Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-27 / 175. szám, hétfő

1992. JULIUS 27. ÍÚJSZÓM HAZAI KÖRKÉP KÉT ÉV UTÁN MIT CSINÁLNÁ MÁSKÉNT? A volt kormánypártoknak ala­pos elemzésnek kellene alávetni­ük kétéves tevékenységüket, konkrét lépéseiket, döntéseiket - nyilatkozta minap az újságírók­nak, A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke. Megkérdez­tük hát a párt elnökétől: Az MPP ma mit csinálna más­ként? - Sokkal"határozottabban állnánk ki a radikális gazdasági retorm mel­lett a parlamentben, mint ahogy azt tettük. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom azért érhetett el nagy sikereket, mert az akkori kormány Szlovákiában nem látta az alagút végét. Restriktív intézkedéseket ho­zott, beindította a gazdaság struktu­rális átalakítását, de nem tudott vilá­gos alternatívákat felmutatni. Nem tudta a lakosságnak megmondani, mikor ér véget az átmenet. A gazda­sági átalakulást is felemás, megal­kuvó módon vitte véghez. A felké­szüléssel kapcsolatban is másként csinálnék egy-két dolgot. Köztudott, hogy Szlovákiában a kommunista pártot kivéve egyetlen politikai erő sem volt felkészülve a társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok irá­nyítására. Magyarán, nem voltak ká­derei. Szlovákiában nem volt meg­felelő földalatti mozgalom, amely az élet minden területére alternatív programokat készített volna. Nem volt párt, vagy mozgalom, amely felkészült volna a hatalomátvételre. Ezért történt, hogy a központi és helyi kormányzat legfontosabb posztjaira vagy felkészületlen embe­rek, vagy a régi struktúrák képviselői kerültek, akik hűséget esküdtek va­lamelyik mozgalomnak. Egyes politi­kai erők, például a Keresztényde­mokrata Mozgalom esetében is a hűségnyilatkozat volt a döntő a poszt betöltéséhez. A szakértelem olykor háttérbe szorult. Bekerültek pozíciókba - a hűségnyilatkozatok­nak köszönhetően - olyan régi szak­emberek is, akik a korábban képvi­selt államépítési és államigazgatási elképzeléseiket válósították meg. Ilyen volt pl. Milan Čič szlovák mi­niszterelnök is. • Az egyes mozgalmak közül a KDM-et említette név szerint. Az ön által mondottak mennyiben vonatkoznak az FMK-ra, illetve a MPP-re is? - Annyiban volt más helyzetünk a VPN-hez, a KDM-hez vagy az SZKDM-hez viszonyítva, hogy az FMK-nak volt egy elődszervezete, amelynek nem volt neve. A cseh­szlovákiai magyarok között volt va­lamiféle háttérmozgás, amely sajnos csak a kultúrában tevékenykedő embereket ölelte fel. A mi esetünk­ben nem beszélhetünk politikai fel­készületlenségről, vagy a politikai kultúra hiányáról. Nem volt viszont elég gazdasági szakemberünk és államigazgatásban jártas tagunk, fő­leg a rendszerváltás utáni első év­ben. Hogy közgazdászaink, vállal­kozóink és államigazgatási szakem­bereink a mostani választások után is vállalják a közösséget pártunkkal, amely sajnos nem került be a parla­mentbe, is bizonyítja, hogy ezek az emberek nem a vélt hatalomért és a vélt előnyökért álltak az MPP szol­gálatába, hanem meggyőződésből. Ebben az értelemben az MPP-t nem érheti az a vád, hogy hűségnyilatko­zatokat kért volna. • A magyar mozgalmak a koa­líciós tárgyalások idején azt kér­ték, követelték feltételként önök­től, hogy értékeljék át a kormány