Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-29 / 177. szám, szerda

MOZAIK IŰJSZÓM 1992. JULIUS 29. ECETET -UBORKASZEZONBAN? Már megszokhattuk, mégis nehe­zen törődünk bele, hogy a piacon mindig az a hiánycikk, amire éppen a legnagyobb szükségünk van. Uborkaszezonban miért ne hiányoz­na az ecet? Mi ennek az oka?- kér­deztük Anna Liptáková mérnöktől, a leopoldovi Biopodnik vállalat érté­kesítési osztályának vezetőjétől. - Más években már áprilisban teljes ütemben folyt az ecetgyártás, idén viszont júniusban még alig volt kereslet, és "fennek megfelelő meny­nyiség készült csupán. Amikor elér­kezett az uborka tartósításának ide­je, egyszerre megnövekedett az ér­deklődés. Sajnos, a július 10-e után érkezett megrendeléseknek csak szeptemberben tudunk eleget tenni. - Nem lesz ez egy kicsit késő? - Mást nem tehetünk. Mi gyártjuk a műanyag flakonokat is, és még ha az ecetet három műszakban készí­tenénk is, a palackokat nem győz­zük ilyen ütemben gyártani. - Üvegbe nem tudják tölteni? - Nem, mivel erre nem alkalmas a gépsorunk. - Ön szerint hogyan lehetne el­kerülni, hogy ne idényben legyen valami hiánycikk? - A kereskedők és a fogyasztók is idejében gondoskodhatnának pél­dául az ecetről. Fél év a szavatossá­gi ideje, tehát tavasszal meg lehet venni a szükséges mennyiséget. - De én, a fogyasztó most szeret­nék vásárolni... - Ezen úgy lehetne segíteni (most már sajnos késő), hogy a ke­reskedőknek idényáron kínálnánk, nem pedig úgy mint jelenleg, télen­nyáron 6,75 koronáért literjét. Ha a téli hónapokban a vállalkozó ol­csóbban vehetné meg, mint a sze­zonban, akkor többet kereshetne rajta, hisz a kereslet megnövekedé­sével párhuzamosan drágábban ad­hatná el. Tehát érdemes volna rak­tároznia. - De erre is a vásárló fizetne rá... - Más megoldást nem tudok: ide­jében kéli gondolni arra, hogy ha nyár van, akkor itt az uborkaszezon és ecetre lesz szükség. DEÁK TERÉZ MAGYAR A MAGYARNAK... Történelemkönyvekbe kerülő idő­szakot élünk mostanság Kelet-Kö­zép-Európában, magyarok és nem magyarok egyaránt. Következés­képpen, aligha fog mellé e sorok írója, amikor lejegyzi: ez a szinte napról napra változó, hol enyhülő, reménykeltő, hol meg újra kiélező­dő, egyént és közösségeket közép­kori borzalmakkal fenyegető helyzet akarva-akaratlanul befolyásolja majd - ha „csupán" a hangsúlyok szintjén is - a Magyarok III. Világ­kongresszusát, melyet augusztus 18-21 között rendez meg a Magyarok Világszövetsége Budapesten. Hogy milyen irányban, azt ma, immáron az esemény küszöbén is nehéz lenne megmondani, különö­sen annak a megosztottságnak, az elmúlt évtizedekben gyökerező alapvető politikai nézetkülönbségek­nek a tükrében, melyek a Világszö­vetség legutóbbi, tavaly december­ben lezajlott rendkívüli közgyűlésén voltak tapasztalhatók - viharos, al­pári, rágalmazó megnyilvánulások­ban is - a nyugati, a Kárpát-meden­cei, valamint az anyaországi ma­gyarság szervezetei, illetve képvise­lői között, sőt külön-külön a saját köreiken belül is. Minden, csak egyetértés nem találtatott azon a közgyűlésen. Ha marad ez a ma­gatartás és magaviselet, ha a reali­tásérzék helyett egyéni politikai vagy csoportérdekek fognak munkálni to­vábbra is, ha az egymás és egymás - határokon belüli és túli - életének alapos megismerése helyett az el­utasítás, a másik magyar iránti kö­zöny (hogy ne használjak durvább kifejezést) lesz az uralkodó „elv", valamint ha az alapvető kérdések­ben nem születik konszenzus az augusztusi küldöttközgyűlésen és általában, akkor az egyetemes ma­gyarság ügye nehezen jut ötről hat­ra. Pláne, a bevezetőben jelzett nemzetközi helyzetben. Folytatódik majd a szócséplés, így magyarság, úgy nemzeti 1<isebbség, meg ma­gyarkodás; meg elnyomnak bennün­ket, holott gyakran éppen mi va­gyunk azok, akik igyekszünk el­nyomni egymást, egyik magyar a másikat, figyelmen kívül hagyva értékrendet, emberi normát, a de­mokrácia alapelveit, a közös ügyet. Kézzel fogható tettek, látható ered­mények pedig aligha születhetnek így­És, persze, a Magyarok Világszö­vetsége sem lesz képes szándéka szerint ellátni feladatát, mely - mint megfogalmazódik a szövetség fel­adatairól és felépítéséről szóló, Pá­rizsban ismertetett tervezet módosí­tott változatában - kettős lesz a jö­vőben. 1 .,,A külföldön élő magyarsá­got be kell kapcsolni a sikeres Ma­gyarország megteremtésébe. Mind­nyájan tudjuk, hogy nincsen hatéko­nyabb magyar kisebbségi politika, mint egy olyan Magyarország léte, melyre minden magyar büszke le­het, ha minden magyarban tudato­sulhat az, hogy magyarnak lennie érdemes. 2. A kisebbségi sorba ta­szított és a »nyugati emigrációban« (szétszórtságban) élő magyarokat össze kell fognia, közelebb kell hoz­nia egymáshoz az utódállamokban élő magyarok gazdasági, kulturális talpraállítása, jogainak nemzetközi fórumokon, a nemzetközi sajtóban való védelmezése és azok érvénye­sítése végett. E tevékenység pozitív hatást gyakorolna az anyaország­ban és az emigrációban élő magyar­ság életére egyaránt, és hozzájárul­na a második és harmadik generá­ció magyarságtudatának, kultúrájá­nak megőrzéséhez." Hogy mindez teljesíthető legyen, a budapesti közgyűlésnek egy, a ,,feladatait világosan átlátó, tevé­keny, erkölcsileg és szakmailag egyaránt megalapozott szövetség­nek a megteremtését kell elérnie". És ,,ha a Magyarok Világszövetsé­ge... gyökeresen megújul és képes­sé válik a szakszerű szervezőmun­kára, biztosítható lesz annak lehető­sége, hogy ezekben a sorsfordító időkben mindannyian hatékonyan munkálkodhassunk az összmagyar­ság javára" - olvasható tovább a dokumentumban. E célok elérésé­re, az összefogásra, egységesülés­re - mely természetesen nem jelent­heti egyfajta nemzeti nyájszellem kialakulását, sem pedig a különböző országokban élö magyarok önfela­dását, kulturális, szervezeti sajátos­ságainak, valamint politikai meggyő­ződésének a megtagadását - vala­melyes reményt ad egyrészt az, hogy a tervezetben külön hangsúlyt kapott: „a Magyarok Világszövetsé­gének főként a Magyarország hatá­rain kívül élő magyarság szövetsé­gének, demokratikusan felépülő szervezetének kell lennie, melynek központja anyaországi székhelyén úgynevezett nem kor­mányzati szervezetként működik, összehangolva az alközpontok tevé­kenységét". (Jómagam nem egé­szen értem ugyan, mit jelent itt az úgynevezett, mert valami vagy kor­mányzati, vagy nem. Valamilyen for­mában mégiscsak beleszól majd a kormányzat, a politika a Világszö­vetség munkájába? Vagy annyit je­lentene csupán az úgynevezett, hogy a kormány adja a pénzt?) A re­mény másik forrása, hogy a Magya­rok III. Világkongresszusa a magya­rok világtalálkozója is lesz, számos kísérő rendezvénnyel szerte az or­szágban, fővárosi és vidéki helyszí­neken például szakosított világtalál­kozókat szerveznek. Azaz, alkalom nyílik egyebek között a mélyebb ma­gyar-magyar megismerésre, mely megismerés egy családon belül is alapja, kulcsa a megbékélésnek, tet­tekben megnyilvánuló együttmun­kálkodásnak. Ugyanis amíg az egymástól elszakított, országhatá­rokkal elválasztott, kisebbségi helyzetbe került, a különböző törté­nelmi időkben messzi kontinensekre emigrálni kényszerült vagy kénysze­rített magyarok - akik természetsze­rűleg más-más, lényegesen eltérő körülmények közé kerültek és között élnek hosszú évek, évtizedek óta - nem ismerik egymás életét, gon­dolkodását, lelkületét, múltját és va­lóságát, addig a megértés és építés szelleme távol marad, viszont annál inkább él és rombol tovább a hara­gé, a viszályé, a széthúzásé. BODNÁR GYULA . MOLDOVA ^•JhA GYÖRGY félelem kapugcL Néhány nappal később az iskolában kiosztot­ták a félévi bizonyítványokat. Borsos három el­méleti tárgyból is elégtelent kapott, a gyakorlati foglalkozásból pedig' le sem osztályozták. Tisztá­ban volt vele, hogy lemaradását akkor sem tudná behozni, ha éjjel-nappal tanulna, a tanév végén mindenképpen el kell hagynia a technikumot. A fiú úgy gondolta, hogy nem marad tovább Me­zőszegen, hanem felköltözik Budapestre. A ta­nulás semmilyen formában nem vonzotta, olyan munkahelyet szeretett volna találni, ahol jól ke­reshet, és megfelelő szállást biztosítanak neki. Beiratkozott a megyei központi könyvtárba, hetente kétszer-háromszor beült a folyóiratolva­só-terembe, és átfutotta az újságokat. Az állás­hirdetések közül kiválasztott néhány címet, és ott helyben megírta a jelentkező levelet is. Úgy gondolta, ha kedvező lehetőség adódik, a tanév végét sem várja ki, hanem már tavasszal ott­hagyja a technikumot. Semmi sem vonzotta vissza a kollégiumba, mind szívesebben töltötte idejét a könyvtárban. Mikor végzett a hirdetésekkel, egy halom irodalmi folyóiratot vett le a polcról. Versek tucatjait olvas­ta végig, megdöbbenve tapasztalta, hogy sokan eljutottak azokhoz a felismerésekhez, melyeket ő a saját gondolatianak hitt, néhány költő már alig burkoltan támadta a rendszert. Borsos önbizal­ma újra megingott, sokáig könyökölt, a kihajtott újságlapok fölött: - Mi az, amit csak én tudok? - kérdezte magától. Tépelödésében nem figyelte az idő múlását, előfordult, hogy egy könyvtári alkalma­zott riasztotta fel, bejelentve a zárást. Egyik alkalommal, vállán érezte a figyelmeztető kezet, Borsos bólintott, és gépies mozdulatokkal kezdte összerakni a holmiját, csak a halk nevetésre rezzent fel: Zsóka állt az asztala mellett. Felug­rott, hirtelen nem tudta, hogy köszönjön neki, végül szótlanul biccentett. A nő kezét nyújtotta: - Üdvözlöm. Hogy van? - Köszönöm, jól. - Nem akar elkísérni egy darabon? Együtt léptek ki a könyvtár kapuján, Borsos egy oldalpillantást vetett Zsókára: krémszínű, teveszőr anyagból vartt, könnyű télikabátot viselt, a fiú még sohasem látott ehhez hasonlót: - Maga is olvasott? - Nem, egy ismerősömhöz néztem be, itt dol­gozik a szerzeményezési osztályon. Kifelé jövet láttam meg magát. - Szokott ide járni? - Nem rendszeresen, csak mikor sikerül sze­rezni egy szamizdat anyagot... - Mi az? - Földalatti ellenzéki kiadvány, orosz rövidítés. Ez az ismerősöm mindig szól nekem, én készítek egypár másolatot neki, az eredetit pedig megtar­tom magamnak - Zsóka óvatosan körülnézett -, erről persze senki sem tudhat. Pesten állítólag már nyíltan terjesztik, de Mezőszeg száz évvel le van maradva. - Most mit kapott az ismerősétől? Zsóka félig kinyitotta a retiküljét; egy, kettőbe hajtott, iratkapcsokkal összefogott füzet látszott ki: -A „Jelzőtűz" második száma. Benne van Martin György tanulmánya, a „Búcsú a holnap­tól". Nem hallott róla? - Nem. > - Pedig folytatásokban felolvasták a Szabad Európa Rádióban. - Nem szoktam hallgatni. Ki az a Martin? -Ő a „Jelzőtűz" egyik szerkesztője. Ez a könyvtáros barátom ismeri, szokott mesélni róla. Móst letartóztatta a rendőrség, azt akarják, hogy mondjon le a magyar állampolgárságáról és menjen ki külföldre, de Martin nem hajlandó erre. - Hogy lehet, hogy nem intézik el végleg? - Nem mernek hozzányúlni, túl sokan ismerik Nyugaton is, komoly következményei volnának, ha bántani mernék. Borsos szíve mélyéből irigyelte az ismeretlen Martint, akit a hírneve minden fenyegetés fölé emelt. Úgy képzelte, ha ő tenne bármit, ami sérti a rendszer érdekeit, kíméletlenül elbánnának vele. - Nem érdekli az újság? - kérdezte az asz­szony. - De, ha lehet, szívesen elolvasnám. - Akkor egy másolattal többet húzok le. Zsóka már az első sarkon letért a főutcáról, és - mintha továbbra is el akarná kerülni, hogy ismerősökkel találkozzon - nagy kerülővel tartott a házuk felé. A fiú észrevette a szándékát, megsértődött, és amikor a piac környékére értek, megtorpant. - Látom, fél, hogy lebukik, én nem akarom zavarni magát. Viszontlátásra. Megfordult, de az asszony belekapaszkodott a karjába: - Ne menjen el, nagyon kérem. Okvetlenül beszélgetnünk kell, de hozzánk most nem hívha­tom fel. Hol tudnánk leülni egypár percre? Borsos csak azokat az önkiszolgáló étterme­ket ismerte a környéken, ahol ebédelni szokott, de ezek már kora délután bezártak. Tanácstala­nul nézett körül, meglepődve látta, hogy a piactér rácsai mögül valaki integet felé: - Feri! Közelebb lépett, felismerte az éjjeliőrt, aki magához hívta: - Van egy heverő százasod? - kérdezte sut­togva -, a jövő héten megadom, nekem is tartoznak. Porzik a vesém, kellene egy kis bor éjszakára. - Hol kapni? - Itt a közelben árul egy maszek, te nem ismered, mert nem nyilvános, nem is szolgálna ki idegent. Majd én átmegyek hozzá - az éjjeliőr a lámpa fénykörében álldogáló Zsóka felé ka­csintott -, addig ti beülhettek a bódéba egy kicsit átmelegedni. Nem sietek vissza. Borsos odaadta a pénzt és megkérdezte az asszonyt: - Hajlandó bejönni ebbe a bódéba? Nem első osztályú hely, de itt senki sem fog zavarni minket. - Rendben van. (folytatjuk) PÖFFESZKEDIK A HATALOM NEM INDOKOLTÁK EVA SAHLINGEROVÁ FELMENTÉSÉT A szlovák kormány legutóbbi ülésén a Lévai Járási Hivatal vezetőjének visszahívásáról is döntött. Már az is furcsa volt, hogy egyáltalán a kabinet elé került ez a kérdés, hiszen a járá­si hivatalok vezetőit pályázat út­ján a belügyminisztérium nevezi ki Eva Sahlingerovát, a Lévai Járási Hivatal vezetőjét távollé­tében minden indoklás nélkül a kormány felmentette tisztsé­géből. Roman Kováč miniszter­elnök-helyettes a kormányülést követő tájékoztatón a döntést csupán azzal indokolta: „Eleget tettünk az eredeti kérésnek". Hogy tisztábban lássunk a politikai színezetű ügyben, megkérdeztük a „szenvedő" félt is, Eva Sahlingerovát, aki a múlt hét végén tért vissza külföldön töltött szabadságáról: -A választások után, június 8-án kérvénnyel fordultam az akkori szlovák miniszterelnök­höz, mentsenek fel tisztségem­ből, s bontsák fel munkaviszo­nyomat. Néhány nappal később - jobban átgondolva a dolgot - újabb levelel írtam Ján Čar­nogurskýnak, hogy előző kéré­semet tekintse elsietettnek és tárgytalannak. Június 22-én La­dislav Pittner akkori belügymi­nisztertől választ kaptam, mely­ben értesít: elfogadták kérése­met, s a korábbi felmondásomat semmisnek nyilvánítják. Az ügy­ben Bencúr miniszterhelyettes is behívatott, és személyesen kö­zölte a minisztérium ilyen irányú döntését. Június 25-én a 22-én kelt levél sorszámával azonos 1119/92-es számú további le­vélben már Jozef Tuchyňa mérnök, altábornagy, az új bel­ügyminiszter arról tájékoztatott, hogy ügyemben a kormány ille­tékes dönteni, ezért a 22-én kelt levél tartalmát érvénytelennek nyilvánítja. Ezek voltak az előz­mények. Június 30-án szabad­ságra mentem, külföldre utaz­tam. Amikor a múlt hét végén megérkeztem, akkor szereztem tudomást a sajtóból, majd Bed­náriková asszonytól - öt bízták meg a járási hivatal vezetésével - a kormány döntéséről. A mai napig sem a kormánytól, sem a belügyminisztériumtól semmi­lyen hivatalos indoklást, milyen okokból és milyen törvény értel­mében bontották fel velem a munkaviszonyt, nem kaptam. Azt sem tudom, melyik nap szűnt meg a munkaviszony. Ezek a körülmények feljogosíta­nak arra, hogy politikai ügynek minősítsem tisztségemből való ok nélküli és váratlan elmozdítá­somat. Az én esetem is beillik abba a gyakorlatba, amelyet a jelenlegi kormánypárt követ. Nem titok, hogy hamarosan új pályázatokat hirdetnek a járási és körzeti hivatalok vezetői tiszt­ségére, amelyek alig titkolt célja saját embereik hatalomra jutta­tása. Eva Sahlingerová eltávolítása a politikai ellenfelekkel való le­számolást, a hatalom gátlásta­lan pöffeszkedését jelzi, amely nemcsak hogy megengedheti magának a korábbi kormány jó vagy rossz döntéseinek sem­missé nyilvánítását, hanem még az sem szent neki, hogy tör­vénnyel indokolja határozatait. Miért is tenné - hiszen ezúttal csak „egy ember" ügyéről van szó. Mi a garancia azonban ar­ra, hogy a tömegeket érintő kér­désekben nem viselkedik ugyan­így!? (mázsár)

Next

/
Thumbnails
Contents