, akinek jóval magabiztosabb a fellépése, mint a vád női képviselőjének, egy fiatal, szemüveges joggyakornoknak. A bírónő előveszi a vaskos iratkötegből a tanúk korábbi vallomását, és monoton hangon olvasni kezd. Többek közt megtudjuk, hogy a lányok környezetükben eldicsekedtek azzal, hogy ősszel Németországba mennek dolgozni, és lengyelektől vásárolt cigarettákkal fognak üzletelni. Némelyik tanú németországi telefonhívásokra is utalt. Ezekben a három lány nem panaszkodott, ellenkezőleg, dicsekedkuncsattokat. Igen, a pénzt leadták, de az tulajdonképpen a szállásköltségek fedezésére, illetve a kosztra kellett. És az említett tettlegesség? Arra azért került sor, mert az egyik lány elvitte barátja konzervét. Később abból is adódtak nézeteltérések, hogy a fiúknak nem tetszett, hogy barátnőik már a szállodaszobába is hordták a vendégeket. Az egyik lány, aki útlevél és pénz nélkül autóstoppal szökött Décínig, viszont azt diktálta a jegyzőkönyvbe, hogy agyonveréssel fenyegették. — Igen, ő megszökött a szálláshelyről — érvelt a másik fél —, de csak azért, mert előzőleg meglopott bennünket. (Azt is megtudtuk, hogy a két fiatalember nemcsak a lányoktól kapott pénzt, hanem elég szép bevételhez jutott kártya-, rulett- és más hazárdjáték segítségével.) Mindenki állítja a maga igazát. Az az érzésem, az igazság valahol középütt van. A fiatal ügyésznő rövid beszédében megismétli a már ismert vádakat, és feltétel nélküli büntetést javasol. A védőügyvéd azt hangsúlyozza, hogy hiányoznak a meggyőző bizonyítékok, és hogy a vád elfogult vallomásokra épül. Az utolsó szó jogán az egyik vádlottnak nincs mondanivalója, társa viszont hangsúlyozza: ők csak cigarettát árultak, és nem igaz, amit a lányok összehordtak. Míg a bűntetőtanács megbeszélést tart, rövid időre elhagyjuk a termet. A két fiatalember színlelt nyugalommal, de látható idegfeszültséggel beszélget. — Milyen döntést várnak? — próbálok velük szóba elegyedni. Még mielőtt véleményt nyilváníthatnának, közbeszól ügyvédjük. — Ne haragudjon, de inkább nem mondunk semmit. Itt már anynyi hazugság hangzott el, hogy szinte hihetetlen. Inkább beszéljen a lányokkal. — Szívesen megtenném, de nincsenek itt. — Az nem probléma, elég, ha kimegy az országútra. Ott állítgatják a kamionokat. Ugyanazt csinálják, mint Németországban. A vád képviselője, Jarmila Pastyriková joggyakornok sem túl bőbeszédű. — Meggyőződésem, hogy a fiúk bűnösek — mondja lakonikusan. — Hallotta, mit állított előbb a vádlottak védőügyvédje a lányokról? , — Igen, és nem lepett meg. Az ő feladata, hogy tisztára mossa védenceit. — Ha felmentő ítélet születik, fellebbezni fog? — Természetesen. Aztán elhangzik az ominózus mondat: „A vádlottak álljanak fel!" Majd következik néhány paragrafus felsorolása, végül az ítélet kihirdetése. A fiatalembereket hat-hat hónapra ítélik. Kifelé menet egy testes asszony megállított „Na mondja, hogy végződött a per?" Amikor megtudta, csak legyintett „Cirkusz!. Fogadni mernék, hogy egy napot sem fognak leülni." CSALADI TRAGEDIA JASTRABABAN MEGÖLTÉK SAJÁT GYERMEKEIKET A tragédiák nagyon sok esetben előrevetik árnyékukat. Ilyen vagy olyan előjelekből gyakran következtetni lehet arra: ha valaki nem lép közbe, nem intézkedik sürgősen, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Hány alkoholista ütiveri feleségét, gyermekeit? A szomszédok látják a késsel hadonászó férjet, hallják halálos fenyegetéseit, mégsem tesznek semmit. Elvégre ez magánügy, nekik semmi közük hozzá. A rendőrök sem avatkozhatnak a családi perpatvarokba, míg az egyik fél erre fel nem kéri őket. Utólag aztán, amikor megtörtént a tragédia, már mindenki tudja, mit kellett volna tenni. A Garamszentkereszt melletti Jastrabában történt eset is az előre megjósolt tragédiák közé tartozik. Jó két hónappal ezelőtt egy idegbajos férfi azzal fenyegetőzött: ha