Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-16 / 166. szám, csütörtök

LIPCSEY GYÖRGY: KÖTÉLMÁSZÁS PUBLICISZTIKA BODOR PÁL: . ÚJ SZÓ. (Méry Gábor felvétele) KIVÄNDORLUNK A XXI. SZÁZADBA fin HAZÁTLANOK, HONKERESŐBEN A — Amerikai Egyesült Államokban majdnem 1,8 millió ember vallja magát egészben vagy részben magyar származásúnak, s Hámos László adatai szerint legalább ötszázezren még tudnak magyarul. Föl kellene kapnunk a fejünket: első ízben fordul elő (tudatosítottam) a magyarság történetében, hogy a nyelvvesztés nem jár együtt nemzetiségvesztéssel. Kelet- és Közép-Európában ugyanis mindenki, aki nyelvet és kultúrát cserélt, egyetlen nemzedékváltás alatt nemzetet is cserélt; csupán kivételesen és inkább lényegtelen genealógiai érdekességként maradt meg a „más-származásúság" tudata (kivéve azokat a nyelvés kultúracserélőket, akikel a gazdanemzet, a befogadó nemzet nem, vagy csak részben fogadott be). A szlovák, sváb, horvát, román, szerb, ha nagyapja magyar nyelvű és kultúrájú lett, az esetek többségében magyarnak vallotta-érezte magát. Amiről mi, magyarok kevésbé tudunk, avagy kevésbé vagyunk hajlandóak tudomást venni, vagyis, hogy ez fordítva is így van, így volt. Ezért igaz, hogy ebben a régióban nyelvében él a nemzet. Másutt ez nem föltétlenül így van: lelkes skótok, írek — angol skótok, írek. A magyarság esetében csak a diaszpórában alakulhatott ki, még a teljes nyelvvesztés és kultúravesztés feltételei között is, a származás, a nemzethez tartozás erős tudata is. A különbség jelentős része abban rejlik, hogy a diaszpórába kirajzók opciójában nagyfokú önkéntesség is működölt; a befogadó közeghez nem fűződött valaminő hagyományos, történelmi feszültség, vetélkedés; a magyar, aki természetes létszükségletből megtanult angolul vagy franciául, svédül vagy hollandul, a leghalványabb bűntudat, kényszetudat nélkül lehette-tette (abban az értelemben, hogy az új nyelvet nem „a magyarság ellen" kénytelen megtanulni); míg a Kárpát-medencében a kisebbségi sorban maradt magyarok sok helyen nyomás alatt, nemzeti lényegük legalábbis részleges feladásának érzésével tanulták meg az új állam nyelvét. (Egyébként mindig sokkal könnyebben, gyorsabban és jobban tanulták meg a második nyelvet, amikor és ahol nagy ritkán az sem akart sorsuk első nyelve lenni: egyhült a külső kényszer, s mód volt az anyanyelvű és az államnyelvű iskola között szabad választásra, az államnyelv minél tökéletesebb elsajátítása pedig egyszerűen az érvényesülés, a versenyképesség lehetőségét jelentette.) Csakhogy, aki az „utódállamokban" kényszerűen államnyelvű iskolába járt, az a szókincs egész rétegeit csak azon tanulta meg; a román iskolát végzett magyar fiatal románul volt okosabb, műveltebb — és mindenki azon a nyelven szólal meg szívesebben, amelyen okosabb; ezért lehet a nyelvvesztés fokozatos nemzetvesztés legfontosabb, első állomása. Ezért mondható az is, hogy tízes százezrek helyben maradva lettek egy láthatalom ki- és bevándorlás, átvándorlás alanyai: gondolok, példának okáért, az elrománosodott moldvai csángókra vagy az elmagyarosodott magyarországi szlovákokra —, de a sort bőségesen folytatni lehet. Voltak és vannak tehát bőven, akik, miként királyok női rokolyában s szép asszonyok szerzetesi szőrcsuhában, menekülésül más nemzet képét, álszakállát, parókáját ragasztották magukra — de az rájuk nőtt. Ez a rejteti népvándorlás olykor a legszorongatóbb. A Balkán, s egész Dél-, Keletés Közép-Európa más-nemzetbe-keresztelkedettjeinek zöme azonban örökre elszakadt származásától. (Ittott, nyomjelzőként, a nyelvnél egy ideig maradandóbb jegyek — például a vallásiak — jelzik a folyamatot: aki ma Moldvában római katolikus, az vagy a milkói, magyar alapítású, főként az ottani kunok katolizására szervezett püspökség térítő munkája nyomán lett az, vagy a bukovinai osztrák jelenlét emlékére figyelmeztet léiével — vagy, és ez az óriási különbség: valamikor csángómagyar volt...) K

önnyen gumifogalommá nyújtható, persze, a tömeges menekülés és vándorlás megannyi valóságos meg metaforikus, átvitt értelmű tünete; vannak marannusai a világnézeteknek is, és belső emigrációja a politikának; vannak hazai menekültek, és vannak hazamenekülők. (Folytatjuk) (Ez a cikksorozat a Magyar Hitelbank Rt. támogatásával készült.) ht .„it

' Kínaiak érkeznek a budapesti piacra MOLDOYA ^MJb GYÖRGY félelem k

aPV\ A szerkesztőség szemmel láthatólag egy általában használt hivatalos formulával válaszolt neki — a sokszoros másolástól már elmosódtak a betűk, csak a családnevét írták be kézzel a megszólítás kipontozott részére. Arról értesítették, hogy verseit egyelőre nem találják elég érettnek a megjelenésre. Biztatták, hogy képezze magát szorgalmasan, olvasson sokat klasszikus költők műveiből, ós egy idő után próbálkozzék újra, szívesen fogadják a kísérleteit. A kéziratok visszaküldésére nem vállalkoznak, ha igényt tart rájuk, két héten belül átveheti őket a szerkesztőségben. A levelet a versrovat vezetőjének olvashatatlan aláírása zárta le. Borsos elszédült a megdöbbenéstől, a papír kicsúszott a kezéből, apró vörös pontok lebegtek a szeme előtt. Attól félt, hogy roszszul lesz, szélesre tárta az ablakot, és a párkányra könyökölt, hogy több levegőt kapjon. Első haragjában arra gondolt, hogy válaszle.vslst küld az ismeretlen rovatvezetőnek. Élvezettel fogalmazgatta a megsemmisítőnek vélt mondatokat: — „Maga rpár rég a szemétdombra került, mikor az én verseimet még mindig milliók fogják olvasni." „Ha jön majd hozzám bocsánatot kérni a tévedéséért, én arra sem érdemesítem, hogy leköpjem, hanem jó magyar módra keresztülnézek magán..." Aztán, ahogy indulatai lecsillapodtak, belátta, hogy kár volna leírni háborgásait, a szerkesztő csak kinevetné vagy el sem olvasná a sorait. Be akarta bizonyítani magának, hogy a szerkesztő tévedett, mikor lebecsülte őt. A hálóból áthozta a sporttáskáját, melyben kéziratait ós olvasmányait őrizte, kirakodott az asztalra. Megpróbálta egy idegen szemével nézni az írásait: minden versét jelentéktelennek, sőt elviselhetetlenül rossznak találta. Újra feltámadt benne a hányingerhez hasonló feszültség, képtelen lett volna ülve maradni. Visszapakolt a sporttáskájába, felvette vastag dzsekijót is elindult, a kapuban megállt egy pillanatra: egy doboz gyufát kórt a portástól. Kint fürkészve körülnézett, mintegy megfelelő helyet keresve. Megkerülte a főépületet ós a téglákkal kirakott keskeny úton hátrament a sportudvarba — néhány tornaszer, betonból öntött pingpongasztal állt itt. Melegebb őszi estéken gyakran kijöttek ide a kollégisták, most a bontatlan csendben csak a faágak hegyén öszszegyűlő páracseppek toccsanása hallatszott. Az utcáról bevilágító ostorlámpa fényében a vastag avar alatt megkereste a földbe ásott, körben terméskővel kirakokott szalonnasütőt. Először a könyveket és a folyóiratokat égette el, úgy érezte, miattuk siklott ki az élete, mert a bennük látott példák nyomán indult el. Elégedett arccal figyelte, hogy a láng, mintha lapozna bennük, úgy harapódzik oldalról oldalra, és fekete üszöktekercsekké göngyölíti össze a papírokat. Ahogy erősödött a tűz, belekapott a szalonnasütő alján maradt nedves falevelekbe is; csípős füst szállt fel. Közben elővette a vastag füzeteket, melyekbe a verseit jegyezte fel. Mielőtt a tűzbe dobta volna őket, a lángok fényében még egyszer átfutotta a sorokat, felidéződött benne az az önfeledt lebegéshez hasonló állapot, melyben ezek a versek születtek. Minden írástól nehezen vált meg, fogát csikorgatva bosszút esküdött, bár maga sem tudta, ki vagy mi ellen. A vékony füzetlapok pernyéje egyben maradt, némelyikük felszállt és lebegett a lángok fölött, kis fekete gyászkendőhöz hasonlítottak. A sporttáska lassan kiürült, mikor belenyúlt, Borsos már csak egy borítókot talált az alján, a Nimród Szálloda emblémájával. Nem emlékezett rá, hogy mit tett bele, felbontotta ós az előkerülő lapot a fény felé fordította: a „Díszlépés a Halál előtt" cimű verse volt, melyet néhány héttel azelőtt Irt a szálloda eszpresszójában, és Zsókának ajánlott, amiért közbenjárásával megmentette a kicsapatástól. Szinte gépiesen ezt is tőzbe akarta vetni, de az utolsó pillanatban visszafogta a kezét, úgy érezte, hogy ez a vers már nem az övé, az asszonynak tartozik vele, a zsebébe süllyesztette a borítékot. Mikor a tűz hamvadni kezdett, egy bottal vógigkotorta a szalonnasütő alját, nem akarta, hogy akár egyetlen papírszelet is idegen kézbe jusson, mikor ezzel is végzett, üres tekintettel nézett körül. A közelben a lángoktól felriadt macskák nyávogtak. Nem akart visszatérni a kollégiumba, tudta, hogy hiába is próbálna elaludni, ós a tóvéterembe sem volt kedve beülni. Üres sporttáskáját elrejtette az egyik betonasztal alá, és elindult a belváros felé. A karácsony előtti forgalom miatt sok helyen későre kitolták a zárórát, sűrű tömeg hömpölygött üzletről üzletre. Bár a járókelők elegánsan voltak öltözve, sokan viseltek új irhakabátot, bundát, szőrmesapkát, az utak leálló sávjában nyugati márkájú kocsik parkoltak, Borsos mégis olyan kétségbeesett elszántságot látott az arcokon, mintha nem is ünnepre készülődnének, hanem egy háború vagy egy hosszan tartó nyomorgás nehézségeire próbálnának berendezkedni. Türelmetlen sorok lökdösődtek az utcára kirakott alkalmi halárusító medencék előtt, a színes lámpafüzérrel díszített karácsonyfa-lerakatoknál is szinte ölre mentek egy-egy tetszetősebb fáért. Borsos szerette volna valamilyen apró örömmel lezárni ezt a hosszú ós nyomasztó napot, szokása ellenére szívesen megivott volna egy pohár bort, de a vendéglők ós az eszpresszók zsúfolásig megteltek, sehol sem talált szabad asztalt. Hagyta magát fel-alá sodortatni