Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-17 / 167. szám, pente

MOZAIK 1992. JULIUS 17. KINEK FORD, KINEK ÉKSZÍJ Ismét hallat magáról az árumintavásárok szervezésével foglalkozó kassai ,D. B. (Disange Blance) ügynökség. Ezúttal az autósok örömére. Tudniillik az említett magáncég rendezésében a Csermely-völgyi jégstadionban a hét végéig tartó bemutatón 29 ügynökség, cég kínálja termékeit, áruját. A személygépkocsi-vásárlók ugyan hiába keresik a Škoda autócsaládot, mert a Mladá Boleslav-i gyár nem képviselteti magát a Hernád-parti seregszemlén, ám kárpótlásul akad ott figyelmet érdemlő motoros jármű éppen elég. Például az összkomfortos, meggypiros Dodge Stealth R/T sportkocsi a pozsonyi Nissan márkájú kocsikat is (elvonultató — standján. Igaz, 1,2 millió koronás ára nem hétköznapi, ám mégis van iránta érdeklődés a keleti országrészben is. Sőt nemcsak érdeklődnek iránta. A forgalmazó cég képviselője elárulta, hogy két héttel ezelőtt egyet már Kassára el is adtak belőle. Akinek az iméntinél olcsóbb mesekocsira fáj a foga, az a helyi Szilcar autókereskedésben kiválaszthat magának mondjuk egy Ford Orient idei modellt 526 ezerért vagy egy Ford Escorlot 505 ezer koronáért. A Ford családba tartozó, szintén mindent tudó Sierra GL, valamint Scorpio GLX is megéri a pénzét... Természetesen a Peugeot-ok is állják a versenyt a többivel — persze árban is. Sokan megcsodálják a čáslavi Oasa részvénytársaság hatmillió koronába kerülő kiránduló-autóbuszát, s az az érdeklődő sem távozik csalódottan, akinek a sikeres vállalkozáshoz már csupán egy hűtőszekrényes teherkocsi vagy kisebb-nagyobb tartálykocsi kell, mert igényeit a Nagymihályi Gép- és Traktorállomással, továbbá a kassai VSS Gépgyárral versenyre kelve más gyártók is teljesíthetik. S ha valaki nem új járműrőJ álmodik, hanem azt szeretné, ha benzin helyett gázzal üzemeltethetné gépkocsiját, a LOVATO cég helyi megbízottjaként a SIELNIK teljesíti kívánságát — 13 ezer koronáért. Azok sem panaszkodhatnak, akiket csak pótalkatrészek érdekelnek ezen az árumintavásáron, mert ha megállnak mondjuk a győri Interimpex pultjánál, még a nálunk hiánycikknek számító Škoda-pótalkatrészeket is beszerezhetik. (gazdag) BODOR PAL: KIVÁNDORLUNK A XXI. SZÄZADBA HAZÁTLANOK, HONKERESŐBEN S

zólni kellene a növekvő magyar munkanélküliség és lakáshiány megszabta menekült-, idegen- és testvórgyú'löietről, az erdélyiekkel szemben is fölszikrázó ingerültségről (amelynek egyik forrása, hogy a hús-vér erdélyi nem hasonlít mindenkor az Ábellé stilizált székhelyhez), ós nem lehet hallgatni a Transsylvania nemzetközi alapítvány hazahívó szaváról, amely csak a mostanság kimenekülteket szólongatja ugyan, de bízvást szólhatna mindazokhoz a magyarokhoz, akik a mai Magyarország határain kívül születtek: húsz évvel ezelőtt még — állítólag — egymilliónyian voltak, Trianon vonalain kívülről érkezettek... Szép kis demográfiai színjáték lenne, ha mind hazamennének... No persze, a helyüket már nem találnák. Nincsen meg: Amikor 1948-ban Kolozsvárra kerültem, egyetemi hallgatónak a Bolyaira — a városban az a 80 000 magyar: többségben volt. Ma jószerivel ugyanannyi van — abszolút kisebbségben: a románok száma legalább 220 000-re nőtt. Ami azt jelenti, hogy voltak országon belüli, tömeges ós erőltetett népvándoroltatások — Ceausescu idején így veszítette el számszerű, illetve abszolút többségét a magyarság .Szatmáron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, s fgy csökkent rohamosan a részaránya Temesváron, Aradon, Nagybányán, Brassóban — s még sorolhatnám. Egyetlen országon belül is működött tehát a mesterséges vándoroltatás, az elüldözés és az édesgetés, csábítás. S még nem is szóltam a zsidókról, akiknek közel milliónyi tömegéből a mai Romániában húszezer sem maradt. Népbetegségekre — nátha, csúz, kitántorgás Amerikába — mindig vannak népi gyógymódok is. Kalapkúra, teszem azt. (Az ember lefekszik, kalapot húz a lábfejére, s elkezd inni — addig iszik, míg nem két kalapot lát.) Vannak receptek az emigrációs tudat betegségeinek gyógyítására. Receptek, kuruzslások, aszpirinek. Van, aki azt mondja: minél sürgősebben el kell felejteni az otthon hagyott otthont, mindenestől, gyerekkorostul, anyanyelvestül. Szamárság: lehetetlen. Van, aki szerint a bevándorló csak addig érzi idegennek magát, míg meg nem gyűlöl más idegeneket. Van, aki szerint az ember addig jövevény, amíg új hazájában nem születnek gyerekei. És így tovább. Én azt hiszem, mindannyian úgy érkeztünk a XXI. század küszöbére, mint holmi kivándorlók. (Bevándorlók?) Lámpalázasan. Félve és sóvárogva az ismeretlent. Rettegve attól, hogy milyen kommunikációs zavaraink lesznek; hogy nem ismerjük ki magunkat a térképen; hogy lesz-e aki eligazít majd az utcán. Holott, egyszerre leszünk érkezők ós fogadóbizottság, elsősegélynyújtók és sebesültek, rablók és pandúrok, gyűlölködő bennszülöttek és gyűlölt idegenek. Ámde bármennyire át-turmixeli is az Úristen az emberiséget, annak jellembéli állaga nem sokat változik. Nem lehet úgy összekavarni bennünket, hogy ne legyenek köztük jók ós gonoszak, áldozatkészek ós áldozatok. Ma már semmi más nem vigasztal, csak az a tudat, hogy az emberiség soha nem volt sem jobb, sem rosszabb. Shakespeare minden sora — szoktam mondani — időszerű lesz száz, kétszáz óv múlva is; van-e ennél vigasztalóbb ós lesújtóbb? Vége (Ez a cikksorozat a Magyar Hitelbank Rt. támogatásával készült.) Sátortábor a horvátországi menekültek részére MOLDOYA ^Jk* GYÖRGY félelem kapuga Idegességét visszafojtva, szándékolt lassúsággal tárcsázott; ha Keresztes jelentkezett volna, azonnal visszaakasztja a kagylót; megkönnyebbült, mikor az asszony szólt bele. — Tessék, Keresztes lakás. — Jó estét kívánok... — Jó estét, kivel beszélek? — Borsos Ferenc vagyok. Tudja, az az ember, akinek a verseit legépelte. Az asszony felélénkülő hangján érződött, hogy örül a hívásnak: — Olyan sokszor gondoltam magára. Megkapta a levelemet és a pesti küldeményt? — Igen, éppen ma. — Csak ma? Én már egy hete feladtam. — A portán hányódott, elfelejtettetek szólni. — Mit írtak az újságtól? Hogy tetszett nekik? — Semmit. Rosszak a verseim, nem tudják közölni. Szerintem is igazuk v£.n, már el is égettem mindet. — Maga megőrült! — Lehet. Csönd állt be, Borsos hallotta a saját lélegzetvételét, amint visszhangzik a telefonkagyló membránján, végül az asszony szólalt meg: — Ide tudna jönni most? Én még nem nagyon léphetek ki a lakásból. — Nem akarok zavarni. — Nem zavar. Mennyi idő alatt ér ide? — Talán tíz perc kell. — Az üzlet felől jöjjön, onnan ismeri a járást, majd lemegyek ós kinyitom a kaput. Akkor várom — mondta Zsóka, ós letette a kagylót. Borsos kilépett a fülkéből, ós elindult viszsza a belváros felé, nagy kerülőt tett, hogy ne kelljen még egyszer belekeveredni az üzletek előtt zsivajgó tömegbe. Már messziről látta, hogy az asszony meggyújtotta a lámpát az irodában, ós kabátját fázósan összehúzva magán, fel-alá sétálgat a gépek között. Mikor észrevette, hogy a fiú belépett az előkertbe, kinyitotta előtte az ajtót: — Üdvözlöm, Feri, jöjjön be. Szótlanul mentek fel a ház belső lépcsőjén, az asszony közben átható, szinte gyanakvó pillantást vetett rá, fenn az emeleten helyet mutatott a dohányzóasztal mellett: — Ugye, ott szokott ülni? Nem akarom erőltetni, de szerintem most ráférne magára egy ital. Kór valamit? — Ha lehetne, egy pohár bort. Zsóka egy fonatos olasz üvegből vörösbort töltött neki, Borsos csak egy hosszú kortyot ivott, attól tartott, hogy a fejébe szállna. — Azt hittem, már korábban felhív. — Egyszer már próbáltam. — A férjem nem említette. — Nem mutatkoztam be, illetve azt mondtam, hogy Tóth Józsefnak hívnak. Az asszony felnevetett: — Szóval maga volt az a titokzatos megrendelő? Napokig kerestük a levelet. Miért nem a valódi nevét mondta? —- Attól féltem, hogy zavarok. — (gy sokkal jobban zavart — Zsóka hirtelen elfintorította az orrát. — Csak úgy dől magából a füstszag. Mi törtónt: rászokott a cigarettára, vagy csakugyan elégette a verseit? — Azt hiszi, hogy viccelek? — Reménykedtem benne. És mindet, az összeset bedobta a tűzbe? — Egyet hagytam meg — Borsos elővette kabátzsebéből a szálloda cégjelzéses borítókját —, ezt magának ajánlottam. — Nekem? Miért? — Mert maga volt az egyetlen ember, aki segített nekem, mikor ki akartak rúgni az iskolából. — Én? Nem is emlékszem. — Tudom, hogy maga szólt az igazgatónak — az asszony felé nyújtotta a verset. — Itt van. Ha akarja, ezt égesse el maga. Zsóka leült, intett a fiúnak: — Ha kór még bort, töltsön magának nyugodtan. Lassan olvasott, Borsos szinte követni tudta, mikor ér egy-egy sor végére. Mikor befejezte, kettéhajtotta a papírt, ós az asztal márványlapjára tette. — Nem azért, mert nekem ajánlotta — ezt nagyon köszönöm, bár nyilvánvalóan túlbecsül —, de ez a vers is nagyon szép. Az a levél, amit a szerkesztőségből küldtek, itt van magánál? — Bedobtam azt is a tűzbe. — Kár, szerettem volna látni. Igaz, tulajdonképpen mindegy, el tudom képzelni, hogy mit írtak: művelje magát, olvasson több klaszszikus költőt, így volt? — Pontosan így. — Én biztos, hogy könnyen beszélek, de ne vegye a szívére ezt a visszautasítást. Ez tulajdonképpen nem magának szól, minden tehetséges ember így jár mostanában. Az irodalomban ugyanúgy áll a helyzet, mint az egész országban; egy kommunista zsidó klikk tartja a kezében a hatalmat, és csak a saját embereiket engedik érvényesülni. Mindenki más előtt bezárják a kapukat. Aki pedig szembeszegül velük, azt letapossák, a halálba kergetik, nézze meg, mi törtónt Latinovitscsal. (Folytatjuk) FELVEVŐ AZ UKRÁN PIAC Köztudott, hogy az élelmiszerpiacon túlkínálat van. Azt is saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy visszafogottabb lett a lakossági fogyasztás, mivel az árak is gyors ütemben emelkednek. Örömteli tény viszont, hogy egyre gazdagabb a külföldi jó minőségű élelmiszeripari termékek választéka, melyektől már szinte rogyadoznak az üzletek polcai. Ezek után nem csoda, ha a hazai élelmiszeripari gyárak túlnyomó többsége termékértékesítési, fejlesztési és egyéb gondokkal küzd. Ez alól a rimaszombati konzervgyár sem kivétel, melyet hónapok óta a RlSO Kft. működtet. A jogelőd állami vállalat által itt is drágán gyártott termékekből nagy készletek vannak raktáron, amelyek tisztességes nyereséggel szinte eladhatatlanok. Az adott helyzetből való kilábalás, a kiút keresése itt is nem kis leiadatokat ró a gyár új tulajdonosaira. Hetekig, hónapokig tartott, míg kedvező változásokat sikerült elérniük. Ezekről kérdeztem a négy társtulajdonos által megbízott gyárigazgatót, Jaromír Košin mérnököt. — Elsősorban az elfekvő készletek értékesítésén fáradoztunk az elmúlt hónapokban, és úgy néz ki, nem hiába. Ukrán ügyfeleinkkel sikerült végre tető alá hozni egy közös vállalatot, mely a RISO-VANT nevet kapta. A közös vállalatban a részvények 51 százaléka a miénk, és a közeli napokban egy élelmiszeripari áruházat nyitunk Kijev forgalmas főutcáján. Tesszük mindezt alapos piackutatás után, mely biztató termékértékesítési kilátásokkal kecsegtet. Az ukrán piacon jószerivel minden termékünk iránt van érdeklődés, működési területünket valószínűleg Oroszországra, illetve Grúziára is kiterjesztjük majd. • Ez a lehetőség viszont csak a legyártott termékek elhelyezését oldja meg. Úgy tudom, a gyártásfejlesztés és termékfelújítás érdekében külföldön és idehaza is tettek lépéseket. — Természetesen, hisz nemcsak a feleslegesen nagy raktárkészletektől akarunk mielőbb megszabadulni, de a jövő alakulása sem közömbös számunkra. Mindenekelőtt a készletek új csomagolását szeretnénk megoldani. Azáltal, hogy a 420 grammos üvegek helyett a 300 grammos csomagolásra térünk át, a fogyasztók részére elfogadható árszinten maradunk. Nem is beszélve a külalak változásáról, az ízlésesebb címkékről. Hamarosan nyugati tálalásban kerülnek termékeink a fogyasztók asztalára. Az utóbbi hónapokban sokat jártunk külföldön, tapasztaltuk, hogy a mi termékeink sem rosszabbak, csak nem olyan szépen, ízlésesen csomagoltak, mint Nyugaton. Nos, ezen szeretnénk a jövőben változtatni. Említést érdemel az osztrák EFKO konzervgyárral kötött együttműködési szerződésünk is. Az általuk leszállított üvegpoharakba az idén 800 tonna zöldségfélét: zöldbabot, céklát, különböző salátákat és egyebeket töltünk, s ők ezeket osztrák piacon értékesítik majd. • Azt ugyan tudom, hogy itt a gyárban nyitott saját üzletükön kívül egyre nagyobb számban érkeznek ide kis szállítójárművekkel magánvállalkozók, kereskedők is, hisz önöknél nagy tételekben, olcsóbban vásárolhatnak. Nem értem viszont a hengerelt vaslemezeket szállító tehergépkocsikat. Talán csak nem vasgyár van itt kialakulóban? — Erről szó sincs, viszont tény, hogy egy új részleget is nyitottunk, ahol különböző méretű csőszerelési csatlakozóelemeket gyártunk. Az osztrák Intermontage céggel együttműködési szerződést írtunk alá a közelmúltban. Ennek alapján egy elhagyott, kihasználatlanul álló gyárcsarnokban rendeztük be a műhelyt, ahol 32 dolgozót foglalkoztatunk. Eltekintve a foglalkoztatás tényétől, azt hiszem, a belföldi piacon beszerzett nyersvasáru megmunkálásáért, amelyért valutával fizetnek, nem kell szégyenkeznünk. Igaz, hogy mi konzervgyár vagyunk, de ez egy teljesen különálló részleg, és ne feledjük minden lépésünket előzetesen megtárgyaljuk a tulajdonosokkal, s csak akkor kezdünk hozzá a megvalósításhoz, ha az számunkra is előnyös. POLGÁRI LÁSZLÓ