Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-19 / 195. szám, szerda

MINDEN LEHETSEGES ...csak a régi himnusz beszélt szabad köztársaságokról, valójában az uniót félkezü óriások és féllábú törpék alkották, egymás mankói voltak, majdhogynem képtelenek a független létre - amit az elmúlt hónapok is bizonyítottak. (3. oldal) FÜ GGE T LEN NAPILAP Szerda, 1992. augusztus 19. • Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 195. szám MIÉNK ITT A TER ...míg a többség józan, nem lehet nagy baj. De nem értem, mi szükség van a kedélyek borzolására, s nem értem, miért zavarja az újvári szlovákokat (tisztelet a kivételnek), hogy a hivatalos táblák alatt magyar nyelvű utcatáblák vannak. (7. oldal) MARADT PONTJA? VAGYONJEGYES PRIVATIZÁCIÓ Amint azt tegnapi számunkban közöl­tük, már ismertek a vagyonjegyes pri­vatizáció második fordulójának ered­ményei is, a külön­böző napilapokban sorra jelennek meg a túlkereslettel zárt, a teljesen eladott és a továbbra is eladásban maradt rész­vénytársaságok jegyzékei. A legfonto­sabb jegyzék nyilvánvalóan a túlkeres­lettel zárt részvénytársaságoké, hiszen az ezekre adott pontok továbbra is „játék­ban" maradnak, vagyis a következő for­dulóban is felhasználhatók. Lapunk ne­gyedik oldalán találja meg a pontjait önállóan befektető olvasó ezt a jegyzé­ket, SZLOVÁK KORMÁNYÜLÉS: JÓ HÍR A TŰZOLTÓKNAK MÍNUSZ ÖT MILLIÁRD AZ ÁLLAMAPPARÁTUSRA (Munkatársunktól) - A szlovák kormány tegnap Pozsonyban meg­tartott ülésének egyik legfontosabb pontja az államigazgatás helyzetét és összetételét taglaló jelentés volt. E nagy létszámú szervezet kereté­ben jelenleg 29 központi hivatal összesen 1750 költségvetési és 350 dotált szervezetet irányit, az állami alkalmazottak száma pedig össze­sen 228 408. Ezen felül legtöbben az oktatási minisztériumhoz tartoz­nak, szám szerint 164 ezren. Július Tóth pénzügyminiszter az ülés után tartott sajtóértekezletén viszont arra figyelmeztetett, hogy jövőre a csak a saját forrásaira támaszkodó szlovák költségvetés nem lesz ké­pes eltartani ilyen létszámot, ezért komoly csökkentés várható. Ennek méreteire jellemző, hogy az idén erre a célra kiadott 24 milliárd koro­nát a pénzügyminisztérium elképze­lései szerint jövőre legalább 5 milli­árddal kell csökkenteni! A tegnapi kormányülés foglalko­zott a hadiipar leépítésének helyze­tével is. Az érintett vállalatoknál el­végzett ellenőrzés tapasztalatai sze­rint az erre a célra adott támogatást nem mindig a megfelelő módon használták fel. Ennél is szomorúbb, hogy a legnehezebb helyzetben lévő vállalatok jó részében óriási gondo­kat okoz az új termelési programok biztosítása, sőt több esetben még a folyamatban lévő akciók sem jár­tak az eredetileg várt eredmé­nyekkel. Jó hírrel szolgálhatunk viszont a tűzoltóknak. Egy tegnap elfogadott javaslat szerint az elkövetkezendő években lényegesen javulnak mun­kakörülményeik. Erre nagy szüksé­gük is van, mivel az utóbbi időben feladataik jócskán megszaporodtak, így például tavaly összesen 13 874 esetben voltak kénytelenek kivonulni (1978-hoz képest ez kétszeres növe­kedést jelent!), ebből 10467-szer (Folytatás a 2. oldalon) Az Új Szó interjúja dr. Sepsey Tamás címzetes államtitkárral KIK KÉRHETNEK KÁRPÓTLÁST A MAGYAR ÁLLAMTÓL? A KÁRPÓTLÁSI IGÉNYEKET NOVEMBER 2-ÁIG LEHET BENYÚJTANI • FORMANYOMTATVÁNYOK A MAGYAR KÜLKÉPVISELETEKEN KAPHATÓK Sokan keresték fel szerkesztőségünket ezekben a napokban azzal a kérdéssel, vonatkozik-e rájuk is - s ha igen, milyen feltételek mellett - a magyar Országgyűlés úgynevezett harma­dik kárpótlási törvénye, amely kártalanítani hivatott mindazo­kat, akiket magyar állampolgárként 1939. március 11. és 1989. október 23. között politikai okokból jogtalanul megfosztottak szabadságuktól vagy életüktől. Dr. Sepsey Tamás címzetes államtitkár a