nemzetiségi politikáját. Ha az új­ságíróknak mondottakból indu­lunk ki, a nemzetiségi politikáját illetően az MPP ma mit csinálna másként? - Sohasem volt világos, hogy az Együttélés és az MKDM voltakép­pen mit is akar tőlünk. Nekünk nem volt jó véleményünk a kormány nemzetiségi politikájáról. Mi nem a nemzetiségi politikája miatt tartot­tunk közösséget az akkori kormány- . pártokkal. Hanem mert az általuk képviselt út látszott a legmegfele­lőbbnek. Az MKDM-Együttélés pe­dig azt a feltételt szabta, hogy lép­jünk ki a kormányból. G. A. A VESZTESEK FESZTIVÁLJA KARLOVY VARY 1 992 Mintha nem is egy, hanem két vagy három filmfesztivál lett volna az elmúlt napokban Karlovy Varyban. Az első, a versenyfilmek mezőnye egyetlen fokkal sem volt jobb az átlagosnál, a másik, a független amerikai filmrendezők alkotásainak szemléje magasan felülmúlta a hiva­talos versenyt, ám ahogy az mindig is lenni szokott, a legizgalmasabb munkákkal az információs vetítésso­rozat szolgált. A versenyfilmek rendezői - egyet­len kivétellel - a jelenkori történel­met, az előttünk és bennünk leom­lott, ám megint csak épülőfélben levő falakat, az elveszett illúziókat, s a fel-felbukkanó reményeket pró­bálták megmutatni. A rosszból, a le­hangolóból, a kiábrándítóból azon­ban sokkal több volt a vásznon, mint a jóból, a kellemesből, a felemelő­ből. Megtört, elkeseredett, szakadék szélén álló emberek egész sorát vonultatta fel az idei verseny, hitüket és erejüket vesztett, kátyúba ragadt hétköznapi hősök mellett munka nél­kül tengődőek, kábítószeresek és prostituáltak zuhantak a mélybe. Jó hangulatú, derűs légkörű, s a szó szoros értelmében felszabadult fesz­tivál akart lenni ez a mostani, csak­hogy az élet nem engedte, s bizonyá­ra még sokáig nem fogja engedni, hogy az legyen. Enrique Gabriel Lipschutz, az el­sőfilmes argentin rendező spa­nyol-francia-belga összefogással készült munkája, a Krapatschuk megérdemelten kapott Kristály Gló­buszt és FIPRESCI-díjat. Két kelet­európai földműves dél-franciaorszá­gi idénymunkája végeztével Pári­zson keresztül utazna haza, ha utaz­hatna. A pályaudvar pénztárosnője ugyanis képtelen jegyet adni nekik, mert olyan városról, hogy Prazsevi­ca, még a számítógép sem tud. Hol van az, kérdezi ámuldozva a nő, Magyarországé a vagy Csehszlová­kiában? Sem itt, sem ott, állítja a jámborabbik fórfi, Prazsevica sza­bad, független köztársaság. De hiá­ba keresik a gépben, ilyen nincs a masina memóriájában, márpedig ha nincs, akkor nem is létezik, punk­tum! Lipschutz remek dialógusokkal, vérbő jelenetsorral nyitja a filmet, s amikor a néző már azt hiszi, hogy jó kis komédiát kap tőle, csavar egy nagyot a történeten és onnantól kezdve már csak az egyik szemünk nevet. Az abszurd helyzetből ugyan­is még lehetetlenebbe került a két hiszékeny, anyanyelvén kívül sem­milyen más nyelvet nem beszélő férfi. Nemcsak a csomagjaikat, ha­nem a pénzüket, az útlevelüket is ellopják, így aztán már bizonyítani sem tudják, kifélék-mifélék. Ott áll­nak üres zsebbel, szerencsétlen arccal egy nagyváros pályaudvarán, s elveszettségükben már csak az égiektől várhatnak segítséget. Egyetlen versenyfilm idézte csu­pán a múltat, az orosz Huszejn Er­kenov Hidegsége, amely nagydijat kapott. 