Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-21 / 197. szám, péntek

7 KULTÚRA 1992. AUGUSZTUS 21. íróként 1970-ben A svéd királlyal, filmrendezőként, tizenöt évvel később A tanítványokkal mutatkozott be. A közbeeső mantél évtized alatt Bereményi Géza drámákét, novellákat, dalszövegeket és forgatókönyveket írt. András Ferenc a Veri az ördög a feleségét és A nagy generáció forgatókönyvét kapta tőle. Grunwalsky Ferenc az Utolso előtti íteletet, Gothárt Peter a Megáll az időt, Sóth Sándor a Potyautasokat. Legutóbb Molnár György alkotásába, a Vörös vurstliba segített be, most viszont Ismét kamera mögött áll. Három évvel az Eldorádó bemutatója után, amellyel a legjobb európai film dijat nyerte el, Bereményi Géza újra forgat. A turné -ezt a címet attta harmadik frtmjenek - Az Eldorádóért kapott Félix-díj után, gondolom, sokkal könnyebben jutott most rendezési lehetőséghez, mint először vagy másodszor. - Könnyebben, mert túl vagyok már a bemutatkozáson, nem kell annyit futkosnom a hitelért. Az én esetem, persze, amúgy is rendhagyó. Én diploma nélküli rendező vagyok, nekem minden az ölembe hullott. Az első lehetőség teljesen váratlanul ért, a Félix-díj pedig még nagyobb meglepetés volt számomra. Igen, anyagi hitelt egy ilyen elismerés után sokkal hamarabb kapok, mint más rendező, de megtalálni a megfelelő partnert, aki pénzt ad a forgatásra, nekem sem volt egyszerű. Hetekig azt hittük, el sem tudjuk kezdeni a munkát. Eltűnt a pénz, hiába vártuk. Aztán mégis előkerült, más irányból. Amíg vártam, hogy mi lesz, minden rendezőtől, aki forgatni akar, ugyanazt hallottam. Hogy neki azt mondták, azért nem csinálhat filmet, mert én elviszem előle a pénzt. Amikor elmondtam, hogy nem így van, és én is hiába várok, barátok lettünk. Most viszont, hogy mégis sikerült pénzt szereznem, már nem biztos, hogy azok vagyunk. - Az Eldorádo 89-es bemutatója HAT SZEREP SZERZŐT TALALT BEREMÉNYI GÉZA HARMADIK FILMJÉT FORGATJA óta mivel teltek az évei? Novellákat is írt, vagy csak forgatókönyveket? - Színdarabot írtam, Mennyből az angyal címmel, s tavasszal szeretném megrendezni azXLszínészcsoport révén. Ennek a társulatnak a tagjai ingyen próbálnak, a szabad idejükben este 11-től hajnalig, amikor sem a saját színházuk, sem a rádió, sem a szinkron nem foglalkoztatja őket. Amikor aztán létrejön az előadás, befogadó színházaknak adják el és a szponzorok visszamenőleg a próbadíjat is kifizetik nekik. Az elmúlt évadban a Légköbméter című darabomat mutatták be, amelyet a Pesti Színház játszott jó pár évvel ezelőtt, most pedig a Mennyből az angyalt szeretnénk színre vinni. Négy karácsony történetéről szól a darab egyetlen családban. A 86-osról, amikor még minden mozdíthatatlannak tűnt, a 89-esről, amikor kitört a zűrzavar, s bekövetkezett a változás, a harmadik és a negyedik felvonás cselekménye pedig 92-ben és 94-ben játszódik. - Az angyal mikor jön el? - Mind a négy felvonásban eljön, és mind a négyben gyertyát, csillagszórót gyújtanak, eléneklik a dalt és beállít egy váratlan vendég. Ahány felvonás, annyiféle időszak, korhangulat, a színészeknek pedig ott a nagy lehetőség: a négyszeri átváltozás. Hogy csak a családapa példáját említsem, az első felvonásban valóságos uralkodó, a másodikban bizonytalan, kapkodó férj, a harmadikban már csak szegény kis koldus, de a negyedikben ismét király lesz. Persze egészen más király, mint a darab elején. -1992 és 94 között mekkora változást lát? - Nem vagyok kristálygömbbe néző jós, de gondoljon csak bele, 1988 és 90 között mekkora különbség van! Én a darab révén, írás közben sok mindent megtudok az életről, a valóságról. Az író ugyanolyan ember, mint a többi, csak éppen rendszereket hoz létre, amelyek elviszik valamerre. Igy van ezzel a