budapesti Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke a kérdéssel kapcsolatban a következőket nyilat­kozta lapunknak. -Világviszonylatban is egye­dülálló az 1992. évi XXXII. tör­vénynek a jogi megoldása, az hogy nem a jelenlegi állampol­gárságot vagy lakóhelyet veszi figyelembe, hanem az állam büntetőjogi felelősségét az elkö­vetett sérelmekért. A törvény abból indul ki, hogy a sérelmet elszenvedő a sérelem elszenve­désekor magyar állampolgár volt-e. A magyar állam fölvállalja azokat, a sérelmeket, amelyeket részben nem is a jelenlegi ma­gyar állam követett el, hanem akár a náci Németország, akár a sztálini Szovjetunió. A jogsza­bály szerint kárpótlásra jogosul­tak mindazok, akik a sérelem elszenvedésekor magyar állam­polgárok voltak. Tehát értelem­szerűen azok is, akik jelenleg más országban élnek. • Szóljunk most arról, hogy mely esetekben lehet kérni a kárpótlást? - A második világháború alatt a magyar állampolgárságú la­kosság száma a területek visz­szacsatolásával megnőtt. A ma­gyar honvédség ezekről a terü­letekről is behívta a férfiakat ka­tonai szolgálatra, akik magyar állampolgárként teljesítettek szolgálatot, és így esetleg ma­gyar állampolgárként estek ha­difogságba. Azaz, ha valaki a magyar királyi honvédség, vagy a magyar hadsereg tagja­ként szovjet fogságba esett, ha­difogságának az 1945. augusz­tus 1 -jét követő időtartama, kár­pótlásra jogosító jogcím. • Mindegy, hogy az illető területileg hol esett fogság­ba? Hogy nem a jelenlegi Ma­gyarország területén, hanem másutt? - Csak a szovjet hadifogság képez kárpótlási jogcímet, a szövetséges nyugati hatalmak hadifogsága nem jogosít kárpót­lásra, más nem mérvadó. Fel­hívnám itt a figyelmet 1945. au­gusztus 1-jére, amelyet a kár­pótlás összegének kiszámítása­kor veszünk figyelembe. A jog­szabály szerint a szovjet hadi­fogság ettől az időponttól politi­(Folytatás az 5. oldalon) AZ ALKOTMÁNYTERVEZETRŐL ESETLEG AZ 5. ÜLÉSEN A Szlovák Nemzeti Tanács politi­kai grémiuma tegnap az SZK alkot­mánytervezetét vitatta meg. Az egyes bizottságokban, a tervezetre vonatkozóan, több mint 300 észre­vételt fogalmaztak meg. Az SZNT politikaiklub-elnökeinek általános egyezménye értelmében a szlovák parlament negyedik ülé­sén a szlovák alkotmánytervezet megvitatását az SZNT alkotmányjo­gi bizottságának munkájától teszik függővé, illetve attól a lehetőségtől, hogy az egyes pártok és mozgalmak megvitatják-e a bizottság közös je­lentését. A tegnapi tanácskozáson elhangzott a javaslat, hogy az SZNT augusztus 25-ére összehívott ne­gyedik ülését szakítsák meg az al­kotmánytervezeten folytatott mun­kák idejére, vagy hogy az alkot­mánytervezet elfogadásával csupán az SZNT 5. ülése foglalkozzon. HOLNAPI SZÁMUNKBAN • Az üzenet - Kővesdi Karoly írása • i (Szent) istván, az államalapító - Zoltán cikke • A Kisalföld vendégoldala Montéi lék es rejtették - A székesegyház domborműve - A korona felajánlasának jelenete • Siker és aggodalom - Szaszák Gyôrgv : egy magánvállalkozóval­beszélgetett • Amíg a vezetőség t ellenkedik - Egri Ferenc interjúja Egy felrobbant gránát sebesítette meg ezt a hároméves kislányt a boszniai Gorazdeban, szüleit pedig megölte. Mivel az ostromlott városban súlyos a gyógyszerhiány, a kórházban kénytelenek voltak narkózis nélkül megműteni a kis sérültet. MUZULMÁN AKTIVITÁS AZ ENSZ-BEN PANICS ÚJABB ÍGÉRETEI Az ENSZ ún. iszlám csoportjának tagállamai úgy döntöttek, hogy összehívják a Közgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a bosznia-hercego­vinai válsággal kellene foglalkozni. Ezttegnapra virradó éjszaka közölte Musztafa Akszin, a csoport elnöke. Reményét fejezte ki, hogy az ülésre még az augusztus 26-ra Londonba tervezett Jugoszlávia-konferencia előtt sor kerül. Milan Panics, a szerb-Crne Go­ra-i Jugoszlávia kormányfője hétfőn levelet küldött