1945 telén csecsenek és ingusok ezreit szakítják ki otthonuk­ból, hogy marhavagonokba zárva közép-ázsiai sztyeppékre szállítsák őket. Muzulmán nők, gyerekek és öregek éheznek, fagyoskodnak na­pokon át, a holttesteket kamaszképű szovjet katonák dobálják a folyóba. Barbár, kegyetlen tettek egész soro­zatát mutatja be a film, a „hős szov­jet hadsereg" évtizedeken át titok­ban tartott, megbocsáthatatlan bű­neit. Mohszen Makhmalbaf Hol volt, hol nem volt... volt egyszer egy film című alkotása is FIPRESCI-díjat nyert Kartlsbadban. Európai feszti­válon ritkán arat ekkora sikert az iráni filmművészet, Makhmalbaf ren­dezése és maga a történet azonban jogosan vívta ki a zsűri elismerését. Naszreddin sah, Irán filmbeli uralko­dója nemcsak 84 feleségéről és 200 gyerekéről híres, hanem arról is, ben éltem meg életem legnagyobb love storyját, a könyvekkel... mint ahogy a likőrt iszogatja az ember, úgy kóstolgattam a szövegeket is, aztán hagytam, hogy szétáradjanak a testemben... azért éltem a földön, hogy megírjam a Zajos magányt... az irodalom, a film, a képzőművé­szet és a színház mindig jobban érdekelt a napi politikánál... engem lestek, figyeltek, kihallgatásokra hív­tak, a feleségemet meg arra kérték, legyen a segítségükre." Megszólal a filmben Menzel is („Hrabal nélkül én sem lennék az, aki") és a prágai Arany Tigris söröző csaposa is („Órák hosszat el tud üldögélni az asztalnál, de akkor a legboldogabb, ha nem szólnak hozzá. Olyankor zavartalanul hallgathatja, miről be­szélgetnek a többiek"). Johanna Ter Steege és Börcsök Enikő az Édes Emma, drága Böbe című Szabó István-filmben (Oláh Csaba felvétele) mekkora ellenszenvvel viseltetik a mozi iránt. Persze csak addig, amíg őt magát is el nem bűvöli a mozgóképek látványa. Meg a szí­nésznő, akit a vásznon lát. Háremé­ről és királyságáról lemondva szerel­mes fejjel indul útnak, hogy megke­resse őt, s a végén belőle is filmszí­nész lesz. Könnyed, mulatságos tör­ténettel hódol a rendező Chaplin, Ja­ckie Coogan és a mozi többi nagyja előtt, szellemességével és finom hu­morérzékével mindvégig le tudja kötni a néző figyelmét. Eljutott egy televíziós portréfilm is a fesztiválra, amely csak azért nem kaphatott díjat, mert versenyen kívül vetítették. Hrabal, a gyöngéd barbár az ötvenperces francia tévéfilm cí­me, rendezője, Patrick Cazals „Kö­zép-Európa legmagányosabb pró­zaírójának" nagy-nagy tisztelője. Szép és értékes munka a film, a het­venhét éves Hrabal nemcsak életé­ről, írói pályájáról; hanem az elmúlt negyven év Csehszlovákiájáról is sokat elmond benne. Olyasmiket például, hogy „tízévesen tanultam meg sört inni a nymburki sörgyár­ban... négy esztendeig voltam a kladnói acélgyár munkása, de az a négy esztendő nyolc szemesztert adott az életből... a papírbegyűjtő­André Téchiné rendezése, a De semmi csók! és Salamon András Zsötem\e emelkedett még ki a ver­senyfilmek mezőnyéből, s bár mind­két alkotás cselekménye más miliő­ben játszódik, a témaválasztás lehe­tővé teszi az összehasonlítást. A test, mint árucikk - ez a közös nevezője a francia és a magyar filmnek. A Zsötem hősei, de inkább antihősei vidéki magyar lányok egy bécsi peepschowban. Futtatójukra, a kalózkendős műselyemfiúra sok­kal jobban figyelnek, mint önmaguk­ra, így