Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-29 / 177. szám, szerda

1992. JÚLIUS 29. PUBLICISZTIKA 6 Kis NYELVŐR ITT A NYÁR: „SZABADSÁGOLUNK" Nem hiszém, hogy a magyar nyelvterűlet más részein is annyi ember „szabadságol" most, mint nálunk. Nem, mert a magyar nyelvben a szabadságol ige azt jelenti: szabadságot ad, szabadságot engedélyez valakinek, sőt szabadságra küld valakit — például valamilyen okból. Szabadságolhatnak katonát egészségi okból, tisztségviselőt fegyelmi ügyének lezárásáig stb. A szabadságol tárgyas, sőt legtöbbször tárggyal álló ige. A tárgy sok esetben fontos'abb itt, mint az alany. Rendszerint határozott tárgyként szereplő konkrét személyekkel kapcsolatban használjuk ezt az igét (A könyvelőt szabadságolták a kivizsgálás befejezéséig]. Természetesen határozatlan tárgy is előfordulhat mellette (Júniusban is szabadságoltunk embereket). Az alany akár határozott, akár határozatlan, általában kívülálló egy vagy több személy szokott lenni. Rendszerint más(ok) szabad'ságolhat(nak) valakit. Igaz, olykor a szóban forgó személy is saját magát. Lehet ugyanis az igének ilyen tréfás használata is: szabadságolta magát (önkényesen szabadságra ment). Ezzel szemben mi hogyan „szabadságolunk"? Úgy, hogy egyszerűen szabadságon vagyunk. Azaz nálunk a sza„ badságol újabban azt is jelenti: (valaki) szabadságon van, szabadságát tölti. „Üzemi orvosunk is szabadságolt, így az őt helyettesítő orvoshoz kerültem" — panaszkodott egyik lapunkban egy levélíró. Az utóbbi időben a szlovák nyelvben - is találkozhatunk olykora dovolenkovať igével, amely ugyanebben a jelentésben szerepel. Ez az ige szótárakban nem fordul elő, s a szlovák nyelvet jól ismerők véleménye szerint nem is helyes a használata. Nehéz lenne teljes bizonyossággal eldönteni — nem is vállalkozunk rá —, hogy melyik nyelv hatott e tekintetben a másikra:a do volenkova talapján keletkezett-e a szaöadságo/'szabadságon van' jelentés, avagy az ebben a jelentésben használt szaöadságo/hatására jött-e létre a szlovákban a dovolenkovať ige. De hem is lényeges a hatás eredetének kimutatása; anélkül is megállapítható, hogy mindkét nyelv szempontjából jobb, ha szabadságon vagyunk, mint ha„ szabadságolunk". JAKAB ISTVÁN FOLYTATÓDNAK AZ ÁSATÁSOK Római bronzedény (a komáromi múzeum gyűjteményéből (Archív-felvétel) Ezen a nyáron is folytatódik az Izsa község melletti leányvári római táborte\tárása. A Nyitrai Régészeti Intézet munkatársai 1978 óta kutatják e neves lelőhelyet, ahonnan már eddig is számos értékes lelet került elő (bronzveretek, az egykori római császárok pénzei, üveg- és agyagedények töredékei, kőplasztikai emlékek stb.). Az újabb feltárások természetesen tovább bővítették a tábor építéstörténetének egyes fejezeteit is. Már régebben felmerült a kiásott tábor falmaradványainak konzerválása és műemléki helyreállítása. "Ennek megvalósításához viszont további pénzforrásokra lenne szükség, hogy ez az európai hírű lelőhely a nagyközönség számára hozzáférhető, látogatható legyen. (trugly) CSAKY PAL MILYEN LEGYEN A REGIONÁLIS PARLAMENTÜNK? Idestova több, mint két éve már, hogy a kisebbségi többpártrendszer boldog (?) állapotában leledzünk. Magam régóta — saját tapasztalataim alapján — vallom, hogy sajnos, ezt a szerkezetet nem tudjuk eléggé hatásosan működtetni. A több kisebbségi párt léte az elmúlt két évben számos alkalommal vált a hatékony nemzetiségi érdekképviselet kerékkötőjévé. Többszőr előfordult, hogy egyazon problémára homlokegyenest ellenkező válaszokat adtunk, s így az egyik párt eltérő véleménye kapcsán — kijátszhatóvá vált a másikkal szemben; ez, véleményem szerint, sajnos, gyakran, az ügy rovására ment. Soha nem akartam, most sem akarok valamiféle száz százalékos véleményazonosságot biztosító mechanizmust keresni, ez különben is lehetetlen. Ha viszont továbbra is így folytatjuk politizálásunkat, óriási támadófelületet nyitunk — fölöslegesen. Egyébként is hadd mondjam el, az a fajta pártküzdelem, amely a többségi társadalmakban megengedhető, számunkra életveszélyes: ha kisebbségi pártjaink továbbra is be fognak tartani egymásnak, azzal újfent csak öngólodat lövünk. A megoldást én egy olyan mechanizmus létrehozatalában látom, amely biztosítaná befelé a véleménykülönbségek megnyilvánulását, az egészséges dialógust és az igazságkeresést, kifelé ugyanakkor — abszolút vagy legalább többségi konszenzus alapján — lehetővé tenné az egységes csehszlovákiai magyar vélemény megnyilvánulását, legalább a stratégiailag legfontosabb kérdésekben. Tény, hogy ehhez úgy a személyeknek, mint a szervezeteknek, önkéntesen le kellene mondaniuk szuverén megnyilvánulásaik bizonyos részeiről. A bölcs önkorlátozásnak eme gyakorlását én a demokratikus elvekkel teljességgel összeegyeztethetőnek, sőt, azokból származónak érzem; érzésem szerint politikai fejlettségünket és kulturáltságunkat bizonyítanánk csak vele. A megoldást én a közeljövőben a Kisebbségi Tanácsadó Testület, majd később a Cseh-Szlovákiai Magyar Regionális Parlament létrehozatalában látom: A lépés csakis alkotmányos lehet; elképzeléseim szerint eme testület tevékenysége a 23/1991 sz. alkotmánytörvény (Az alapvető emberi szabadságjogokról szóló alkotmánylevél) 25. cikkely 2. bekezdésének c.. pontjára támaszkodna, amely biztosítja a kisebbség tagjainak, hogy részt vegyenek az őket illető kérdések megoldásában. A fokozatosság elve Első lépésben ez a testület tanácsadó és véleményező testületként működne. Már az idén véleményeznie és hivatalosan el kellene fogadnia azokat az alapdokumentumokat — a kulturális és oktatásügyi önigazgatás, a regionális politika, a területi átszervezés, a területi önigazgatás, a kisebbségi törvény tervezetét—, amelyeket a szakértők kidolgoznak. A testület döntéseit kül- és belföld felé legitimálni kell; ennek az elvnek az elfogadása óhatatlanul kétkamarás testület létrehozatalát jelenti. A politikai kamara Formálisan ennek a kamarának kell meghoznia a döntéseket. Ez egyrészt biztosítja a döntések legitimitását, másrészt lehetővé teszi, hogy a kamara tagjai — akik többségükben a Szövetségi Gyűlés vagy a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői is lesznek egy személyben — ezeket a döntéseket a megfelelő fórumokon képviseljék. E kamara tagjainak megválasztásánál az általános és titkos választójog elvét kell érvényesíteni. E kérdés megoldásánál kétfelé kell választanunk elképzeléseinket; más feltételek mellett tudjuk biztosítani eme választások megvalósítását addig, amíg az állam el nem ismeri jogunkat ennek a testületnek a széles körű működtetésére, s megint csak más feltételeknek kell megfelelniük azután. Most — némiképp provizórikusan — politikai kerekasztalnál kellené eldönteni, milyen elvek és milyen kulcs alapján lenne létrehozandó ez a kamara. Véleményem szerint minden magyar nemzetiségű parlamenti képviselőnek fel kellene ajánlani írásban a tagságot, s aki igennel válaszolna, ismét csak írásban kellene jeleznie, hogy részt óhajt venni ennek a testületnek a munkájában. Eme testület további tagjait a parlamenti pótképviseló'k alkotnák; azok, akik részt vettek a választásokon, megmérettettek, s a választási bizottság őket a pótképviseló'k közé sorolta. Szerintem ez a kamara kb. 30 tagú lehetne. A távolabbi jövőben a választásokon külön listán indulhatnának azok a jelöltek, akik tagjai-kívánnak lenni ennek a parlamentnek. Ennek a választásnak a feltételei azonban majd a kisebbségi törvénynek és az új választási törvényeknek kell szabályozniuk. Kulturális kamara Tekintettel arra, hogy a mi problémáink elsősorban az oktatásügy és a kulturális életterületére koncentrálódnak, ez a kamara biztosítaná a döntésekhez nélkülözhetetlen szakmai hátteret. Itt mór nem okvetlenül kellene betartani a közvetlen választás elvét, a közvetett választás elegendő