Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-25 / 174. szám, szombat

7 GAZDASÁG ÚJSZÓI 1992. JÚLIUS 23. VÉGLETEK EGY SÍRKERTBEN SOR(S)ÁRA VÁR A PÁRKÁNYI SZOVJET TEMETŐ Fehér márványtábla fényképpel és felirattal: Lejtyenánttankiszt Zsuravljov Jurij Nyikolajevics. Rogyilszja 12. 11. 1924 v gorogye Harkove, umer ot ran 8. 4. 1945 v gorode Nové Zámky. Ez és a további 150 tábla az elesettek neveivel a párkányi szovjet katonák temetőjében fejezte ki az" emberi tiszteletet azoknak, akik hazájuktól távol, a fasizmus elleni harcban áldozták életűi ket. A táblák többsége már több éve a Kysucký Lieskovec-i kőfaragó műhely raktáraiban hever. Az 1984-ben kezdődött felújítás ugyanis feldúlta e temetőt. A letűnt rendszer gigantomániája ez esetben is csak pusztított, anyagi és erkölcsi kárt okozott. Valaki(k)nek nem volt elég a szerény, de méltó obeliszk, a szépen elrendezett sírhelyek és a két tömegsír. Valakik jeleskedni akartak, mindenkin túl szerettek volna tenni: így. lett 1987-ben egy monumentális, zokogó anyát ábrázoló szobor a temető központi emlékműve. Az eltúlzott méretű átalakítási munkák elhúzódtak, ráadásul 1987ben egy földcsuszamlás is megrongálta a temetőt, ami tovább késleltette a munkálatokat. Egy temető nem nézhet így ki - Gyermekkoromban innen, a családi házból, sokszor megfigyelhettem, hogy messzi földről jött hozzátartozók, idősek, fiatalok zokogtak ezeknél a sírhalmoknál - emlékezik Ján Oravec, Párkány polgármestere, miközben a lakatlan családi ház fűvel és gazzal benőtt udvarán át a szovjet temető területére lépünk. A több mint háromezer négyzetméternyi terület középpontjában emelkedő monumentális szobron kívül semmivel sem emlékeztet arra, hogy 5247 szovjet katona talált örök nyugalomra itt, e Duna menti földben. - Egy temető nem nézhet így ki - mondja elgondolkodva a polgármester és magyarázza, hogyan jutott el a jelenlegi állapotokhoz: - A temető 1988-ban megkezdett teljes felújítása (beleértve a sírok betonlapjainak cseréjét is) a tervek szerint 17,5 millióba került volna. A beruházó, a Műemlékvédelmi Intézet, a kivitelező a zsolnai Pamiatkostav vállalat volt. 1990-ben leálltak a munkálatok, a beruházó megszűnt létezni, elfogyott a pénz. A város tulajdonába került a temető, bár a beruházó szerepét nem vállaltuk át. Kidolgoztunk egy tervdokumentációt, 1,5 milliós költséggel a temető szerényebb, de méltó felújításához. Bár 54/370/492/8-as szám alatt műemlékként tartják számon a városunkban lévő szovjet temetőt, rendbetétele mégis teljes egészében ránk szakadt. Pedig az amúgy is szegényes városi költségvetésből nem tudunk másfél millió koronát erre a célra fordítani. A város 1991. július 10-én levélben fordult a kulturális minsztériumhoz, majd tanácsukra a Pro Slovakia kulturális alaphoz: támogassák másfél millió koronával a temető felújításának befejezését. A levelek egyikében a polgármester így érvel: „A temető jelenlegi állapota joggal kelt felháborodást és rossz fényt vet nemcsak a városra, hanem egész köztársuságunkra, hiszen tükörképe a történelmi és kegyeleti helyekhez való viszonyunknak. Ez viszont nincs összhangban a civilizált Európához történő csatlakozási igyekezetünkkel." Párkány nem kapott anyagi támogatást sem a minisztériumtól, sem a Pro Slovákia alaptól. Ezért a polgármester Oroszország pozsonyi főkonzulátusán is kopogtatott segítségért. A főkonzulátus segíteni akar - Párkány város igyekezetét nemes lépésként könyveltük el - mondja Vlagyimir Mihajlovics Poljakov fökonzul, aki három alkalommal tárgyalt