kovácsmester is. Az anyag, amellyel dolgozik, visszahat rá, tanácsot ad neki, utat jelöl ki számára, s amikor elkészül a díszkapuval, ő is többet tud már a világról. - Dalszövegeket régi barátja, Cseh Tamás számára nem is írt mostanában? - Monodrámát írtam neki Nyugati pályaudvar címmel. A Frontátvonulás, amelyet szintén ő mutatott be, a Keleti pályaudvaron játszódott. Most új helyszínen, de a régi szereplőkkel folytatjuk a történetet. -Még mielőtt rátérnénk új filmjére, a Félix-díjnak, három évvel azután, hogy átvette, milyen most a fénye? - Minden dicsőség mulandó, a díjak fénye pedig, pár esztendő múltán, el is halványul. - Akkor jöhet a következő. - Nem hiszem, hogy jönni fog. Kelet-Európa ma már nem olyan érdekes a Nyugat számára, mint abban az évben volt, amikor díjat kaptam. 1989... az évszám magáért beszél. Igen, a díjak mindig manipuláltak. Nemcsak a filmnek - a helyzetnek is szólnak. Egy értékesebb kelet-európai film lehet, hogy ma már nem is kapna Félix-díjat. Vagy teljes érdektelenségbe fulladna, ki tudja? - Első filmje, A tanítványok társadalomkutatókról, szociológusokról szól a harmincas-negyvenes éveket felidézve, az Eldorádo főhőse egy háború utáni piackirály, A turné cselekménye itt és ma játszódik, színészek közt. Miért? - Azért, mert szeretem őket. Régebben keveset tudtam róluk, hiszen nem dolgoztam velük, de most, amióta filmeket csinálok, közelebb kerültem hozzájuk. Ami a legir.kább megfogott bennük, az a kiszolgáltatottságuk. Hogy senki és semmi nem védi őket, hogy a kelet-európai színészek közel sem élveznek ugyanolyan társadalmi helyzetet, mint a nyugatiak, noha megérdemelnék ők is. Hat színészről szól A turné, három férfiról és három nőről, akik évad közben fővárosi színházakban játszanak, majd negyven nap alatt kilencven előadást tartanak „tájban", ami nem könnyű megpróbáltatás. A hat ember közti kapcsolat legalább annyira érdekel, mint a turné, amely kiváló lehetőség arra, hogy megmutassam, hogyan próbálunk megélni, talpon maradni egy bizonytalan világ szokatlan feltételei és vadonatúj bajai közt. Kemény, zűrzavaros világot látnak A turné színészei, hiszen több mint egy hónapos útjuk során nemcsak az ország leggazdagabb, hanem a legszegényebb helyein is fellépnek. Én olyah filmet akarok most csinálni, ami elsősorban rólunk, emberekről szól, arról, hogy milyenek az érzéseink, indulataink, amikor ilyen őrületes világban élünk. - Kik kaptak szerepet a filmben? - A szereposztás színeszi őstípusok szerint történt. A nagy tudású, híres Dívát Törőcsík Mari, a furcsa kis Szubrettet Börcsök Enikő, a gyönyörű Primadonnát Bordán Irén játssza. A Húzónév, vagyis a tekintélyes, nagy erejű, állami díjas színész" szerepét Eperjes Károly kapta, a Bonviván, akiért epednek a nők, Benedek Miklós, a széllel bélelt Táncoskomikust pedig Ternyák Zoltán alakítja. Van még két másik szereplője is a történetnek. A csoport kísérője, szervezője flezerényi Zoltán lesz a filmben, a zongorista szerepére pedig Cseh Tamást kértem fel. Nyolc játékossal dolgozom tehát heteken át és mindenre, még a legrosszabbra is fel kellett készülnöm, hiszen hat színész színészt játszik a filmben, s ez nagyon veszélyes lehet. Ha tapasztalt lélekidomár lennék, akkor egy cseppet sem félnék, de így?! - Mit lát majd a néző a film utolsó kockáin? - Egy fiú szalad az utcán. -Akkor máshogy teszem fel a kérdést. Hogy végződik a turné? - Ketten belehalnak, négyen pedig hazamennek. „A legrosszabbra is fel kellett készülnöm..." (Oláh Csaba felvétele) SZABÓ G. LÁSZLÓ E

gy szűkre szabott kamarakiállítással meglehetősen nehéz bemutatni a nagyközönségnek egy festőművész, szobrász, fotós munkásságát, átfogó képet kialakítani egy, már befejezett életműről, vagy vázolni egy aktív alkotó pályaképét. A szerény tárlatanyag, az intimebb térbe szánt kollekció nyilvánosság elé tárásával természetesen nem is ez a cél. Inkább valamely (tartalmi, technikai) képzőművészeti részprobléma felvillantása és a rávezető érzékeltetés. De úgy látszik, vannak kivételek. Hazai magyar képzőművészünk, Dolán György pozsonyi (Képek Líbiából c\mme\ a Mezőgazdasági Bank Galériában rendezett) kiállítása ilyen értelemben kivétel. A festő líbiai élményeit képi megfogalmazásban elénk táró anyag ugyanis a jól sikerült válogatásnak, rendszerezésnek köszönhetően, kamaramérete ellenére is felvillantja a művészi érdeklődés sokrétűségét, a témabeli, stílusbeli és műfaji stációkat, jelzi a pályamű egyes szakaszait. A kiállított képek három csoportba oszthatók: az egyikbe tartoznak azok az alkotások, melyeken a klasszikus vagy redukált, átértelmezett, metaforizált képzőművészeti (alap)formák ésjelek helyett a szín szerepel médiumként. Nonfiguratív eszközökkel, a színegybemosódás révén, a színelnyelés és -kitakarás technikájának alkalmazásával az anyagnak, valamely külső erő ráhatásának következményeként, időbelilassú folyamatban történő molekuláris szerkezetváltozásait, illetve a természet vetült képét teszi érzékelhetővé. A második csoportba tartoznak azok a domborképek, amelyeken már nemcsak a szín, hanem a felületi kiképzés, a képmezőből kitüremkedő, vastagon felhordott festékréteg gyűrődései, a plasztikus kiemelés perspektívái válnak, fő kompozíciós elemmé. A színmezőben elhelyezett vezérjelek pedig az előzőekénél konkrétabb tárgyi valóságra utalnak. Mindkét csoport esetében a képalkotás sorén a természet látványából KÉPEK LÍBIÁBÓL DOLÁN GYÖRGY POZSONYI KIÁLLÍTÁSA Dolán György; Tegnap - képrészlet indul ki Dolán György, de nem a flóra és a fauna élőképére összpontosít, hanem a különféle ábrákat, jeleket rejtő, tehát üzeneteket hordozó naturális alapra. (Kőzetek, sziklatömbök, kőtáblák falán, illetve más természeti képződményeken látható különféle jelekben például elpusztult élőlények - állatok, növények —, illetve bizonyos természeti jelenségek nyomai azonosíthatók. Ezek az alakzatok a külső minőségeket viselő leglényegesebb felismertető alapformákat tükrözik.) Dolán Györgyöt ez a naturális alap egyrészt mint látvány érdekli - tehát a természeti felületek plasztikussága és festőisége (az első csoportba tartozó, képek), másrészt mint saját mondanivalója közlésére alkalmazható technikai lehetőség (a második csoportba tartozó képek). Informel képein a plasztikusan képzett színmezővel egyfajta naturális alapot Jormál meg Dolán György, melyre mintegy megkövült lenyomatokhoz hasonlító alakzatok(Méry Gábor fotoreprodukciója) ként préseli rá a létezés redukált jeleit. Ennek nagyszerű példája az a képe, amelyen a domborműszerűen kidolgozott felületen, a rücskösen képzett képmezőben - ha úgy tetszik, a sivatag homokjában - egymással szemben álló lábnyompár (talplenyomat) látható. Épp ez a technikai megoldás adja a képek érdekességét, hogy a festő a figurát a talpformára, illetve más helyütt a tenyérformára redukálja. Ez a vizuális síkvetületű látképalap ugyanis másodlagos képalkotásra ad lehetőséget. A redukált térhelyzet kiegészíthető figurális szereplőkkel a képmezőre merőleges reális térbe irányuló kiterjedéssel. A látható művészi valóság tehát, nonfiguratív jellege ellenére is, drámai folyamatok tükrévé válik. A harmadik csoportba tartozó festményekre a balladisztikus szaggatottság és tömörség jellemző. Ezek poétikája azonban már nem a tárgyatlanság esztétikumára épül, hanem a mitikus élőlények, illetve tárgyak feszült konstallációba állításával kialakított térhelyzet, a színhatások és a figurák (tárgyak) hármas egybeolvadásának drámaiságára. Ez esetben is a térbeli kiterjedést