aztán süllyednek, zuhannak' lefelé. A szőke lány, merő félté­kenységből gyilkossá válik a történet végén, az igazi vesztes azonban mégis ő lesz, nem az áldozat. Szilvi és Anita lepusztult szocreál­ból indul el a mérgező Nyugatra, Téchiné filmjének huszonéves fiúja egy idillikus dél-franciaországi falu­ból Párizsba. Pénzre, sok pénzre, jó cuccokra és gondtalan életre vágyik a srác (ahogy a magyar lányok Sala­mon Andrásnál), ám a nagykórház konyhájában, mosogatófiúként nem tud annyit keresni, mint amennyit szeretne. Előbb egy ötven felé köze­ledő jómódú szépasszonynak adja oda magát, akinél ingyen lakhat attól ALAPÍTVÁNY A KASSAI MAGYAR GIMNÁZIUM JAVÁRA Az 1942-ben a kassai Húnfalvy János Gimnáziumban érettségizett öregdiákok Húnfalvy János elneve­zéssel alapítványt létesítettek a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium javára. Az alapítók ti­zenhatezer korona kezdőtőkét gyűj­töttek össze. Az alapítvány elnökéül dr. Kis Sebestyén egyetemi docenst, társelnökéül dr. Szabó Zoltán jogta­nácsost, díszelnökéül dr. Csatáry László kutatóorvost választották meg. Az alapítvány tanácsának tag­jai a fentieken kívül Reiter Géza igazgató, Pásztó Ildikó tanárnő, Új­laki Ferenc - a Szülők és Iskolaba­rátok Szövetségének elnöke és Vei­ser Péter, a diákság képviselője. Az alapítvány a legeredménye­sebb diákokat kívánja támogatni a természettudományi és a humán tárgyakban alkotott önálló munkái­kért, valamint évenként egy-egy diá­kot kiváló szervezési munkájáért. A tanács elismeréssel és ajándékkal díjazza azokat a tanárokat vagy más személyeket, akik a sikeres diákokat a leginkább segítették munkájuk­ban. A diákság évenként szavazás­sal megválasztja „Az esztendő ta­nárát", akit az alapítvány szintén díjaz. Az alapítvány tanácsa azzal a ké­réssel fordul a kassai magyar gim­názium volt diákjaihoz, a szülőkhöz és az iskolát támogatni kívánó isko­labarátokhoz, hogy tetszés szerinti adományukkal támogassák az ala­pítványtőkéjét. A felajánlott össze­get a I. mestská pobočka SŠS Koši­ce, Hlavná ul. 3841-649 számú fo­lyószámlára fizethetik be. Pénzutal­ványok az iskola igazgatóságán is vannak. Az alapítványhoz csatlakozó ado­mányozók fogadják előre is hálás köszönetünket. Az alapítók nevében: Dr. Kis Sebestyén, egyetemi docens A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK KIEGÉSZÍTŐ NÉV8Í (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak leltetelex f alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul) 12129/91 Dusa Pavel, 1926. 5. 15., Rozsnyó (Krasznoural) 5497/91 Derencsényi István, 1918. 8. 25., meghalt, Rakottyás (Kislnj 5539/91 Flóra Bertalan, 1913. 1.17., Pozsony, (Krasznoural) 5571/91 Farkas Sándor, 1915. 5. 9., Perbete (Krasznalucs) 5690/91 Fekete József, 1915. 6. 8. meghalt, Feketenyék (Kujbisev) 5718/91 Fandel József, 1923. 9. 29., Alsódiós (Novij Dombasz) 5897/91 Felix Michal, 1915. 11. 21., Zsigárd, (Jalta) 5965/91 Farkas Rudolf, 1907. 11. 14., Nádszeg (Nova Gorlovka) 6012/91 Farkas Sándor, 1921. 6. 9., Párkány (Uzsgorod) 6013/91 Farkas Béla, 1922. 10. 14., meghalt, Prerov (Dombasz) 6113/91 Farkas Géza, 1914. 9. 19., Bény (Gomel) 6196/91 Farkas Lajos, 1909. 7. 2., Nagyrhácséd (Kijev) 6197/91 Farkas Vendel, 1913. 7. 