Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-30 / 205. szám, hétfő

5 MOZAIK ÚJ SZÓ, 1992. AUGUSZTUS 31. A DUNASZERDAHELYI ÁRUHÁZ KULISSZÁI MÖGÖTT A KÉK DUNA Beléptem, és csak ámultam-bámultam. A dunaszerdahelyi magánkézben levő áruházról már sok jót hallottam - azért is tértem be -, de a látottak messze felülmúlták a hallottakat. Sokáig legeltettem a szemem az árurengetegen. A célszerűen elrendezett polcokon ott sorakozott a sok-sok csábosán csomagolt csokoládé, keksz, puding, zacskós leves, konzerv, különböző krémek és mártások - és ki tudná végigsorolni de természetesen a napi alapélelmiszerek is, bő választékban. Csodálnivaló az üdítőitalok részlege és a vagy tízféle sört kínáló sarok. Egy külön helyiségben van a hús és a zöldség. Naponta friss, mélyhűtőkben tárolják, és az üzlet hőmérséklete is jóval alacsonyabb, mint az áruház többi térségéé. Az áru önmagát kínálja. Mindenütt rend és tisztaság van. Kanyik János vette meg az áruházat, nem kevésért, nagy adósságra. Találkozásunkkor mondom: bátor ember. Erre ő: dolgozni kell, és a fillér is pénz. Belátom: igaza van. Megjegyzem: annyira fiatal, még harmincéves sincs, és ilyen nagy fába vágta a fejszéjét. A válasz: most még van energiám, nagy a kedvem, sok az elképzelésem, hát miért ne próbálnám meg? Ismét belátom: igaza van. - Az áruházat 40 millió korona értékű áruval vettem át, ez okozta a legnagyobb problémát. Limlom volt az egész. Tízéves felöltők, öltönyök, divatjamúlt ingek, női konfekció. Eredeti árukat ötven, sőt több százalékkal is leszállítottuk, mégis alig akadt vásárló. Sok mindent elosztogattunk, elajándékoztunk gyermekotthonoknak, nyugdíjasoknak, rászorulóknak, de még így is maradt belőle jócskán a raktáron. Mindent meg kell tennünk, hogy mihamarább túladjunk rajta, még akkor is, ha nagy a ráfizetés, különben nem tudunk átalakítani, új eladási rendszert kiépíteni és divatos árut beszerezni. - Viszont az életmiszerosztály bátran felveszi a versenyt bármilyen hasonló jellegű nyugati üzlettel. Országszerte beszélnek róla, - amint magam is tapasztaltam - jogosan. - Munkatársaimmal a kezdet kezdetén egyetértettünk abban, hogy élelmiszer mindenkor mindenkinek kell, és hogy mi színvonalas üzletet csinálunk, ezzel is jelezve, milyennek képzeljük el az áruházat a jövőben, ha egy kicsit lélegzethez, pénzhez jutunk. Berendezést nem vásároltunk, a meglévőt alakítottuk, mázoltuk át, másként rendeztük el. Néhány kiegészítővel, reklámmal lett ilyen mutatós. Ami még nálunk igazán ritkaságszámba megy, azok a pénztárgépek. - Hogy szerezték be őket, és mit tudnak? Állítólag Csehszlovákiában másutt ilyenek nincsenek. - Magyarországon keresztül az ICI csúcsminőségű elektronikát forgalmazó cégtől. Valóban, egyelőre csak mi rendelkezünk ilyen technikával, amit Európában a legjobb minőségűnek tartanak. ABS kaszszáink vannak és ALR számítógépeink. Mindez öt és fél millió koronáért. Hogy mit tudnak? Mindent. Ami a mi szempontunkból a legfontosabb, növelik a vásárlók bizalmát áruházunk iránt. A pénztárgép feltünteti a vásárlás napját, óráját, megnevezi a tételeket, és feltünteti árukat. A pénztáros tévedése kizárt, a gép megakadályozza a csalást. Amit viszont a Vásárló nem lát: az árurendelést, a számvevést, könyvelést, az árumozgatást, az irányítást ezekkel a gépekkel oldjuk meg. Pontosan tudjuk,^ milyen áruból mennyi van a polcon, a kassza memóriája bejegyzi a megvásárolt darabszámot és azonnal jelzi a raktárnak, hogy abból a bizonyos áruból pótlásra van szükség, ugyanakkor azt is, hány darab marad a raktáron. - Jó. Viszont magyarázza meg, hogy csinálják azt, hogy itt a lopás is kizárt. Tanúja voltam, amikor egy suhanc az elemelt áruval akart távozni a boltból, de azonnal elkapták, mert