visszaviszik az intézetbe, bozótvágó késsel öli meg a fiát. Hasonlókat — ti. hogy végez gyerekeivel — már korábban is mondott. Ezek olyan fenyegetések, melyeket nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Annál is inkább, mert a 33 éves rokkantnyugdíjas Jaromírt és három évvel fiatalabb feleségét a rendőrök is jól ismerték, hiszen az említett baljós kijelentés után húsz egyenruhás közbenlépésére volt szükség ahhoz, hogy a gyereket biztonságba tudják helyezni és a dühöngő apát intézetbe szállítani. Ami a lelkieket illeti, a feleség is hasonló cipőben jár. Őt is kezelték, depresszióval. A szülők állapota nyomot hagyott a hétéves Márián és a 6 éves Jaroslavon is. Egy idő után anyjukkal egyetemben őket is kezelték. Amikor az asszony a gyerekekkel hazajött az intézetből, a férfit ismét a körmöcbányai elmegyógyintézetbe vitték. Az egyik hétvégén, július 10-én kimenőt kapott. Azzal engedték haza, hogy majd vasárnap este visszatér. Hétfőn a postásnő hiába zörgetett a család ajtaján, senki sem nyitott ajtót. Ezért a sürgönyt, melyben a pszichiátriai intézet felszólította betegét, hogy menjen vissza, a kilincs mögé dugta. Az, hogy bent két halott kisgyerek van, csak később derült ki. A férj felesége segédletével előző este hidegvérrel megölte saját gyerekeit. A hosszú, nehéz acélszerszám többször is lesújtott. A szakértők véleménye szerint már az első vágások halálosnak bizonyultak. A gyilkosok borzalmas tettük elkövetése után megmosták a tetemeket, tiszta ruhát húztak rájuk, majd a nappali szobába vitték őket. A véres ruhácskákat elégették, a padlót felmosták. A hétfői napot még egy fedél alatt töltötték gyermekeikkel. Kedden elmentek a körmöcbányai rendőrségre, ahol a gyermekgyilkos csak ennyit mondott: „Most már elvihetik őket." A fiatal férfi korábban teljesen normális életet élt. Ipari szakközépiskolát végzett, és egy besztercebányai vállalatnál dolgozott. Ott ismerkedett meg feleségével. Házasságuk eleinte harmonikus volt, gyerekeikkel törődtek, volt mit enniük, tisztán jártak. Később a férfinak kellemetlenségei voltak a munkahelyén és elbocsátották. Azóta csak alkalmi munkákat vállalt, és egyre gyakrabban járt a kocsmába. Egy szép napon aztán már sehol sem dolgozott, és az ^italboltokat is elkerülte. Zárkózott, mogorva, emberkerülő lett, és felesége is alkalmazkodott hozzá. Gyermekeit kivette az óvodából. Azt állította, majd ő gondoskodik róluk. Amikor az intézetből kezdtek érdeklődni a csodabogár család szociális körülményei iránt — már a munkanélküli segélyért sem jártak be — a gyerekek gyakran éheztek és napokig ki sem mozdultak a Az oldalt írta: házból —, az apa azt kiabálta faluszerte, inkább agyonverik a csöppségeket, mintsem hogy árvaházba kerüljenek. A gyerekek nem kerültek intézetbe, arról a szülőknek nem nevezhető bestiális házaspár gondoskodott. Őket most szakemberek egész sora vizsgálja, vajon mennyire voltak beszámíthatók tettük elkövetésekor, és hogy felelősségre vonhatók-e egyáltalán. Nem kizárt, hogy e szomorú eset kapcsán — a vizsgálat még folyik — a tetteseken kívül mást is felelősségre vonnak. A körmöcbányai ideggyógyintézet főorvosnője ugyanis írásban figyelmeztette Jastrabá polgármesterét, hogy tekintettel a szülők egészségi állapotára, szükséges lenne elválasztani tőlük a gyerekeket, különben értelmi, erkölcsi, érzelmi és szociális fejlődésük egyaránt veszélybe kerül. A község lakói az eset kapcsán még mindig azt kérdik: hogyan lehetséges, hogy az egész falu tudta: ha Jaromírt kiengedik a „diliházból", előbb-utóbb tragédia történik? A kezelőorvos mégsem sejtett semmit. A faluban azt is beszélik, hogy a polgármester felhívta az elmegyógyintézet igazgatóját, és felrótta neki, hogy az idegbeteg férfi megint otthon van. Állítólag azt a választ kapta: törődjön a saját dolgával, laikus lévén ehhez nem érthet. ORDÓDY VILMOS