a tömeggel, bámulta a kirakatokat, szeretett volna valamilyen ajándékot vásárolni az anyjának, de nem talált megfelelőt. Az ácsorgásban elfáradt, elindult vissza a kollégium felé. Az egyik mellékutca torkolatában üres telefonfülkét pillantott meg, néhány héttel ezelőtt innen próbálta felhívni Zsókát — hirtelen ötlettel kinyitotta az ajtót. A mennyezeti neoncsöveket a rongálók összetörték, Borsos gyufát gyújtott és ennek fényében kereste ki Keresztesék telefonszámát. (Folytatjuk) 1992. JULIUS 16. HATRESZES MAGYAR BŰNÜGYI TÉVÉSOROZA

T S

imon és Simon mindig is egy apa—fia magándetektív iroda volt. Ma is az. Igaz, az öreg Simon már régen meghalt, így a pillanatnyi „és Simon" mindössze nyolcesztendős. De ez mit sem változtat az alapfeladaton: különféle bűnügyeket kell megoldani. A képernyőn. Simon és Simon ugyanis P. most készülő Privát kopó című egyelőre hatrészes magyar bűnügyi tévésorozat főszereplője. De ez még nem a teljes felállás. Mert Simonnak, aki ugyancsak PRIVÁT KOPÓ „és Simonból" lépett elő apává, nemcsak fia van, hanem barátai is. Köztük egy kaszkadőr, aki az első hívó szóra minden balhéban benne van, ós legtöbbször magára vállalja az akciók végrehajtását. Az idősebb Simon ugyanis nem fenegyerek. Sokáig Amerikában élt, ahol három egyetemen is belevágott a tanulmányokba, de mindegyiket félbehagyta. Tulajdonképpen sohasem akart magándedektív lenni, noha neve, édesapja kívánságára, „és Simonként" ott szerepel a cégtáblán. Nem is jött volna haza Amerikából, ha nem hal meg édesapja. Idehaza, belépve az irodába, az üzenetrögzítőn egy olyan üzenet váija, amellyel kapcsolatban nem lehet közömbös — így nyomozni kezd. Aztán egyik ügy vonzza a másikat, mindegyik ügynek vannak el- és kiágazásai, így ő lesz a fő Simon és gyermeke. A fő Simon azonban elsősorban pszichológus és kiváló gondolkodó. Fizikailag olyakor gyenge, többször komoly verést kap, olykor még a vele kutya-macska barátságban levő rendőrség képviseletében is megsuhintják. De barátai segítségével mégis eredményes — és reméljük, a nézők is megszeretik. A mai fő Simont ugyanis Kern András alakítja, gyermekét Szabó Dániel, a kaszkadőrbarát Cserhalmi György. A sorozat állandó szereplője Verebes István és Eszenyi Enikő, de felbukkannak még olyan sztárok, mint Mensáros László, Gábor Miklós, Tordai Teri, Kováts Adél, Csákányi László, Hollósi Frigyes. A hat történet forgatókönyvét Szurdi András, Szurdi Miklós és Kern András írta egy hazai szérző majd regény formájában is megjelenő alapanyaga alapján. A felvételeket márciusban kezdték, és előreláthatóan augusztus elejére fejezik be, ami mintegy száz, száztíz forgatási napot jelent. A mozgalmas történet hat epizódja több mint száz külső eredeti helyszínen játszódik. A hat epizódot Gulyás Buda és Szalai András fényképezi, a zeneszerző Döme Zsolt. És mert egy korszerű mai produkcióról van szó, mint már említettük, az irodalmi alapanyag regényformában is megjelenik, a sorozat zenéje nagylemezen, kazettán és CD-n lát napvilágot az EMI—Quint lemezkiadónál. A sorozatot jelentős részben a Magyar Televízió finanszírozza, de számos szponzor is van. A TV 1 tervei szerint a Privát kopó valamikor karácsony körül lepi meg a közönséget. (fenyves)