Párkányban és saját szemével győződhetett meg a helyzetről. Az, hogy igyekeznek rendbetenni a temetőt a város vezetésének és lakosságának őszinte jóakaratáPrikler László felvétele rőt tanúskodik. Sajnálatos, hogy a túlzott pompaigény Csehszlovákia harmadik legnagyobb szovjet temetőjét is méltatlan helyzetbe hozta. Párkányban az emberek jó viszonyát tapasztaltam, ami erősíti meggyőződésemet, hogy Szlovákiában ma is tisztelettel adóznak az elhunyt katonák emlékének. A Bártfai járás Zborov községében az első világháborúban elhunyt orosz katonák temetőjét például a katolikus egyház hívei hozták rendbe. Hiszem: közös erőfeszítéssel szerényen és mégis méltó módon helyreállítható a párkányi temető. Párkány és az Oroszország főkonzulátusa közti tárgyalások eredményeképpen az orosz fél segítséget ígért olyan módon, hogy két vagonnyi márvány- vagy gránitlapot szállít a városnak. A szállítmány ellenértéke fedezné a másfél millió koronás felújítási költségeket. Járható útnak látszik a megoldás, de megvalósítása időigényesnek mutatkozik. Hatékonyabb lenne, ha a város hazai forrásokból minél hamarabb megkapná a másfél millió koronát, amit aztán a márvány vagy gránitszállítmányból fedezni lehetne. A párkányi szovjet temető sorsa súlyos gondként nehezedik a város önkormányzatára. Azt latolgatják, ha nem kapnak pénzt az év végéig, akkor a sírköveket nem tudják visszaállítani és az emlékmű körül fűvel vetnék be a területet. Miért maradt magára ebben az ügyben a város? Az ország pénztárából a három év alatt miért nem találtatott másfél millió korona a temető felújítására? Ezek a kulcskérdések. Végül is a második világháború több mint 5 ezer elesettje - legyen bár orosz, ukrán, tatár nemzetiségűek - nyughelyének gondozása, mindenekelőtt emberi,, erkölcsi kérdés, a kulturáltság próbaköve, s ezzel túlnő egy város problémáján. MÁZSÁR LÁSZLÓ f

t MOLDOVA GYÖRGY félelem kapuja / <R ® Mikor nem kaptak választ, feltörték az ajtót. Két egyenruhás rendőr élén egy szemüveges, kopaszodó, negyven év körüli férfi lépett be, felmutatta az igazolványát: - Osváth százados. Álljanak a falhoz! Osváth a félig nyitott ablakhoz lépett, mélyen kihajolva lenézett a belső udvarba, hátraszólt a rendőröknek: - Van lent egy csomó papír, egyiketek menjen le, és szedje össze. Minden darabot! - visszafordult, és kinyújtotta a kezét. - Kérem a személyiket. Martin átadta, Vojtekovszky csák a fejét rázta: - Nincs nálam. - Azt tudja, hogy a törvény szerint a személyi igazolványt mindenki köteles magánál tartani. A kötelezettség elmulasztása a jogszabályok szerint eljárást von maga után. - Igen? Akkor írja a többihez. - Igaz, magának ez nagyjából mindegy. Olyan, mintha egy rákosról kiderülne, hogy szemtengelyferdülése is van - Osváth a belső zsebébe tette Martin személyijét. - Szabad kérdeznem, milyen céllal tartózkodnak most ebben a lakásban? - Csak az ügyvédem jelenlétében vagyok hajlandó felelni. Végeredményben jogállam vagyunk, nem? - A humoránál van, Vojtekovszky úr, bár a szövege hasonlít ahhoz, mikor valaki a sötétben énekel. Az udvarra leküldött rendőr közben visszatért, az átnedvesedett, gépírásos lapokat átnyújtotta Osváthnak, a százados belenézett: - Érdekes, legalábbis érdekes. Szóval milyen célból jöttek itt össze? Martin és Vojtekovszky nem válaszolt, a rendőrtiszt tudomásul vevőleg bólintott: - így is jó. Sajnos, most velem kell jönniük. - Hazaszólhatok a családomnak? - kérdezte Martin rekedten. - Egyelőre nem de talán fölösleges is volna ijesztgetni őket. Ha értelmesen tudunk