Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-20 / 196. szám, csütörtök

1992. AUGUSZTUS 20. ÉVFORDULÓ L HARCIAS, OKOS ES KRISZTUS-TISZTELŐ VOLT I. (SZENT) ISTVÁN, AZ ALL AM ALAPI TO A magyar történelem legfontosabb napjaľ között tartjuk számon augusztus 20-át, államalapításunk ünnepét. A jeles dátum kapcsán beszélgettünk E. Kovács Péterrel, a budapesti Történettudományi Intézet munkatársával I. (Szent) Istvánról, akinek műve, a királyság megalapítása és a kereszténység felvétele, évszázadokra megszabta a magyarság helyét Európában. « - Augusztus 20-a valójában István király szentté avatásának ünnepe. 1083. augusztus 15-én az ország lakosai összegyűltek Székesfehérvárott, hogy részt vegyenek az 1038. augusztus 15-én elhunyt uralkodó szentté avatásán. Ez öt nappal később meg is történt az általa alapított bazilikában. A leírások szerint a király jobb kezét nem találták a római szarkofágból átfaragott koporsóban. A megkerült „Szent Jobbot" azóta ereklyeként tisztelik. • 1083-ban már I. (Szent) László uralkodott. Miért kezdeményezte a király a szentté avatást, hiszen László nagyapja az a Vazul volt, akit, ha jól tudom, István megvakíttatott! - Valóban így volt. Mivel fia, Imre, egy vadászbaleset során életét vesztette, s a nemzetségi szokásjog szerint örököse unokaöccse, Vazul lett volna, István, megelőzendő a bajt, a kor szokásának megfelelően nemcsak a szeme világától fosztotta meg ellenfelét, hanem fülébe ólmot is öntetett. Utódjának nővérének fiát, Orseolo Pétert nevezte ki, akitől méltán remélhette, hogy, Vazullal ellentétben, tiszteletbentartja az új államrendszert. László tehát félretette a személyes sérelmeket, s mivel István műve hosszú távon is kiállta az idők próbáját, inkább arra törekedett, hogy elődje munkáját tovább fejlessze. A szentté avatási eljárásnak vallási okokon túl - hiszen így az országnak nemzeti szentje lett, mint Szent Vencel Csehországban - politikai célja is volt. László így bizonyította: Szent István örökösének tekinti magát. • Mit ért ma a történettudomány „istváni örökség" alatt? - A legmaradandóbb lépésnek a keresztény Európához való csatlakozást tekinthetjük. István, még mint fejedelem, koronát kért II. Szilveszter pápától, s 1001 újév napján Esztergomban meg is történt a koronázás. Természetesen, ez csak a kezdet volt, s annak ellenére, hogy a kereszténység felvétele már korábban kezdődött - térítőpapokat kért Nagy Ottó császártól, családját megkereszteltette, de maga továbbra is a pogány szokásokat követte -, a térítés nem ment egyik napról a másikra. • Sokáig az sem volt bizonyos, hogy az ország a nyugati kereszténység mellett kötelezi el magát. - Mint annyi esetben, ebben az időben is a politika döntötte el a csatlakozást. A10. század közepén ugyanis a magyar előkelők a kereszténység felvételében a német nagyhatalmi politika kivédését látták, és ezért nem a velük ellenséges hatalomhoz, hanem Bizánchoz fordultak térítőkért. A bizánci eredetű régészeti emlékek-templommaradványok, pénzek, keresztek - bizonyítják, hogy nem is eredménytelenül. Természetesen, ez a térítés nem érintette a társadalom egészét, s„a 960-as évek után, amikor a magyar-bizánci viszony megromlott, a keleti kereszténység Magyarországon elvesztette politikai támaszát. Géza előtt világossávált, hogy mivel országa két nagyhatalom érdekszférája között helyezkedik el, s 972-ben Tzimiszkész János bizánci és Nagy Ottó német-római császár szövetséget is kötött egymással, a béke feltétele nem lehet más, mint krisztianizáció. Azzal pedig, hogy István a koronát egy harmadik hatalomtól, Rómától kérte, apja reális politikáját folytatta. Ez a fejdísz nem maradt fent; amit ma Szent Koronának hívunk, azt a 12. század végén állították össze két darabból. • Hogyan fogadták az új vallást az országban? - A korabeli források csak elvétve szólnak erről. Géza alatt az erőszakos térítés mindennapos lehetett, hiszen az építéshez előbb rombolni kellett. Egy pogánykultuszt követő nép nem adta meg magát könnyen. Talán eretnekség ilyet mondanom, de a korszak légkörét a szakirodalom mellett legjobban talán Szabó Magda drámájából (Az a szép fényes nap) ismerheti meg az érdeklődő. Istvánnak már volt mire építenie. Az egyházmegyék 1001 és 1009, majd 1018 és 1030 közötti alapítása megadta a magyar egyház szervezeti kereteit, de az állam embereinek segítsége nélkül a kereszténység