7., Bős (Szaratov) 6312/91 Farkas József, 1919. 12. 11., meghalt, Komárom (Harkov) 6313/91 Frindt Mihály, 1911. 10. 1., Mecenzéf (Orlovka) 6416/91 Fejes István, 1901. 8. 12., meghalt, Rakottyás (Kisinyov) 6417/91 Ferčík Ján, 1924. 10. 30., Komárom (Dombasz) 6418/91 Ferusz József, 1925. 4. 9., Nagysalló (Sztálingrád) 6458/91 Fekete András, 1913. 5. 3., Bős (Kijev) ( f oW| kezdve, aztán megy ki a „piacai, I ahol jól fizető férfiak kocsijába 4] A dunaújvárosi lányok „fogékonyi I és tanulékonyak", ha nem kerül bôf­1 tönbe a stricijük a kukkoló melli I bizonyára másféle jövedelemíorrtil is találnak, a francia fiúnak azonban I a legkényesebb helyzetben is elw I vannak. Neki még van annyi eiqt I hogy kievickéljen a mocsárból, Anö I belepusztul, Szilvi csak tovább i»| rad benne. Más az erénye a Zi temnek és más Téchiné munkája­nak. Salamon András sodró erefl durva, de érzelmes történetet adI a nézőnek, a francia rendezői* súbb tempójú, de lélekbe markolóö filmet. A berlini fesztiválon Ezüst Medve­díjat nyert Édes Emma, drága Sóit Szabó István legfrissebb rendezi* az információs sorozatban kell a fesztivál programjába, a Vési Andrea novellája alapján forgatni tragédiával végződő kamaradrám! két okból is kiemelkedő sikert aratol Karlovy Varyban. Egyrészt azért,, mert hiteles és megrendítő pl a film, másrészt pedig: amiaM tanárnő, s főképp az orosz szakos* sorsát illeti, nálunk is hasai a helyzet. A rendszerváltás ertei tragédiákkal jár; az Emmák és aBó­bék feleslegessé váltak. Hiába küM dötték fel magukat egy bizonya pontra, és hiába visszaparancsi| őket a nullára. Aki bírja, túléli, I nem belehal. Az álmodozásokla végképp lezárult, ami tegnapjów* az ma már nem biztos, hogy meg­felel. Mintha nem is egy, hanem H vagy három fesztivál lett volna K» I lovy Varyban, írtam az elején, Ip a Hét bátor ember című ciklus tel „nehéz darabja", Jim Jarmuscŕt.íl] Oscar-díjas Coen-fivérek, Ctols Burnett, Jon Joat, Alom Ei/oyai Lizzie Borden és Gus van Sanlato tásai, amelyek a szokásostól etó rendezői stílussal és újszerű leJ világgal ábrázolják napjaink Ami káját, önálló fejezetként kerültek t* J a programba. Az információs szét­cióban vetített filmek közül /4 szerel tőt emelem csak ki, amelyet te­guerite Duras kisregénye nyomai Jean Jacques Annaud francia» dező vitt vászonra. Duras, aki éleié-1 be első tizenhét évét családjW együtt az indokínai gyarmatotafl] főtte, élete első kapcsolatát, szere lem nélküli és mégis szenvedély viszonyát írta meg úgy, hogy a k} rangosabb francia irodalmi dji nyerte el vele. Komphajó úszl a Mekongon. A lány, aki Iram gimnáziumba jár Saigonban, q tizenhatodik évét sem töltötte bei már utána fordulnak az utcán, Széf nagyon szép nő. A férfi kínai és bl évvel idősebb nála, a kompon lüjtl először a lányt, de attól a peril fogva róla szól az élete. A széniI azonban nemcsak egy szereierítj len szerelem története, hanem ejl család széthullásáé is, és Ami] ezt is pontosan, finom érzékkel w rázolja. Ha ez lett volna az idei feszMl utolsó filmje, akkor leírhattam vohl hogy „minden jó, ha a vége jó". Dej mert nem ez volt, azzal kell beiejetl nem: a vége pontosan olyan «ll mint az eleje. | SZABÓ G. LÁSZLÓ I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents