Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-17 / 167. szám, pente

1992. JÚLIUS 17. ÚJ SZÓi HAZAI KÖRKÉP 4 FESZTIVÁLNAPLÓ KARLOVY VARYBÓL SÁMÁNOK ÉS SZERETŐK (Munkatársunktól) - Tévét nézni filmfesztiválon? Perceken át dermedt csöndben, majd hangos, vendéglőbe illő röhej közepette? Délelőtt, amikor a nagyterem mozivásznán Sean Connery a brazil őserdők sámánját keresi? Mondatok, tudósítások, halk csevegések szakadtak félbe tegnap 11 felé, amikor a Thermál Szálló sajtóközpontjában egyetlen gombnyomásra Vladimír Mečiar került a figyelem középpontjába. A szlovák sámán, súgja fülembe egy cseh kolléga, aztán rezzenéstelen arccal ő is a képernyőt bámulta. S amíg a testes, széles vállú politikus Szlovákia önállóságát szorgalmazza, Agnieszka Holland, a lengyel film egyik legjelesebb egyénisége Európa sorsá• ért aggódik. Európa, Európa című, német-francia koprodukcióban forgatott, csaknem kétórás munkáját, amelyért tavaly Arany Glóbuszt kapott az amerikai kritikusoktól, az információs szekcióban vetítették, ahol nem osztanak díjat. Zanussi és Vajda egykori asszisztense, aki néhány hónappal ezelőtt Václav Havel Largo desolato című drámája alapján rendezett tévéfilmet, nem várhat tehát semmit a zsűritől, legfeljebb a kritikusoktól. Azok pedig aligha fognak fukarul bánni az elismerő szavakkal, hiszen az Európa, Európa az utóbbi évek egyik legszebb, legértékesebb háborús freskója. Samuel Perel, a finom arcvonású német zsidó fiú visszaemlékezése alapján készült a film, aki tizenévesen volt kénytelen Keletre szökni a fasizmus elől. Előbb lengyel földön, később a szovjeteknél próbál biztonságot keresni. Lelkes komszomolista egy eldugott árvaházban. Amikor elfogják a németek, megtagadja származását, s új nevet választva áll be a Führer csapatába. Ügyes,, megbízható, lengyelül és oroszul remekül beszélő ,,fajtiszta" német fiú hírében áll, s mert később is meggyőzően alakit, bekerül a nácik elit iskolájába, és akaratán kívül, az események sodrásában a Hitlerjugend tagja lesz. Minden ellenőrzést ki tud védeni, öt éven át mégis csupa rettegés az élete, mert attól fél: felfedezik testén az árulkodó jelet. A háború utolsó napján aztán ő maga tesz vallomást - az oroszoknak. Sem hősök, sem antihősök nincsenek a filmben, olykor még a jót és a rosszat is nehéz különválasztani benne. Jean-Jacques Annaud, A rózsa neve rendezője Umberto Eco regénye után ezúttal Marguerite Duras francia írónő A szerető című novelláját vitte filmre. Százhúsz oldal csupán a könyv, most olvastam pár héttel ezelőtt, jól emlékszem minden sorára, minden jelenetére. Annaud filmje, s ezzel minősíteni is tudom: a Duras-tól kapott élményt hívta elő bennem. Mintha csak másodszor olvastam volna a könyvet; semmi eltérés, semmi ráadás, sem „elsózva", sem „megcukrozva" nincs a történet, Annaud tisztelettel kezelte minden egyes sorát. Marguerite Duras állítólag nem látta még a filmet. Azt nyilatkozta, egyáltalán nem kíváncsi rá. Megértem őt. Élje át újra azt, amit egyszer már nagy nehezen lezárt? Ráadásul idős fejjel, megtépázott lélekkel? A versenyfilmek mezőnyében kevés a jó film. Török, dél-koreai, iráni és spanyol rendezők munkáit vetítették az elmúlt két-három nap alatt, de fél óránál többet egyik filmből sem voltam képes magamra erőltetni. Hazánkat sem cseh, sem szlovák alkotás nem képviseli a versenyben. Az információs szekcióban Filip Renč Babarekviemjét, Irena Pavlásková Corpus delictijétés Jan Svérák Elemi iskoláját mutatták be. A legnagyobb sikert az utóbbi aratta. Meg is kérdeztem a rendezőt a vetítés után: Fáj-é még neki, hogy lecsúszott az Oscar-díjról? „Nem, egyáltalán