beszélgetni, még ma este hazatérhetnek. Mehetünk - Martinhoz fordult. - Maga hozzám ül be, Vojtekovszky úr a másik kocsiba. Az autó a Moszkva tér irányába indult el, a Széna térnél jobbra fordult, Martin valószínűnek találta, hogy a Gyorskocsi utcai börtönbe viszik őket. Bár töltött már két hetet letartóztatásban, és lélekben felkészült rá, hogy ez bármikor megismétlődhet, most mégis csak minden erejét összeszedve tudta legyűrni magában a pánikot. Mély lélegzetvétellel igyekezett szabályozni hirtelen felgyorsuló szívverését. Nem akarta, hogy a százados észrevegye a megingását, próbált elfogulatlan hangon társalogni: - Ha nem szolgálati titok, megmondana valamit? Hamar összetörnek a palik, akiket behoznak? - Az a tapasztalat, hogy mindig túlbecsüljük az ügyfeleink erkölcsi tartását. Van, aki már itt a kocsiban elkezdene vallani, hogy könnyítsen a lelkén, megmondom őszintén, nem sokra becsülöm ezt a típust. A kemény, combos vagányok szimpatikusabbak nekem, jobb partikat lehet játszani velük. - Egy hekusnak is kell sikerélmény? Osváth elmosolyodott: - Mi ez? Anyaggyűjtés? Lehet, hogy a „Jelzőtűz" legközelebbi számában én is szerepelni fogok? - A mi lapunk mindenki előtt nyitva áll, bár honoráriumot, sajnos nem tudunk fizetni, - Nos, elég legyen annyi, hogy a hekusban is van becsvágy, ennyiben ö is embernek tekinthető. Martin nem tudta megítélni, hogy a rendőrtiszt oldott, türelmes beszédstílusa mennyire fejezi ki a hatalom képviselőinek általános hangulatát. Vajon az erő jelének tekinthető vagy pedig a fokozatos elbizonytalanodást jelzi? Az autó ahhoz a kockakővel burkolt mellékút^ cához ért, mely a Gyorskocsi utcába vezetett át. Martin kissé előredőlt ültében, felkészülve a kiszállásra, de meglepetésére az autó tovább haladt a Lánchíd felé, a hídfő előtti körforgalomból Pest irányába léptek ki. Végül a Belügyminisztérium mögött álltak meg, egy háromemeletes irodaépületnél. Martin egy pillantást vetett a firmát jelző névtáblára: egy építőipari szervezővállalat működött itt. A sofőr megnyomta az autó kürtjét, kisvártatva a kétszárnyú kapu automatikusan kinyílt előttük. Két, egymáshoz csatlakozó belső udvaron vágtak keresztül, még a Pestet alaposan ismerő Martin sem tudta megállapítani, hogy merre járnak. Útbaigazító fény sehol sem égett, egy ráccsal lezárt, köríves bejáratnál a kocsi félrehúzódott és leparkolt. Osváth kiszállt, felmutatta igazolványát az elősiető őrnek. Martin azt hitte, hogy a rendőri gyakorlatban oly sokszor alkalmazott, úgynevezett „titkos lakások" egyikére hozták őket, de hamarosan rájött, hogy valamelyik kapitányság egyik kevésbé ismert épületébe jutottak. Osváth megvárta, amíg a Vojtekovszkyt szállító kocsi is megérkezik: - Jöjjenek velem. Az épület belsejében a kései időpont ellenére sem állt le az élet, egyenruhás rendőrök és civil hivatalnokok siettek végig a folyosón aktákat, magnetofont cipelve, az ajtók mögül írógépek kopogása hallatszott ki. Egy alacsony, kövér, polgári ruhát viselő férfi útközben megállította Osváthot, és jelentést kért a százados félrevonta egy sarokba, és fojtott hangon magyarázott valamit, a férfi bólintott: - Igen, hallottam róla. Folytassa a munkáját. A folyosó végén Osváth megállította Martint, mióta beléptek az épületbe, hangja megkeményedett: - Forduljon a fal felé! (Folytatjuk) NEM LEHETETLEN A TULAJDONJOG BIZONYÍTÁSA, HA NINCSENEK TELEKKÖNYVI OKMÁNYOK Az évtizedeken át elhanyagolt és összekuszált tulajdonviszonyok rendezése nem kis feladat. Vannak esetek, amelyek hetekig, hónapokig foglalkoztatják