eltakaró leképezés módszerével ábrázol Dolán György, de itt már nem a természeti erők hatására absztrahálódó minta szolgál alapul. A drámai helyzet, az elbeszélő tartalom tudatos kibontására elönyösebb és kifejezőbb módszerhez nyúl. Jelesül a verbális képalkotásnak és -szerkesztésnek ahhoz a módjához, amely a legősibb tudatos képformálásnak, az ősember kőbe vésett rajzainak is sajátja. O azonban - s ebben tűnik fel kiváló koloristaként- a formavázat a színek dimenziójával egyéníti. Ide tartoznak a korai földtörténeti korszakokra visszautaló, illetve valamiféle őserőnek hódoló rítussal összefüggésbe hozható jeleneteket ábrázoló képek, melyeken az ősállat, az ember, a természeti és a természetfölötti erők viaskodását emeli központi problémává, a primitív népek kultuszából merítve témát. A

Képek Líbiából kiállításcím tehát nem azt jelenti, hogy a bemutató líbiai képeket, Líbiát közel hozó klasszikus értelemben vett leíró tájképeket, az ottani életvitelt illusztráló dokumentumjellegű szociofestményeket sorakoztat fel. A festő líbiai tapasztalatait - több időt töltött ebben az afrikai országban - sokkal elvontabban, a kifejezés mélyebb tartományaiban érvényesíti: a színezés, a felületi kiképzés technikai eljárásaiba építi be, elegyíti a líbiai jelleget. A plasztikus felület Dolán Györgynél nemcsak esztétikumot hordozó stíluseszköz, hanem a sivatag hatalmas távlatainak, erejének, titkainak hordozója, illetve a felületi változásokat leképező, vagyis a valós természetet leíró, redukáló képalkotó elem, kifejező motívum. A primitív közösségek kultikus életvitele pedig a figurális képek megfestéséhez segítette a földtörténeti korszakok könnyebb, hitelesebb megközelítését, felderítését, művészi értelmezését és vizuális feltárását. TALLÓSI BÉLA FAYE FEJ MELLETT Maga Grete Garbó nem vitte dia; dalra kedvenc svájcisapkéját. Ő ugyanis főként civilként viselte. 1967-ben viszont elkészült a Bonnie és Clyde című film Arthur Penn rendezésében. A női főszereplő, Faye Dunaway a klasszikus gengszterkor szellemében nyomta fejébe a satyakot, amely-ezt mindenki tanúsíthatja - a hetvenes évek elején már hazánkat is elárasztotta. De hát akkor mit is? Talán éppen a Bonnie és Clyde-ot, amelyért Faye Dunawayt Oscar-díjra jelölték,, s amelyben Warren Beattyve\ alapfigurákat teremtettek meg. A hírhedt, de érzelmes és komikus tónusokat is hordozó gengszterpáros azóta is visszaköszön a vászonról. Vagy állítsuk a középpontba az érettebb színésznőt? Nemrég láthattuk a televízióban Faye Dunawayt Jack Nicholson partnereként a Kínai negyedben. (Egyébként ezért az alakításáért is Oscarra jelölték.) Ha . ezt a Po/ansto-filmet tekintjük igazán jellemzőnek, akkor gyorsan hozzá kell kapcsolnunk azt is, amely végre 1976-ban meghozta az Oscar-díjat: Sidney Lumet Hálózat című újságírófilmjében nyújtott alakításáért nyerte el. Mindeddig ez volt a pálya legmagasabb pontja. A nyolcvanas években az ellenállhatatlan végzetet már más, frissebb csillagok hordozzák. Faye Dunaway ^nyugodtan heverészhetne pihepuha emlékein, hiszen a hatvanas-hetvenes években az említett filmeken kívül még olyanokban játszott, mint a Kis nagy ember, az Oklahoma olaja, a Három testőr, A keselyű három napja vagy mint a Pokoli torony. Ő azonban nem vonult vissza. Egy csöppet fölerősítette a benne amúgy is meglévő komikát, és még attól sem riadt vissza, hogy némely filmekben saját magát, az általa alakított nagyasszonyokat parodizálja (A gonosz Lady, Szupergirf). Faye Dunaway már túl van az ötvenen. De továbbra is keményen dolgozik. Tölob televíziós siker után, 1990-ben tévéproducerként is bemutatkozott. De azért - biztos, ami biztos - a Cold Sassy Tree című tévéfilm főszerepét is ő játszotta el Richard Widmark oldalán. (réz)