nem fáj - mondta határozott hangon. - Élete legelső játékfilmjével ne nyerjen Ošcart az ember. Inkább a másodikkal vagy a harmadikkal." (szabó) ÚJDONSÁGOK AZ ÉPÍTÉSI TÖRVÉNYBEN (Folytatás az 1. oldalról) tításra csakis közhasznú épületek céljára kerülhet sor, és csakis jóváhagyott területtervezési dokumentáció alapján. Ebből következik, hogy azokban a községekben, amelyeknek nem lesz jóváhagyott területtervezési dokumentációjuk, még közhasznú építkezések céljára sem lehet területet kisajátítani. • Mit értünk közhasznú épületen? - Például hulladékmegsemmisítő létesítményt, vízellátási létesítményt, szennyvízelvezetést és -tisztítást. Ide tartoznak továbbá a közlekedési célú, az iskolaügyet és a közigazgatást szolgáló épületek is. • Más okai is lehetnek a kisajátításnak? - Igen. Például a közegészségügyi, biztonsági és egyéb védelmi övezetek, illetve védett területek megteremtése szolgáltathat erre okot. Ok lehet például a környezeti hatásokat mérő hálózat telepítése. A köz érdekében történő kisajátításkor nincs szükség a döntéshozatalhoz a telek(föld)tulajdonos beleegyezésére, s a tulajdonjog az ilyen esetekben nem az államra, hanem a kisajátítást javaslóra száll át. • A kisajátításról szóló döntés törölhető? - Eddig is törölhető volt, csak erről kevesen tudtak, mivel a kisajátítási határozatban nem tüntették fel az idevonatkozó paragrafusokat, illetve határidőket. Hogy hasonló helyzet ne ismétlődhessék meg, a módosított törvény pontosan tartalmazza a kisajátítás elleni fellebbezés határidejét és egyéb feltételeit. Egyértelműen az eredeti telektulajdonosok javára szól a törvény ezen paragrafusa. Bármikor visszakérheti ingatlanát abban az esetben, ha új tulajdonosa nem a kisajátításkor hangoztatott célra használja azt fel. Ilyen eset többek között, ha a kisajátítás alapjául szolgáló területtervezési döntés hatályát veszítette és nem engedélyezték az építkezést. • És mi történik abban az esetben, ha nem jut pénz a megkezdett építkezés befejezésére? - A 106. paragrafusba sikerült belekomponálni, hogy mindenkit megbírságolnak, aki azzal rontja a környezetet, hogy az építési engedéllyel ellentétben elnyújtja az építkezés kivitelezését. Amennyiben a beruházóknak nincs elegendő pénzük az építkezés befejezésére, a törvény értelmében el kell azt adniuk egy fizetőképes beruházónak. • Más esetekben is változnak a szankciók? - Természetesen. Ezt a szervezet fogalom új definíciója teszi lehetővé. Az építési törvény eddig ugyanis csak állampolgárokat és szervezeteket ismert, és ez sok bonyodalmat okozott a bírságok megszabásakor. Az egyes előírások szerint vállalkozó személyek például - amennyiben nem szerepeltek a vállalati regiszterben - természetes személyeknek számítottak, és maximum 10 ezer koronás bírságot róhattunk ki rájuk. A módosított építési törvény leszögezi, hogy szervezetnek számít minden jogi és természetes személy, aki a Kereskedelmi Törvénykönyv, illetve az Ipartörvény értelmében vállalkozik. • Módosul az építési engedély kérvényezése? - A kérvénybenyújtás esetében nem, de változnak az építési törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek. Pontosan definiálja, mi a lakóhelyiség, lakás, lakóház... Tömören: meghatározza mindazt, mit értünk lakásépítésen. Módosítások vannak a kerttelepi házak és az üdülőházak elhelyezését illetően is. Az üdülőházak - hétvégi házak - építése esetében a beépíthető terület 50 négyzetméterről 80 négyzetméterre nőtt, a kerttelepi házak esetében pedig 16 négyzetméterről 25 négyzetméterre. Ennek megfelelően módosul a beépített terület köbtartalma is. Július elsejével hatályát veszítette a 