lenne. Konszenzussal meg kellene tehát állapítani, mely társadalmi és szakmai szervezetek tartanának igényt e kamara munkájában való részvételre. A titkosan megválasztott legfelsőbb Szervünk külön titkos választással határozná meg azokat a személyeket, akik végül is ezt a testületet alkotnák. Ennek a kamarának szintén 30—35 tagja lehetne; mérlegelni lehetne a kamara vétójogát bizonyos esetekben a politikai kamara döntéseivel szemben. Ennek a kamarának a tagjai lennének a regionális szerveződések képviselői is. Működési alapelvek A működés pontos módját a házszabály határozná meg, csakúgy, mint az egyes kamarák, az esetleges bizottságok és funkcionáriusok hatásköreit. A jogköröket kifelé a kisebbségi tőrvénynek kellene rendeznie. Megkérek mindenkit, gondolkodjunk el a fent leírtak felett és ha lehet, ne járassuk le a gondolatot. Támadni fognak majd elegen —

1 kívülről is. S azok számára, akik ismét csak kétkedően csóválják a fejüket, hadd mondjam el, hogy -j sokat emlegetett Nyugat-Európa majd minden államában működnek hasonló, regionális és specifikus jogkörökkel felruházott parlamentek. Amennyiben térségünkben mégiscsak demokratikus irányba terelő'dne a fejlődés, a fent leírt kezdeményből a regionális társadalmi, politikai és gazdasági élet nélkülözhetetlen irányító szerve válhat. „ATYAFIAKNAK BECSÜLETES KÖVETTYEK VOLT NÁLUNK" TOLERANCIA SZÁZADOKON ÁT RÉTÉN Napjainkban, sajnos, a tolerancia hiánycikknek számít. Nem tűrjük el a másságot, idegenkedünk a más nyelven beszélőktől, a más származásúaktól és még ma is — a más vallásúaktól. Vannak és voltak azért kivételek, olyan helyek, ahol megértették egymást az emberek. Ilyen kivételes hellyé alakult az idők folyamán Réte. A mátyusföldi község lakóinak fele még a XVI. század vége előtt áttért a református vallásra. A többiek megmaradtak katolikusnak — és az élet ment tovább, anélkül, hogy az emberek egymás torkának estek volna. A XVII. századot a törők meg-megújuló támadásai jellemezték ezen a vidéken. A viszontagságok között csak úgy menekülhetett meg Réte lakossága, hogy az emberek segítették egymást, megosztva egymás közt az utolsó falatot is. Az ellenreformáció korában, mivel a rétéi reformátusok többségükben a pozsonyi várjobbágyak utódai, kisnemesek voltak, nem tartoztak semmilyen földesúri fennhatóság alá, és a nehéz időkben is megtarthatták vallásukat. így érték meg Rétén az 1681. évi soproni országgyűlést, amikor is I. Lipót császár és király, tartva a törökök újabb nagy támadásától feladta az addigi abszolitikus kormányzást és engedményeket tett a protestánsok felé. Az általa kiadott törvény értelmében Réte lett a reformátusok szabad vallásgyakorlatának helye, míg az evangélikusok részére Pusztafödémes. Ez hozta magával, hogy Réte száz éven át — sőt azon túl is — menedék lett. Szeli Sámuel rétéi református tanító 1701-ben felfektette gyülekezete krónikáját. Egyik részét protocolumnak nevezte, a másikat, az anyakönyvit pedig matrixnak. Az adatokat elővigyázatosságból átmásolta egy kisebb bőrkötéses könyvecskébe. Előrelátása nagyon helyén való volt, mert nem egészen húsz év múlva a nagy könyvet a felsőbbség elkobozta és az más egyházi iratokkal együtt a pécsi püspöki levéltárba került. A kis házi példány viszont megmaradt és máig a gyülekezet tulajdonában van. A könyvecskét az egyik lelkész a másiknak adta majdnem kétszáz éven át, s így rengeteg értékes információt rögzítettek az utókor szómára. Mindjárt az első évben (1701) egy érdekes adatot találunk benne; „A Cseh Országi vallásunkon való Atyafiaknak becsületes követtye volt nálunk, ki is hírt mondott újabban való eljövetelek felől. De minthogy szegényeket egyszer jó igyekezetekben meg szorították, avagy hogy az üldözés hírét hallották, ebben az évben el nem jöttek". Ez a beírás azt bizonyítja, hogy a rétéi eklézsia nemcsak a Pozsonymegyei magyar reformátusokat istápolta, hanem a fehérhegyi csata után