a Biztonsági Tanács elnökének. Ebben emlékeztetett azokra a lépésekre, amelyeket kor­mánya kíván megtenni a béke, a válság rendezése érdekében. Az első pontok között említette meg, hogy a jugoszláv kormánynak nin­csenek semmilyen területi igényei (Folytatás a 2. oldalon) NYARALÁSI TILALOM A KISTÁRKÁNYI ÜDÜLŐTELEPEN OKOZHATTA A VÉRHAS-MEGBETEGEDÉST? (Munkatársunktól) - Amint arról a minap röviden beszámoltunk: a Tőketerebesi Járvány- és Közegészségügyi Intézet augusztus 14-én fürdési tilalmat rendelt el a Tisza szlovákiai szakaszán, s felfüggesztette a kistárkányi üdülőtelep üzemeltetését, mert a nyaralóvendégek közül sokan lázzal, hányással, hasmenéssel járó betegséget kaptak. Tegnap az üggyel kapcsolatban dr. Jozef Sládektól, az intézet igazgatójától részletesebb magyarázatot kértünk. • Igazgató úr, szükség volt az ilyen óvintézkedésre? - Egyértelműen, ugyanis augusz­tus 12-e és 14-e között tucatszám jelentkeztek orvosainknál bélfertő­zés-tünetekkel a Kistárkányban üdült emberek. Kilencen a tőketere­besi kórház fertőző osztályára kerül­tek, s közülük egynél vérhas-meg­betegedést állapítottak meg. Az üdülőhelyen sajnos rendkívül rossz volt a közegészségügyi helyzet, s fennállt a veszélye annak, hogy továbbterjed a fertőzés. • Konkrétan? -Tudtommal, ugyanis rövid ideje vagyok ebben a tisztségben, a Tő­keterebesi Járvány- és Közegész­ségügyi Intézet javaslatára a körzeti tiszti orvos ez év júlisában feltételek­hez kötötte az üdülőtelep üzemelte­tésének engedélyezését. Mivel ott vezetékes ivóvíz nincs, s a kút vize sem felel meg a követelményeknek, ezért feladatul adta a kistárkányi önkormányzatnak, hogy tartályok­ban rendszeresen hordjon oda friss tiszta vizet. Nos, megállapításaink szerint az üzemeltető ezt ugyan igyekezett teljesíteni, ám a kánikula rontotta a tartályban tárolt víz minő­ségét. Tudni kell még, hogy a tér­ségben közművesített szennyvíz­csatorna hiányában csak tábori vé­cék vannak, s a szemételhordás sincs elfogadhatóan megoldva. Va­gyis az alapvető közegészségügyi elírások betartásával baj volt. • Önök szerint, mi okozhatta a fertőzést? - Megvallom őszintén, még nem tudjuk pontosan... • Okozhatta a Tisza vize is? -Természetesen a folyóból több vízmintát vettünk. A strand fölött kö­rülbelül egy kilométernyire volt a leg­szennyezettebb. Ott a magyar olda­lon lévő gazdátlan (?) szennyvízcsa­tornából beömlő vízbe bélfertőzést előidéző, előidézhető szalmonella­baktériumokat is felfedeztünk. Hogy az volt-e a fertőzés forrása, vagy Tanulság: nem ártana, ha az emberek az üdülőhelyek megválasztásá­ban is igényesebbek lennének; jó lenne, ha üzemeltetői betartanák a közegészségügyi előírásokat; s velük szemben a közegészségügyi­sek következetesebbek is lehetnének! (gazdag) valamelyik kiránduló már betegen érkezett oda, s ő terjesztette a kórt, mert ez is lehetséges, egyelőre rej­tély. Mindenesetre mi így nem en­gedhettük az üdülőtelep üzemelteté­sét, hiszen a tisztálkodás feltételei színvonalon aluliak. Ahol nincs ivó­víz sem, ott a rendszeres fagylalt­árusítást, ételárusítást sem lehet megengedni. Egyébként az alapvető közegészségügyi előírások betartá­sa nem csupán a közegészségügyi- • sek dolga. Mi nem parancsolhatjuk meg senkinek, hogy ne menjen fü­rödni a szennyezett folyóba, vagy ne sátorozzon hosszabb ideig olyan he­lyen, ahol fennáll a fertőzés veszé­lye. Ezt minden felnőtt, értelmes em­bernek tudnia kellene. • Az elrendelt üdülési titalom a mostani nyári szezon végéig érvé­nyes. Mi lesz jövőre? ' - Az az üzemeltetőktől éš a ven­déglátással foglalkozó ottani vállal­kozóktól függ. Ha a követkető idény kezdetéig megteremtik ott a kellő feltételeket, akkor nem lesz baj, ám ha minden marad a régiben, akkor mi nem fogjuk engedélyezni az üdü­lőtelep üzemeltetését...

Next

/
Thumbnails
Contents