43/90 Tt. sz., az építkezések tervezési előkészítéséről szóló rendelet. Ezért az építő által az építési hivatalba beterjesztendő tervdokumentációval kapcsolatos követelményeket közvetlenül az építési törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet szabja meg. Ebből kitűnik, hogy bizonyos esetekben az építési hivatal ki is bővítheti a tervdokumentációt. Ingatlan esetében például tudományos munkahely véleményét is kikérheti. DANIELA ZVERKOVÁ MEZESMADZAG ES MEGFELEMLÍTÉS A mézesmadzag és a megfélemlítés módszereit alkalmazta a magyar nemzetiségi kérdést illetően Mečiar kormányfő szerdai parlamenti szónoklatában. Megtudhattuk, hogy a kormány mennyire tisztel minket, és hallgathattuk a Mečiartól megszokott választócsalogató kiszólásokat. Új mindebben csak az volt, hogy felkapta, kisajátította a hetvenes és nyolcvanas években a kommunista pártvezérek által annyit bírált kisebbségi híd-szerepet. Azaz, ma Mečiar tartja elképzelhetőnek, hogy a szlovákiai kisebbség a híd szerepét fogja betölteni Pozsony és Budapest között, hogy ne okozhasson nézeteltérést a két ország között. Ha viszont már a híd hasonlatánál tartunk, mindenki tudja, hogy a hídnak vannak oszlopai. A Duna innenső oldaláról nézve ezek természetesen a magyar politikai pártok lennének. Mečiartól viszont megtudtuk, hogy az Együttélést és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat nem tekinti kisebbségünk képviselőinek. Nyílván a parlamentben, de a híd szerepének betöltésében sem. A nemzeti kisebbségek egyedüli és kizárólagos képviselőjének az államot (a jövendőbeli önálló és független szlovák államot?) tekinti. Lapunkban már gondolkodtunk néhányszor dr. Vladimír Mečiar jogi ismereteinek minőségén. Most újra kételkedhetünk. A parlamenti demokráciát ugyanis a jogi terminológia gyakran képviseleti demokráciának nevezi, mivel az egyes parlamenti pártok az őket választó állampolgárokat képviselik. Ha figyelembe vesszük, hányan, és főként mely járásokban adták le szavazataikat a magyar koalícióra a választók, a parlamenti demokrácia alapjainak nyilvánvaló tagadását jelenti a szlovák kormányfő kijelentése. Majd 300 ezer választópolgár voksát tekinti semmisnek. Hogy akkor mégis ki képvisel minket? Hát az állam... I Mečiar páratlan demagógiájára vall az a kijelentés is, hogy a képviselőkkel (nyilván a magyar pártok parlamenti képviselőivel) teljesen egyenértékűek, - a választók által adott mandátum nélkül is - azok, akik a Mečiar vezette DSZM vagy a Demokratikus Baloldal Pártjának tagjai, és akik (Mečiar szerint) szintén a magyarok érdekében lépnek fel. Csupán emlékeztetőül, a kommunista pártnak számos szlovák nemzetiségű képviselője volt, akiket ma a szlovák érdekek elleni tevékenységgel vádolnak. És Mečiar volt az, aki a szlovák kommunistákat 1990 februárjában - belügyminiszterként - a megüresedett szlovákiai börtönökre figyelmeztette. Márciusban pedig a Csemadokot arra, hogy betilthatja működését, ha továbbra is beleártja magát a politikába - kulturális szervezetként. A Matica slovenská viszont mindmáig - és Mečiar növekvő támogatásával - politizálgathat. Apropó, börtönök? Mečiar ismét fenyegetőzik! Merthogy törvények alapján büntethető az, aki a szlovákiai magyarokat ilyen vagy olyan retorziók veszélyére figyelmezteti. A szlovák kormány ugyanis „szavatolja a nemzetiségi viszonyok nyugalmát, a nemzetiségi kisebbségek iránti tiszteletet." Ha valamivel fenyegetőzünk, az csak annyi, hogy azokkal szemben, akik dél-szlovákiai kőrutaikon a magyarok kitelepítését emlegetik, a törvények érvényesítését fogjuk követelni, szögezte le Vladimír Mečiar. A mečiari logika szerint tehát nem az a bűnös, aki embertársát szülőföldjéről el akarja űzni, hanem az, aki hangosan kimondja: kergetik. Nem azok követnek el bűnt, akik a „Maďari za Dunaj"-t vallják, hanem azok, akik ezt szóvá teszik. Mečiar nem a magyarokat támadó sovinisztákat fenyegeti, hanem az önvédelmi reflexszel élő kisebbség képviselőit, mert úgymond, figyelmeztetéseikkel „nemzetiségi gyűlöletet" keltenek. Ennek a logikának jegyében a magyarellenes gyűlöletet szlovák lapokban szító tollnokoknak nem kell mitől tartaniuk, ám rettegnie kell annak a magyarnak, aki tájékoztatni mer a szlovák lapok magyargyűlölő írásairól. A tények közlésével ugyanis mi szítjuk a gyűlöletet, mi terjesztjük a rémhíreket stb. Roppantul kíváncsi lennék persze, hogyan minősíti Vladimír Mečiar a saját kijelentéseit. Azokat, amelyek szerint a szlovákiai magyar kisebbség autonomista törekvései Szlovákia magyarlakta vidékeinek „elmagyarosítását", következő lépésként pedig „Magyarországhoz csatolását" követik. Saját politikai tájékozottságom szerint ez a rémh Írek között is a legdurvább kategóriába tartozik., Végezetül pedig - saját büntetőjogi felelősségem tudatában - sajnos le kell szögeznem, Mečiar kormányfő minden jel szerint és számtalan idézhető fordulata ellenére is konfrontációs politikára törekszik. A szerdai parlamenti ülés előtt már többször, a szerdai ülésen pedig legalább kétszer hangzott el a magyar képviselők részéről: „Üljünk le, beszéljük meg, tisztázzuk a nézeteltéréseket". Mečiar válasza minderre: „Majd meglátjátok és megnézhetitek magatokat". FEKETE MARIAN AHOGY ÉN LÁTOM Dobos László az Új Szó terjedelméhez képest exkluzív méretű interjúban tárta elénk július 17ike előtti tépelődéseit: képviselőként megszavazza-e a szuverenitási dokumentumot, vagy ellene szavazzon. Van az úgy, hogy nehéz döntés előtt az ember így okoskodik: előbb még összegyűjtöm a vonatkozó információkat, és mérlegre teszem, majd igent mondok vagy nemet. Ugy tűnik, Dobos László is ezt a módszert választotta. Fejtegetéseiből nem tudjuk meg, igent mond-e a szuverenitási nyilatkozatra vagy sem. A „nem" indoklásához egyetlen mondat is elegendő: nem mondhatunk igent, mert a dokumentum nem a demokrácia által ihletett. Tehát még akkor sem szabadna rá igent mondani, ha - mint Dobos sejtetni engedi - megfogalmazói az utolsó pillanatban akár kényszerből, akár belátásból, akár taktikából, akár bármilyen más indítékból mindent megígérnek, ami csehszlovákiai magyar szívnek és agynak ingere. Az igentmondáshoz túlságosan sokat tudunk a dokumentum megfogalmazóiról. Abban, hogy a Dobos László-interjúban az egyértelmű „nem" ígérete elmaradt, nyilván annak is szerepe volt, hogy az elmúlt egy év alatt túlságosan sok magyar képviselő túlságosan sokszor kimondta az önálló Szlovákiára az ,,igent"-t. Dobos László is, mások is. Ahelyett, hogy körülnéztek volna választóik körében és szemügyre vették volna, miként viszonyul a szlovákiai magyar a csehszlovák állam egységének gondolatához. Úgy mondtak ,,igen"-t a szlovák önrendelkezési jogra, mintha akadémiai székfoglalót tartva egy teljesen elvont elméleti kérdést boncolgattak volna. Mintha nem ismerték volna az önálló szlovák állam megteremtését szorgalmazók politikai ízlését és egyáltalán nem burkolt nemzetiségikérdés-megoldási szándékait. Csodálkozom azon, hogy Dobos László csodálkozik. Meglepődve állapítja meg, hogy a vadonatúj hatalom ugyanúgy viszonyul a magyar törekvésekhez, mint 1968-ban. Pedig ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az 1968-as politikusok is ugyanabba a politikai iskolába jártak, mint az 1992 júniusában hatalomra jutottak. Csak egy példával hadd illusztráljam a helyzetet: Milan Čič, a szlovák alkotmányjogász-társadalom Koh-i-noorja igazságügyi miniszter volt a Husák-érában... Ez, persze, hovatovább már nem hátrány Szlovákiában, hanem érdem. No, de ne vájkáljunk a múltban, ne vizsgáljuk differenciálatlanul az emberek kommunista múltját. Annyit azonban mégis leszögezhetünk, hogy SZERINTEM: NEM! úgy általában egy nagyobb és egy kisebb létszámú csoportba sorolhatók a volt kommunisták. Azok is, akiket 1968 után elkapott a „gépszíj" és azok is, akik a bársonyos forradalom után tették ki zsebükből a piros könyvet. A nagyobbik csoportba a kommunista szellemi ocsú került. Ezek minden különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül átnyergeltek nemzeti lóra. Az ideológiájuk most is éppen olyan egyszerű, mint öt, tíz, harminc esztendeje: az embernek tartoznia kell valahova. Kisebb létszámú a másik csoport, és - ne ámítsuk magunkat - fogyatkozó. Ebbe azok tartoznak, akik szellemi teljesítőképességüknek köszönhetően képesek voltak a bolsevizmus bukása és a rendszer fejlődésképtelensége láttán levonni a következtetéseket. Mondom, ezek száma is fogy, mert hat rájuk a tömegvonzás. Közülük.- környezetemben is - már nem egy, nyomban a nemzeti vonal választási győzelme után, „átképzésen" vett részt. Canossát járt liberális eltévelyedéséért, és mintha mi sem történt volna, beilleszkedett. Ez, egyébként nem hazai specialitás. így van ez Romániában és a volt NDK-ban, igy Jugoszláviában, és nincs másképp szlovákiai magyar vonalon sem. Dobos László tehát ne csodálkozzék azon, hogy ugyanolyan a helyzet, mint 1968-ban volt. Ugyanolyan felfogású emberek ugyanolyan politikai ízléssel és ugyanolyan szellemi batyuval csak ugyanúgy közelíthetik meg a nemzeti kisebbség kérdésének megoldását. Azt pedig már egyáltalán nem értem, hogy minek apropóján keveri bele ebbe a kérdésbe a szlovákiai magyar liberálisokat, a Független Magyar Kezdeményezést. így nyilatkozik: „Induláskor az FMKtúlradikalizálódott... és egyféle ellenérzést kezdett kiváltani". Véleményem szerint nem radikalizálódott annyira sem a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, sem a Független Magyar Kezdeményezés, sem a Polgári Fórum, sem a pártállam lebontásában résztvevő többi politikai erő, ahogy kellett volna. Hogy ma úgy tobzódhatnak a nacionalisták, ahogy tobzódnak, hogy úgy ácsingóznak a kommunisták a hatalom küszöbén, ahogy ácsingóznak, az annak a közvetlen következménye, hogy 1989 után a liberálisok nem voltak elég radikálisok. Elméletileg nézve a dolgot senkinek semminemű kifogása nem lehet a szlovákok szuverenitási törekvéseivel szemben. Mondom, elméletileg nézve. Nem udvariassági gesztus, hogy a nyugat-európai politikusok is naponta kimondják: egyetértenek Szlovákia szuverenitási törekvéseivel, sőt, különválási törekvéseivel is. De nyomban hozzáfűzi minden nyilatkozó: Ha demokratikusan, az emberi jogok és a kisebbségi jogok tiszteletben tartásával megy végbe. Ismerve a szuverenitás kikiáltása szorgalmazásában legtürelmetlenebb politikusokat, vajon hihető-e, hogy itt demokrácia lesz? Hihető-e, hogy tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségben élő magyarok jogait? No, de ne szaporítsam a szót, hadd ne beszéljek mellé már én is. Reagálóként hadd ne hagyjam magam becsalogatni az egyrészt-másrészt csapdájába. Az alapkérdés így szólt: Hogyan viszonyuljon a csehszlovákiai magyar a szuverenitási nyilatkozathoz, amelyet tudjuk kik fogalmaztak meg. Dobos László egyrészt-másrészt mond. Véleményem szerint a parlamenti szavazáskor csak egyet lenne szabad mondania: NEM! TÓTH MIHÁLY