terjesztése és mélyítése elképzelhetetlen lett volna. A pap és az ispán a vasárnap megtartását, valamint a templombajárást ellenőrizték. István törvényei pedig kiszabták a megfelelő büntetést a kereszténység ellenségeire. A püspökségek központjainak és a vármegyék székhelyeinek egybeesése is jól mutatja a korabeli állam és egyház szoros kapcsolatét és egymásrautaltságát. • Mit tudunk István államáról? - Sajnos, keveset. Törvénykönyvében többször említik a királyi tanács szerepét, de ez kifejezetten tanácsadó testületként működött. Tagjai a főemberek és magas egyházi tisztet viselők voltak. Az Intelmekben is kellő súllyal foglalkoznak a tanáccsal: „... A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ront le ellenséges várakat. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér; hanem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék." A helyi közigazgatás legfontosabb szervének a vármegyéket tekinthetjük. Kialakulásuk feltehetően már Ist;; ttInmtiwi liffltti! ' fUtifr.uriMimlr fi 1

10f 1

11 ti i

s Ôf11.1111 4 István képmása a Képes Krónikában (Méry Gábor totoreprodukciója) ván előtt elkezdődött, de végleges formájukat csak a királyi szervezőmunkának köszönhetően nyerték el. Az uralkodó a vármegyén keresztül gyakorolta a hatalmát, vezetőik az ispánok, az állami hatalmat képviselték. A tanács és a vármegye mellett a királyi udvarról és a hadseregről van tudomásunk. Ez utóbbi több esetben sikeresen védte meg az országot. Nem tartozik szorosan a kérdéshez, de mindenképpen beszélnünk kell a feudalizmus alapjainak lerakásáról is. Ez már István idején megkezdődött. A hatalmas királyi és a jelentős egyházi vagyon mellett megjelent, igaz még csak csírájában, a világi nagybirtok is. A volt törzsi arisztokráciának a rendszerhez lojális tagjai és a külföldi lovagok kaptak földbirtokokat. • István alatt tehát Magyarország gazdaságilag és politikailag megkezdte a keresztény Európához való csatlakozást, de a nyugati egyház nyelvén, a latinon keresztül, a felzárkózás megindult a művelődés területén is... - Az új vallás és az ahhoz kapcsolódó kultúra elterjesztését kezdetben csak külországiak vállalhatták fel, A nyugati (cseh, itáliai és német) térítők és szerzetesek nemcsak könyveket hoztak magukkal, hanem a hagyományos középkori irodalom ismeretét is. István törvényeinek írásba foglalója, munkájához a korszak legjelentősebb joggyűjteményét is használta. A király névtelen írnoka (a szakirodalomban Heribert C-nek nevezik) III. Ottó udvarából érkezett Magyarországra. A külföldiek mellett azonban igen hamar feltűntek az országban kiképzett szerzetesek és papok. Erre utal Mór pécsi püspök visszaemlékezése, aki feltehetően több társával együtt a korszak legjelentősebb bencés kolostorában, Pannonhalmán élt, ahol minden bizonnyal nagy gondot fordítottak az egyházi utánpótlásra. Bonipert pécsi püspök a korszak kedvelt latin grammatikakönyvét, egy „Priscianust" kért Fulbert chartres-i püspöktől, nyilvánvalóan az iskolások számára. A fentiek mellett mindenképpen meg kell említeni a templomépítéseket is, hiszen nélkülük lehetetlen lett volna az új kultúra elterjesztése. • I. (Szent) Istvánt méltán tekinthetjük a magyar középkor egyik legjelentősebb uralkodójának. Hogyan vélekedett róla az utókor? - Személyiségéről alig tudunk valamit, hiszen a korai középkorban nagyon ritka az egyéni ábrázolás. Laskai Osvát ferences szerzetes 1500 körül így jellemezte: „István fejedelem alacsony termetű, de nagy lelkű, bátor, harcias, okos és Krisztus-tisztelő volt." Ennek a leírásnak természetesen nem lehet hitelt adni, hiszen a „kis termet" és a „nagy lélek" a középkori írók kedvelt fordulatának számított. István személyiségét csak tettein keresztül lehetne megítélni, de ez a módszer sem kielégítő, hiszen a források olyan hiányosak, hogy még a megközelítően helyes következtetés is lehetetlen. István műve viszont olyan elemeket hordoz magában, amelyekre mindig szívesen utalnak. A középkorban ha egy törvény erejét, tekintélyétakarták növelni, akkora „Szentkirályokra" hivatkoztak. Századunkban előszeretettel emelték ki a király vallásosságát.