a járási földhivatal egy-egy munkatársát, de ezek mellett is eltörpül az Érsekújvári járás öt falujának problémája. Szalka, Páld, Helenba, Kiskeszi és Kisgyarmat kataszterében a földtulajdon rendezése több gondot okoz mint a járás többi részében együttvéve. Az öt falu telekkönyvi betétei és térképei is megsemmisültek, így a tulajdonjog bizonyítása körülményesebb, de - tanúsítja az alábbi beszélgetés - nem lehetetlen. • Milyen megoldások kínálkoznak az öt falu földtulajdonosai száméra - kérdeztem Tomáš Števíík mérnöktől, az Érsekújvári Földhivatal elöljárójától. - Végérvényes és mindenki számára elfogadható megoldást a 330/1991-es számú törvény szerint végrehajtott terület- és földrendezés jelentene. A törvény ide vonatkozó paragrafusai felruházzák a földhivatalokat, hogy a területrendezés részeként a tulajdonjogot is visszaállítsák arra a bizonyos földterületre. Ehhez a hivatal nemcsak közvetlen, hanem közvetett bizonyítási eljárást is alkalmazhat. Felhasználhatja például idősek visszaemlékezéseit és a becsületbeli nyilatkozatokat is. • Ez a földtulajdonosnak a tulajdonjog visszaszerzéséhez reményt ad, viszont az előbb feltételes módot említett. - Nem véletlenül, ugyanis a területrendezés sok évet igénylő feladat és ráadásul sokba kerül. így fokozatosan végezhető el. Járásunkban 65 községi hivatal van és ennél is több kataszteri egység. A tervek szerint évente 2-3 községhez tartozó kataszteri terület rendezését kezdjük el, és a munka községenként három-négy évig tart. Már jövőre és a továbbiakban is évente egy olyan kataszteri terület rendezését szeretnénk elkezdeni, amelynek hiányoznak a telekkönyvi betétei és térképei. Ez, persze, csak terv, a munka menetét és ütemét a rendelkezésre álló pénzösszeg határozza majd még. Például az elsőként sorra kerülő, közel 6400 hektár összterületű udvardi kataszter rendezése megközelítően 6,3 millió koronát igényel. • Addig, amíg sor kerül a területrendezésre, telekkönyvi betétek és térképek nélkül milyen lehetőségek kínálkoznak a földtulajdonosok számára? - Az öt falu határában három mezőgazdasági szövetkezet gazdálkodik. A szövetkezetek vezetőivel és az érintett falvak községi hivatalaival közösen kerestünk és találtunk olyan közvetett bizonyítékokat, amelyeket a föld saját használatba vételéhez, a bérleti szerződés megkötéséhez és a transzformációban is alapul vehettek. A szövetkezetekben megmaradtak a belépési nyilatkozatok, amelyeken az átadott szántó, szőlő, gyümölcsös területét is feltüntették. Sokan megőrizték az adásvételi szerződéseket, és az ötvenes években szerencsére még a földet is megemlítették a hagyatékit végzésekben. A községi hivatalokban előkeresték a régi gazdakönyveket, amelyek alapján kirótták az adókat, és amennyire rossz emlékűek, most annál többet érnek a köteles beszolgáltatásokról, közismertebb néven, a kontingensekről készült nyilvántartások. • Az érvényben lévő törvények közül melyeket lehet felhasználni a hiányzó telekkönyvi betétek és térképek okozta problémák megoldására? - Sokan úgy vélik, hogy a 229/1991-es törvény, a földtörvény 93/992-es számú részvégrehajtási rendelete jelenti a megoldást, mivel ebben a vélt, feltételezett tulajdonos fogalom is szerepel. Ez azonban csak részben alkalmazható eljárás, mivel a restitúcióra vonatkozik. Fontosabb és több lehetőséget kínál a probléma megoldására az ingatlan néhány tulajdonjogi kérdését módosító törvény, amit a leköszönő szlovák parlament fogadott el. A törvény június 11-én lépett hatályba 293/1992 szám alatt. (egri)