a morva határ mentén letelepedett és ekkorra már papjaikat vesztett cseh (morva) protestánsokat, de még a határon túliakat is befogadta, hitükben erősítette. A Rákóczi féle felkelés leverése után újra felerősödött az ellenreformáció. A Nagyszombatból kiüldözött reformátusok Rétén találtak menedéket, papjukkal, Deésivel együtt. De idemenekült a csehmorva Valesius János is, akit pár év múlva lelkipásztorává választott az eklézsia, azzal, hogy évente kétszer elmehet pasztorálni az árván maradt határmenti cseh atyafiakat. A matrix egyes bejegyzései az egyházi vezetők abban az időben nem gyakori humanitásáról szólnak: például egy leányanya gyerekének a keresztelésekor a távolmaradó rokonság helyett a lelkész- és tanítóházaspár vállalta a komaságot, a Rigó cigány fiának pedig két presbiter a keresztapja. A falu lakosságának toleranciáját tanúsítja, hogy az 1843-as népszámlálás szerint a községnek 149 izraelita lakosa volt. Ez a magas arány (14,5 százalék) később erősen csökkent, többségük a környékbeli mezővárosokba költözött, de leszármazottaik a második világháborúig a rétéi zsidó temetőbe temetkeztek. Még az 1930-as években is rabbija és saktere volt a néhány családra apadt hitközségnek. A néhány evangélikus a református iskolába járatta gyermekét és református templomba járt, mert a legközelebbi evangélikus templom Németgurabon volt. Nemes versengés folyt a reformátusok és katolikusok között. Ha a reformátusok bekerítették a temetőjüket, a katolikusok sem hagyták bekerítetlenül az övékét. Felépült a húszas évek végén a reformátusok új iskolája, rövidesen megépült a katolikusoké is. Színdarabot adott elő az egyik felekezet ifjúsága, rövidesen egy másik darabbal jelentkezett a másiké. Ha pedig nem futotta erőből külön-külön, akkor összeállt egy „ökumenikus" gárda a tűzoltó szervezet égisze alatt, vagy később a cserkészek szervezésében. A második világháború után a kitelepítések folytán megcsappant a reformátusok száma (igaz, a katolikusoké is). Az evangélikusoké ezzel szemben megtízszereződött, nyilván az áttelepültek révén. Az 1991 es népszámlálás szerint a lakosság 51,02 százaléka magyar nemzetiségű. A megszűnt egyházi iskolák helyett maradt a faluban egy alsótagozatos magyar iskola, a nagyobb tanulók a szomszéd Szencre járnak, ahol gimnáziumban is folytathatják tanulmányaikat. Mivel az áttelepült evangélikusoknak a mai napig nem sikerült templomot építeniük, megegyeztek a reformátusokkal. A régi református iskolában, az úgynevezett „huszita házban" tartják istentiszteletüket. Halottaikat is a református temető egyik részébe temetik. A tolerancia kölcsönös. A Szencre települt evangélikusok felépítettek maguknak egy szép új templomot, abban viszont helyet kaptak a szenei református filia tagjai. Ott a rétéi református lelkész hirdeti egyszer havonta az igét. A cseh-morva protestánsok nem feledkeztek meg végleg arról — háromszáz év után —, hol fogadták szárnyuk alá őseiket a legnehezebb időkben. A Breclavi járáshoz tartozó Nosislavból három éwel ezelőtt az ottani csehtestvéri evangélikus gyülekezet (Českobratská cirkev evanjelická) tagjai ellátogattak Rétére, hogy megismerjék hova is jártak annak idején az őseik gyalog. A felújított barátság keretében a nosislaviak azóta már kétszer is meghívták magukhoz a réteieket. Másodszor akkor, amikor templomuk építésének kétszázadik évfordulóját ünnepelték — közös úrvacsorával, közős énekléssel. A két nyelven énekelt zsoltárok egynek hangzottak. Ennek az ősi gyülekezetnek is megvannak a gondjai. Amikorra nagy áldozatvállalással felújították a régi paplakot, meghalt a lelkes fiatal lelkipásztoruk. Utána rövid ideig kisegítette őket egy fiatal lelkésznő, akit 27 évesen vett magához az Úr. A gyülekezet most abban bízik, hogy az értékes nyájat sokáig nem hagyja pásztor nélkül az egyházi felsőbbség, mert tudott dolog: „pásztor nélkül szétszéled a nyáj". CSÉPLŐ FERENC