és keresztényi hitét. Ma kedvelt az Intelmek kiragadott mondatainak a citálása. Természetesen nehéz objektívnak maradni, és kikerülni az aktualizálás csapdáját, hiszen a történelem számos lehetőséget ad erre. • Ha mégis „aktualizálni" kellene, véleménye szerint mi István legnagyobb érdeme? - Fáradozásának köszönhetően Magyarország Európa része lett. RÉKÁSSY ZOLTÁN Amikor alig több mint egy évszázados európai létünk elsó' keresztény királya, a szentté avatott I. István megfogalmazta és papírra vetette (vagy diktálta) Imre hercegnek szánt Intelmeit, valószínűleg tudatában volt, hogy nem egyszerű örökhagyói aktusnak tesz eleget. Latin nyelven fogalmazott, s az évszázadok során sokféleképpen értelmezett, fordított (s olykor ferdített) tízparancsolatát, a kor divatján túl, vélhetően az okos eló'relátás diktálta. Tudta, századokra érvényes törvényt alkot, egyfajta korai alkotmányt. Máskülönben szóban is elmondhatta volna az ifjú hercegnek az uralkodás tapasztalatait és gyakorlatát. Merthát erról volt szó elsősorban és végső' soron: filozófiai és etikai tartalommal tölteni meg az uralkodói stratégiát —a kontinens erőviszonyai által diktált korabeli politika kényszerűségéhez formálni a megmaradás hadjáratokkal, erővel, karddal és tűzzel, házasságokkal és szövetségekkel, határozottsággal és ravaszsággal. Egy ideig, István király azonban, aki művelt uralkodó volt, tudta, az aktuálpolitika rövid tervein túlmutató, belső erőt és tartalmat, ha úgy tetszik, uralkodói filozófiát kell megfogalmaznia, az elvetett ősi törvényeket pótolandó, amelyek az új népek közé ékelődve használhatatlanokká vállak. Magyarán: meg kellett ideologizálni az ősi hitvilág elvesztése okozta rettenetes traumát. Sejthette-e vajon István király, milyen viharos, nyugtalan évszázadok várnak a Kárpát-medencében megtelepült magyarságra? Megfordult-e vajon egyszer is a fejében, hogy a túlélés diktálta pragmatizmusával egy nép gyökereit szaggatja el? Persze, tudjuk, AZ ÜZENET a középkori uralkodókvajmi keveset foglalkoztak néplélektannal, így a király leghagymázasabb álmaiban sem merülhetett fel, hogy a magyarságnak Európa közepén erején felül kell teljesítenie. A gyorsan elparentált sámánok, akiknek dobjai még két-három évszázad múlva is meg-megszólaltak, erről nem érkeztek jóslatot mondani. Pragmatizmus? Új, hasznosabb törvények a régiek helyett? Valamiféle korai alkotmány? Vagy egyszerűen kordivat? Ezer év távlatából is kijár a főhajtás azért az éleslátásért, amely a mózesi kőtáblákhoz hasonlatos (s talán általuk inspirált?) törvények egyegy passzusát jellemezték. Nam unius linguae unisque inoris regiium, imbecille et fragile est. Azaz: Mert az egynyelvű és szokású ország gyenge és esendő. Természetesen nem a mái értelemben vett etnikai sokszínűség és nyelvi tarkaság szükségességét fogalmazta meg a király. Annyit azonban tudott, hogy az idegenekkel és jövevényekkel nem illik mostohán bánni, mert az ország látja kárát. Ezért:... megparancsolom neked, fiain, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd és becsben tartsd, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Napjainkban, egy évezreddel később, az ember hitetlenül és elborzadva nézi az etnikai tisztogatást, a másnyelvűek üldözéséi, az inkvizíció módszereire emlékeztető faji és etnikai boszorkányüldözést. S számunkra, kisebbségi magyarok számára, akik hét évtizede a környező országok népeinek tartós vendégszeretetét va gyünk kénytelenek élvezni, különösen szívet melengető és elgondolkoztató az ezeréves üzenet: Mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vaff a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád jánti Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem fémek a hatalomhoz. Légy szt hogy sohase harcolj az igazság ellen. Léjy becsületes, hogy szándékosan senkii soha gyalázattal ne illess. Akárha egy huszadik századi emberjogi alapokmány passzusai! olvasnánk. Két legendát írattak Istvánról az utána következő uralkodók. Azelsó"ben, melyet László király íratott, 1077 körül, kegyes, istenfélő, szent életű uralkodót rajzoltak. Harminc év múlva, Könyves Kálmán idején, amikor a rendteremtés igénye munkált, István már keménykezű, határozott királyként jelenik meg. Máskénl értelmezték az Intelmek szövegét a 19. század elején és másként a századfordulón. Asishonestus hol emberségest, hol tisztességtudói jelentett, hol becsületest. Most, az új ezredforduló előtt, amikor ismét jeleit látni az új glóriák kovácsolásának, jusson eszünkbe: Islván király üzenete túl érthető és egyértelmű ahhoz, hogy új értelmezéseken és magyarázatokon törjük a fejünket. KÖVESDI KÁROLY