a kijáratnál szirénázni kezdett az elrejtett,,mütyür". - Hogy hogyan csináljuk, azt nem mondom el, remélem, megérti. Tény, hogy nálunk lopni nem lehet. - És hogy csinálják azt, hogy ilyen nagy az áruválaszték? Az élelmiszerosztály vezetője Bohunicky János. Tőle kapom a választ. - Amit itt lát, azt minden üzletember beszerezheti; csupán tájékozottságán, készségén, munkabírásán múlik, mit kínál a vásárlónak. Árunkat kizárólag Csehszlovákia nagyraktáraiból vásároljuk, a külfölddel még nem vettük fel a kapcsolatot; úgy vélem, ez pillanatnyilag szükségtelen, mert nálunk a kínálat igazán bőséges. A nagyraktárakkal szinte naponta tartjuk a kapcsolatot. - Szembetűnő az az élelmiszerüzletből nyíló helyiség, ahol csak húsárut és zöldséget árusítanak. Tágas, légkondicionált, számtalan mélyhűtővel ellátott, szinte laboratóriumként hat - tisztaságával, felszerelésével. - Büszkék is vagyunk rá - mondron a meleg, télen meg a fagy elől menekültek hozzánk. Néhányan órákat töltenek az üzletben, még csak egy sárgarépát sem várásolnak, de bennünket ez nem zavar, örülünk, hogy jól érezik nálunk magukat. - Ezért is találtuk ki, hogy az élelmiszerüzlet egyik sarkában egy kis kávézót rendezünk be, bőséges kínálattal, alacsony árakkal - fűzi az elhangzottakhoz Bohunicky János. - Ügy tűnik, hogy itt minden úgy megy, mint egy jól olajozott gép... - Ó, távolról sem. A legnagobb baj az, hogy a volt nagyraktárak többsége feloszlóban van, és az újakat fel kell fedezni. Ha valahol jó árut találunk, elhozzuk mondjuk Prágán túlról; a vásárlóknak is tetszik, jól megy, ahogy mondani szoktuk, elfogy, keresik, de mi csak azt tudjuk mondani: sajnáljuk, már nem lesz, egyszerűen azért, mert képtelenek vagyunk beszerezni. Több mint 3700 árucikk van polcainkon, gondolom, mindenki megtalálja azt, amit keres. A raktárkészletünk 6 millió korona értékű. Még sokáig beszélgettünk arról, Kanyik János (öltönyben) Bohunicky Jánossal arról tanácskozik, miként lehetne bővíteni az áruválasztékot. ... _.. . , . . Mery Gábor felvetele ja Kanyik és Bohunicky úr. - Itt naponta friss az áru, és bőséges a kínálat. Ezt úgy értük el, hogy szerződést kötöttünk a kistermelőkkel. - Bizonyos értelemben itt van a nyugdíjasok „szalonja" is - neveti el magát Kanyik János. - Hogyhogy? - Megfigyeltük, hogy délelőttönként az üzlet közepén összeverődik néhány idős ember, tereferére. Nyáhogy a jó üzletember előre gondol, nem akar gyorsan meggazdagodni, és a vevő érdekeit tartja szem előtt, hogy nem sajnálja az időt, sohasem lehet fáradt, azonnal reagálnia kell a keresletre, és hogy egyetlen vásárló is fontos. Nekem az tetszett a leginkább, hogy ezt fiatalok mondták, koruk, lelkesedésük garancia arra, hogy végül is mi, a vásárlók, a fogyasztók látjuk hasznát. OZORAI KATALIN MOLDOVA ^MMt GYÖRGY félelem kapuga Borsos elfordította a fejét és nem felelt, a százados lezárta a jegyzőkönyvet: - Gondolom, egy alkalomra ennyi elég volt. Jöjjön vissza valamikor a jövő hét közepén, akkor majd folytatjuk - egy papírszeletre felírt egy telefonszámot -, ne a központi számon hívjon, hanem ezen, könnyebben elér. Figyelmeztetem, hogy mindaz, amiről most beszélgettünk, államtitoknak számít, és ha közli valakivel, súlyos büntetést kaphat. Kíván még valamit? - A könyveimet és a füzeteimet visszakaphatom? - A könyveket elviheti, a füzeteket viszont egyelőre itt kell tartanom. Még nem tudom, minek minősítik majd őket: jó szándékú irodalmi kéziratoknak vagy bűnjeleknek. Legyen szíves, adja ide a belépőjét. Borsos berakta könyveit egy reklámszatyorba: - Kérdezhetek én is valamit? - Tessék. - Azt mondta, elfogták azt az illető személyt, aki feltörte a szekrényemet. Szembesítenének vele? A százados elmosolyodott: -Természetesen, majd értesítjük, mikor aktuális lesz - átnyújtotta a belépöcéduláját. - Akkor várom a hívását, Tóth úr. Borsos megdöbbenve vette tudomásul, hogy lehallgatták a telefonhívását, és az álnevét is megfejtették, nem tudott megszólalni, egy biccentéssel köszönt el. Idegességében mohón megkívánta az édességet, beállt egy közeli cukrászdába, és megevett néhány puncsos bevonatú minyont - ahogy eltelt a süteménnyel, lassan megnyugodott. Eszébe jutott megállapodása Martinnéval. hogy ezen a héten délutánonként a szálláson tartózkodik majd, és várja Martin hívását. Hazafelé indult. Otthon megkérte a portást, szóljon fel neki, ha telefonon keresik, aztán végigdőlt az ágyon. Még mindig felzaklatva a kihallgatástól, azt latolgatta magában, hogy fenntartsa-e a kapcsolatot Martinnal. Úgy gondolta, csak akkor érdemes vállalnia ezt a veszélyt, ha megfelelő ellenértéket kap érte: a szerkesztő megígéri neki, hogy hamarosan megjelenteti a verseit. Eltervezte a követendő taktikát is, azt semmiképpen sem akarta közölni, hogy behívatták a rendörségre és kihallgatták, feltételezte, hogy gyanút keltene, és Martin hosszan faggatná vallomása részleteiről. A szerkesztő csak hat óra után jelentkezett, abban állapodtak meg, hogy a Déli pályaudvar indulási oldalánál elhelyezkedő taxiállomásnál találkoznak. Borsos azt hitte, hogy földalattival jön majd, de néhány perccel a megbeszélt időpont után bekanyarodott elé a már ismert sárga, japán kocsi. Martin kinyitotta a jobb oldali ajtót és intett, hogy szálljon be. Gázt adott, közben hoszszan figyelte a visszapillantó tükröt. - Lehet, hogy tévedek, de mintha egyetlen kocsi sem követne. Már itt sincs rend? Panaszt fogok tenni. - Hová megyünk? - Anyámhoz. Viszonylag még nála lehet a legnyugodtabban beszélgetni. Borsos nem szívesen ment az öregasszony lakására, óvatosan rákérdezett: - Nincs valami más hely, ahol találkozni szoktatok? Martin a szeme sarkából ránézett: - Most provokálsz vagy provokálsz?! Nem tudom, hogy elhiszed-e, de én kevés titokba vagyok beavatva. A keményebb konspirációt nem én tartom a kezemben, ezeket a dolgokat nálam sokkal rámenősebb fiúk intézik. Ha lehet, többé ne hozd elő ezt a témát. - Rendben van. - Anyám mondta, hogy kerestél. Sajnálom, hogy hiába vártál, kint voltam Bécsben, tegnap jöttem haza. Megérkeztek a lakótelepi ház elé. Martin egy doboz Mozart bonbont vett ki a kesztyűtartóból, bent a lakásban átnyújtotta az anyjának: - öreg „Living Dead"! Tudom, hogy mindent gyűlölsz, ami német, de ennek az egynek nem tudsz ellenállni. Az asszony felbontotta a dobozt, és megkóstolta a bonbont, a gyönyörűségtől lehunyta a szemét. Martin átment a belső szobába, behúzta maga után az ajtót, aztán kisvártatva kiszólt: - Hová raktad „Tóth úr" kéziratait? - Ott van a kis szekreterben. - Hányszor mondjam már neked, hogy ném oda kell tenni! Egy átlagosan értelmes ember harminc ismétlésre megjegyez egy utasítást. Martinné nem válaszolt, megbántottan tette le az asztalra a Mozart-képpel díszített dobozt. Az író, kezében a dossziéval, visszatért, intett Borsosnak: - Menjünk ki a konyhába - visszafordult anyja felé. - Légy szíves, főzz két kávét, illetve egy kávét és egy teát. A dossziét a konyhaasztalra tette, elégedetlenül lapozta végig: - Szóval ezek az új műveid? Miért nem gépeiteted le őket, kiugrik a szemem, amíg megfejtem a hieroglifáidat. Borsos leszegte a fejét, szeme sarkából figyelte, ahogy az író átfutja a lapokat, majd az oldalt álló székre dobja. Közben az asszony behozta a csészéket, Martin fel sem nézve az olvasásból, a kávéjáért nyúlt. Mikor az utolsó verssel is végzett, az egész papírköteget maga elé emelte: - Rosszak. Még rosszabbak, mint a múltkoriak. - Mi a bajuk? - Az irodalomban nincs nehezebb dolog, mint azt elmagyarázni, hogy valami miért rossz. A jót könnyű, mit kellene magyarázni Tolsztojon, vagy Thomas Mannon?! - Én mégis szeretném tudni, ha lehet. Én megpróbáltam úgy írni, ahogy a múltkor tanácsoltad, de előfordulhat, hogy rosszul értettem valamit. Mi a baj? - Azt látom, hogy megpróbáltál váltani, egy marxista esztéta biztos úgy fogalmazna, hogy „a lírádban megjelent a magánélet, a szubjektív szemlélet". Ez lehet, hogy igaz is, de milyen színvonalon? (folytatjuk) G

alan és Omar lovak. Pontosabban: „gyógylovak". Galan 4 éves, csodaszép; okos szemeivel mintha mondaná: nekem itt nagyon jó dolgom van. Pofáját a kezemhez nyomva adja tudtomra, valamiről megfeledkeztem. - A vendégtől ugyanis mindig valami finomat kap - mondja kísérőm, dr. Miroslav Kurie, a pozsonyi Dúbravská úti szociális intézet igazgatója, s lehajol, hogy a kezembe nyomjon néhány karéj száraz kenyeret. - A másiknak is adni kell, nehogy féltékennyé váljon - oktat, s visz a másik rekeszhez, ahol Omar türelmetlenül prüszköl. Megtudom, hogy már 7 éves, és rendkívül szereti a gyerekeket. - A gyönyörű, széles hátán ülő mozgássérült gyerekekkel olyan óvatosan mozog - simogatja LOVAGOLNI JÓ! meg dr. Kuric - mintha érezné, rajta a felelősség... - A hypoterápia egyébként csak hazánkban volt ismeretlen, hiszen Hypokrátész óta szerte a világon ezzel is megpróbálnak segíteni a rászorulókon. A múltban, persze, szó sem lehetett volna arról, hogy lovakat vegyünk. Szerencsére, ügyszerető embereket találtunk, akik megértették, miről van szó. Olga Havlovától és Martin Porubjak volt kormányalelnöktől megkaptuk a 40--W ezer koronát, s megvásároltuk a lovakat. Átalakítottuk az öreg, málladozó épületeket, az egyikből istálló, a másikból egy félig fedett lovarda lett. Ez év januárjában 10 gyerekkel beindult a napi hypoterápia, ami bátrabbá, önálóbbá teszi a mozgássérült gyerekeket. Eleinte ugyan félnek a nagy állattól, de lassan megtanulják, miként kell vele bánni úgy, hogy barátokká váljanak. A fő szempont természetesen az, hogy érezhetően javul a gyerek fizikai állapota. A lovaglás elősegíti a megmerevedett izmok, a medence meglazulását, de jót tesz a gerincnek is. Az intézet vezető dolgozói a sikereken felbuzdulva gondoskodni akarnak a város többi mozgássérült gyerekéről. Szeptembertől ezért az intézetbe járnak lovagolni mindazok, akiket az orvos (neurológus) alkalmasnak talál a hypoterápiára. - összeszámoltuk, vagy ötven gyerek jön majd hozzánk, s bízunk abban, hogy állapotuk javulni fog. Persze, a járni nem tudó, illetve a súlyosan sérült gyerekeket sem tiltjuk el a lovaktól, nehogy megfájduljon a kis szívük. Beültetjük egy hintóba és kocsikáztatjuk őket. Az igazgató elmondta, a szülők óhaja az, hogy az intézeti oktatás keretén belül nyíljon egy állatgondozói szak, hiszen sok gyerek, tanulmányai befejezése után testi fogyatékosként is foglalkozni tudna az állatokkal. Eldöntötték hát, hogy a lovak mellé vesznek tehenet, néhány kecskét és juhot, csakhát... A csakhát ismét a pénzhiányt jelenti. Mert nem csupán állatokra van szükség, hanem a jövendő tanulóknak tanterem is kell. S az istálló mellett szükség van egy új öltözőre, mosdóra és még sorolhatnánk... - Mennyibe kerülne mindez? - Úgy kétmillióba... Arra gondoltunk, ha akadnának jó szívű emberek, akik hozzájárulnának a költségek fedezéséhez... A mozgássérült gyerekek megsegítéséről - és jó lenne, ha ezt mindannyian tudatosítanánk - nem elég csupán beszélni. Végre tenni kellene valamit! S nem keveset. A támogatást, a terhek viselését nem várhatjuk csak a sérült gyerekek szüleitől. Nekünk, egészségeseknek kell szebbé, boldogabbá és elviselhetőbbé tenni életüket^ Próbáljuk meg

! PÉTERFISZONYA Számlaszám: VÚB Bratislava 35-2828-012/0 200